Osztály[-ismétlés elleni]harc a szovjet pedagógiában, 1952

A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-ei számában fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására. Az osztályismétlés, mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a tanulók „harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen.”

A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-i számában (VIII. évf.) fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására: bizonyos N. F. Panfilenkó: Harc az osztályismétlés leküzdéséért c. munkája (eredetije a Szovjetszkaja Pedagogika 1950. július 7-ei számában jelent meg). Némi pikírt gúnnyal azt is mondhatnánk, hogy lám, a régi tétel, amely szerint a szovjet tudomány fél évszázaddal előzi meg korát, ismét beigazolódott, a helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. Nem pusztán arról van szó, hogy a gyermekek lélektani fejlődés szempontjából nem jó, ha osztályismétlésre kényszerülnek a nebulók: mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a jeles szerző egyúttal arról is biztosított mindenkit, hogy - a kor és a rendszer militáns hangulatának megfelelően - a tanulók "... harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen."

A haladó szovjet pedagógia rendkívüli eredményeire fogékony magyar olvasóközönség ezt nyilván örömmel olvasta, de szerencsére tanáraink nem csupán olvastak! Panfilenkó írása ugyanis valóságos lavinát indított el, a téma újra és újra felbukkant a Köznevelés hasábjain. Ez természetesen: hiszen ha még a szovjet iskolákban sem sikerült leküzdeni az osztályismétlést, nyilvánvaló, hogy a magyar pedagógusoknak fokozott mértékben szembesülnek a kapitalista pedagógia e nehéz örökségével. Hogy ne legyen kétség afelől, hogy a magyar pedagógusok is megszívlelik és a gyakorlatban is igyekeznek hasznosítani az előttük járó szovjet tudomány kétségbevonhatatlan eredményeit, az Bozán H. Béla Az osztályismétlés ellen c. írása hivatott igazolni igazolta, amely 1952. július 1-én jelent meg ugyancsak a Köznevelésben. A szerző Panfilenkó művének laudatiójával indít: "Ez a cikk egyszerűen és világosan vezet rá bennünket, magyar nevelőket is arra, hogy felismerjük feladatuk lényegét. [...] A szovjet pedagógia ismerte fel először az elmaradás problémáját, mint az osztályismétlés okát, s tett kísérletet ennek kiküszöbölésére a tanulókkal való egyéni foglalkozás útján. Az eredmények átütő sikert jelentettek. [...] A cikk nyomán kezdtem önmagamat és a látogatások alkalmával kartársaimat figyelni és munkánkban szintén tapasztaltam azokat a káros jelenségeket, amelyeket Pamfilenkó is ki kellett küszöbölnie munkája eredményessége érdekében. [...]Harcunk sikere azon múlik, hogy a szovjet nevelők tapasztalatait helyesen értékeljük."

S a "szovjet nevelők" természetesen nem hagyták cserben a módszereiket ismertetését emésztő kíváncsisággal váró magyar kollégákat. A Köznevelés 1952. szeptember 15-i számában afféle összefoglalásként újabb érdekes írás jelent meg, ezúttal egyenesen L. Dubrovina, az OSZSZSZK közoktatásügyi miniszterének első helyettese tollából (ennek eredetije, mint azt a lap olvasóival is tudatták, az Ucsityelszkaja Gazeta 1952. évi 68. számában látott napvilágot). A tanulmánynak már a címe is rímelt a fentebb idézett írásokéra: Az osztályismétlés elleni harc. "A folyó 1951-52-es tanév tavaszi vizsgáinak eredménye szerint [az OSZSZK] számos határ területén, megyében és autonóm köztársaságban nem csak, hogy nem csökkent az ismétlés százaléka, hanem kissé még emelkedett is (Novgorod és Pazkov megyében, a Kabardai és Mordvin ASZSZK-ban, Leningrád és Omszk városokban stb)." - szögezte le rögtön az elején a nyilván a magyar olvasó számára is sokkolóan ható szomorú tényeket a miniszterhelyettes, majd e megállapítást azzal is kiegészítette, hogy a matematika mellett a nemzetiségi területeken főleg orosz nyelvből, illetve emellett saját anyanyelvükből érnek el kimagaslóan rossz eredményeket a tanulók." Szerencsére azonban a kiváló összegző tanulmány azt is egyértelművé tette, hogy van kiút, épp csak ennek megtalálásához meg kell vizsgálni az okokat. Így pl. a következő problematikus gócpontot: "Az Úttörő- és Komszomolszervezet iskolai szerepének lebecsülése odavezet, hogy sok iskolában még az úttörők és a Komszomol-tagok közt is igen sok a rossz tanuló."

Vagyis, mint abban a korban és abban a rendszerben minden, az osztályismétlés elleni harcot is ideológiai alapon kell megkezdeni. E feltevés alighanem önmagáért beszél. A továbbiakban minden más kommentár nélkül L. Dubrovina fentebb idézett cikkét közöljük, reményeink szerint immár egyszerűen mint az '50-es évek jellemző dokumentumát, olyat, amelyet a pedagógusok közül ma már legfeljebb csak a történelemtanárok használhatnak - történeti forrásként.

Ezen a napon történt július 16.

1918

A moszkvai bolsevik kormány utasítására II. Miklós orosz cárt és egész családját agyonlövik Jekatyerinburgban. (E város neve 1924-1992...Tovább

1944

A szovjet csapatok elfoglalják Litvánia fővárosát, Vilniust.

1945

Felrobbantják az első atombombát a White Sands Proving Groundon. (Ez augusztus 6-áig titokban maradt, amikor egy B–29-es bombázó ledobta...Tovább

1946

Megalakul a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége

1969

Az Apollo–11 űrhajó – fedélzetén Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal – közép-európai idő szerint 14.32 órakor...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők