Anasztaz I. Mikojan a KGST élén

A KGST központi Iroda 1949. januári létrehozása után a szervezet a gyors iparosítás érdekében a tagországok terveinek, műszaki fejlesztéseinek, termelésük egy részének, egymás közötti és a tőkés országokkal való kereskedelmük összehangolására törekedett. Sztálin és vezetőtársai a katonai logika szerint gondolkodtak: minden egyes tagország építse ki hadi-, azaz nehéziparát, ennek rendelje alá gazdaságpolitikáját. Kereskedelmét pedig két szempont szerint szervezze: csökkentse függőségét a tőkés országoktól, eközben növelje importját és exportját a KGST keretén belül és Kínával.

Visszatérve 1949-1950-hez, a magyar külkereskedelem-politika már korábban beállt a sztálini irányba, részben kényszerből, hiszen a Jugoszláviával való kereskedelmi kapcsolatok teljes felszámolása arra késztette, hogy a tervországokban helyezze el feleslegessé vált termékeit, illetve onnan kompenzálja a kieső importot. Megjegyzem, hogy ezzel megúszta a jóvátételi kötelezettségek további törlesztését is. Másrészt a magyar vezetők, jelesül Gerő Ernő sem látott mást szemellenzőjén keresztül, mint az iparosítás, a hadseregfejlesztés, a Nyugattól való elrugaszkodás és a szovjet, illetve KGST-kapcsolatok erősítését, miközben a tőkés világválság beköszöntét vizionálta.

A váltás már 1949. július 5-én az Államgazdasági Bizottság ülésén bekövetkezett, ahol a külkereskedelem orientációját a következőképp határozták meg: „Egyrészt általános politikai szempontból, másrészt a kezdődő és rövid időn belül nyíltan fellépő gazdasági válsággal kapcsolatban döntő módon meg kell növelni külkereskedelmünket a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal. Ennek érdekében - foglalkozva többek között az 1928-1933-as gazdasági válság tapasztalataival - át kell vizsgálnunk összes külkereskedelmi terveinket, és részletesen, országonként ki kell dolgozni külkereskedelmünk továbbvitelének tervét: a tervországok vonalán a külkereskedelem kiszélesítésének lehetőségeit megvizsgálva, a tőkés országok vonalán pedig megvizsgálva azt, hogy milyen árucikkeknél és milyen viszonylatban kell felkészülnünk a közelgő válságra. Jelentősen fokozni kell külkereskedelmünket többek között a németországi szovjet zónával. A beruházási javakat gyártó iparágak azon kapacitását, amelyet a belföldi szükséglet nem köt le, a Szovjetunió és a népi demokráciák számára kell fenntartani: továbbá oda kell irányítani minden olyan exportárut - kölcsönösség alapján - ami a többi tervországokban deficites. Ezen a téren a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa működése kétségtelenül rövidesen eredményre fog vezetni. Emellett figyelembe véve a válság közeledését, a tőkés országokba szánt kiviteli mennyiségek eladását gyorsítani kell és a kapitalista országok körében a svájci frank és dollárért történő eladásainkat kell erőltetni."

Kidolgozandónak ítélték a tőkés országokkal kapcsolatos behozatali politikát, méghozzá egy várható áresésre számítva. Csökkentésre ítélték az árkiegyenlítéssel kapcsolatos kiadásokat, mert ez már 1949 első hónapjaiban 60 millió forintra emelkedett. Szűkítendőnek tekintették a behozatalt, bővítendőnek a kivitelt. Ezt a termelő vállalatok felé kiemelt politikai kérdésként kezelték és premizálást, valamint szigorúbb ellenőrzést és büntetést is kilátásba

. 1949. július 6-án az MDP KV Titkársága megerősítette az Államgazdasági Bizottság .

1950. május 10-én a Titkárság ismét napirendre tűzte a külkereskedelem kérdéseit. Az 1950-es terv 409 millió forint aktívummal számolt. A külkereskedelmi volumen tovább emelkedett, jelentősége a gazdaság egészében is növekedett, ennek megfelelően a Titkárság elé került anyag a terv teljesítését egyre fontosabb feladatként jelölte meg, mi több, még az év folyamán tovább akarta bővíteni a forgalmat a Szovjetunióval, a KGST országokkal, valamint meg kívánta indítani Kínával. Fokozni akarta a kivitelt a tőkés országok felé, ugyanakkor a lehetőségekhez képest szűkíteni az onnan származó behozatalt. A külkereskedelmi politika legfontosabb elveit a következőképp rögzítette:

„Külkereskedelmi forgalmunk további kiszélesítése a Szovjetunió és a népi demokratikus országok felé. Egységes árnívó kialakítása ezekben a viszonylatokban.

A hosszúlejáratú egyezmények rendszerének kiépítése, elsősorban a tervországok felé.

A tőkés országokkal kereskedelmi kapcsolatainkat fenntartjuk és szélesítjük, de nem kívánunk kereskedelmi kapcsolatok Jugoszláviával, Görögországgal és Spanyolországgal fenntartani.

Sem az eladásokat, sem a vásárlásokat nem koncentráljuk egy-egy tőkés piacra, hanem az áruk vételét és eladását igyekszünk különböző piacokra elosztani.

Kereskedelmi kapcsolatokat igyekszünk erősíteni olyan tengerentúli országokkal, ahol a nemzeti burzsoázia ellenállása mutatkozik a nagy imperialista országokkal szemben.

A számunkra nem feltétlenül szükséges jószágok behozatala elől az eddiginél is fokozottabb mértékben igyekszünk kitérni, ilyen árukat csak akkor veszünk fel a kontingenslistába, ha az elutasítás a számunkra fontos egyezmény létrejöttét

."

A koreai háború kitörését követően, 1950. augusztus 24-én zártkörű megbeszélésre került sor

. Ezen nemcsak részt vett a szabadságát idehaza töltő Karádi Gyula, de az írásos előterjesztést is ő készítette. A téma a kapitalista országoktól való függés csökkentésére vonatkozó javaslatok, illetve a „tervországokkal" való többéves külkereskedelmi megállapodások előkészítésének meggyorsítása volt. A megbeszélés valószínűleg a KGST Iroda elé terjesztendő magyar anyag kidolgozását, illetve véglegesítését szolgálta. A szöveg napirendre tűzést a nemzetközi helyzet éleződésével, vagyis a háborús helyzetre való felkészüléssel és a tőkés diszkriminációs intézkedések erősödésével indította, és indokolta Karádi. A nagy háborús felvásárlások szerinte tovább nehezítik egyes árucikkek beszerzését. Az intézkedéseknél első helyre az ötéves terv felülvizsgálata került abból a szempontból, hogy azon iparágak fejlesztése sorolódjon előre, amelyeknek van hazai nyersanyag bázisa, vagy megteremthető, illetve Magyarország csökkentse, vagy szüntesse meg a kizárólag kapitalista piacon eladható termékek gyártását. A második helyre a deficites cikkek felhasználásában a fokozott takarékosságot tette. A külkereskedelem elsődleges feladata a deficites cikkek tervországokból való beszerzésének erőltetése legyen. Növelte volna a javaslatcsomag a külkereskedelem tervszerűségét, ez egyet jelentett azzal, hogy a megállapodásokban nőnie kell a kötelező kontingensek arányának, és rögzíteni kell az árakat. A legfontosabbnak azonban a többéves kereskedelmi megállapodások tető alá hozását tekintette Karádi Gyula. A megállapodások minél nagyobb területen minél több termékre terjedjenek ki és a kooperációs lehetőségeket is vegyék figyelembe. Miután az ilyen megállapodások komoly előkészítést követelnek, ezért Karádi azt javasolta, hogy előkészítő bizottság jöjjön létre a külgazdasággal felső szinten foglalkozó szervezetek, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága, a minisztériumok, és az Országos Tervhivatal részvételével. A megállapodásokat évente felül kell vizsgálni, és ha lehet, bővíteni kell őket.

Az értekezlet résztvevői nagyon sok mindent elfogadtak az előterjesztés javaslatai közül. Megállapodtak abban, hogy meg kell állítani a tőkés világtól való függőséget, a csökkentés érdekében felül kell vizsgálni az ötéves tervet, takarékossági intézkedéseket kell bevezetni, és importpótló

felhasználására kell törekedni. További erőfeszítéseket kell tenni a tervországokkal való kereskedelem kiszélesítésére, tartós és egységes árakat kell elérni, és a külkereskedelemben rendszeres, és közvetlen kapcsolatot kell kialakítani. Gyorsítani kell a hosszú lejáratú, azaz többéves megállapodások megkötését. Ennek érdekében előkészítő bizottságot kell létrehozni. Ebben szerepet kell kapnia a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának, a Külkereskedelmi Minisztériumnak és az Országos Tervhivatalnak. A legfontosabbnak a szovjetekkel való többéves megállapodás megkötését ítélték, itt az 1951. január 1-jei életbe lépést célozták meg. Ezzel párhuzamosan induljon tárgyalás csehszlovákokkal és a németekkel, illetve a lengyelekkel, utóbbinál a korábbi megállapodás kibővítéséről. A forgalmat viszonylag magasnak ítélték, azt akarták elérni, hogy a kivitel ne haladja meg a nemzeti jövedelem 7%-át.

Még a KGST irodaülés előtt, 1950. október 4-én került a Titkárság elé egy külkereskedelmi anyag, ami súlyos feszültségekre mutatott rá. A forgalom növekedését sikerült elérni, de a behozatal az előzetes elképzelések felett, a kivitel azok alatt teljesült. Aktívum helyett az év első nyolc hónapjában 272 millió forint passzívum, tőkés relációban 330 millió forint passzívum keletkezett. A kiviteli bajok okai között a termelés mennyiségi és minőségi hiányosságait (gyártási kapacitás és áruhiány), valamint a külkereskedelmi vállalatok tehetetlenségét említették, aminek következtében egyre növekedtek az eladatlan készletek. A behozatalnál egyelőre előbbre sorolták az

a devizahiánynál. A helyzetet a testület a már megszokott módon igyekezett kezelni: csökkenteni kívánta a tőkés, növelni a tervországokból való behozatalt, és növelni akarta a tőkés országok felé a kivitelt.

A második dokumentumból kiderül, hogy erről az anyagról és a Titkárság üléséről Karádi nem értesült.

Ezt követően került sor a KGST Iroda október 13-ai ülésére, amelyről Karádi Gyula az itt közölt jelentésben számolt be Friss Istvánnak. (Lásd az 1. számú dokumentumot!) A koreográfia szerint a tagországok kihasználták az alkalmat, hogy kifogásaikat, sérelmeiket a napirenden szereplő országgal szemben megfogalmazzák. Jelen esetben ezt a szerepet a román delegátus játszotta el. Ami meglepő és megnyugtató volt, az Mikojan fellépése a magyarok védelmében. Különösen annak volt jelentősége, amit a tőkés kapcsolatok leépítésével szemben mondott, s ami a szovjet vezetés álláspontját tükrözte a világkereskedelmi politikában. Ez általában a kapcsolatok fenntartása mellett volt, ugyanakkor konkrét kérdésekben azok politikai hasznának mérlegelése alapján ítélte meg a bővítő, szűkítő vagy épp az elszigetelő gyakorlatot. Ahol a tőkés nagyhatalmak, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok pozíciójának gyengítésére volt lehetőség, ott kereskedelmi befolyása erősítésére törekedett Moszkva. Ilyen példaként említette a Finnországgal való bővülő viszonyt.

Október 25-én Csehszlovákiával folytatódott a beszámolók és az e feletti viták sora. (Lásd a 2. és a 3. számú dokumentumot!) A vita alaphangja ellentéte volt a Magyarországgal kapcsolatos ülés hangütésének. Csehszlovákia ekkor még jelentősnek mondható tőkés kapcsolatokkal rendelkezett, de terveiben már ezek leépítése szerepelt, ami nem hatotta meg a tagországok nagy részét és igényeik kielégítését, vagyis a csehszlovák külkereskedelem áthangolását követelték. Ezzel egyetértett Mikojan is, az ő hozzászólása azonban minőségében más volt, mint a kisebb tagországoké. Mikojan mélyreható információkkal rendelkezett Csehszlovákia gazdaságáról, így nem egyszerűen a külkereskedelmi orientáció megváltoztatását, hanem belgazdasági fordulatot, a kettősen autark gazdaságpolitikára való áttérést igényelte az országtól. Egyfelől a nyersanyag- és alapanyag-termelés felfuttatását, a fogyasztás visszafogását, másfelől ő is a KGST külkereskedelmi igények kielégítését szorgalmazta. Mikojan most kifejezetten a sztálini felfogással megegyező stratégiát képviselte a katonai követelmények említése nélkül. A csehek elevenébe vágott ezek közül a nyugati határ közelében osztrák és nyugat-német kölcsönnel tervezett erőmű, amelynek megépítésével szemben egyértelműen állást foglalt. Ugyanakkor jelezte, hogy a Szovjetunióval létrejött hosszú távú megállapodás előnyei ellensúlyozzák Csehszlovákia veszteségeit.

Mint a jegyzőkönyvből kiderül, Karádi természetesen felfogta, hogy Mikojan véleménye a többi országnak is szól, a szovjet vezetők információs monopóliumukat, gazdasági potenciáljukat a többéves kereskedelmi megállapodásokon keresztül érvényesíteni akarják, az alkukra ezeken a kereteken belül van lehetőség, a nyugati tőkés kapcsolatok részleges leépítése, az egymás felé fordulás általános követelménnyé vált.

1951 elejétől a munka mindinkább a kereskedelmi egyeztetések felé fordult. Egymás után számoltak be az országok külkapcsolataikról: Románia, majd Bulgária. 1951. március 23-án Mikojan jelenlétében került sor az NDK beszámoltatására. Kereskedelmi forgalmuk a tagországokkal így alakult: az összforgalomban 1948-ban 47%, 1949-ben 55%, 1950-ben 68,7% volt. A beterjesztett terv szerint 1951-re ez 82,5%-ra ment volna fel! A vita éles volt, de Mikojan megvédte a németeket. Tombolt az autarkiára való törekvés. Mindennek a tetőpontja az 1951. május 25-ei irodaülés volt, ahol a delegátusok értékelték a befelé fordulás „eredményeit." Mikojan rendkívül elégedett volt a kapcsolatok 28-30 százalékos növekedését látva, sőt további emelkedést prognosztizált. A Szovjetunió részéről jelentős közszükségleti cikkimportot ígért. Ugyan látta a krónikussá váló szállítási lemaradásokat, de ezt technikai, fegyelmi problémának tekintette. Látta a kielégítetlen igényeket, de ezt a növekedés gyermekbetegségének vélte. Nem sejtette, ami néhány év múlva nyilvánvalóvá lett, hogy sem a többoldalú klíring, sem a szállítási lemaradások, sem az energia gondok, sem a kiemelt területnek tekintett golyóscsapágy szükséglet megoldása nem valósul meg. A bajok csak halmozódni fognak.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő