Bevezetés 

A politikai elit számára mindenkor elengedhetetlen a feladata ellátásához a megfelelő tájékozottság. Az információk megszerzéséhez általában több csatorna áll rendelkezésre, melyek közül a demokratikus berendezkedésű országokban talán a legfontosabb az állami szféra tájékoztató rendszere. Ezt ismerte fel a háború utáni magyar politika és tudomány vezető gárdája, amikor a demokratizálódás következményeként, koalíciós alapon, 1945 nyarán újjászervezték a Magyar Közvéleménykutató Szolgálatot (MKSZ). Az 1930-as évek második felében indult intézmény tevékenységét, melynek megszervezésekor a Gallup féle intézet volt a példa és a minta, a háború több évre megszakította.

Közép-Európában elsőként Magyarországon alakult közvéleménykutató intézet. A Magyar Távirati Iroda egyik szerveként 1949 februárjáig készítette havi jelentéseit, melyekben az aktuális politikai eseményekre és a közhangulatra vonatkozó válaszokat összegezték. A felmérések eredményeiről a Közvélemény c. szemlében adtak hírt, ahol különböző elméleti és módszertani problémával foglalkozó írások is megjelentek. A munkát Tanácsadó Testület (elnöke Ortutay Gyula) segítette és irányította. A Testület 17 tagja között többek között olyan ismert nevekkel találkozunk, mint Révai József, Vass Zoltán, Kállai Gyula, Szalai Sándor, Varga István és Horváth Barna jogszociológus, egyetemi tanár, aki a közvélemény ellenőrzéséről és kutatásáról már 1939-ben és 1942-ben tanulmányt, ill. monográfiát jelentetett meg. „Ameddig a szabadság, a személyiség, a szellem az eszményünk, addig öntudatos szabad vélemények nélkül nincs erkölcs és szabad közvélemény nélkül nincs magas színvonalú társadalom [...] A közvélemény szolgálatának magas színvonala, amely egyedül felel meg a demokratikus eszményeknek, ott kezdődik, amikor nem előírni és megrendszabályozni, hanem megszólaltatni kívánjuk a közvéleményt"  - írta Horváth Barna.

Az első felmérésekkel, az 1945 augusztusi budapesti próbavizsgálatokkal a társadalom közérzetét, közgondolkodását kívánták tesztelni. Az októberi, első országos reprezentatív közvéleménykutatás kérdései arra irányultak, hogy megtudják az állampolgárok véleményét - többek között - az újjáépítésről, a közellátás helyzetéről, az életszínvonal alakulásáról, az gyorsuló inflációról, az államosításokról, az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről, a politikusok népszerűségéről. Az első másfél évben kb. 150 000 interjút készítettek, és a minta nagysága átlagosan 3000 fő volt.

A kérdőíveken, ill. kérdőlapokon általában több témakörben 8-10 kérdést tettek fel, többnyire zárt formában (igen - nem, egyetért - nem ért egyet vagy válasszon a felsorolt listából). A kérdések közül néhány példa: Mit tekintenek a budapesti újjáépítés legsürgősebb feladatának? (38% lakóházak, 35% hidak, közlekedés, 27% közbiztonság) Melyik hidat kell előbb helyreállítani? (60% Margit, 25% Erzsébet, 15% Lánc) Helyeslik-e a szabadkereskedelem átmeneti leállítását? (61% igen) Helyeslik-e a vendéglők, szórakozóhelyek bezárását? (57% nem) Mi hiányzik legjobban a táplálkozásban? (cukor, zsír, hús, tej, tejtermék) Sorolja fel azokat a luxuscikkeket, amelyeket a legnehezebb nélkülözni! (édesség, gyümölcs, italok, dohány, pipereszappan, rádió, újság, könyv) Ez évben hozzájutott-e ruhához? (23% nem) Reméli-e, hogy ez évben ruházatát kiegészítheti? (50% nem) Mi segíthet gyökeresen a közellátásunkon? (Minden ötödik válaszadó a feketézés letörését és a zugáru felkutatását, 40% a nagyobb szervezettséget és a jobb politikát jelölte meg.)

A Magyar Közvéleménykutató Szolgálat 1945 őszén arra is vállalkozott, hogy a budapesti helyhatósági, ill. a nemzetgyűlési választások várható eredményeit is felmérje. A becslések mindkét esetben tévedtek. Budapesten például a kommunisták és szociáldemokraták ún. egyesített munkáslistájára várható szavazatok arányát 58-60%-ra prognosztizálták, a tényleges eredmény 43% volt. A kisgazdáknál alábecsülték az eredményt, előzetesen 28-30% százalékot jeleztek, a végeredmény viszont 51% lett. A nemzetgyűlési választások előtt négy nappal (november 1.) készült felmérés sem bizonyult megfelelőnek: a kisgazdáknak 48%-ot, a szociáldemokratáknak 25%-ot, a kommunistáknak 18%-ot, a parasztpártnak 7%-ot jeleztek. A két utóbbi esetben egy százalékon belül volt a prognózis: a kommunisták 17%-ot, a parasztpárt pedig ténylegesen is 7%-ot szerzett. A győztes kisgazdáknál viszont nagy volt a tévedés, mert 57%-ot, a szociáldemokraták 17%-ot kaptak.

Az év végéig további felméréseket végeztek és visszatérő témává vált az emberek életszínvonala, bérviszonyai, közérzete és a közellátás. A városi lakosság az inflációs időszakban, különösen 1945 végén, 1946 elején megmaradt értékeit (ékszerek, étkészletek, ruhanemű) megpróbálta vidéken élelemre váltani, hogy meglegyen a család napi betevője. Ez volt a batyuzás, a cserekereskedelem fénykora, amikor még volt mit piacra dobni. A közvetlen árucsere, ahol mindennek megvolt az ismert és elfogadott ára, szinte általános volt a termelő üzemek és a községek között. Egy mázsa szénért pl. 14 kg lisztet vagy 30 kg krumplit vagy 26 kg babot (borsót) lencsét adtak.

A korabeli társadalom közérzetét, gondolkodását egy másik forráscsoport is nyomon követte és tükrözte. Ezek a hangulatjelentések, amelyek a belügyminisztérium, mint főhatóság, ill. többnyire a Magyar Kommunista Párt megbízásából készültek, két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoztak, amelyekben a vezető rendőrségi vagy állami tisztségviselők a dolgozó nép körében - az üzemekben, az utcán vagy a kocsmában - tapasztalt eseményeket, kijelentéseket, megjegyzéseket foglaltak írásba, a másikba pedig azok, amelyekben a rendőrőrsökön dolgozó tisztek és tiszthelyettesek írták le véleményüket és továbbították azokat a párt központjába.

A hangulatjelentésekből is következtetéseket lehet levonni a rendszer támogatottságára, annak változására, hullámzására, a kritikus, ill. támogató hangulat fészkeinekmegállapítására. Azt is megtudhatjuk, hogy hol erősebb a kritikus hang: a városokban, a községekben vagy falvakban, az értelmiségiek, a munkások vagy a parasztok között stb. Egy kisebb csoporton, rétegen keresztül az egész társadalom közhangulatát, közvéleményét is megismerhetjük ezekből a forrásokból.

A Politikatörténeti Intézet Levéltárában 1946 elejéről több tucat vidéki és budapesti jelentés található, melyekből a társadalom és a demokratizálódó rendőrség viszonyával kapcsolatban válogattunk - pro és kontra, pozitív és negatív véleményekből - egy csokorra valót.

A hangulatjelentések első csoportjába tartoznak a kommunista Tömpe András feljegyzései, aki a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya vezetőjeként, már csak hivatalból is, rendszeresen tájékoztatta a belügyminisztert a tapasztalatairól.Tömpe az országot járva, 1946. február 15-e és 28-a között a következőket jelentette:

„A köztársaság kikiáltása és az államforma végleges rendezése bizonyos fokú megnyugvást keltett, és a népnek általában az a meggyőződése, hogy ezzel az ország nagy lépést tett a belső rend és fejlődés útján."

„Szabolcs vármegye jelenti, hogy a belügyminiszter úr [Nagy Imre] látogatását a munkásság nagy lelkesedéssel fogadta. Az elkeseredett és kétkedő munkásemberekbe, kisparasztokba bizalmat és hitet öntöttek meggyőző és határozott kijelentései a reakció letöréséről, pénzünk megszilárdításáról, a földhözjuttatottak földjének minden körülmények között való megvédéséről."

„A Kisgazdapárt február 24-én a tatai járásban nagygyűlést tartott, ahol elhangzott, hogy a rendőrség tagjai túlzottan egyoldalú pártpolitikát folytatnak."

„A kormánnyal szembeni bizalom csökkenését eredményezi az, hogy az egyre szaporodó rendeletek végrehajtását a végrehajtó hatalom nem képes keresztülvinni."

„A dolgozók országszerte tüntetéseken adnak kifejezést annak az óhajuknak, hogy a reakciósokat távolítsák el a közhivatalokból"

„A rendőrséggel szemben is elégedetlenség tapasztalható. A dolgozók kifogásolják, hogy a rendőrség nem avatkozik bele kellő eréllyel és szigorúsággal a feketézők, spekulánsok letörésére, és követelik, hogy a rendőrség a gazdasági élet üzéreivel és szedőivel szemben eljárjon. Az őstermelők a rendőrségnek a gazdasági ügyekbe való beavatkozása miatt zúgolódik. A sárospataki járásban elégedetlenek a rendőrség munkájával, mivel a járás területén gyakoriak a lopások és a bejelentés után sokszor hetekig nem történik intézkedés a nyomozás megindítására. A késői intézkedés viszont annak tudható be, hogy a járási kapitányság nem rendelkezik megfelelő számú nyomozóval, továbbá járművek hiányában a távolabb eső községekkel az összeköttetést nehéz fenntartani."

Tömpe András 1946. március 28-án és április 12-én kelt jelentéseiben így összegezte a látottakat, hallottakat: „A rendeletek erőtlen végrehajtása csökkenti a minisztérium tekintélyét. A dolgozók elégedetlenek, mivel érdekeik hathatós védelmét nem látják biztosítottnak. [...] Országszerte nagy érdeklődést váltott ki a belügyminiszter személyében történt változás. [...] A kormány a feketézők ellen nem foganatosít komoly intézkedéseket, annak ellenére, hogy állandóan hangoztatja a megtorlást. Ez kellemetlenül befolyásolja a dolgozókat."

„Heves megyében elégedetlenek a bűnügyi rendőrség munkájával. Kifogásolják, hogy a rendőrség nem tesz erélyes intézkedéseket a rablások és fosztogatások megakadályozására." „Pécsről azt jelentik, hogy a rendőrséggel szemben kialakult bizalmatlan hangulat enyhülőben van."

Ugyancsak az első csoportba tartoznak a Magyar Kommunista Párt megbízásából a Központi Vezetősége részére készített feljegyzések. A közhangulatról 1946 februárjában dr. Villányi András, aki 1945 őszétől a Budapesti Főkapitányság keretében megszervezett Gazdasági Rendészeti Ügyosztály (GRÜ) vezetője volt, a következőket írta, nem hallgatva el saját véleményét sem:

„A közhangulat vészesen telítve van a korrupció okozta felháborodással. Nem hallgathatom el, hogy vannak közhatóságok, amelyekről más, mint a legelítélőbb megemlékezés nem is esik. [...] Az erkölcsi szanálás ugyanolyan fontos, mint a gazdasági és a demokrácia erkölcsiekben egy vonalnyival sem lehet kevésbé kényes, mint a ferencjózsefi liberalizmus. A bűnözés egy és oszthatatlan, az erkölcsi fék lazulása legfelül a hozzáférhetőség, legalul a vetkőztetés. Ezt szívleljék meg azok, akik a bűnözés kiküszöbölése és a hatékony üldözés helyett az epidemikus jelleg felett vitatkoznak, vagy a bőnözés okainak kianalizálásával valósítják meg a mellébeszélés tényálladéki ismérveit. [...] Természetes, hogy ilyen körülmények között sokszorosan megdöbbentő volt, hogy midőn a rendőrség a gazdasági alvilág két bejáratát meg merte közelíteni, akadtak hírlapok, amelyek a közszabadság szentségét akarták védelembe venni nyegle kiállással és az árdrágító gengszterizmus ellentámadási kísérletéhez önkéntes előőrsöknek szegődtek."

A hangulatjelentések másik csoportjába tartoznak a Nagy-Budapest területén - Pesterzsébeten, Csepelen, Mátyásföldön, Újpesten és a XIV. kerületi kapitányságon - az őrsökön és őrszobákban 1946 február-március hónapokban készített jelentések, amelyekben többnyire a nehéz munkakörülményekre, az ellátási problémákra, a nyomorúságos fizetésre, az elszabaduló inflációra utaló panaszokat rögzítették a legtöbbször nevüket is vállaló, saját magukról is sok mindent (iskolázottság, műveltség, politikai tájékozottság, pártállás stb.) eláruló jelentéstevő próbarendőrök, tiszthelyettesek, pártbizalmiak.

A hangulatjelentésekből kiragadott legérdekesebb részleteket kronológiai sorrendben, a különböző őrszobákat feltüntetve közöljük. Több esetben előfordul, hogy ugyanarról a témáról, ill. problémáról más-más helyről is kapunk azonos, hasonló, de akár ellentmondó véleményeket is. Mint a jeletések is tanusítják, zömmel kommunista párttag, kevés iskolázottságú rendőrök jelentését közöljük. A forrásokban említett frakció, szeminárium természetesen a Magyar Kommunista Párt frakcióját, szemináriumát jelenti.