Bevezetés 

A Belügyminisztérium kommunista vezetés alatt álló állambiztonsági szervei a Vatikánt már kezdetektől fogva az "imperializmus erős bástyájának" tartották államként, és világegyházi szervezetként egyaránt. Az egész egyházi hierarchiát - önmaguk mintájára - hatalmas hírszerzői hálózatként fogták fel, hiszen Rákosi Mátyás már az MKP 1948. január 10-i értekezletén kijelentette, hogy "a magyar nép ellenségei többnyire az egyház, mégpedig a római katolikus egyház háta mögé bújnak".

A Magyar Népköztársasággal szembeni (vélt vatikáni) "ellenséges" tevékenység vonatkozásában - az állambiztonsági munka módszereit vizsgálva - három fő csoportot különítettek el: az emigráns papságot, valamint a szerzeteseket és a Magyarországon működő (még) ellenálló, "reakciós papságot", melyek a hivatalos ideológia szerint részben fedték egymást. E három körrel szembeni elhárítási és hírszerzési tevékenységet különböző külföldi gócpontokra koncentrált, operatív munkával végezték. Ilyen központ volt a tárgyalt ügyben felmerülő bécsi Pázmáneum is, mely az állambiztonsági szervek szerint "a hazánk ellen irányuló aknamunka felderítése szempontjából igen fontos objektum". A Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek által 1623-ban alapított intézet, a török megszállás idejétől egészen a második világháborút követő évekig a magyar papi utánpótlás minőségi képzését szolgálta. A kommunista diktatúra időszaka volt az egyetlen kényszerítő alkalom, amikor a Szentszék - veszélyeztetve érezve az intézet létét - felfüggesztette az esztergomi főegyházmegye felügyeleti jogait a Pázmáneum fölött, és annak gyakorlásával - ti. 1953-tól 2002-ig - kénytelen volt a bécsi érsekséget megbízni.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához, a 2003. évi III. törvény végrehajtásaként átkerülő iratok között több, ún. Kutató-dossziét vehet kezébe az érdeklődő, melyek főként olyan személyekkel foglalkoznak, akiket különböző okból, adott ügynöki feladatok elvégzésére, azaz beszervezésre alkalmasnak találtak a magyar államvédelmi/?aacute;llambiztonsági szervek. Ezek realizálása - a már kutatható dossziék ismeretében - az esetek többségében nem történt meg, bár több olyan "jelölt" nevével találkozhat a kutató, aki korábban már "eredményesen" szolgálta az adott szervet, vagyis ún. "B" (azaz Beszervezési) dossziéval is rendelkező ügynök volt.

Témánk és az itt közölt dokumentumok szempontjából azonban nem is annyira a beszervezés sikere, a "feladat" tényleges végrehajtása fontosabb, mint inkább az adott munkára való kiképzés, a minden részletre kiterjedő tervezés. A tárgyalt "Fenyvesi" fn. ügynök már korábban is bizonyított a "belső reakció elleni elhárítás" terén, hiszen "lelkiismeretes és értékes" munkájának köszönhetően tartóztatták le, majd ítélték el 1952-ben dr. Bulányi György piarista szerzetest és tíz társát, "a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének" bűntettével.

"Fenyvesi" újabb felhasználása 1954-ben a határon túli, hírszerzői munkával kapcsolatban merült fel. A bécsi Pázmáneumba - majd onnan a Vatikánba - való kijutás, valamint az intézet felé irányuló hírszerzői tevékenység sikerének érdekében olyan részletes feladattervet készítettek az ügynök részére, mellyel eddig ritkán találkozhatott a kutató. A felhasználási tervből kiderült, hogy az állambiztonsági szervek figyelme minden részletre kiterjedt, minden eshetőségre felkészítették és kiképezték az ügynököt.

Az ügynök külföldi felhasználása államvédelmi/?aacute;llambiztonsági szempontból ugyan nem nevezhető "sikertörténetnek", hiszen "Fenyvesi" nem jelent meg az "átdobásnál", azonban biztosak lehetünk abban, hogy a mellékelt forrásokban olvasható módszerekkel számtalan ügynök jutott ki ténylegesen, és épült be akár a Pázmáneumba, akár más jelentős egyházi központba.