Reform KGST szinten

Magyar tervezet a KGST átfogó, piaci reformjára 1966-ból

Az alábbi tanulmány és a mellékelt forrás a hatvanas évek magyar gazdasági reformelképzeléseibe nyújt betekintést. Az „új gazdasági mechanizmus" bevezetése előtti időszak vitái során merült fel a KGST működésének átalakítása, amire több más szocialista országban is dolgoztak ki terveket. Bár a teljesen piacképtelen nemzetközi szervezet alkalmatlansága már ekkor is nyilvánvaló volt, főként a Szovjetunió ortodox politikai vezetése megakadályozta még az elengedhetetlenül szükséges piacorientált változtatásokat is.

A reform a szaknyilvánosság előtt

 

1965 második felében megjelenhetett Ausch Sándor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet témával foglalkozó osztálya vezetőjének meghatározó jelentőségű cikke a Közgazdasági Szemlében. Ausch a KGST együttműködés alulteljesítését az országok közötti érdekeltségi viszonyokból, illetve a kapcsolatrendszer ilyen irányú közömbösségéből vezette le. Elvi alapon utasította el a központi tervezés szándékát és egyértelműen a pénzfunkciók érvényesülésétől, a reális áraktól és hitelektől várta a hatékony munkamegosztás kialakulását. Ennek azonban az ilyen irányú belső reform is előfeltétele. Ebből a szempontból optimista volt: „A KGST-országok gazdaságirányítási rendszerének tökéletesítése csaknem minden országban napirenden van. A tervezett, részben már meg is valósított változások iránya minden országban ugyanaz. A nagyobb tervszerűséget és nagyobb hatékonyságot az áruviszonyok, az ezekkel kapcsolatos törvények és kategóriák (az értéktörvény, az ár, a hitel stb.) szélesebb körű felhasználásával kívánjuk elérni, ami egyben nagyobb vállalati önállóságot, szabadabb döntést, nagyobb kockázatvállalást, nagyobb felelősséget követelne, és nagyobb ösztönzést 

." Ausch a kiterjedt és kifejlett áru- és pénzviszonyok megteremtését tartotta a KGST-reform célkitűzésének. Ez a fix árak rendszerének - a nyersanyagpiac kivételével való - leépítését jelentette nemzetközi és nemzeti keretekben, ami aztán a kétoldalú kiegyenlítésre alapuló kereskedelem oldódását is magával hozná, és azt többoldalúvá tehetné. Az aktívumok és passzívumok harmadik, vagy negyedik országba való átvitele megteremtheti a konvertibilis, általános egyenértékként funkcionáló devizarubelt. Ha megszünnek a fix árak és a kétoldalú kereskedelmi kiegyenlítésre törekvő gyakorlat, új érdekeltségi környezetbe kerül a szakosítás és a kooperáció is, ugyanis a termelő és kereskedelmi vállalatok érdekeltté válnak az ilyen együttműködések megteremtésében. Ehhez persze a vállalatok felszabadítására van szükség, vagyis megint csak belső reformra, ahol nem kötnek tervutasítások, a mozgástér, a piackutatás jelentősége meghatványozódik. Szerves része ennek a gondolkodásnak a műszaki fejlesztési megoldások, szabadalmak piacának a megteremtése, az ingyenesség helyett itt is az érdekeltségre alapozó gyakorlat létrehozása. A magyar közgazdaságtudomány történetének figyelemre méltó epizódja, hogy Ausch Sándor néhány év múlva ezeknek a nézeteknek a szisztematikus kifejtéséért nemcsak nagydoktori címet szerzett, de disszertációját  1969-ben a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

További elemzés látott napvilágot a Külkereskedelem című folyóirat 8. számában, illetve 1965 szeptemberében és novemberében a Közgazdasági Szemlében Balassa Ákos, az Országos Tervhivatal osztályvezetőjének tollából. Az egyik az érdekeltséget vizsgálta a KGST gyártásszakosítás fejlődése szempontjából. Az már egy évvel korábban világos volt, hogy a termékszakosítás több nemzetközi cikkben feldicsőített „eredményei" alig jelentettek többet, mint a már kialakult gépek és berendezések országok közötti megosztásának szentesítésénél, vagyis legfeljebb a párhuzamosságok bővülését fékezték és országonként 2-6% között mozogtak a gépiparban. Balassa világossá tette, hogy az országok nem érdekeltek valamely gyártás 

. Ugyan javaslata - egyfajta speciális árengedmény és felárrendszer beiktatásával - megmaradt a hagyományos, nem piaci viszonyok között, a vállalatok közvetlen érdekeltségének kiépítését ő is a továbblépés feltételének tekintette.

A Szabályozott piaci verseny a KGST-országok vállalatai között című tanulmányában abból az alaphelyzetből indult ki, hogy „A szocialista országok összességét tekintve azonban a termelőeszközök tulajdona elkülönült, és így az országok egymással önálló termelőeszköz-tulajdonosként állnak kapcsolatban. Ezért a nemzeti tervezés korábban kialakult - távolról sem tökéletes - módszereinek nemzetközi alkalmazására irányuló törekvések (megfelelő nemzetközi gazdasági mechanizmus nélkül) nem vezethetnek 

." A szerző a nemzetközi szabályozott piaci verseny bevezetésének esélyeit latolgatta. Ennek feltétele a nagyfokú vállalati önállóság megléte, az, hogy a termelés gazdasági eredménye ne váljon el a külkereskedelmi tevékenység gazdasági eredményétől, vagyis a belföldi valuta és a devizák között szoros kapcsolat legyen, létezzen beruházási hitel. Nemzetközi feltételek között első helyre került egy államközi megállapodás a rendszer bevezetéséről, vagyis egyes termékek szabad forgalmazásáról, mégpedig úgy, hogy az tartalmazza az állami beavatkozás eszközeinek egyeztetését is. Ez a rendszer nem tűri a rögzített árakat, a termelő és kereskedelmi tevékenység merev szétválasztását, illetve kötött megállapodások helyett a keret-megállapodásokra épülhetne. Ideális lenne, ha konvertibilis valutával történne a fizetés, de ezt a szerző nem tekintette szigorú feltételnek.

Ugyan nem a teljesség igényével mutattuk be a szaksajtót, a cikkek jelezték, hogy a hazai közgazdasági gondolkodás a nemzetközi méretekben elgondolt reform felé fordult.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők