Egy első világháborús frontharcos felvételei

Háborús töredékek Rajk Sándor szemével.

Folyóiratunk egy még töredékesen is nagyon érdekes első világháborús fotósorozatot tesz közkinccsé, amely szinte véletlenül került a Magyar Országos Levéltár tulajdonába. A felvételeket Rajk László egyik bátyja, Rajk Sándor készítette, s mint egyik-másik felvétel számozásából látszik, igen sok felvételt készített a háború alatt. Ebből ez a 42 felvétel csak egy töredék, de így is felvázol egyfajta háborús pályaképet: az orosz harcteret, a román frontot, a Duna–Tisza közi állomáshelyeket a szabadságok és a sérülések idejét.

Folyóiratunk egy még töredékesen is nagyon érdekes első világháborús fotósorozatot tesz közkinccsé, amely szinte véletlenül került a Magyar Országos Levéltár tulajdonába. A felvételek Rajk László bátyjának, Rajk Jenőnek a tulajdonában voltak, aki halála előtt átadta e fotókat közeli hölgyismerősének. A hölgy juttatta el a Levéltárba a fotókat.

Rajk Jenő - talán a kis korkülönbség miatt - igen szoros kapcsolatot ápolt Rajk Lászlóval. 1949-ben többször is meglátogatta öccsét kivégzése előtt a börtönben. (Az, hogy a fotók miként jutottak Rajk Jenőhöz, nem ismeretes számunkra.) A székelyudvarhelyi Rajk család tizenegy gyermeket nevelt, s közülük csak három volt leány. Név és születési sorrend szerint: József, Lajos, Gyula, Sándor, Vilma, Endre (a későbbi nyilas államtitkár), Erzsébet, Jenő, László, Berta és Béla. Rajk Sándor, a fotók készítője negyedikként látta meg a napvilágot, s mint egyik-másik felvétel számozásából látszik, igen sok felvételt készített a háború alatt. Az itt látható fotók közül a 236. a legnagyobb számú, s nyilván nem az volt az utolsó. Ebből ez a 42 felvétel csak egy töredék, de így is felvázol egyfajta háborús pályaképet. Lehetséges, hogy a család valamely leszármazottjánál maradtak még felvételek, s talán a későbbiekben ki lehet egészíteni a sorozatot.

Milyen sorsról árulkodnak ezek a felvételek: Mivel több esetben láthatunk csak fiatal tiszteket a képeken, valószínűsíthetően ő is az alsó tisztikarhoz tartozott. Ezt csak megerősíti, hogy a 20. század elején egy egyszerű honvédnak nem nagyon lehetett akkoriban luxusnak számító, vagy magasabb műszaki képzettséget feltételező fényképezőgépe. Viszont nem tartozhatott a hivatásos állományhoz, amit megerősít az is, hogy a Hadtörténelmi Levéltárban nem maradt fenn adat róla.

A felvételek olyan háborús pályaképet tükröznek, amely érdekes módon megfelel 39. honvéd gyaloghadosztály első világháborús állomáshelyeinek. Sajnos az ezred, zászlóalj beosztást nem tudtuk eddig kideríteni. Az első felvétel 1915. november első felében készült, vélhetően tehát Rajk Sándor ebben az évben vonult be szolgálatra, s 1915 őszén került az orosz frontra, és mint az egyik képen egy Miczkiewicz emléktábla utal rá, vélhetően egy lengyel földbirtokos tulajdonában lévő kastély közelébe. Mint az egyik fotón látható, hosszú télre készülve, a katonák háborús védőkörletet építenek. Életük ettől kezdve hónapokon keresztül ehhez ún. stellunghoz kötődött. Hamarosan a hó is leesett, s felvételek többsége a lövészárok és a bunkerélet mindennapjait mutatja be. Ezt a harcálláspontot Pionier-parknak, illetve egy másik részét Rudaschi-parknak nevezték. Hogy hivatalos név volt-e vagy csak katonák egymás között hívták így, nem tudni. Mindenesetre Rajk Sándor alegysége, a 6. század itt ünnepelte 1916-ban a húsvéti ünnepeket, s az, hogy időnként kemény összecsapásokra került sor az orosz csapatokkal, bizonyítják azok a kastélyromok, melyek a Rudaschi-parknál, azaz a harcálláspont közelében voltak.

A húsvéti ünneplés mellett azonban valószínűsíthetően hetekig unatkoztak a honvédek, így hát a front mögött - felhasználva a rendelkezésükre álló lovakat - szántottak is. Persze nem zárhatjuk ki azt sem, hogy éppen a terep jobb áttekinthetősége miatt végezték ezt a tevékenységet. Az unalom azonban meghatározta napjaikat, amire a körhintázós kép is utal: Ketten tartottak egy hosszú farudat, melynek a két végére két katona felkapaszkodott, s a középen állók forgatták őket. Érdekes, hogy az 1916. június 2-án készült kép hátlapján lévő felirat azt jelzi, hogy mindez egy hónappal a támadás (angrif) előtt történt. A dolog azért is érdekes, mert Galíciában az Alekszej Alekszejevics Bruszilov tábornok vezette orosz offenzíva már 1916. június 4-én elkezdődött, amely érzékeny veszteségeket okozott a Monarchia csapatainak. A felirat tanúsága szerint azonban Rajk Sándor egysége még ezt követően is viszonylagos nyugalom tölthette napjait, bár ezután már nincs lövészárokban készült kép, vagyis a front megmozdult.

A témák: ebéd egy filagórában (nyitott, fedett faépítmény) egy kastély közelében, egy helyi falu lakosai, egészségügyi gyakorlat. A július 12-én készült utolsó felvételt követően pedig már a súlyos harcok miatt nem volt erre lehetősége, mert megsebesült. A következő fotó már a székesfehérvári katonai kórház kórtermében készült augusztusban.

A sebesülésből felgyógyulva először Berettyóújfalun teljesített szolgálatot, ahol már látta a székely menekülőket, akik az 1916. szeptember elejei román betörés elől kerültek az Alföldre. A hadosztály részt vett a román hadsereg kiszorításában és a Maros felső folyásánál, az Uz völgyébe folytatott állásharcokban. 1917 őszén 1918. elején a magyar csapatok a Slanic völgyében védelemben voltak a Kárpátok észak-keleti részén. Az 1918. januári Baile Slanic jelzésű képek erre a moldvai üdülőhelyre utalnak.

A hadosztály 1918 márciusától a Duna-Tisza közén szétszórva állomásozott, és a felvételek is ezt jelzik. Valamilyen okból azonban a fotók készítője 1918. április első felében a családjánál, Székelyudvarhelyen tartózkodott, amit a családi felvételek bizonyítanak. Májusban azonban már az észak-bácskai, ma is Magyarországhoz tartozó Madarason állomásozott. Júniusban ismét hazatérhetett, amire a korondi felvételek utalnak, majd júliusban már - vélhetően a Tolna megyei Faddon - vett részt egy kitüntetés átadáson, az ő szavaival decoráláson.

Hogy a hadosztállyal együtt augusztusban ő is az olasz frontra került, nem tudjuk, viszont sokat mondó az utolsó felvétel, amelyen fiatal sebesült tisztek láthatók egy ápolónő (apáca) társaságában szeptember 14-én. Lehet, hogy a sebesülés miatt elkerülte az olasz hadifogságot a háború végén!?

Külön érdekes a felvételek nyelvezete: a német katonai szakkifejezések mellett magyar a felirat, akár úgy is, hogy két német kifejezés között „és" kötőszó található. A fotók egy része nem a hátlapon található, így az olvasó is tanulmányozhatja, netán megfejtheti Rajk Sándor néhol nehezen olvasható feliratait.

Ezen a napon történt december 13.

1903

Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.

1915

Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjét

1937

A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek meg

1941

Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak

1966

Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázását

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők