Csendőrfizetések 1944 áprilisából

Örök kérdés, de talán napjainkban minden korábbinál aktuálisabbá vált, hogy vajon az állami alkalmazottak, különösen a rend- és államvédelmi szervek alkalmazottainak a fizetése reális vagy irreális összeg. A versenyszféra dolgozói általában sokallják, míg az érintettek – érthető okból – keveslik a saját fizetésüket. Egy ilyen rövid kis írásban nyílván nem lehet igazságot tenni, már ha és amennyiben létezik objektív igazság. Ugyanakkor talán érdemes elidőzni azon, hogy a mindenkori magyar állam hogyan fizette alkalmazottait, különös tekintettel azokra, akiktől a saját védelmét várhatta.

Bevezetés 

Az alábbiakban szöveghűen közölt kimutatás az 1942 tavaszán felállított Államvédelmi Központnál (ÁVK) 1944 áprilisában szolgálatot teljesítő csendőrök fizetését tartalmazza. Magát az ÁVK-t Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azzal a nem titkolt céllal hozta létre, hogy az országban folyó ún. politikai jellegű nyomozásokat, a magyar hírszerzést és elhárítást egy szervezet ernyője alatt koordinálják. Kimondatlan cél volt, hogy ezeknek az ÁVK-nak alárendelt szervezeteknek ilyetén módon csökkentsék már-már túlzott önállóságát. Az új szervezet vezetésével megbízott [popup title="Ujszászy István vezérőrnagy" format="Default click" activate="click" close text="A tábornok rejtélyes életéről lásd Haraszti György [szerk.]: Vallomások a holtak házából. Ujszászy István vezérőrnagynak, a VKF/2 vezetőjének az ÁVO fogságában írott feljegyzései. Bp., 2007."] azonban nem tudott ezzel a feladattal megbirkózni. Az eredeti elképzelések szerint Ujszászynak kellett volna kordában tartani a csendőrség nyomozó alosztályait, a honvéd vezérkar (vkf.) 2. osztályát és a rendőrség politikai nyomozóosztályát. Vagyis katonáknak, csendőröknek és rendőröknek kellett (volna) együttműködniük. Ez az idea azonban eleve bukásra ítéltetett: a csendőrség és a rendőrség egymásban látta a legfőbb ellenségét, míg a vezérkar, de különösen annak 2. osztálya hallani sem akart arról, hogy őket bárkinek is alárendeljék. Vagyis formálisan létrejött az ÁVK, s számos ügy befutott az ÁVK központjába, de a szervek megtartották önállóságukat. Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy a vkf. 2. osztálya - biztos, ami biztos alapon - lehallgatta az ÁVK vezetőinek, így Ujszászynak is a telefonbeszélgetéseit, és ezek tartalmáról a német hírszerzés budapesti rezidensének - egy információcsere-egyezményre hivatkozva - rendszeresen jelentettek. Így nem lehet különösebben azon csodálkozni, hogy Ujszászyt az elsők között tartóztatták le 1944. március 19. után a Budapestre érkezett német rendészeti és biztonsági szervek.

A német megszállás után sokat vesztett jelentőségéből az ÁVK, amely formálisan az október 15-ei nyilas puccs után is létezett, de ekkor már csak inkább papíron, mintsem

Ujszászy „eltűnése" után helyettese, vitéz Kudar Lajos csendőr alezredes vette át az ÁVK irányítását, hogy aztán a nyilas puccs után őt is letartóztassák, és 

Forrásunk az 1944. áprilisi állapotot éri tetten, amikor 26 tényleges csendőrtiszt és tiszthelyettes teljesített szolgálatot az ÁVK-nál, s Kudar Lajos volt a legmagasabb rendfokozatú közöttük. A kimutatás közölte fizetésüket is. Vajon ezek a csendőrfizetések magasak vagy alacsonyak voltak 1944 tavaszán, ebben a beosztásban? A kérdés összetett, így egyértelmű válasz nehezen adható rá. De talán nézzünk néhány tényt! Általános igazságnak vehetjük, hogy Magyarországon - hasonlóan az életszínvonalhoz - 1938 és 1941 között emelkedtek a bérek. Mindezt a győri program csúcsra járatásával összefüggő háborús konjunktúrának is magyarázhatjuk. A fizetésemelés természetesen a korabeli közszférát, ill. fegyveres testületeket sem kerülte el. Ez a lendület 1942-ben ugyan megtört, de még messze volt az ország a

Tény, hogy a fegyveres testületek tisztikara mindig is jóval az országos átlag feletti fizetést kapott. 1943-ban, tehát alig egy évvel a német megszállás előtt a magyar honvéd tisztikarban kb. 1300 pengő volt az átlagfizetés. 1944-ben az üzemvezetők havi bére általában 600-1300 pengő között, a tisztviselői bérek 300-500 pengő között, a munkabérek 300-400 pengő között mozogtak zömmel. Természetesen a fizetési osztályba soroltak, és a nagyobb üzemek, bankok vezetői ennél többet kaptak. Ugyanakkor az átlagbér rendszer azért sem alkalmazható, mert a béreket számos esetben - pl. állami, önkormányzati tisztviselők, rendőrök, katonák, stb. - különböző pótlékokkal egészítették ki: pl. lakbérköltséggel, kiegészítő inflációs támogatással, drágasági pótlékkal, túlmunkapénzzel. Egyes kereskedelmi, pénzügyi cégeknél a vezetők és a dolgozók az évi nyereség alapján külön juttatásban (remuneráció) is részesültek. Ugyanakkor a mezőgazdaságban dolgozók, de különösen a napszámosok havi átlagfizetése alig érte el a legendás 200 pengős határt. Mindezeket figyelembe véve azt kell azonban mondanunk, hogy az

Így nem csoda, hogy sokan - most nem részletezve bizonyos elvi megfontolásokat - nehezen tudtak ellenállni a német hírszerző szervek által felkínált fix havi plusz összegeknek - némi információért cserébe...

Ezen a napon történt augusztus 21.

1959

Eisenhower amerikai elnök rendelete értelmében Hawaii az USA 50. tagállamává válik.

1965

Samu, az előember csontjait megtalálják a vértesszőlősi ásatáson

1968

A 20-ról 21-re virradó éjjel megkezdődik a Varsói Szerződés csapatainak inváziója Csehszlovákia ellen Magyarország részvételével.

1968

A Varsói Szerződés csapatai leverik a „prágai tavaszt”. A demokratikus ellenzék teljesen feladta a rendszer megreformálhatóságának...Tovább

1982

Ifjúsági búcsút tartottak a Bács-Kiskun megyei Hajóson, ahol Paskai Lász-ló mutatott be szentmisét.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők