Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Dr. Cseley Pálné Festetics Ilona Gergely Ferencnek

Budapest, 1991. április 28.

  

Igen tisztelt Uram!

 

Olvasván kitűnően összeállított hézagpótló könyvét, úgy találtam, hogy a Szövetséget nyugtalanító fővárosi cserkészcsapatok munkásságát illetően, tévesen, vagy alig tájékoztatták. 1922-ben a polgármesteri hivatal, még pontosabban ennek utasítására Zilahy-Kiss Jenő tanügyi tanácsos a VII. oktatásügyi osztályban dolgozó édesapámat, gróf Festetics Pált bízta meg a cserkészet szervezésével. Ebbe a csoportba kimondottan székesfővárosi iskolák tartoztak. (A Szövetség, amint a könyvéből is kiviláglik, erősen papi befolyás alatt állott, csapatai az egyházi és állami gimnáziumokból kerültek ki.)

A székesfővárosi községi csoportvezetőhöz, vagyis édesapám irányításához tartozott:

106 népiskola (elemi) innen kerültek ki a farkaskölykök. 24 polgári fiúiskola, 27 polgári leányiskola - a leánycserkészetről majd később. 2 fiúgimnázium. Báró Eötvös József

Reáltanoda 7. Vörösmarty Mihály VIII. Horánszky u.11. 4 leánygimnázium, 16 fiú iparostanonc-iskola, 5 leány iparostanonc-iskola, 6 kereskedelmi fiú és 4 leány kereskedelmi iskola és még sorolható lenne, minden a Székesfőváros VII. ügyosztályához tartozó oktatási intézmény, árvaház, gyermekotthon, hogy csak egyet említsek a kiváló József fiúárvaház (onnan került ki Liber Endre alpolgármester is).

Az adatok helyességének utána lehet nézni a minden évben kiadott Budapest Székesfőváros Közoktatási Alkalmazottainak Címtárában. Nekem az 1943-as maradt meg, de biztosan található, ha máshol nem, a Széchenyi könyvtárban.

1922-ben a cserkészet még gyermekcipőben járt. Azt bizony meg kellett szervezni. Vezetőket, tiszteket ki kellett képezni, [a]mi teljesen a Szövetség szabályai szerint történt. A tanfolyamokat édesapám tartotta, minden szál az ő kezében futott össze, ez magával hozta a „főparancsnoki" címet, mit nem ő adományozott sajátmagának, hanem természetszerűleg került ki a közösségből, mert hiszen az is volt.

A Fővárosnak igen fontos volt, a rábízott ifjúságot a Cserkésztörvények szellemében nevelni. Idetartozott az a nem elhanyagolható szempont, hogy a város poros utcáiból nyaranta legalább 3 hétre tiszta, jó levegőre kerüljenek a gyerekek, s megismerkedjenek az ország részeivel hová különben nem igen kerülnének el. A nyári táborokat, hangsúlyozom, hogy a fővárosi csapatoknál, teljes egészében édesapám szervezte. Országjárás előtt térképpel a nagy asztalon, azután személyesen a jó kis Fiat autóval, Károlyi Imre Fehérvárcsurgón, Hunyadi grófok Balatonöszödön (akkor az csak legelő volt), Berényben, és más nagybirtokosok, akik csak hallottak a cserkészetről szívesen engedtek át területeket. Falvakban bíróval, pappal kellett megbeszélni a helyet, ellátást, tej, kenyér, hús, stb. mit a csapatok természetesen megfizettek. A gyerekek számára minimális, vagy semmi hozzájárulást sem jelentett, a Főváros fizette a költségek tetemes részét. De táborba csak az szállhatott, kit az iskolaorvos előzőleg megvizsgált, s egészségesnek talált.

A 30 személyes sátrakat a Honvédelmi Minisztérium adta kölcsön. Az csak természetes, hogy azok felállítását a tényleges katonák tanították meg a fiúknak. Hasonlóképpen a tűzhely földbe ásását is. Ezt a tudást aztán a csapatok tovább adták egymásnak. A szalmazsákját mindenki maga tömte, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát alapon.

Ki kell térjek az 50-ik oldalon említett „Jamboree"-ra is. A Káposztásmegyeri Vízművek tanácsnoka, igen fontosnak tartván a cserkészetet, engedett át egy nagy területet - hová különben idegen nem léphet - 1200 cserkész számára tíz napra. A latrinát tutajra építették az utászok, természetesen a feljáróra két oldalt korláttal. Különböző versenyeket tartottak: pányvavetés, kötélhúzás, nyilazás, csomó atlétikai verseny, kerékpár, sőt még stoppoló versenyt is.

Ezek a csapatok, édesapám vezetése folytán igen hamar belenevelődtek a főváros munkájába. Egy telefon édesapám hivatalába, onnan az iskolák közötti körtelefon útján, néha már egy félóra múlva annyi cserkész állt a megfelelő helyen, amennyire éppen szükség volt.

Az 1923-as erősen áradó Duna túljutott a szokott áradási szinten, a Főváros 200 cserkészt kért a homokzsákok lerakásához. A K. M. C. [?] svábhegyi autóversenyeire ők építették ki a tábori telefont. Az Országház előtti Petőfi ünnepségen, a Bem szobor leleplezésénél, Rákóczi ünnepen, Batthyányi örökmécses felavatásánál, általában a rendfenntartó, érkezőket helyükre kalauzoló munkát ők végezték.

Elérkezett a Jamberee 1933-ban. Két évvel ezelőtt kezdtek rá készülni. Édesapámat bízta meg a Szövetség a budapesti idegenvezetéssel. 300 fiú jelentkezett, többségük szövetségi csapatokból. Ki kellett idegenvezetőket képezni. A Műemlékek Bizottságának tagjai szívesen vállalták ezt a munkát. Hogy a fiúknak kézikönyvük is legyen, megírta a „Pátria" nyomda által kiadott Budapesti Kalauzt, ami a megadott vonalon segítette a fiúkat.

Külön fejezet a leánycserkészet. Nagy háború robbant ki körülötte. Teleki és a Cserkészszövetség nem akarta. A papok rettenetesen támadták. Különben a leánycserkészet kezdetei fejezetben oly pontosan leírja a küzdelmeket, hogy nem tartom értelmét a történet szélesebb ismertetésével felhígítani. Csak annyit, hogy Anna főhercegnőt ismét a fővárosi csapatok hozták a leánycserkészetbe, mert amikor [Habsburg] József Ferenc főherceg a Zsófia hajón Budapestre hozta ifjú feleségét Annát, a szász király lányát, ők álltak sorfalat a Dunától, Rózsadombi palotájukig, s a kapcsolat természetszerűleg megmaradt.

Bár idővel a szövetségi csapatok tekintélyes része beválasztotta édesapámat Országos Intézőbizottsági tagnak (O.I.B.) a fővárosi csapatok továbbra is az ő kezében maradtak. A főparancsnoki címet a Szövetség eltörölte, igaza is volt, mert ilyen címzést a cserkészet nem ismer, de a gyerekek közt ez a megszólítás már szokássá vált.

Mikor édesapámat cserkészvolta és származása miatt kitelepítették, azt kérdezte tőlem, most mit csináljak? Írd meg az életrajzodat - feleltem. Úgy is lett. Egyik példányát a Tudományos Akadémia őrzi, a másik nálam maradt a család számára.

Igyekeztem rövid képet adni a székesfővárosi csapatok munkájáról. A Szövetség - hiszen az Ön könyvéből is kiviláglik - erősen klerikális alapon állott. Édesapám helytelenítette ezt a kongregációs szellemet, mert sértette másvallásúak érzését. A cserkészet nem állhat felekezeti alapon, volt meggyőződése.

Kivehettem volna még az életrajz Cserkészet c. fejezetéből részleteket, de gondolom, már úgyis nagyon igénybe vettem türelmét. A már említett „Budapesti Kalauz" mellett még egy cserkészeknek szóló könyve jelent meg „Természetjárás" címen, 1946-ban, a Cserkészszövetség kiadásában.

Mindezeket az Ön saját számára írtam, gondolva, hogy egy ennyire sokoldalú kutatót érdekelheti, amiről elfelejtették tájékoztatni. Kitűnően megszerkesztett könyv a Magyar Cserkészet Története. Nem lehet olvasását abbahagyni.

 

Őszinte elismeréssel üdvözli Dr. Cseley Pálné Festetics Ilona

 

Budapest, 1991. április 28.

 

Gépirat, sajátkezű aláírással.


 

Ezen a napon történt augusztus 25.

1907

Stuttgartban megtartották a szocialista ifjúsági szervezetek első nemzetközi konferenciáját. A tanácskozás középpontjában a militarizmus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők