Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz – III. rész

„Az 1989. évi hatású költségvetési intézkedések tartalmi meghatározása a szakértői munka keretében megtörtént. A folyó fizetési mérleg 1988. IV. ne-gyedévében a szokásos többlettel szemben 60 millió dollár hiánnyal zárt, a folyó egyenleg az év első hónapjában mintegy 100 millió dollárral elmarad az egy évvel korábbitól, az MNB tartalékai a kritikus szint alá csökkentek. A liberalizált termékkörben dinamikusan növekszik a behozatali kötésállomány, illetve folytatólagosan jelentős devizakiadások merülnek fel az Ausztriába irányuló bevásárló turizmus miatt.”

Bevezetés 

A népgazdaság egyensúlyi helyzetének 1978-ban bekövetkezett nagyfokú romlását követően az 1979. évtől érvényes gazdaságpolitikai irányvonal elsősorban a külgazdasági egyensúlyi helyzet, ezen belül is a nem rubel elszámolású külkereskedelmi egyenleg egyszeri gyors, majd folyamatos javítását és ezzel a konvertibilis valutákban fennálló adósságállomány növekedésének a megfékezését állította a gazdaságirányítás előterébe. Ennek eszközeként a belföldi felhasználás átmeneti csökkentését, majd tartósan mérsékelt, a nemzett jövedelemnél lassúbb növekedését és ezzel egyidejűleg a termelés hatékonyságának, szerkezetének és exportképességének a korábbinál gyorsabb javítását jelölte meg. A VI. ötéves terv az MSZMP XII. Kongresszusának határozatából kiindulva lényegében az 1979-től követett gazdaságpolitikai irányvonal folytatását irányozta elő.

Az újabb ötéves terv koncepciójának kialakításakor már látható volt, hogy a külgazdasági egyensúly helyreállításának feltételei az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a korábban számításba vettnél kedvezőtlenebbek lesznek. Nem számítottak, mivel nem is számíthattak a második kőolaj árrobbanásra és ennek nyomán a tőkés világgazdaság recessziójának folytatódására és elmélyülésére. A világpolitikában kiéleződtek a feszültségek - gondoljunk csak például az orosz csapatok afganisztáni bevonulására -, aminek jelentős volt a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra gyakorolt hatása. A szocialista országokban jelentkező problémák zavarták a KGST-n belüli kapcsolatokat is. A rubel elszámolású forgalomban leginkább a nyersanyagok és az energiahordozók behozatala csökkent, miközben a külkereskedelmi cserearányok alig javultak, Erőteljesen szűkült a konvertibilis valutákban történő hitelfelvétel lehetősége is, amely a gazdaságpolitikai célok megvalósítása szempontjából a következő évekre egyre nehezedő feltételeket jelentett.

A restrikciós intézkedések hatására 1979 és 1981 között a külkereskedelmi mérleg hiánya - elsősorban nem rubel elszámolásokban - számottevően mérséklődött, az adósságállomány növekedése lelassult. (Míg 1978-ban a nettó adósságállomány egy év alatt 2,4 milliárd dollárral, addig 1979 és 1981 között, tehát három év alatt mindössze 1,4 milliárd dollárral emelkedett). A nem rubel elszámolású forgalomban a javulás nagyobb része 1979-ben és 1980 első felében következett be, a pozitív folyamat 1980 második felében már lelassult és 1981-ben gyakorlatilag megállt. Összességében így a konvertibilis valutákban fennálló nettó adósságállomány az 1978. évi 213 milliárd forintról (5,976 milliárd dollárról) 1981 végére 255 milliárd forintra (7,398 milliárd dollárra) nőtt, ez kb. nyolc milliárd forinttal volt kisebb az 1981. évi tervben számítottnál. A kivitel 1979-ben dinamikusan, de 1980-1981-ben már csak mérsékelten nőtt. Az ipari termékek 1981. évi nem rubel elszámolású kivitele alig haladta meg az 1979. évit. A behozatal 1979-1980-ban csökkent, 1981-ben viszont már a kivitelt némileg meghaladó ütemben emelkedett. A helyzetet javította a cserearányok kismértékű javulása, de az 1981-re tervezett külkereskedelmi egyenleget így sem sikerült elérni. Az adósságszolgálat terhei azonban továbbra is jelentősen nőttek: a törlesztési és kamatfizetési kötelezettségeknek az éves exporthoz viszonyított aránya az 1978. évi 33%-ról 1981-ben 46%-ra, az éves nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya 7%-ról 12%-ra emelkedett (bár ezt a kedvezőtlen helyzetet az árfolyam nyereség némileg enyhítette).

A nemzetközi hitelváltság és a két nagyhatalom szembenállásának átmeneti kiéleződése 1981. áprilisára oda vezetett, hogy a hitelforrások elapadtak, de még ennél is nagyobb problémát okozott az, hogy megindult a külföldi betétek kivonása az MNB-ből. A tartalékok rohamos mértékben csökkentek, folyamatossá váltak az MNB, a Pénzügyminisztérium és a politikai vezetés közötti megbeszélések, egyeztetések, melynek során a csatlakozás lassacskán politikai kérdésből gazdasági kérdéssé minősült át. Kádár János azonban még mindig a javaslat politikai buktatóit tartotta szem előtt, és ezen csak az 1981. júliusi krími útja hozott fordulatot. Itt szembesült ugyanis azzal, hogy a „testvéri ország" az 1979-es segítségnyújtást nem tudja megismételni, Magyarország magára maradt, sőt a szovjet fél az 1981-1985 közötti előzetesen megígért kőolajszállítás mértékét az évenkénti hat és fél millió tonnáról egyoldalúan öt millió tonnára csökkentette. Ez azért érintette különösen érzékenyen Magyarországot, mert a szocialista relációból rubelért vásárolt kőolaj egy részét különböző formákban feldolgozva, dollárért Nyugatra exportálta. Ezzel a csökkentéssel a szovjetek közvetetten hatással voltak nem rubel relációjú forgalmunkra, azaz dollárbevételeinkre is.

Az egyre aggasztóbb makrogazdasági mutatók, valamint a fejlődés belső és külső feltételeinek romlása azonnali megoldást követelő, komoly problémává vált. Mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés elmaradt az előirányzottól, valamint a belföldi felhasználás tervezett csökkenése sem következett be. A rubel elszámolású behozatal csökkenése számos esetben tőkés beszerzést tett szükségessé, ami a tőkés hitelfelvételi lehetőségek romlása és a devizatartalékok folyamatos csökkenése miatt rontotta a népgazdaság egyensúlyi helyzetét. Ebben a helyzetben érthető, hogy 1981 októberében két PB és egy KB ülésen is fontos döntések születtek a csatlakozásról.

A Politikai Bizottság 1981. október 13-ai ülésén született határozat arról, hogy a PB előterjesztése alapján a Központi Bizottság foglaljon állást a csatlakozással kapcsolatos kérdésről. (Lásd erről a PB vonatkozó határozatát!)

A sorsdöntő KB-ülést a szokásosnál sokkal alaposabban előkészítették. A KB tagjai a csatlakozásról szóló napirendi pont tárgyalása előtt tájékoztatót kaptak kézhez a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal kapcsolatos fontosabb információkról. (A Tájékoztatót lásd a KB 1981. október 22-ei ülésének anyagai között!)

A Központi Bizottság 1981. október 22-ei ülésén a „Különfélék" címet viselő 3. napirendi pontot késő este tárgyalták. Ennek egyik alpontja („A VI. ötéves terv pénzügyi egyensúlyával kapcsolatos időszerű kérdések") keretében terjesztették elő az IMF-be és a Világbankba történő csatlakozásunkra vonatkozó javaslatot. Havasi Ferenc, a napirend előadója érzékletesen ismertette az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét, és sorolta a belépés mellett szóló érveket. A vita során kérdést tett fel Komócsin Mihály, majd hozzászóltDabrónaki Gyula, aki azonnal elmondta, hogy politikai szempontból ellenezi a belépést, és így is fog szavazni. Vélhetően ezt a szokatlan kezdést kiigazítandó tizenheten szóltak hozzá. Kállai Gyula kivételével mindenki támogatta a belépést, Kállai a döntés elodázását javasolta. A szavazásra viszont az ő véleménye is megváltozott, mivel egy ellenszavazattal (Dabrónaki), tartózkodás nélkül a Központi Bizottság elfogadta a belépésre vonatkozó javaslatot.

Az ülésről készült határozat felhatalmazta a Minisztertanácsot, hogy kezdeményezze hazánk felvételét az ikerintézményekbe. Az eddigiekkel ellentétben előzetes konzultáció helyett a határozat úgy szólt, hogy a döntésről tájékoztatni kell az illetékes szovjet vezetőket. (Lásd a vonatkozó forráscsoportot!)

A KB ülést követő október 27-ei Politikai Bizottsági ülésen intézkedtek a további teendőkről.Lázár György kapta feladatul, hogy november első felében levélben tájékoztassa Tyihonovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét. (Lásd a PB vonatkozó határozatát!)

A Puja Frigyes külügyminiszter által aláírt csatlakozási kérelmet Fekete János a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese 1981. november 4-én adta át Washingtonban az IMF-nek. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a KB állásfoglalásról hivatalosan csak a csatlakozási kérelem aláírását követően, és mindössze egy nappal a csatlakozási kérelem benyújtását megelőzően, vagyis november 3-án tájékoztatták a szovjet vezetést. A Lázár által aláírt levelet a moszkvai magyar nagyköveten keresztül a Szovjetunió kormánya első elnökhelyetteséhez, Arhipovhoz jutatták el, mivel Tyihonov akkor szabadságon volt. Arhipov a levelet azzal vette át, hogy továbbítani fogja a miniszterelnöknek.

A felvételi kérelem benyújtását a hazai sajtóban meg sem említették, azonban a Moszkvában november 3-án átadott levelet követő napon a nagykövetek útján a szocialista blokk országainak vezetőit is röviden értesítették a magyar lépésről. Néhány héttel később Kádár János aláírásával, a magyar lépés részletes indokait is felsoroló, azonos szövegezésű levelet kaptak a „baráti országok" fő- és első titkárai. (Lásd ehhez a Gustav Husaknak szóló levelet!)!

A csatlakozási kérelem benyújtását követően az IMF azonnal megkezdte a felvételi eljárást. A Valutaalap szakértői 1981. november 24. és december 10. között Budapesten folytattak tárgyalásokat a magyar szakértőkkel a népgazdaság helyzetéről, a gazdaságpolitikáról és a gazdaságirányítási rendszerről.

A csatlakozási szándék hírére november második felében a betétek rohamos kivonása lelassult, december hónapban pedig az év végi mérlegjavítási akció keretében sikerült 400 millió dollár rövidlejáratú betéthez jutni. Ez a tűzoltó jellegű akció azonban a magyar állam likviditási helyzetét nem javíthatta tartósan, mert ezeket a pénzeket 1982 január-február hónapjaiban vissza kellett fizetni. (Lásd ehhez MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának összefoglalóját!)

Magyarország érdekeit a felvételi eljárás során Jacques de Groote, a belga ügyvezető igazgató képviselte, aki egyben az Ausztria, Belgium, Luxemburg és Törökország összetételű ország-csoportot is vezette. A szakértők javaslatát a Tagfelvételi Bizottság 1982. március 16-án egyhangúlag elfogadta. A két nemzetközi pénzügyi intézmény alapokmányának aláírását megelőzően - a szervezetek általánosan alkalmazott eljárási gyakorlatának és a magyar alkotmányos rend kötelmeinek megfelelően - több, zömében jogszabály-alkotási teendő adódott.

Ennek keretében született meg a

 a tagfelvétel elfogadásáról, amit nyilvánosságra kellett hozni. Ebben adták meg a felhatalmazást az alapokmányok aláírására, a tőkerészesedések befizetésére, a folyamatosan felmerülő kapcsolattartás intézményi feladatainak ellátására, valamint kinyilvánították, hogy az alapokmányok szövegét törvényerejű rendelettel kihirdetik.

Minisztertanácsi határozatok születtek a tagfelvétellel és a tagsággal járó kötelezettségeknek eleget tevő okmányok jóváhagyásáról, igazságügy-miniszteri nyilatkozat arról, hogy a magyar jogrend biztosítja a vállalt kötelezettségek teljesítését. Döntöttek az alapokmányt aláíró, továbbá a hazánkat képviselő személyek és helyetteseik kinevezéséről; bejelentették a Valutaalapnak, hogy átmenetileg fenntartják az akkor érvényes - és az IMF alapszabályával elvileg ellentétes - hazai kötött devizagazdálkodást és kettős árfolyamrendszert. A kormány kötelezettséget vállalt a tagsággal járó és a hitelfelvételhez szükséges - egycsatornás, zárt rendszerű - információk (devizatartalékok, fizetési mérleg, az összes külföldi adósság és követelés, a hazai pénzállomány és a bankok összevont mérlegei, a külföldi hitellel megvalósítható beruházások főbb jellemzői) kiadására.

Az alapokmányok aláírására Fekete János az MNB elnökhelyettese kapott megbízást, akit egyúttal kineveztek az IMF magyarországi kormányzójának, helyettese Vincze Imrepénzügyminiszter-helyettes lett. A Világbankba Magyarország Pulai Miklóst, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesét delegálta kormányzónak, Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettest kormányzó-helyettesnek. A nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartás koordinációjának, valamint az információáramlás kizárólagosságának biztosítása érdekében a Magyar Nemzeti Bankban létrehozták a Nemzetközi Pénzügypolitikai Főosztályt. (Lásd ehhez a PB március 30-ai ülésének határozatát és a mellékelt tájékoztatót!)

Miközben gőzerővel folytak a csatlakozással kapcsolatos hivatalos tevékenységek, az ország pénzügyi helyzete több, mint aggasztóvá vált, ezt támasztja alá Fekete János 1982. április 2-ai keltezésű, a Pénzügyminisztériumba küldött levele is, amelyben az ország egyre súlyosbodó pénzügyi helyzetére hívta fel a figyelmet. (Fekete János levelét lásd a források között!)

Nem meglepő, ha a Politikai Bizottság 1982. áprilisi 14-ei ülésének első napirendi pontjaként előterjesztett „Jelentés nemzetközi pénzügyi helyzetünk alakulásáról" című elaborátum már valóságos pénzügyi krízishelyzetről beszélt. Eszerint az ország nemzetközi pénzügyi helyzete kritikussá vált, a hitelfelvétel lehetőségei ismét beszűkültek, az arany- és devizatartalékok gyakorlatilag kimerültek. A Magyar Népköztársaság fizetőképességének fenntartása napi feladattá vált. A helyzet komolyságát mindenképp alátámasztja, hogy a napirendi pont vitája során az első titkár a maga egyszerű, de szabatos módján felszólalt, majd zárszót tartott, ahol az ország napi fizetőképességének fenntartásán volt a hangsúly. Elmondta, hogy a továbbiakban mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy valahogy kihúzzuk a csatlakozásig. Abban bízott, hogy ha a felvétel megvalósul, akkor - a pénzügyi világ törvényei alapján - maga a puszta „fölvétel" növelni fogja az ország hitelképességét. Az ülés határozata kiemelte, hogy a Politikai Bizottság egyetért a fizetőképességünk folyamatos fenntartása érdekében kormányzati vonalon és a Magyar Nemzeti Bank révén addig megtett, valamint a tervezett intézkedésekkel. (Lásd ehhez az 1982. április 14-ei PB ülés forráscsoportját!)

Visszaemlékezések szerint a magyar bankvezetőknek volt köszönhető, hogy az ország túlélte ezt a fizetési válságot. Naponta vettek föl 20-30 milliós tételekben rövid lejáratú, néhány napos vagy hetes hiteleket, és ezekből fizették vissza a lejárt hiteleket és a

Tímár Mátyás MNB elnök és Fekete János MNB elnökhelyettes Európa-szerte a jegybankelnökök és a nagy kereskedelmi bankok igazgatóinak előszobáiban házalt, hogy legalább egyik napról a másikra biztosíthassák a túlélést. A hitelválságot 1982 nyarára egy - Fekete János állítása szerint angol, francia, svájci protekció és a küszöbön álló IMF-tagság hírének hatására - a

Az IMF-nél sem tétlenkedtek ez alatt az idő alatt. A szervezet Ügyvezető Igazgatóságának javaslata alapján a Kormányzótanács megszavazta Magyarország tagfelvételét. A 145 tagállam közül 127 ország képviselője szavazott felvételünk mellett, köztük a szocialista és a fejlett tőkés országok mindegyike, s a fejlődő országok zöme. Az összes szavazat 93,3%-át kaptuk meg. 18 ország nem szavazott, így például: Irán, Kenya, Nigéria, Szaud-Arábia. Tartózkodás, illetve ellenszavazat nem volt.

Ezt követően Fekete János aláírta a csatlakozásról szóló okmányt, és így a Magyar Népköztársaság 1982. május 6-án az IMF 146. tagjává vált. Két hét sem telt el a hivatalos taggá válás után, amikor 1982. május 18-án Budapestre érkezett az első IMF szakértői csoport. A konzultációk egészen június 12-ig tartottak, amelynek a célja az 1982. évi lehetséges hitelfelvétel előkészítése volt. A szakértők gazdaságirányítási rendszerünkkel, annak továbbfejlesztésével, gazdaságpolitikánkkal, gazdasági helyzetünkkel ismerkedtek és főképpen azokat a hazai elgondolásokat, intézkedéseket mérlegelték, amelyekkel megteremthetők az egyensúlyi helyzet javításának feltételei. 1982. június 24-én Magyarország a Világbanknak is tagja lett.

A magyar kvóta összegét az IMF esetében 375 millió 

vagyis akkor mintegy 407 millió dollárban állapították meg, aminek 21,7 százalékát (88 millió dollárt) konvertibilis devizában, a többit (közel 11 milliárd forintot) hazai valutában kellett befizetni a Magyar Nemzeti Banknál vezetett IMF számlára. A közel 100 millió dollár készpénzben történő befizetése az üres államkassza és az elfogyó aranytartalék, az elapadó szokásos hitelforrás mellett megoldhatatlannak látszó problémát jelentett. Visszaemlékezések szerint Fekete János személyes kapcsolatainak köszönhetően a kínaiak adtak annyi devizahitelt, hogy a kvótánkat 1982 szeptemberében sikerült befizetnünk.

Az IMF szakértői 1982. november 25-én ismét megjelentek Budapesten, hogy a magyar hitelkérelem elbírálásához szükséges háttéranyagot véglegesítsék. A megbeszélések során az MNB külön kérésére szó volt a magyar importkorlátozó intézkedések tervezett módosításáról is, amely tárgykörben a két fél ellentétes nézeteket vallott. Az IMF jogászai arra a megállapításra jutottak, hogy Magyarországon az importengedélyezési rendszer a devizagazdálkodás részét képezi, így e tárgykörben is kompetens a nemzetközi szervezet véleményt mondani. A magyar fél ez erről folyó vizsgálatokat mindenképpen el akarta kerülni, mert ennek során néhány olyan téma is felszínre kerülhetett volna, (pl.: az egyedi engedélyezés rendszere és az ennek során alkalmazott megkülönböztetések), amit a szocialista vezetés nem kívánt napfényre hozni. Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes a kényes helyzetről azonnal tájékoztatta Veress Péter minisztert és Török István államtitkárt, és azt javasolta, hogy bízzák az MNB-re, hogy erről a kérdésről kit, mikor és hogyan kíván tájékoztatni, mivel a téma teljes mértékben az MNB illetékességébe tartozik. (A leveleket lásd a források között!)

Marjai József miniszterelnök-helyettes Larosieret, az IMF vezérigazgatóját még a magyar hitelkérelemről történő december 8-ai szavazás előtt gyorsan tájékoztatta arról, hogy a magyar vezetés továbbra is elkötelezett az 1982. október 13-án kelt Szándéklevélben vállalt kötelezettségek mellett, és mindent megtesz az 1983. évi gazdaságpolitikai program fő célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. (A levelet lásd külön!) Sajnos arról, hogy a fentieknek mekkora szerepük volt a döntés meghozatalában, jelenleg még nem állnak rendelkezésre hiteles források, azonban tény, hogy az IMF 1982. december 8-án 475 millió SDR értékű készenléti hitel folyósítása mellett döntött, ami a legjobbkor érkezett az országba.

A csatlakozást követő időszakról szólva mindenképpen ki kell emelni, hogy a tagság ugyan nem jelentett végleges megoldást az adósságcsapdából való kimenekülésre, de akkor mindenképp ez volt az utolsó szalmaszál. Hiába vehettük azonban fel az első hitelt, az még tűzoltásra sem volt elegendő, amit jól bizonyít a csatlakozás után egy évvel készült likviditási jelentés. 1983 nyarára ismét kritikussá vált az ország fizetőképessége. (Lásd erről Németh Miklós összefoglalóját!) 1983-ban az IMF szakértők szokásos látogatása során többek között azt vizsgálták, hogy miért tér el lényegesen a statisztikai és a GDP mérlegben közölt külkereskedelmi áruforgalom dinamikája. Az eltérés alapvetően azokból a különleges eljárásokból adódott, amikor a rubelért importált árut konvertibilis valutáért továbbexportáltuk, ami viszont a hivatalos statisztikai forgalomban nem jelent meg. (A feljegyzést lásd külön!) Ezeket a kényes kérdéseket nehezen tudta kezelni a szocialista kormány, hiszen olyan megoldásokat kellett keresni, hogy a „kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon". Itt kell megemlíteni az importkorlátozások kérdéskörét is. A készenléti hitelkérelmünk benyújtása során többek között olyan kötelezettséget vállaltunk, hogy új importkorlátozásokat nem vezetünk be, azonban 1984. áprilisában már arra kellett megoldást találni, hogy miként adjuk el az IMF felé, hogy korlátozni akarjuk a gépimportot. (Lásd erről Nyerges János feljegyzését!)

A csatlakozást követően hazánk többször vette igénybe a Valutaalap és a Világbank forrásait hitel-megállapodások formájában, azonban a rendszeresen nyújtott kölcsönök ellenére a nyolcvanas évek második felében Magyarország külső adósságállománya csaknem megduplázódott. Ez is azt támasztja alá, hogy a súlyos gazdaságpolitikai problémák orvoslására a tagság nem számított csodaszernek, de ennek vizsgálata már egy újabb tanulmányt kívánna. A figyelem felkeltése érdekében azonban egy-két érdekes anyagot erről az időszakról is érdemes megismerni. A rendszerváltás hajnalán szintén szükség volt IMF hitelek felvételére. Erre vonatkozóan kér fontos forrást ebből az időszakból. (Lásd ehhez a PB 1989. február 7-ei és 23-ai ülésére készült előterjesztéseket!)

Összefoglalóan elmondható, hogy az IMF csatlakozás rendkívül fontos mérföldkőnek számít a magyar gazdaságpolitika alakulásában, azonban hazánk kapcsolata a nemzetközi pénzügyi intézményekkel nem nevezhető súrlódás-mentesnek.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 13.

1974

Málta köztársasággá válik

1981

Jaruzelski tábornok bevezeti a hadi (rendkívüli) állapotot. A Beszélő az első ellenzéki lap a térségben, amely felismerte: megkezdődött a...Tovább

1991

Észak- és Dél-Korea egyezményt írnak alá, amely formálisan is véget vet a koreai háborúnak.

1993

Magyarországon megalakul a Boross-kormány

1998

Puerto Rico népe az USA-hoz való csatlakozás ellen szavaz

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők