Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Az 1956. október 30-ai nyilatkozat hatása

Mindez annak ellenére történt, hogy október 30-án napvilágot látott a szovjet kormány

, amelyben az is szerepelt, hogy a Szovjetunió kész megvitatni a többi szocialista ország kormányával azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják „a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését és erősítését avégett, hogy kiküszöbölje a gazdasági kapcsolatokban a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök és egyenjogúság elve megsértésének bármiféle lehetőségét." A nyilatkozat érvényessége - mint ismeretes - Magyarországra vonatkozóan egy napig tartott, október 31-én Moszkva a katonai beavatkozás mellett döntött, amit négy nap múlva végre is hajtott. Más országokkal - éppen a magyar fiaskó miatt - Hruscsovéknak látványos megállapodásokat kellett kötni, hogy szavahihetőségüket bizonyítsák. 1956 novemberében a szövegbe foglalt ígéretnek megfelelően a Szovjetunió tárgyalásokat kezdett Lengyelországgal, Csehszlovákiával, az NDK-val, Romániával (illetve egészen más helyzetben Magyarországgal is).

1956. november 18-án Ny. Sz. Hruscsov és Władysław Gomułka közös nyilatkozatot írt alá, amely nyomatékosította az egyenrangú kapcsolat jelentőségét, leszögezte az október 30-ai nyilatkozat érvényét és nemzetközi jelentőségét. A legfelsőbb szintű találkozón a gazdasági kérdések is

kerültek, az úgymond rendezetlen ügyeket illetően a szovjetek lemondtak a lengyel tartozásról az 1946-1953 közötti szénszállítások értéke elismerésének fejében, megállapodtak a vasúti szállítások és egyéb pénzügyi elszámolásokról. Moszkva jelentős áru- és rubelhitelt ígért, aminek fejében az országban maradhattak katonai egységei, de azok jogait és mozgását szabályozták.

Ami a részleteket illeti, az 1945. szeptember 16-án megkötött egyezmény kötelezettséget jelentett Lengyelország számára, hogy világpiac alatti áron szállítson szenet. Ugyanezt a mennyiséget 1947-ben a felére csökkentették, de az egyezmény ilyen formában csak 1953 novemberében szűnt meg. Most a kompenzáció fél milliárd dollár volt, ennyivel csökkentették a lengyel adósságot. Hasonlóan elfogadta a Szovjetunió a tranzit szállításokkal, és a szovjet hadsereg szállításával kapcsolatos panaszt. Egyben a szovjetek jelentős mennyiségű gabona

és 1958-1960 között 700 millió rubel hosszú lejáratú hitel nyújtására kötelezték el magukat, aminek kiegyenlítése 1963-1965 között történhetett. A szovjetek törölték az 1947-es leszerelési kölcsönből fakadó 110 millió rubel tartozást. A hozzájuk került háborús javak ellentételezése is szerepelt a megállapodásban.

A románok 1957-ben 450 000 tonna búzát és 60 000 tonna takarmányt kaptak, amit 1959-től kellett törleszteni. A szovjet-román közös tulajdonú SOVROM Társaság visszavásárlásából egyfelől elengedtek négy milliárd 300 millió lejt, valamint lemondtak a haszonrészesedéséről. Lényegesen megemelték az áruszállítást, pl. kokszból 380 000 tonnával, vasércből 570 000 tonnával világpiaci áron, viszont az uránércet, ennél magasabb áron vette a Szovjetunió. 270 millió rubel hitelt kaptak öt vegyipari üzem építéséhez szükséges tervek és berendezések beszerzésére. Ezt fejelték meg továbbá négy éves hitel-visszafizetési haladékkal.

A csehszlovákokkal éppen a legkényesebb kérdésben, a szénexport-szénimport ügyben nem sikerült dűlőre jutni, így Prága visszafogta exportját a KGST országokba. Viszont itt is finanszírozták az urántermelést és kutatást, és az uránt 20%-kal a világpiaci ár fölött vették meg. Ez a megállapodás nagyon kedvező volt Csehszlovákiának, mert magyar számítások szerint, ha az összes támogatást összeadták, akkor ez a vásárlás 4-5-szöröse volt a világpiaci árnak. Itt is szó volt az ipari kooperáció megindításáról, és ezzel kapcsolatos beruházási segítségről.

Az NDK-val folytatott tárgyalások eredményeként a szovjet áruszállítások az egy évvel korábbihoz képest 30%-kal nőhettek. (Koksz, nyersolaj, hengerelt áru, fűrészáru, élelmiszer, stb.) Ide 340 millió rubel szabad devizahitel jutott, s itt is

a gépipari kooperáció konkrét kidolgozása.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők