Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Csődveszély Magyarországon

Magyarországgal egészen más volt a helyzet. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nem túl sok hezitálás után feladta a berlini megállapodásban vállalt kötelezettségeit. 1956. december 21-én olyan

került a Gazdasági Bizottság elé, hogy a magyar fél vesse fel a magyar kérdés napirendre tűzését a KGST Tanácsában, persze azzal a célzattal, hogy minél több támogatást kapjon. 1957. január 22-ei ülésen azonban a Gazdasági Bizottság lemondott a magyar kérdés önálló napirendre Moszkvából ugyanis azt az üzenetet kapták, hogy jobban járnak, ha kétoldalú tárgyalási formában „koldulnak" alamizsnáért, így legalább nem derült ki az, hogy a gépexportot és a bauxittermelést sem tudja Magyarország teljesíteni. Ennek jelentős része ugyanis magyar-szovjet relációban realizálódott volna.

A tervhivatali elnökök 1957. márciusi találkozóján mégsem lehetett mást csinálni, minthogy a KGST közösség előtt is világossá kellett tenni az ígéretek visszavonását, és hogy Magyarország az ötévesről teljesen új, három éves terv kidolgozásához fogott. A szénbehozatali igényt a magyar delegátus a berlini vállaláshoz képest következőképpen

: 1958-ban 775 millió tonna helyett 2800 millió tonna, 1959-ben 995 millió tonna helyett 3000 millió tonna, 1960-ban 995 millió tonna helyett 3200 millió tonna kellene. A magyar küldöttség jelezte, hogy nem tud eleget tenni a lengyel szénberuházásokban való részvételi ígéretének. Nem véletlen, hogy az értekezleten megállapították: a szénhiány általánosan is növekedetett és a következő években 7,1, 7,4, 6,2 millió tonnát tesz majd ki. A magyar kőolaj-termelési ajánlatot a berlini két millióról 600 ezer tonnára vették vissza, az 1010 kutatófúrást 636-re, a kőolaj-behozatalt ezzel szemben évi 450 ezer tonnáról évi 1,5 millió tonnára kívánták feltornászni. Magyarország csökkentést jelentett be az acél- és nyersvas termelésben, növekedési igényt a nyersvas importban. A bauxit és timföld ígéretet tartani tudták, de az alumíniumtermelési és a gépexport volumenét már nem. Kéréseket fogalmazott meg a magyar fél a színesfém behozatalban is. A zöldség- és gyümölcstermesztés kivételével az ország a mezőgazdasági termékekre tett ígéreteit is visszavonta, illetve csökkentette.

A szovjet hozzászólással szemben a bolgár, a magyar, a német és a lengyel

egyöntetűen a berlini vállalások feladásáról szóltak. Bulgária csökkenti gépimportját, növelné koksz importját. Az NDK szén, gabona és húshiányról panaszkodott. A lengyelek jelentős változásokat jelentettek be: komoly lemaradás volt tapasztalható a szén, az acél, az energia, a cement, a vasérc, valamint a szerszámgéptermelésben. 1956-os nemzeti jövedelmük az 1955-höz képest 15%-kal alacsonyabb. 1951-1954 között a reálbérek csökkentek, sőt a munkásság egyes rétegeinek életszínvonala alacsonyabb lett, mint a háború előtti. Súlyos szénhiány van annak ellenére, hogy bevezették a vasárnapi műszakot. Románia nem tudta teljesíteni hús és gabonaszállításait, sőt a Szovjetunió juttatott részére 500 ezer tonna gabonát és 60 ezer tonna takarmányt. Az olajfeltárások befejezéséig a termelésük csökken, a földgázszállítás növelését csőhiány akadályozza. Jelentős problémákról számoltak be a vasérctermelésben, széntermelésben, a hengereltáru és a koksz terén. Ugyanakkor 2700 traktort nem vettek át tőlük a KGST országok.

A szovjet-magyar

a folyó évre 1957 márciusában, Moszkvában zárultak le. Az 550 millió rubel értékű áruhitelhez és 200 millió rubel értékű 2% kamattal kapott devizahitelhez a korábbi hitelfizetésből hozzájött 85 millió rubel. A törlesztést 1961-ben kellett elkezdeni és tíz év alatt befejezni. Az 1957-es áruforgalom így több mint egy milliárd rubel volt a két ország között. Az 1952, 1954, 1956-ban kapott hitel törlesztésére haladékot kapott az ország, és azt is csak 1961-től kellett visszafizetni. A volt német vagyon és a vegyes társaságok kivásárlásából hátralévő magyar tartozást, kb. 1053 millió forintot elengedték. A szovjetek megvettek 458 millió rubel értékű itthon gyártott hadfelszerelést, de ez az összeg nem folyt be, mert a magyar katonai jellegű tartozás elengedését jelentette. Az 1957 júliusában megkezdett 2500 millió rubeles magyar kéréssel induló és az 1957. december 18-án megkötött megállapodással befejeződött tárgyalás szerint Moszkva 1958-1962 között 300 millió rubel értékű berendezést, szállított és technikai segítséget nyújtott különféle beruházások befejezéséhez. A kamat 2%-os volt, itt egy év türelmi idő volt a hitelrészlet igénybe vétele után. A törlesztést tíz év alatt kellett .

Az 1958-1960 közötti évekre szóló árucsere-forgalmi egyezmény körüli kemény tárgyalások 1958. január 13-án zárultak le, de Kádár János 1958. áprilisban további szovjet

„sírt" ki Hruscsovtól.

A szovjet-magyar szakosítási tárgyalások elhúzódtak. A magyar javaslatok nyomán, az év során szovjet tervhivatali szakértők vizsgálták meg a magyar

a szakosítással kapcsolatban minden magyar ajánlati területet végigjártak beleértve a termelő, a tervező és kutató szférát is. Amikor 1957. november 5-én Ajtai Miklós szovjet partnerével asztalhoz ült kiderült, hogy a szovjetek nem tartották elfogadhatónak, hogy Magyarország villanymotor gyártására rendezkedjen be. A diesel vonatok és motorkocsik, a villamos motorvonatok és mozdonyok közül csak egyetlen típus, a 600 LE-s mozdonyok gyártását ajánlották. A 2000 LE-s mozdonyokat már a szovjetek „magukra vállalták". A híradástechnikai üzemekről és kutató intézetekről az volt a véleményük, hogy azok megoldott problémákkal foglalkoznak. Együttműködés lehetőséget például relé állomások, telefonközpontok, telefongyártás, televíziós stúdiók és közvetítő berendezések gyártásában véltek felfedezni. Ez igen szerény eredmény volt.

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők