Csendőrfizetések 1944 áprilisából

Örök kérdés, de talán napjainkban minden korábbinál aktuálisabbá vált, hogy vajon az állami alkalmazottak, különösen a rend- és államvédelmi szervek alkalmazottainak a fizetése reális vagy irreális összeg. A versenyszféra dolgozói általában sokallják, míg az érintettek – érthető okból – keveslik a saját fizetésüket. Egy ilyen rövid kis írásban nyílván nem lehet igazságot tenni, már ha és amennyiben létezik objektív igazság. Ugyanakkor talán érdemes elidőzni azon, hogy a mindenkori magyar állam hogyan fizette alkalmazottait, különös tekintettel azokra, akiktől a saját védelmét várhatta.

Bevezetés 

Az alábbiakban szöveghűen közölt kimutatás az 1942 tavaszán felállított Államvédelmi Központnál (ÁVK) 1944 áprilisában szolgálatot teljesítő csendőrök fizetését tartalmazza. Magát az ÁVK-t Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azzal a nem titkolt céllal hozta létre, hogy az országban folyó ún. politikai jellegű nyomozásokat, a magyar hírszerzést és elhárítást egy szervezet ernyője alatt koordinálják. Kimondatlan cél volt, hogy ezeknek az ÁVK-nak alárendelt szervezeteknek ilyetén módon csökkentsék már-már túlzott önállóságát. Az új szervezet vezetésével megbízott [popup title="Ujszászy István vezérőrnagy" format="Default click" activate="click" close text="A tábornok rejtélyes életéről lásd Haraszti György [szerk.]: Vallomások a holtak házából. Ujszászy István vezérőrnagynak, a VKF/2 vezetőjének az ÁVO fogságában írott feljegyzései. Bp., 2007."] azonban nem tudott ezzel a feladattal megbirkózni. Az eredeti elképzelések szerint Ujszászynak kellett volna kordában tartani a csendőrség nyomozó alosztályait, a honvéd vezérkar (vkf.) 2. osztályát és a rendőrség politikai nyomozóosztályát. Vagyis katonáknak, csendőröknek és rendőröknek kellett (volna) együttműködniük. Ez az idea azonban eleve bukásra ítéltetett: a csendőrség és a rendőrség egymásban látta a legfőbb ellenségét, míg a vezérkar, de különösen annak 2. osztálya hallani sem akart arról, hogy őket bárkinek is alárendeljék. Vagyis formálisan létrejött az ÁVK, s számos ügy befutott az ÁVK központjába, de a szervek megtartották önállóságukat. Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy a vkf. 2. osztálya - biztos, ami biztos alapon - lehallgatta az ÁVK vezetőinek, így Ujszászynak is a telefonbeszélgetéseit, és ezek tartalmáról a német hírszerzés budapesti rezidensének - egy információcsere-egyezményre hivatkozva - rendszeresen jelentettek. Így nem lehet különösebben azon csodálkozni, hogy Ujszászyt az elsők között tartóztatták le 1944. március 19. után a Budapestre érkezett német rendészeti és biztonsági szervek.

A német megszállás után sokat vesztett jelentőségéből az ÁVK, amely formálisan az október 15-ei nyilas puccs után is létezett, de ekkor már csak inkább papíron, mintsem

Ujszászy „eltűnése" után helyettese, vitéz Kudar Lajos csendőr alezredes vette át az ÁVK irányítását, hogy aztán a nyilas puccs után őt is letartóztassák, és 

Forrásunk az 1944. áprilisi állapotot éri tetten, amikor 26 tényleges csendőrtiszt és tiszthelyettes teljesített szolgálatot az ÁVK-nál, s Kudar Lajos volt a legmagasabb rendfokozatú közöttük. A kimutatás közölte fizetésüket is. Vajon ezek a csendőrfizetések magasak vagy alacsonyak voltak 1944 tavaszán, ebben a beosztásban? A kérdés összetett, így egyértelmű válasz nehezen adható rá. De talán nézzünk néhány tényt! Általános igazságnak vehetjük, hogy Magyarországon - hasonlóan az életszínvonalhoz - 1938 és 1941 között emelkedtek a bérek. Mindezt a győri program csúcsra járatásával összefüggő háborús konjunktúrának is magyarázhatjuk. A fizetésemelés természetesen a korabeli közszférát, ill. fegyveres testületeket sem kerülte el. Ez a lendület 1942-ben ugyan megtört, de még messze volt az ország a

Tény, hogy a fegyveres testületek tisztikara mindig is jóval az országos átlag feletti fizetést kapott. 1943-ban, tehát alig egy évvel a német megszállás előtt a magyar honvéd tisztikarban kb. 1300 pengő volt az átlagfizetés. 1944-ben az üzemvezetők havi bére általában 600-1300 pengő között, a tisztviselői bérek 300-500 pengő között, a munkabérek 300-400 pengő között mozogtak zömmel. Természetesen a fizetési osztályba soroltak, és a nagyobb üzemek, bankok vezetői ennél többet kaptak. Ugyanakkor az átlagbér rendszer azért sem alkalmazható, mert a béreket számos esetben - pl. állami, önkormányzati tisztviselők, rendőrök, katonák, stb. - különböző pótlékokkal egészítették ki: pl. lakbérköltséggel, kiegészítő inflációs támogatással, drágasági pótlékkal, túlmunkapénzzel. Egyes kereskedelmi, pénzügyi cégeknél a vezetők és a dolgozók az évi nyereség alapján külön juttatásban (remuneráció) is részesültek. Ugyanakkor a mezőgazdaságban dolgozók, de különösen a napszámosok havi átlagfizetése alig érte el a legendás 200 pengős határt. Mindezeket figyelembe véve azt kell azonban mondanunk, hogy az

Így nem csoda, hogy sokan - most nem részletezve bizonyos elvi megfontolásokat - nehezen tudtak ellenállni a német hírszerző szervek által felkínált fix havi plusz összegeknek - némi információért cserébe...

Ezen a napon történt december 14.

1911

Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.

1921

Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas Fidelissima” (a...Tovább

1939

Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését. (Weserübung hadművelet...Tovább

1955

Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők