ARCHÍVNET

1942. IV. 1-én előléptettek századossá, amin nagyon csodálkoztam, mert származásom miatt nem is reméltem, hogy elő fognak léptetni.

1942. októberében az egész osztály átköltözött Zilahra, az új laktanyába. Itt jelentkeztem rohamtüzér tanfolyamra is.

1942. július 31-én tartottam az esküvőmet. Feleségem Dobos Sarolta, Dobos László miskolci volt tanfelügyelőnek a leánya. Tisztviselő ember lévén az akkor szokásos kauciót nem tudta biztosítani, ezért három kegyelmi kérvényt kellett beadnom, hogy a kauciót elengedjék.

Apósomnak van egy lánya: Mária, aki Szalontai László MÁV-felügyelőnek a felesége Forró-Encs vasútállomáson. Egy fiuk van, a 8 éves Béla.

Egy fia is van még, sógorom: Dobos Aladár, aki a miskolci MÁV üzletvezetőségnél tisztviselő. Egy kis fiuk van, vagyonuk nincs.

Apósomék a háború alatt Miskolcon tartózkodtak, a felszabadulás után nyugdíjazták, mivel szolgálati ideje már letelt. A népbíróságnak volt tagja. Vagyona nincs, nyugdíjából él.

1943. szeptember 21-én vezényeltek Hajmáskérre, a rohamtüzér tanfolyamra. Parancsnokom Henkey-Hőnig József szds. volt. A tanfolyam elvégzése után a kiképző keretek gk. tisztje lettem. Két nap szabadságot kértem és leutaztam Bükkösdre (Baranya m.) a nagybátyámékhoz. Mivel feleségem rosszul lett, táviratilag kértem egy g[épgk[ocsi]t Székesfehérvárra a pályaudvarhoz kirendelni, hogy időben be tudjak vonulni. A gk. meg is jött, szabályos menetlevéllel. Két nap múlva behívtak az osztályirodába és tényvázlatot vettek fel, mert a gk-t használtam, és egyben a szolgálattétel alól is felmentettek. Akkor még nem tudtam, de később megtudtam, hogy Henkey-Hőnig műve volt az egész, aki mint nagy nyilas, megtudta a származásomat, és ezt az alkalmat használta ki arra, hogy engem lehetetlenné tegyen. Hadbírói eljárás indult meg, és 1944. ápr. 14-én a szombathelyi honvéd törvényszéken 2 hónap fogházra el is ítéltek. Természetesen Henkey-Hőnig is részt vett a tárgyaláson és a védőm füle hallatára közölte a „független” bírósággal, hogy nálam a származással mi a helyzet. Az eredmény nem is lehetett más, hiába hozta fel a védőm az összes mentő körülményeket. Én az ítéletbe belenyugodtam, mert tudtam, hogy abban a nyilas világban segítségre úgy sem számíthatok. Kértem az azonnali visszahelyezésemet Zilah-ra, a 102. tü[zé]o[sztály]hoz, hogy azonnal a frontra mehessek, ti. akkor nem kellett a büntetést leülnöm, és 4 hónap után törölték az ítéletet. Budapesten átutazóban felmentem a tüzérség felügyelőjéhez: Ternegg Kálmán altábornagyhoz, és magánkihallgatáson előadtam az egész ügyet, egyben kértem a frontra való kimenetelem érdekében a tü. o.-nak adjon parancsot.