Antall József miniszterelnök külpolitikai törekvései francia szemmel (1990–1991)

„Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában – mondtam – pezsgőzés közben. Mire keserűen moso-lyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk…”

Thomas Schreiber visszaemlékezése Antall Józseffel folytatott beszélgetéseire
1990-1991

Párizs, 2009. október 4.

1990. március 25-én éjfél előtt, a rendszerváltás utáni szabad választások első fordulója után a Bem József téri MDF-székházban igyekeztem szót váltani az érthető okokból sugárzó arcú győztes Antall Józseffel, akit azonban már körülvett a szinte órák alatt szerveződött új pártarisztokrácia. Antall megjelenése és magatartása már a virtuális miniszterelnököt tükrözte. Amikor meglátott a nyugati újságírók gyűrűjében azonnal hozzám jött, átölelt és elnézést kért, amiért itt és most nem tud időt szakítani egy interjúra, de erre rövidesen sor kerül.

Szerénytelenül hozzáteszem: az egyetlen voltam, akit búcsúzáskor melegen átölelt...

Alig hat héttel hivatalba lépését követően először Bonnban, majd még aznap Párizsban tett bemutatkozó látogatást.

Június 22-én (forró nyári nap volt) Nagy Gábor akkori párizsi nagykövet példás fogadást rendezett a square de l'Avenue Foch-i épületben, amelyre a nyugati országok szokásainak megfelelően hivatalosak voltak mind a kormánypárti, mind az ellenzéki pártok vezetői és azok a személyiségek, akik számítanak Franciaországban. Természetesen meghívót kapott a franciaországi magyar emigráció számos képviselője, függetlenül pártállásától és politikai világnézetétől. A fogadás befejezése előtt a nagykövet irodájában egy jó negyedórát tudtam négyszemközt beszélni Jóskával. Az immáron miniszterelnök rajtam keresztül főként amagamfajta idegenbe szakadt neves hazafiaknak akart üzenni, hogy továbbra is minden fórumon foglalkozzunk a határon túli magyarság ügyével.

Nemes feladat számotokra - tette hozzá -hogy megértessétek francia baratainkkal: a trianoni szerződés következtében elcsatolt magyarok ügye nem határkérdés, hanem az emberi jogok tiszteletben tartásának kérdése. Ezután megkért külön köszönjem meg Fejtő Ferencnek, hogy egyik aláírója volt annak a felhívásnak, amelyet harminc román és magyar származású Franciaországban élő ismert értelmiségi (köztük e sorok szerzője) készített a szélsőséges elemek által elkövetett marosvásárhelyi

 A felhívás aláírói a román-magyar megbékélés mellett foglaltak állást, hogy az Európába visszatért két ország lakói kivétel nélkül élvezhessék az emberi jogokat és ehhez kérték a francia kormány és nemzetközi szervezetek segítségét.

November végén megint összeakadtunk. Ezúttal a versailles-i kastély patinás színháztermében, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Egyezmény ratifikálására érkezett állam és kormányfők tiszteletére rendeztek fényes fogadást, és amelyre a kisszámú diplomáciai újságírók egyikeként kaptam meghívót.

Mégiscsak jobb Neked magyar küldöttséget vezetned mint, Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor kanosszát járt a közeli trianoni palotában - mondtam - pezsgőzés közben. Mire keserűen mosolyogva csak ennyit válaszolt: Remélem, ma jobban megértenek minket, és erre koccintottunk...

Amikor 1991 májusában mindössze huszonnégy órat töltött Párizsban, a Crillon Szálloda lakosztályában rendezett sajtófogadáson csupán pár szót váltottunk. Érkezésemkor kitüntetően megölelt, de ekkor már elszigetelődött az újságírók döntő többségétől, mivel ez a kitűnő politikus sajnos hadilábon állt a médiákkal. Talán egyre súlyosbodó egészségi állapota is hozzájárult a bizalmatlanságához, amellyel az írott és elektronikus sajtó munkatársait kezelte, noha még ellenfelei is tisztelték és becsülték.

Mindenesetre nagyon remélem, hogy egyszer talán a XX. század néhány más, hozzá hasonló kimagasló, történelemformáló, egyes kérdésekben vitatott jobb és baloldali magyar politikus portréjával együtt az övé is megírható lesz, amikor majd nem kell vagy nem lesz érdemes róluk csak jót vagy csak rosszat írni....

Ezen a napon történt augusztus 23.

1938

A bledi értekezleten a kisantant hatalmak elismerik Magyarországnak a fegyverkezéshez fűződő jogát. Cserében Magyarország lemond a...Tovább

1939

A Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők