Katona Gábor ügyvéd és az 1956. évi forradalom jászárokszállási eseményei

Forrásközlésünkben Dr. Katona Gábor esztergomi ügyvéd 1956. évi tevékenységét, illetve azt követő meghurcolását mutatjuk be. Az itt megjelentetett dokumentumok az 1952-ben Jászárokszállásra kitelepített esztergomi ügyvéd elleni eljárást mutatják be. Bár a bíróság felmentette az „ellenforradalmi tevékenység” vádja alól, a túlbuzgó Szolnoki Ügyvédi Kamara vezetői mégis kipenderítették a helyi ügyvédi munkaközösségből, évekre lehetetlenné téve számára a végzettségének megfelelő munkát.

Bevezetés

Forrásközlésünkben Dr. Katona Gábor esztergomi ügyvéd 1956. évi tevékenységét, illetve az azt követő meghurcolását mutatjuk be. Katona Gábort 1952-ben Jászárokszállásra telepítették ki, s élete ezekben az években ehhez a faluhoz kötődött.

Katona Gábor 1906. február 2-án született Esztergomban, apai részről szlovák származású polgári családban. Nagyapja Kabina Ferenc (František Kabina) a szlovák nemzetiségi küzdelem ismert képviselője volt, édesapja, Katona Sándor Esztergom jó nevű ügyvédje. Őt 1918-ban a városi Nemzeti Tanács elnökévé választották, ezért a család valamennyi tagja, így az akkor tizenhárom éves Gábor is, házi őrizetbe került a Tanácsköztársaság idején.

1924-ben érettségizett az esztergomi bencés gimnáziumban, majd tanulmányait a budapesti egyetem jogi karán folytatta, másodéves korától katonahallgatóként. A diploma megszerzése után előbb édesapja irodájában volt ügyvédjelölt, majd pedig önálló ügyvédként tevékenykedett tovább Esztergomban. Közben élénken részt vett a város kulturális életében, elsősorban, mint az esztergomi 14-es számú Öreg Holló cserkészcsapat egyik vezetője. Személyesen ismerőse volt gróf Teleki Pálnak, a város művészeti életének vezéregyéniségei közül pedig Bajor Ágostonnak (Bayer Gusztáv) festőművész és Babits Mihálynak. (Katona Gábor aláírása a mai napig ott olvasható Babits esztergomi házának tornácán.)

Alapítója volt az Esztergomi Tenisz Egyletnek, kezdeményezője a helyi cserkész csónakház létrehozásának, állandó rendezője az öregcserkész báloknak, emellett az öregcserkész mozgalom keretein belül az 1930-as években sítábort vezetett Ausztriában, saját építésű kajakon megtette a Rajnán a Schaffhausen-Köln, illetve a Passau-Siófok útvonalat. Ausztriában cserkész biciklitúrát is vezetett 1936-ban, amatőr hegymászóként pedig megmászta többek között a Dachstein, az Olperer és a Grossglockner csúcsokat. Írásaival rendszeresen jelentkezett a városi lapokban, szerkesztésében jelent meg a cserkészmozgalom több kiadványa.

Esztergomban bejáratos volt a Dr. Lepold Antal kanonok vezette, a Várhegyen folytatott ásatásokra, ennek során a frissen feltárt középkori királyi palotáról több, ma már dokumentumértékű fényképet készített. Sikereket aratott amatőr színészként is, a második Magyar Műkedvelő Olimpiászon egyéni ezüstérmet szerzett a Fruska című darabban nyújtott alakításáért.

A második világháborút megelőzően Teleki Pál személyes kérésére - Telekivel, mint a cserkészet országos vezetőjével került kapcsolatba - elvállalta a kormánypárt kerületi titkári posztját, de erről a posztról az ország háborúba való belépésekor lemondott. Tartalékos huszártisztként részt vett az erdélyi, a kárpátaljai bevonuláson és a délvidéki harcokban, ezek során több kitüntetést szerzett.

Az erdélyi bevonulás előtt Jászárokszálláson megismerkedett a helybéli Móczár Margittal (Margarétával), akit 1941-ben feleségül vett. A nyilas hatalomátvétel idején több zsidó származású embert mentett meg az internálástól, majd egy adott viszonyok között szerencsés lábtörésnek köszönhetően megmenekült a további frontszolgálattól.

1945 végén a komáromi erődbe deportálták, ahonnan hamarosan elengedték, ám ettől fogva állandó rendőri felügyelet alatt volt, dacára annak, hogy az általa megmentett emberek több ízben is nyíltan kiálltak mellette. 1952-ben lakását elkobozták, tartalékos tiszti rangjától megfosztották és kitelepítették felesége szülőfalujába, Jászárokszállásra, ahol tovább működött ügyvédként, de a rendőri felügyeletet továbbra sem szüntették meg. A kulturális élettel ekkor sem szakadt meg a kapcsolata, visszatérve régi kedvteléséhez, bekapcsolódott a helyi színjátszók körébe, és erre az időre tehető ismeretsége a jászárokszállási Jász-Faragó Sándor grafikusművésszel is.

1956 októberében bekapcsolódott a helyi eseményekbe, ami miatt aztán előbb Jászberénybe, majd Szolnokra vitette a hatalom. Véresre verték, s az ellene folyó per idején több hónapra börtönbe zárták, majd bevonták ügyvédi oklevelét.

Idővel feloldották a kitelepítési rendeletet, elhagyhatta Jászárokszállást. Budapesten vállalt munkát mint csapos, az Úttörővasút Ságvári ligeti megállójában, a Nyugati Pályaudvar, majd a Keleti Pályaudvar restijében. Az 1960-as években Budapestre költözött. Ekkor már újra vállalhatott munkát jogászként, de nem, mint önálló ügyvéd, így a tatabányai Volánnál lett vállalati jogtanácsos egészen nyugdíjazásáig.

1970-ben a nemzetközi ex libris-kongresszus Budapesten volt, ez felélénkítette a még az 1930-as években megkezdett ez irányú gyűjtőtevékenységét. Belépett a Kisgrafika Barátok Körébe, amelynek hosszú ideig elnökségi tagja volt. Ettől kezdve, kettő kivételével, az utóbbi évtizedek valamennyi, kétévente megrendezett nemzetközi kongresszusán részt vett.

Kanadában élő volt cserkésztársával, Dr. Szentkuthy Gyulával alapítványt hozott létre Pannonhalmán volt cserkészparancsnokuk, Dr. Mattyasovszky Kasszián emlékére, melynek éves kamataiból a fizikában illetve irodalomban kiemelkedő eredményt elért végzős tanulókat jutalmazza az ottani bencés gimnázium évről-évre.

1988-1989 során részt vett a Cserkészszövetség újjáalapításában, Teleki Pál sírjának újraavatásakor, mint a jelenlévők korelnöke, s mint a volt miniszterelnök és cserkészparancsnok személyes ismerőse, ő mondta előre a cserkészeskü szövegét.

1991. október 23-án az állam emléklappal ismerte el 1956-os helytállását.

Tagja volt a Magyar Huszártisztek Világközösségének, valamint a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének is. Mint a világ egyik legelismertebb ex libris gyűjtője hunyt el 1998. április 9-én Budapesten, [popup title="sírja Jászárokszálláson található." format="Default click" activate="click" close text="Az életrajz csekély eltéréssel megjelent: Katona Csaba: Dr. Katona Gábor emlékiratai (részletek). Emlékképek. Fejezetek Jászárokszállás történelméből. H. n., é. n. [Jászárokszállás, 2000] Szerk.: Tóth Pál Péter. 133–135. "]

* * *

Katona Gábor ügyvéd 1956. október 1-jén kapott értesítést a Szolnoki Ügyvédi Kamara elnökétől arról, hogy aznapi joghatállyal beosztották a Jászberényi Ügyvédi Munkaközösség jászárokszállási kirendeltségébe, amely ugyancsak e naptól önálló munkaközösségként kezdte meg működését. Az elnök arról is tájékoztatta őt, hogy a levél felmutatásával jelentkezzen az újonnan létrejött munkaközösség vezetőjénél,

Ez meg is történt, Katona Gábor ekkortól kezdve az árokszállási munkaközösség tagjaként működött, ebbéli tevékenysége azonban nem bizonyult tartósnak, ugyanis - bizonyos mértékig -részese lett az 1956. évi forradalomnak.

Saját bevallása szerint - és ezt a véleményét később, az 1989-1990 évi rendszerváltás után is fenntartotta - forradalmi tevékenysége néhány csekélységben merült ki: a fellelkesült tömeget arról igyekezett meggyőzni, hogy a megbukni vélt sztálinista rendszer helyi (nem épp közszeretetnek örvendő) vezetőit törvényes úton vonják felelősségre, illetve ezen túl karszalagokat festett lelkesítő feliratokkal, továbbá egy ízben ellátogatott Budapestre, ami számára, kitelepítettként, addig tiltott volt.

A forradalom idején Árokszálláson nem történt atrocitás. A Magyar Dolgozók Pártjának budapesti pártügyeletére 1956. október 27-én bizonyos Csáki elvtárstól futott be az a jelentés, amely egyebek mellett azt is tartalmazta, hogy Jászárokszállásról elmenekült a tanácselnök (hasonlóképp Kengyelen és Fegyverneken, míg Tiszaföldváron, Rákóczifalván és Nagykörűn a községi párttitkár oldott kereket, Mezőtúron a városi bizottság másodtitkárát, Kunszentmártonban pedig az első titkárát mondtatták le

Ugyancsak ő jelentette valamivel később, hogy a megye területén már 25-30 községben leváltották a párttitkárokat, tanácselnököket, de általánosságban azt is, hogy Egy későbbi jelentés - október 28-i - felsorolja azokat a községeket( Kengyel, Fegyvernek, Újszász, Tiszaföldvár), ahol „a funkcionáriusokat likvidálni akarják", de

Katona Gábort 1957. február 13-án letartóztatták. Ezt megelőzően ugyan már a Szolnoki Ügyvédi Munkaközösség fegyelmit indított ellene

 de ezen a napon Árokszálláson megfosztották szabadságától, majd fizikailag súlyosan bántalmazták. Előbb Jászberénybe, onnan pedig Szolnokra szállították, ahol a népi demokratikus államrend elleni izgatás vádjával perbe fogták. 1957. május 21-én az eljárást megszüntették, és  Már május 22-én kezdeményezte a Szolnoki Ügyvédi Kamaránál amit el is ért, fegyelmi ügye azonban továbbra is folyamatban volt.

Nyilvánvaló volt, hogy a felmentő ítélettel aligha rendeződik a helyzete, ezért minden eszközt igyekezett megragadni arra, hogy távozhasson Árokszállásról, hogy egy új lakóhelyen tiszta lappal élhessen tovább. Fennmaradt egy általánosságban megfogalmazott levéltervezet, amelyet különböző ügyvédi munkaközösségekhez írt. Ebben - hivatkozva 1937 óta folytatott önálló praxisára - tájékoztatást kért arról, hogy van-e elvi akadálya annak, hogy felvételét kérje adott munkaközösségbe? A levél így kezdődött: „A magam, valamint fiam egészségi állapota és utóbbinak

helyben való végezhetése végett városba szeretnék kerülni, miért is szeretném kérni munkaközösségükbe való felvételemet. Miután jelenleg itteni ingatlanunk eladása folyamatban van s cca. ez év nyarán vagy őszén tudnék ott házat vásárolni a kezdeti időszakban megélhetésemet a még itt folyó ügyeim fedeznék s így

Próbálkozásait 1958 elején azzal kezdte meg, hogy más településeken lakó régebbi ismerősei révén tájékoztatást kért az ottani munkaközösségekkel kapcsolatban, vajon mennyi esélye lenne arra, hogy elfogadják jelentkezését, illetve támogatást kért tőlük. A baráti közbenjárások azonban sorra eredménytelennek bizonyultak. Így pl. volt osztálytársa, a Siófokon élő és praktizáló Cs. B. kórházi főorvos az alábbiakat írta: „Siófokon 6 ügyvéd van. Én a leveledet átadtam a vezetőnek, de semmi jóval nem kecsegtetett. Azt mondta, válaszol Neked,

Így is történt: a siófoki ügyvédi munkaközösség február 7-i tagértekezletén arról döntött, hogy Katona Gábor kérelmének  amiről a

A siófoki példa kiválóan érzékelteti, hogy a mozgástér mennyire szűk volt. A teljesség igénye nélkül említem meg, hogy elutasító levél érkezett pl.

   ügyvédi munkaközösségtől. A legfájóbb Katona számára azonban bizonnyal szülővárosa, Esztergom ügyvédi munkaközösségének elutasítása volt, ahol számos régi ismerőse és barátja dolgozott. Érdemes idézni az ottani felvételi kérelmével kapcsolatos választ: „Közösség döntése: meghív személyes tárgyalásokra az  Ezt követően Katona arról értesítette a munkaközösség tagját, gyermekkora óta személyes jó barátját, E. K-t, aki levélben tájékoztatta ottani esélyeiről, hogy nem óhajt megjelenni a személyes megbeszélésen: „Amikor pedig elmondtad, hogy miképpen állanak a dolgok végleg elment a kedvem, hogy tovább beszélgessek bárkivel is az ügyről. [...] Azok után [...], amiket elmeséltél, persze szeretném elkerülni, hogy Kartársainkat ismét egy ilyen „nehéz" döntés el állítsam. [...] Köszönöm [...], hogy írtál, s hogy leplezetlenül elmondtad a körülményeket, amivel megkíméltél egy esetleg nagyon  E. K. újabb levele aztán végképp egyértelművé tette, hogy mire számíthat: „Ettől függetlenül kérésed felett sokat vitázunk, a többi Kolléga is belátja, hogy kérésed jogos, de az az álláspont alakult ki, hogy felvételed - még ha formai is lenne - veszélyezteti a többi helyzetét. [...] Én újra azt mondom, ha személyesen eljönnél, talán többre mennénk, én csak azt tudom ígérni Néked hogy hajtom a dolgodat és ha nem akarsz eljönni előbb-utóbb, összehozom a taggyűlést, de annak határozata, - ha nem is egyhangúlag - de elutasító lesz." Katona ezt követően több más ügyvédi munkaközösségnél is próbálkozott felvétellel, de tervei kivétel nélkül dugába dőltek.

A Katona Gábor gyanakvó óvatossága, és szándéka, hogy Jászárokszállásról minél hamarabb távozzon, nem volt alaptalan. Az ügyvédet a felmentő ítélet ellenére 1958 nyarán ismételten feljelentették 1956. októberi árokszállási tevékenysége miatt, meglepő módon pontosan ugyanazzal a váddal, amivel kapcsolatban egyszer már megszüntették ellene az eljárást: a népi demokratikus államrend elleni izgatás vádjával. Katonát

15-én értesítette kartársa, S. J., hogy őt rendelték ki védőjéül és, hogy a Ugyanakkor a Szolnoki Ügyvédi Kamara gyakorlatilag ezzel egy időben (aligha véletlen az egybeesés) ugyancsak megtette a maga lépéseit: már másnap, azaz július 16-án határozatott hozott arról, hogy felfüggeszti a Katona ellen folyó fegyelmit az újabb per jogerős eredményének kihirdetéséig, ugyanakkor pedig Katonát ismételten eltiltja az ügyvédi gyakorlat folytatásától a  Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a családos vádlott elesett jövedelmétől.

Katona természetesen nem hagyta annyiba a dolgot, igyekezett megvédeni magát. A törvényes határidőn (30 napon belül) fellebbezéssel élt, és ebben kérelmezte az ügyvédi gyakorlattól való felfüggesztésének eltörlését, hivatkozva arra, hogy olyan váddal perelték be, amellyel kapcsolatban

Természetesen ő maga is tisztában volt vele, hogy mennyire csekély esélye van célja elérésére, hiszen mindinkább valószínűsíthető volt, hogy valamiféle koncepció húzódik meg az ellene folyó újabb és újabb eljárásokban, azt azonban nem sejthette, hogy sorsa még a bírósági eljárás lezárulta előtt eldől. S. M., az Igazságügyi Minisztérium kiküldöttje augusztus 31-én hozott határozatot arról, hogy a Szolnok Megyei Ügyvédi Kamaránál vezetett ügyvédi névjegyzékből törölte Katona Gábort, hivatkozva arra, hogy a megye területéért illetékes ügyvédi felülvizsgáló bizottság augusztus 28-án kelt átiratában Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Katona ügyvédként nem működhetett tovább.

Innentől kezdve az ellene folyó második per lényegében elveszítette jelentőségét. 1958. szeptember 22-ére még

 majd  Ez utóbbi tárgyalás elmaradt, helyette  Az ítélet végül 1958. november 17-én született meg. A bíróság a vádlottat, mivel az ellene szóló vallomások ellentmondással terheltek voltak, illetve elfogult személyektől származtak, továbbá több tanú nem erősítette meg a Katona ellen felhozottakat, „az emelt vád és következményei alól kellő, megnyugtató bebizonyítottság hiányában [...]

Összegezve a történteket: egyazon vádponttal kétszer fogták büntetőperbe Katona Gábort, mindkét esetben elejtették ellene a vádat, ám mindezek ellenére nem folytathatta tovább ügyvédi tevékenységét. Aligha túlzás azt mondani, hogy az 1956. évi megtorlások egyik jellemző példájául szolgál az árokszállási ügyvéd esete, amelyben - ha nem is teljes bizonyossággal, de igen erőteljesen - kitapintható az előzetes koncepció, az ti., hogy legalábbis lehetetlenné tegyék őt Árokszálláson. Katona még a perbe fogás ideje alatt megírta az ellene beterjesztett

A történelmi hűség kedvéért, minthogy nem valamiféle makulátlan hős szobrát szándékozom megformálni, le kell szögezni, hogy minden eszközzel igyekezett menteni magát. Így erősen túlzott akkor, amikor arról írt, hogy a második világháború előtt szülővárosában, Esztergomban közismert volt baloldali gondolkodásáról. Hasonlóképp: az észrevételekbe foglaltaknak megfelelően tagadhatatlan tény, hogy édesapja, Katona Sándor, az 1918. évi esztergomi Nemzeti Tanács elnöke az 1919. évi kommün idején vádbiztos volt rövid ideig. E posztot azonban kényszer hatására töltötte be, majd amikor nem vállalta tovább, családjával együtt házi őrizetbe helyezte őt a kommün. Az is igaz, hogy Katona Gábor családja anyagi nehézségei miatt végezte katonatanulóként a jogi egyetemet, de az az állítása, hogy katonatársai ezért kiközösítették volna, nem állja meg a helyét. Tény, hogy - ahogy írta - lábközépcsont-törést szenvedett a háború idején és annak gyógyítását szándékosan hanyagolta, ez azonban 1944. végén történt, amikor már a nyilasok voltak hatalmon, korábban viszont katonaként ott volt Észak-Erdélyben, a Délvidéken és a visszacsatolt felvidéki területeken is.

Mindezek a túlzások és félreértelmezések, csakúgy, mint az észrevételekben citált Lenin-idézet, azt jelzik, hogy a kétségbeesett ügyvéd mindent megtett, hogy tisztázza magát a vádak alól, és ez által biztosítsa a maga és családja egzisztenciáját. Észrevételeiben több olyan tanút is megnevezett, akiket a második világháború alatti magatartásával kapcsolatosan kívánt megidézni. Konkrétan: több, a háború alatti embermentő cselekedete ügyén. Másokat pedig még a háború előtti magatartása okán kért mentő tanúnak. Ennek oka az volt, hogy a korra olyannyira jellemző módon a vádpont fontos része volt Katona Gábor előélete, azaz polgári származása, a Horthy-hadseregben betöltött katonatiszti rangja, ügyvédi működése. A megidézett tanúk közül többen is válaszoltak, így pl. 1958. november 13-án a Szlovákiához tartozó, Esztergommal szemben lévő Párkányban (Šturovo) élő V. I., akit Katona a háború alatt a

 és 1958. november 12-én a Dunavecsén élő K. G. (mindketten párttagok voltak), aki többek között az alábbiakat írta: „Mellékelten küldöm a kért nyilatkozatot, amelyet enélkül is beküldtem volna. [...] Ha szükségesnek tartod, említsd meg, hogy pártállásomért 1957. nov. 6-án a  Ugyancsak levélben állt ki Katona Gábor mellett D. Gy. orvos, akit az esztergomi deportálásoktól mentesített: „Mellékelten küldöm Neked a kért igazolást. Remélem, hogy ügyed végre kielégítő módon nyugvópontra jut. [...] Ha úgy gondolod, hogy bármiben, akármilyen módon segítségedre lehetnék, kérlek,

Az igazolások abban segítségére lehettek Katona Gábornak, hogy a (második) felmentő ítélet megszülethessen, arra irányuló törekvése azonban, hogy ügyvédi működését folytathassa, ezekkel együtt is kudarcba fulladt. A felmentő ítélet után egy ideig még tett néhány kétségbeesett kísérletet, így pl. a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottságához fordult, a válasz azonban teljességgel elutasító volt: „Személyesen előadott panaszára, hogy ügyvédi gyakorlatba való visszahelyezése ügyében nyújtsunk segítséget,

Hogy mennyire reménytelen volt minden kísérlet, azt leginkább az a levél mutatja, amelyet B. E., az árokszállási községi párttitkár írt Katona Gáborné, sz. Móczár Margitnak, aki ugyancsak azért fordult hozzá, hogy férje tovább működhessen ügyvédként. A korabeli pártzsargon frázisait felsorakoztató, elutasító levél tökéletesen érzékelteti, hogy a felmentő ítéletek ellenére milyen volt Katona megítélése a hatalom helyi képviselői szemében: „Nem ismeretlen ön előtt, hogy 1956 év őszén az ellenforradalom ideje alatt férje a helyben lejátszódott eseményeknek egyik értelmi szerzője és szervezője volt a többi osztályidegen és ellenforradalmi elemekkel együtt. Azok a cselekmények, melyek bizonyítva vannak - nevezetesen az elvtársak nyilvános helyen való megtámadása, a tanácselnök személye elleni uszítás, a parasztok felbujtása és a többi - fényesen bizonyítják azt, hogy férje ennek a társadalmi rendnek nemcsak, hogy nem híve, hanem ellensége, mert az ellenforradalom idején ennek a

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő