Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz – III. rész

„Az 1989. évi hatású költségvetési intézkedések tartalmi meghatározása a szakértői munka keretében megtörtént. A folyó fizetési mérleg 1988. IV. ne-gyedévében a szokásos többlettel szemben 60 millió dollár hiánnyal zárt, a folyó egyenleg az év első hónapjában mintegy 100 millió dollárral elmarad az egy évvel korábbitól, az MNB tartalékai a kritikus szint alá csökkentek. A liberalizált termékkörben dinamikusan növekszik a behozatali kötésállomány, illetve folytatólagosan jelentős devizakiadások merülnek fel az Ausztriába irányuló bevásárló turizmus miatt.”

Források  

Az MSZMP Politikai Bizottságának határozata a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank képviselőivel folytatott tárgyalásokról - 1981. október 13.

10./ Havasi Ferenc elvtárs szóbeli bejelentése alapján

a Politikai Bizottság tudomásul veszi, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szakértői a kapott felhatalmazásnak megfelelően előzetes tájékozódó jellegű tárgyalásokat folytattak a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank képviselőivel.

Úgy határoz, hogy a Központi Bizottság 1981. október 22-én kezdődő ülésén javasolja: a Központi Bizottság foglaljon állást hazánknak a Nemzetközi Valuta Alaphoz és a Világbankhoz történő esetleges csatlakozása kérdésében.

Megbízza Havasi Ferenc elvtársat, hogy a Politikai Bizottság javaslatát zárt ülésen, a Különfélék című napirendi pont keretében terjessze a Központi Bizottság elé.

Szükségesnek tartja, hogy a Nemzetközi Valuta Alappal és a Világbankkal kapcsolatos néhány kérdésről /alapításuk évéről, az alapítókról, a szervezetek jelenlegi helyzetéről, tagjairól stb./ készüljön rövid ismertetés a Központi Bizottság tagjai részére, amelyet a napirendi pont tárgyalása előtt kapjanak kézhez.

Úgy határoz, hogy a Központi Bizottság állásfoglalásáról az ülést követően tájékoztatni kell a szovjet elvtársakat.

Megbízza Gyenes András elvtársat, hogy a Központi Bizottság ülésén elhangzó előadói beszédében a krimi találkozóról szólva tegyen említést

Helyesli, hogy Havasi Ferenc elvtárs a Központi Bizottság ülésén elhangzó beszédét Lázár György és Németh Károly elvtársakkal konzultálja.

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 5. cs. 838. ő. e. Eredeti géppel írt jegyzőkönyv.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 28.

1977

Népszínház név alatt összevonják az Állami Déryné Színházat és a Huszonötödik Színházat.Tovább

1979

Az egyesült államokbeli Three Mile Island-i atomerőmű hűtőrendszere meghibásodik. A baleset a környezet nukleáris szennyeződéséhez vezet...Tovább

1985

Marc Chagall orosz zsidó származású, francia szürrealista festőművész (*1887)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő