Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója

„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”

1936. VIII. 20-án hadnaggyá avattak és beosztottak a győri tüzérosztály 1. ütegéhez alantostisztnek. A fiatal hadnagyok felelőtlen, könnyed életét éltem. Mulatságok, kártya, lovas-kirándulások követték egymást, nem is beszélve a gáláns kalandokról. Részben ez az életmód, de legfőképen a „lókultusz”, ami akkoriban a honvédségnél dívott, érlelte meg bennem az elhatározást, hogy önként jelentkeztem a gépvontatású tüzérséghez. 1937 nyarán a tüzér lőiskolán még részt vettem Hajmáskéren, „igen jó” eredménnyel elvégeztem. A lőiskoláról hazamenet már várt a H. M. áthelyezési rendelete, amely a 2. g[ép]v[vontatású] üteg II. szakaszához (31 M. 15 cm köz. tar.) Székesfehérvárra helyezett. Előzőleg egy 2 hetes anyagismertető tanfolyamon vettem részt Hajmáskéren. Itt ismertették a 15 cm. 31 M. gv. köz[epes] tarackot előttünk.

Igen nagy lelkesedéssel láttam neki a munkának. Új alakulatot kellett felállítanunk Kékesy Béla sz[áza]d[o]s-al, ü[teg]p[arancsno]k-kal, és Galánthay Emil hadnaggyal, alantostiszt társammal. Egy öreg iskolában (Zámolyi-úti) voltak embereink elhelyezve. Iskolának már nem volt alkalmas, de laktanyának jó volt. Jellemző az akkori felfogásra. A legénységnek a tüzér laktanyáig cca. 10 km-t kellett naponta gyalogolni. Ha terepen lehetett volna ennyit menetelni, nem lett volna baj, de a városi kövezeten lélekölő és haszontalan időpocsékolás volt az egész. Itt már nem éltem azt az életmódot, mint Győrött. A munka, a kiképzés lekötött, eszembe se jutott társaságba járni. örültem, ha este fáradtan hazamehettem.

1937. október 15-től december 15-ig Budapestre vezényeltek g[ép]k[ocsi] tiszti tanfolyamra, a Zách-utcai közp[onti] g[ép]k[ocsi] tanosztályhoz. Nagy örömmel mentem a tanfolyamra mert mindig valami különös vonzódást éreztem a gépekhez. Nagyképességű oktatóink voltak (Wettstein György fhdgy., Háger-Veres fhdgy. stb.), akiknek két hónap alatt sikerült a tü[zér] g[ép]k[ocsi] tiszt kötelmeit, tudását velünk elsajátíttatni. Telve munkakedvvel tértem vissza Székesfehérvárra és hozzákezdtem az újonc gk. vezetők kiképzéséhez. A kiképzésnél közvetlen kapcsolatba kerültem a munkás- és paraszt dolgozók és a későbbi életemre ez a kapcsolat igen jó hatással volt. Nevelési rendszerem, mely nem a drasztikus szigoron, hanem a jóindulatú oktatáson nyugodott, ettől az időtől kezdve mindig meghozta a kellő eredményt. Kisebb gyerekes kilengésektől eltekintve, soha különösebb nagy baj nem volt az én embereimmel. Ragaszkodással fűződtek hozzám, és játszi könnyedséggel sajátították el a tudást még azok a bajtársak is, akik az eke szarva mellől jöttek el katonának. A vizsgánál dicséretet kaptam mindig a vizsgáztató katonai és rendőrhatóságoktól, meg nem felelő pedig öt éven keresztül, míg gk. tiszt voltam, egy sem akadt.

Bánásmódomat túl demokratikusnak tartották akkoriban, pedig az csak emberi volt. Helyességét most látom be igazán, mikor már letűnt a régi rendszer. Ma is találkozom volt katonáimmal, akik mindig kitörő örömmel üdvözölnek. Ez a legfőbb bizonyíték nevelési rendszerem helyességére.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő