Bevezető 

1943. január 12-étől kezdve a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a Vörös Hadsereg Osztrogozsszk-rosszoski támadó hadműveletével szemben súlyos veszteségeket szenvedve vívta harcát. A több, mint 200 km-es Don menti arcvonal közepe és déli szárnya néhány nap alatt összeroppant, az északi szárnyon harcoló III. hadtestet pedig végképp elvágta a magyar hadsereg többi részétől a szovjet támadás. A 2. repülődandár egységei azonban szilárdan kézben tartották az ilovszkojei repülőteret és a falun átvezető utak kereszteződését. A gyűrűben rekedt alakulatok parancsnoka Csukás Kálmán vk. alezredes volt, aki előzőleg az 1. vadászrepülő osztály parancsnokaként teljesített hadiszolgálatot. A terepen a térdig, néhol derékig érő hóban a közlekedés szinte lehetetlen volt, így visszavonuló német-magyar erők számára létfontosságúvá vált a repülők által biztosított útvonal. Az ilovszkojei helyőrség január 17-éig nyitva tudta tartani a nyugat felé vezető utat, meleg étellel ellátva irányította hátra a katonákat, átvette és ellátta a közel ezer sebesültet és a fegyvertelenek tömegét. Eközben pedig szakadatlanul harcolt a magyar és a német csapatokat követő szovjet gyalogsággal és páncélosokkal.

Január 17-én Ilovszkojén mintegy a 750-800 repülő mellett több ezer visszavonuló, zömében fegyvertelen katona - köztük sebesültek és fagysérültek - gyűlt össze. Az élelem, az egészségügyi anyag és gyógyszer, valamint a tüzelőanyag is fogytán volt; megszorításokat kellett alkalmazni. A repülőteret minden irányból veszélyeztették a Vörös Hadsereg egységei. Kora délután a nyugati irányban fekvő Podszerednyét is elfoglalták az oroszok, ezzel tehát Ilovszkojét körülzárták. Másnap a reggeli órákban az ellenséges nyomás alatt fel kellett adni a repülőteret. Amikor már abban a körzetben további visszavonuló magyar erőkkel nem lehetett számolni, a repülőtéren maradt néhány repülőgépet megsemmisítették, majd a 2. hadsereg parancsnokának a parancsára megkísérelték a kitörést a bekerítésből. Az ennek során történtekről olvashatunk egy résztvevő, Darvas László főhadnagy (később százados) tollából, aki harcjelentésében a saját nézőpontjából foglalta össze a kitörés körülményeit.

A doni visszavonulásról sokan, sokféleképpen írtak már. A forrásból megismerhetjük, hogy látta egy beosztott hivatásos tiszt - aki egész addigi életében katonaként szolgált és ez érezhetően meghatározta gondolkodását - a visszavonulás legnehezebb napjaiban vívott nehéz harcokat. A szerző megemlíti, hogy a támadás során saját katonái közül is fel kellett koncolni egyeseket. Ez nem volt egyedi eset, különösen a 2. hadsereg visszavonulása során a terjedő pánik és tömeghisztéria megakadályozására, az egységek cselekvőképességének fenntartására számos tiszt élt ezzel az eszközzel.

A fenti szöveg Darvas László hagyatékéban maradt fenn, a szerző ezúton köszöni unokájának, Eduardo Contreras Darvasnak, hogy rendelkezésre bocsátotta.