„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

Sebesültek és halottak 1956-ban

„Budapesten elhaltak számát pontosan megállapítani nem lehet, mert a halottakat a harcok folyamán nem lehetett kiszállítani [a] temetőkbe, így kényszerből tereken, kertekben, udvarokon is temettek el halottakat. A Kerepesi temető igazgatóságától november 21-én kapott tájékoztatás szerint október 23. – november 21-ig a harcokban elesett és temetőkbe kiszállított halottak száma ezerre tehető. Ugyanazon időszakban betegségek következtében elhaltak száma mintegy 1400 volt. November 21-én az eltemetetlenek száma 400-ra tehető.”

Bevezető 

Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc eseményeinek történetét már sokan feldolgozták, megírták, elsősorban a politikatörténetre koncentrálva. Alig akad azonban olyan munka, amely szociális és egészségügyi szempontból közelítene a témához. Forrásközlésünk célja elsősorban az, hogy ráirányítsa a figyelmet az 1956-os forradalom történetének egy kevéssé feldolgozott részére, az egészségügyben dolgozó orvosokra, ápolókra, kórházakra és klinikákra.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található

iratanyaga sok olyan eredeti forrást őriz, amelyek fontos dokumentumokat őriznek hazánk szociális- és egészségügyére vonatkozóan. E dokumentumok között az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakára alig találunk Az egészségügyi miniszterek, miniszterhelyettesek, illetve országos hatáskörű szervek iratanyagában az alapos kutatómunka során véletlenül azonban előkerülhetnek olyan fontos és érdekes források, amelyek értékes adatokat tartalmaznak az 1956-os forradalom harci cselekményei során megsérült és elhalálozott személyekről. A Hadtörténelmi Levéltár egészségügyi iratai között azonban katonai és polgári kórházak részletes jelentéseinek sora található, amelyek révén, ha nem is teljes egészében és minden részletében, de kibontakozik előttünk az 1956-os forradalom fővárosi és vidéki eseményeinek számos mozzanata, amelyek új információkkal egészítik ki eddigi ismereteinket. A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban, valamint Budapest Főváros Levéltárának iratanyagában viszont a témával kapcsolatban csak szórványos adatokra bukkantam.

Mielőtt a korabeli dokumentumok elemzését vennénk szemügyre, néhány gondolatban vázoljuk a forradalom előtti egészségügy helyzetét. Az 1956. október 23-án kirobbant forradalom az egészségügyet a második világháború óta először, új helyzet elé állította, hiszen intézményrendszere a háborús károk helyreállítása óta eltelt közel egy évtizedben szinte semmit sem fejlődött. Nem építettek új kórházakat, nem fejlesztették az egészségügyi műszerparkot, az infrastruktúrát, az orvostársadalmat elzárták a külvilágtól, a személyzeti politikában pedig előtérbe került a kontraszelekció. Igaz, jelentős változások is történtek, hiszen megváltoztatták az 1945 előtt jól működő több-biztosítós társadalombiztosítás rendszerét, államosították a kórházakat, gyógyszertárakat, mindenkire kiterjedő szociálpolitikát folytattak a szociális gondoskodás átfogó rendszerének kialakításával. A kormány hangzatos jelszavaival és ígérgetéseivel ellentétben az ország közegészségügye, gyógyszerellátása és orvosképzése siralmas állapotban volt. Elhanyagolták az egészségügyi ellátást, törvénytelenségeket követtek el neves

ellen, visszaélések történtek a kutatásokkal kapcsolatban, a szűklátókörű, ostoba és elfogult importpolitika pedig lehetetlenné tette a modern nyugati gyógyszerek behozatalát. Ugyanakkor hoztak létre, amelyeknek mindennemű szükségletét kielégítették, míg sok más kórház - köztük az egyetemi klinikák is - ellátásban és műszerben hiányt szenvedtek.

A Népszava 1956. október 23-án megjelent számában Az egészségügy legégetőbb problémái és az egészségügyi dolgozók rehabilitációja

cikkében az orvos-egészségügyi szakszervezet kibővített elnökségi ülésén egészségügyi miniszter elemezte az egészségügy helyzetét és javaslatokat tett megoldásukra. A cikk tudósítása a résztvevő egészségügyi dolgozók véleményét is ismertette. Eszerint: tisztázatlan az egészségügy helyzete a népgazdaságban, hiszen az elmúlt időszak politikája és gazdasági hibái következtében háttérbe szorult a dolgozók növekvő egészségügyi igényeinek kielégítése, az egészségügy tervszerű, a népgazdaság egyéb ágazataival arányos Veszélybe került a nagy múltú, nemzetközi viszonylatban is elismert magyar orvostudomány jövője. Az egészségügyben is kialakult a túlzott centralizmus és bürokrácia, ami gátolta az adott anyagi feltételek felhasználását. Mindez súlyosan hatott a dolgozók egészségügyi ellátására, az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeire. A fenti hibák következménye volt a kórházi ágyak számának elégtelensége, a rendelőintézetek és körzeti orvosi rendelők zsúfoltsága, a dolgozók elégedetlensége. Egyre sürgetőbb kérdésként jelentkezett az egészségügyi dolgozók bérezésének, élet- és munkakörülményeinek javítására vonatkozó intézkedések mielőbbi meghozatala. Ezek a gondok és megoldatlan problémák is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1956-os események váratlanul és felkészületlenül érték a magyar kórházakat, klinikákat, hiszen sem személyi, sem anyagi téren nem voltak felkészülve a háborús helyzethez hasonló sebesültáradatra. Ez megmutatkozott abban is, hogy a harcok kezdetén a kapkodás volt a jellemző, s idő kellett, amíg a kórházak helyzete konszolidálódott, ellátásuk javult, ami lehetőséget teremtett arra, hogy megbirkózzanak az előttük álló, előre nem látott feladatokkal. A kezdeti nehézségeken túljutva azonban a kórházak hivatásuk magaslatán álltak és példát mutattak helytállásból.

Forrásközlésünk olyan eredeti levéltári dokumentumokat közöl a főváros polgári és katonai kórházainak 1956. október 23-tól november 4-ig, illetve néhány forrás esetében a november 4-ét követő időszakáról, amelyek eddig ismeretlenek voltak. A kórházi jelentések többsége átfogó képet nyújt az akkori kórházi viszonyokról, ezért is egyedülállóak a korabeli magyar történelem forrásainak közegében. A források sajátosságából következik, hogy a jelentések a kórházak, klinikák és rendelőintézetek forradalom alatti életének egészét érintik, ezért nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy kivételes értékűek, mert azok a mindennapi élet sok olyan vetületére vetnek fényt, amelyekről eddig más dokumentumokból nem szerezhettünk tudomást. A jelentésekből nem csupán a kórházak életének mindennapi nehézségeit, ellátási gondjait ismerhetjük meg, hanem mindazokat a tanulságokat, amelyek révén a magyar egészségügy helyt tudott állni a forradalom napjaiban. Csak példaként említhetjük, hogy az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Mentőszolgálat és a Vérellátó Központ miként oldotta meg a váratlanul fellépő, előre nem látott feladatokat a sebesültek felderítése, kórházba szállítása és elhelyezése, valamint a gyógyító- és betegellátó munka terén. A források tájékoztatnak a kórházak személyi problémáiról, ellentéteiről, képet kaphatunk a főváros közegészségügyi- és járványügyi helyzetéről, a betegrendelések megszervezéséről, a vérellátás gondjairól vagy az óvórendszabályok alkalmazásáról. De szembesülhetünk mindazokkal a negatív és a gyógyító munkát hátráltató körülményekkel is, amelyek nagymértékben befolyásolták, vagy gátolták a kórházak munkáját, ugyanakkor tanúi lehetünk a kórházak egymás közötti összefogásának, az emberi áldozatvállalás szép példáinak.

Ezen a napon történt december 12.

1940

Aláírják a magyar–jugoszláv „örök barátsági szerződést”.

1941

A második világháborúban Nagy-Britannia hadat üzen Bulgáriának és Magyarországnak, Románia az Amerikai Egyesült Államoknak és India...Tovább

1981

A KISZ KB e napra szervezett békemenete lényegesen különbözött a fiatalok eredeti elképzeléseitől. A békemenet az ország összes...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők