Antall József miniszterelnök külpolitikai törekvései francia szemmel (1990–1991)

„Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában – mondtam – pezsgőzés közben. Mire keserűen moso-lyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk…”

Bevezetés 

Mint ahogy előző tanulmányunkban is jeleztük, folytatjuk a magyar diplomácia franciaországi megítélését bemutató sorozatunkat. A francia diplomácia 1990 elején a magyarországi belpolitikai helyzetet teljesen bizonytalannak értékelte. Egyértelműen a kommunizmus visszautasításában látták azt a motívumot, ami leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és egyáltalán nem tartották kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre megválasztását köztársasági elnökké - az 1989. november 26-ai népszavazás eredményei ismeretében - egyre kevésbé vélték valószínűnek. Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek látták, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Ugyanakkor látták, hogy a korábban meglévő problémák, vagyis a romániai magyar kisebbség helyzete, a bős-nagymarosi gát miatti vita Prágával, ill. a PHARE programban való részvétel kérdésében Lengyelországgal megerősödött rivalizálás, miközben a Varsói Szerződés és a KGST jövője kérdésben Párizsban is teljes volt a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek ítélték meg.

Kádár János 1978-as párizsi látogatását egyértelmű fordulatnak tartották, és tíz éves kiegyensúlyozott politikai kapcsolat kezdetét jelentette, amihez azonban továbbra visszafogott gazdasági, de nagyon jól alakuló kulturális együttműködés társult. A magyarok legnagyobb félelmének azonban azt tartották, hogy Budapest ismét leértékelődik Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növeljék (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők között 10% volt), és továbbfejlesszék a kulturális együttműködést. Mitterrandot felkészítették arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségekre vonatkozóan kérdéseket fognak feltenni, és a Quai d'Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztetett figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbség iránt, és azt európai keretekben kívánja rendezni.

A francia diplomácia elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, mivel az a többi kelet-és dél-európai kisebbség kérdését is felvetné, és elsősorban a Helsinki-folyamat keretén belüli további tárgyalások felvetését javasolták. A francia elnök Budapesten elhangzott kijelentései komoly politikai üzenetet jelentettek. A románok ugyan tiltakoztak, de a francia kormány nem foglalkozott érdemben ezzel. A látogatás rövid ideje ellenére sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a magyar kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amit a budapesti francia nagykövet pozitívan értékelt. Mitterrand elnököt és kíséretét meglepte, hogy az összes magyar tárgyalópartner egységesen azt hangsúlyozta, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, és a magyar kisebbség sorsa rendeződjön. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, az 1956-os és az 1988-1989-es események úttörő szerepének, az első szabad választások történelmi fontosságának és a változások békés jellegének hangsúlyozása. Párizsban a francia-magyar kapcsolatok minőségi megújítását várták és célozták meg Mitterrand elnök második budapesti útjával, de Brochand nagykövet úgy értékelte, hogy ezt akkor Budapesten nem igazán értették meg, és így egy hosszabb folyamatot feltételezett.

A francia diplomácia az 1990. április 8-ai választások eredményét egyértelműen a magyar demokrácia sikerének tartotta, és az ország mély és őszinte európai elkötelezettségét látta benne. Azt, hogy a francia kapcsolat fontosságát Budapesten is felismerték, mutatta, hogy németországi látogatását követően 1990. június 22-23-án Antall József azonnal Franciaországba látogatott, (Lásd 1. és 2. számú dokumentumot!) és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését hangsúlyozta. Lényeges változást jelentett a korábbi időszakhoz képest, hogy a francia és a magyar tárgyalópartnerek már a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről beszéltek. A budapesti kormány számára Párizs fontos egyensúlyozó szerepet töltött be Moszkva és Bonn között. Francia értékelés szerint a magyar külpolitika az 1988-1990 között kijelölt külpolitikai irányvonalat folytatta, de a rendszerváltás egyben hangsúlyeltoldást is eredményezett, és elsősorban az ország európai integrációs törekvéseit emelték ki, mivel abban láttak olyan kapcsolódási pontot, amelyet a francia konföderatív Európa és a gorbacsovi közös európai ház gondolatához lehetett kapcsolni.

A francia külpolitika elsősorban Magyarország demokratikus átalakítását, és európai integrációs törekvéseinek a támogatását tűzték ki célul, ami megegyezett a magyar vezetők elképzeléseivel. A magyar rendszerváltás meghatározó szakasza lezárult a szabad választásokkal, de az ország nemzetközi tekintélye, amely a nyolcvanas évek külpolitikájára alapozódott, az új külpolitikai vezetés számára is alapot adott.

1990 novemberében Párizsban ültek össze az európai államok és az Egyesült Államok és Kanada képviselői, hogy az új európai biztonsági rendszerről értekezzenek, és annak alapjait megalkossák. Mitterrand elnök számára a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok alapvető fontosságúnak számítottak, a francia külpolitikát - követve a de gaulle-i hagyományokat - a francia-szovjet kapcsolatra építette, és ebben a politikában Magyarország a kádári külpolitika hagyományaiból következően, de már szabad és demokratikus országként, közvetítő szerepet tölthetett be. Ez a francia érdek találkozott az aktív külpolitikát folytató Antall József elképzeléseivel, és Magyarország európai integrációs céljainak támogatása már azt a francia külpolitikai célt is jelentette, hogy a kelet-európai államok egy egységesülő Európában találják meg a helyüket. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

Ezen a napon történt július 17.

1936

A spanyol rádióban elhangzó kódolt közlemény („egész Spanyolország felett felhőtlen az égbolt”) nyomán megindul Francisco Franco tábornok...Tovább

1942

Megkezdődik a keleti arcvonalon a volgai csata.

1945

Truman, Sztálin és Winston Churchill részvételével megkezdődik a potsdami konferencia, ami a második világháború európai eseményeit zárja...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők