Ilovszkoje, 1943. január

Kitörés a gyűrűből

Csukás Kálmán vezérkari alezredes hősi halála

„Az alez. úr a vérzés ellenére elég szilárd léptekkel nyugodt lépésben ment hátra, ezt látva, különösen arra, hogy a harckocsik most minket kezdtek erősen ágyúzni, és nagy veszteséget okoztak, és az oroszok tüzének élénksége is fokozódott, teljes erővel kiáltottam, hogy: „Alez. úr, nincs vége a háborúnak! Tessék szökellni vagy meglapulni, amíg tovább jutunk!” Ő visszafordult és azt mondta, hogy: »ne törődj velem, csak előre!« […] Ezek voltak az utolsó szavak, amiket tőle hallottam.”

Bevezető 

1943. január 12-étől kezdve a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a Vörös Hadsereg Osztrogozsszk-rosszoski támadó hadműveletével szemben súlyos veszteségeket szenvedve vívta harcát. A több, mint 200 km-es Don menti arcvonal közepe és déli szárnya néhány nap alatt összeroppant, az északi szárnyon harcoló III. hadtestet pedig végképp elvágta a magyar hadsereg többi részétől a szovjet támadás. A 2. repülődandár egységei azonban szilárdan kézben tartották az ilovszkojei repülőteret és a falun átvezető utak kereszteződését. A gyűrűben rekedt alakulatok parancsnoka Csukás Kálmán vk. alezredes volt, aki előzőleg az 1. vadászrepülő osztály parancsnokaként teljesített hadiszolgálatot. A terepen a térdig, néhol derékig érő hóban a közlekedés szinte lehetetlen volt, így visszavonuló német-magyar erők számára létfontosságúvá vált a repülők által biztosított útvonal. Az ilovszkojei helyőrség január 17-éig nyitva tudta tartani a nyugat felé vezető utat, meleg étellel ellátva irányította hátra a katonákat, átvette és ellátta a közel ezer sebesültet és a fegyvertelenek tömegét. Eközben pedig szakadatlanul harcolt a magyar és a német csapatokat követő szovjet gyalogsággal és páncélosokkal.

Csukás Kálmán

Január 17-én Ilovszkojén mintegy a 750-800

mellett több ezer visszavonuló, zömében fegyvertelen katona - köztük sebesültek és fagysérültek - gyűlt össze. Az élelem, az egészségügyi anyag és gyógyszer, valamint a tüzelőanyag is fogytán volt; megszorításokat kellett alkalmazni. A repülőteret minden irányból veszélyeztették a Vörös Hadsereg egységei. Kora délután a nyugati irányban fekvő Podszerednyét is elfoglalták az oroszok, ezzel tehát Ilovszkojét körülzárták. Másnap a reggeli órákban az ellenséges nyomás alatt fel kellett adni a repülőteret. Amikor már abban a körzetben további visszavonuló magyar erőkkel nem lehetett számolni, a repülőtéren maradt néhány repülőgépet megsemmisítették, majd a 2. hadsereg parancsnokának a parancsára megkísérelték a kitörést a bekerítésből. Az ennek során történtekről olvashatunk egy résztvevő, Darvas László főhadnagy (később százados) tollából, aki harcjelentésében a saját nézőpontjából foglalta össze a kitörés körülményeit.

A doni visszavonulásról sokan, sokféleképpen

már. A forrásból megismerhetjük, hogy látta egy beosztott hivatásos tiszt - aki egész addigi életében katonaként szolgált és ez érezhetően meghatározta gondolkodását - a visszavonulás legnehezebb napjaiban vívott nehéz A szerző megemlíti, hogy a támadás során saját katonái közül is fel kellett koncolni egyeseket. Ez nem volt egyedi eset, különösen a 2. hadsereg visszavonulása során a terjedő pánik és tömeghisztéria megakadályozására, az egységek cselekvőképességének fenntartására számos tiszt élt ezzel az eszközzel.

A harctudósítás szerzőjéről:

Darvas László századost (Abony, 1909. 10. 17. - Vallenar, Chile, 1981. 07. 06.) 1932. augusztus 20-án avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. 1936-ban határőr főhadnagyként a 7. határőrkerület parancsnokhelyettes állományában szolgált. 1941-ben a 24. határvadász zászlóalj tisztje volt, majd 1942-ben a VIII. kerékpáros zászlóalj kötelékében frontszolgálatot teljesített, majd az év végétől a IV. hadtest sízászlóaljának parancsnokaként szolgált. Hazatérését követően a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóalj 3. (borszéki) századának parancsnoka lett. 1944-ben részt vett az Erdély védelmét célzó harcokban, mint a 69. határvadász csoport tisztje, szeptember 23-án megsebesült. Felépülése után rendeleti úton a Waffen-SS kötelékébe helyezték Waffen-Hauptsturmführer (százados) rendfokozatban, 1945 márciusában az I. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj parancsnoka volt. A hadifogságot sikerült elkerülnie, a fegyverletételt követően az ausztriai Leoben-ba ment, majd Dél-Amerikába távozott, Brazíliát és Argentínát követően 1948-ban Chilében telepedett le, Pailahueque városában. Később rövid időre újra Loeben-be költöztek, de 1956-ban visszatértek Chilébe, Vallenarban élt haláláig, az ottani temetőben nyugszik.

A fenti szöveg Darvas László hagyatékéban maradt fenn, a szerző ezúton köszöni unokájának, Eduardo Contreras Darvasnak, hogy rendelkezésre bocsátotta.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők