Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

„Túlzás lenne az 1956. október–novemberi eseményeket háborús cselekményeknek nyilvánítani…”

Sebesültek és halottak 1956-ban

„Budapesten elhaltak számát pontosan megállapítani nem lehet, mert a halottakat a harcok folyamán nem lehetett kiszállítani [a] temetőkbe, így kényszerből tereken, kertekben, udvarokon is temettek el halottakat. A Kerepesi temető igazgatóságától november 21-én kapott tájékoztatás szerint október 23. – november 21-ig a harcokban elesett és temetőkbe kiszállított halottak száma ezerre tehető. Ugyanazon időszakban betegségek következtében elhaltak száma mintegy 1400 volt. November 21-én az eltemetetlenek száma 400-ra tehető.”

A harcok megindulásakor az első sebesültek már október 23-án, az éjszaka folyamán jelentkeztek. A polgári kórházak összesítő jelentései szerint a Rádió körüli harcok legelső sebesültjeit a Trefort utcai SZTK rendelőbe szállították, mint legközelebbi kötözőhelyre. Bár a rendelőintézet nem rendelkezett kórházi berendezéssel, és a harcok alatt a sebesültek befogadására és elhelyezésére csak szükség esetén volt alkalmas, jelentősége mégis nagy volt, mivel alig 50 méter távolságra feküdt a Rádió Bródy Sándor utcai épületétől. Október 23-án és 24-én a sebesültek száma a rendelőintézetben az ezer főt is meghaladta. A Rádió körüli harcok további sérültjeit már este 8 órakor beszállították a Rádióhoz legközelebb eső Vas utcai (Balassa János) kórházba, a harcok kiterjedésével 21 órakor a Rókus kórházba, 21.30-kor pedig az István kórházba, majd 22 órakor a Péterfy Sándor utcai kórház is fogadta a sérülteket. 22.30-kor a Baross utcai 2. számú Sebészeti Klinikára is kerültek lőtt sebbel sérültek. A Kilián-laktanya sebesültjeinek egy részét 23 órakor az Üllői úti 1. sz. Sebészeti Klinikára vitték. Ez a klinika fekvésénél fogva a legvéresebb harcok középpontjába került. A súlyos sebesülteket mentővel vagy hordágyon szállították, a könnyebb sérültek egy része gyalog vagy segítséggel kereste fel a kórházakat, másokat magán-gépkocsikon vagy oldalkocsis motorkerékpárokon vittek. (Lásd a IV/2., 5., 10., 11., 15. számú forrásokat!)

Október 24-én a kora reggeli órákban a többi kórház, köztük a MÁV kórház is fogadta a sérülteket. A Tűzoltó utcai Fehér Kereszt kórház is a harci események tüzébe került, mivel közvetlenül a Kilián-laktanya háta mögött helyezkedett el. A laktanyából nem szállítottak kórházba sebesülteket, mivel a Kilián-laktanyában önálló kötöző- és segélyhely, valamint műtő működött. A sérültek elsősorban a Nagykörút-Üllői úti harcokból kerültek ki. A kórház, elsősorban, mint kötözőhely működött, mivel kis befogadóképessége miatt minden férőhelyet igénybe vettek, és mint gyermekkórház, ágyaik sem voltak alkalmasak felnőtt betegek, illetve sebesültek fogadására. A Szövetség utcai kórházba 24-én indult meg a sebesültáradat. A kórház saját gépkocsikon oldotta meg a sebesültek beszállítását, akik a Mosonyi utcában, a Köztársaság téren, majd a Corvin közi harcokban sérültek meg. (Lásd a IV/3., 4., 14. számú forrásokat!)

Október 25-én a Parlament előtti harcok során a Szabolcs utcai kórházba mintegy 45-50 főt szállítottak be. (Lásd a IV/13. számú forrást!)

Október 23-tól november 4-ig szinte naponta emelkedett a kórházakba felvett sebesültek létszáma. Többségük elsősorban végtagsérült volt, de gyakori volt a láb- és a haslövés. A könnyebben sérültek ellátásuk után elhagyták a kórházat, vagy pedig nem töltöttek egy éjszakánál többet ott. Előfordult, hogy a kötözés után a betegek megszöktek a kórházból, de akadtak olyanok is, akik nem az utcai harcokban, hanem saját lakásaik ablakaiban sérültek meg.

Az Amerikai úti Idegsebészeti Klinika speciális helyzetben volt, mivel a klinika távol esett a harcok színhelyétől, így a sebesültszállítás a közlekedés hiánya miatt nehézségekbe ütközött, és az idegsebészetre a harcok alatt kizárólag fej- vagy gerinclövéssel kerültek emberek, más sérültet nem is vittek a klinikára. Több kórházban az ambuláns kezelés zavartalanul működött, mint pl. az Idegsebészeti Klinikán vagy a János kórházban. (Lásd a IV/12. számú forrást!)

Érdekességként kell megemlítenünk, hogy a budai várbeli barlangrendszer Szikla kórházát is megnyitották a sebesültek előtt. Egy 1956. október 30-án keltezett, nem teljes kimutatás szerint a Lovas utcai Szikla kórházba 35 sérültet szállítottak. A kórháznak saját sebesültszállító autóbusza volt, amely nemcsak sebesülteket szállított, hanem kötszert, orvosságot és élelmet is vitt a harcok színhelyén a pincében élő

. (Lásd a IV/13. számú forrást!)

A sebesültek ellátása terén is azonnali, gyors intézkedések születtek. A sebészeti műtőket készenlétbe helyezték, a kórházakat alkalmassá tették a nagy mennyiségű sebesült fogadására. A betegellátás terén a kórházak ragaszkodtak a genfi

betartásához és elláttak mindenkit, tekintet nélkül arra, hogy melyik oldalról jött. Ezt mutatja a sebesültek megoszlása is, mivel a kórházakba a sorkatonáktól a tisztekig, az ávh-s beosztottaktól a szovjet katonákig és a polgári sebesültekig mindenkit egyformán részesítettek kezelésben.

A kórházak vezetése igyekezett fenntartani a betegek és a dolgozók között a rendet. Ennek érdekében az épületek kapuját fegyveresek nem léphették át, ugyanakkor minden kórházba kerülőtől elvették a fegyvert. A sebesültek nagy része civil ruhában volt, beosztásukat, parancsnokuk nevét nem tudták megállapítani, mivel a kórtermekben uralkodó ellenséges hangulat miatt óvakodtak elárulni bármit is magukról, ezért a kórházak sem nyomoztak a betegek hovatartozása ügyében. Komoly erőfeszítéseket tettek a meglazult fegyelem helyreállítására. Zavargások nem fordultak elő, csak kisebb fegyelemsértések. A jelentések egyértelműen visszatükrözik, hogy a politikai hangulat nem volt kiegyensúlyozott, hiszen a felgyógyult ávósokat polgári ruhába öltöztetve menekítették ki a kórházakból. Felzaklatta a kedélyeket, amikor több kórházról felröppent a hír, hogy ávós kórház (pl. az 1. sz. Honvéd Kórház). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a katonai kórházi jelentések mindvégig az ellenforradalmi fegyveres csoportokkal vívott harcokról jelentenek. (Lásd a V/2. számú forrást!)

A szovjet katonai sebesülteket a mentőszolgálat a magyar sérültekkel azonos elbánásban részesítette. Bár a kórházakban a sebesültek körében ellenséges hangulat uralkodott, ezért a kórházak dolgozóinak nem volt könnyű feladata a szovjet sebesültek épségének megvédése. Előfordult, hogy szidalmazták, köpködték őket. A szovjetellenes hangulat kiéleződésének elkerülése érdekében a szovjet sebesülteket a szovjet katonai parancsnokság utasítására átszállították a

szovjet katonai kórházba. A fegyveres polgári személyek a sebesültszállító gépkocsikat is megállították és átnézték, ezért a szovjet katonákat kórházi fehérneműben, takaróval és ágyneművel ellátva szállították át az éjszaka leple alatt a pestújhelyi szovjet kórházba. (Lásd a V/1. számú forrást!)

A jelentések többsége arról panaszkodik, hogy a felsőbb szervektől semmiféle utasítást, irányítást nem kaptak, így teljesen magukra voltak hagyatva, sodródtak az eseményekkel, ezért öntevékeny intézkedéseket kellett hozniuk. A szakmai munkában hiányosságok nem merültek fel, mivel azt maradéktalanul ellátták, de elvi irányítást a kórházak többsége nem kapott. A katonai kórházak az elöljáró szervekkel és a társ katonakórházakkal telefonon és közvetlenül is tartották a kapcsolatot, de kapcsolatban álltak a polgári kórházakkal is, hiszen az együttműködés az első perctől kezdve nagyon jó volt. A kapcsolattartást elősegítette az egészségügyi

hiszen ez alapján tájékozódtak arról, hogy hol van szükség munkájukra, hol kell életet menteni. Ugyanakkor néhány katonai kórházban nagyobb önállóságra törekedtek, és egyesek kísérletet tettek arra, hogy a katonai egészségügyi intézeteket polgári szerveknek adják át, pl. a Központi Katonai Kórházat felajánlották hol a XIII. kerületi tanácsnak, hol a Vöröskeresztnek. (Lásd a V/1. számú forrást!)

A kórházak és klinikák nem győzték a munkát, ezért szükség volt ideiglenes segélyhelyek, egészségügyi pontok felállítására is. Ilyet létesítettek a Dob utcában, amely a harcok idején mindvégig működött. Sok kerületben iskolák kiürítésével ideiglenes kötözőhelyet létesítettek. A Trefort utcai rendelő vezetősége például megtette a szükséges előkészületeket a környéken lévő ápolónőképző intézet szükségkórházzá alakítására, ennek elfoglalása azonban nem történt meg. A Központi Katonai Kórház 1956. október 26-án egy kétszáz ágyas kisegítő szükségkórházat állított fel a XIII. kerületi Gömb utcában, amely november 11-ig működött. A kórházból kiürítő központot akartak létrehozni a több száz szovjet sebesült számára. Ez azonban nem valósult meg, mivel egy esetleges provokatív támadással szemben a szovjet sebesülteket fegyveres erő hiányában nem tudták volna megvédeni, ezért a felfegyverzett őrséggel rendelkező Gábor Áron Tüzértiszti Iskolában alakítottak ki átmeneti kiürítő központot. (Lásd a IV/15., V/1. számú forrást!)

Ezen a napon történt november 20.

1910

Elhunyt Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz író, a világirodalom „legragyogóbb lángelméje” (* 1828).

1912

Habsburg-Lotharingiai Ottó, az utolsó magyar király, IV. Károly fia, 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reichenauban.

1923

Habsburg Ottó születésnapján királypárti demonstrációt tartanak a budapesti bazilikában.

1935

Megszületik Makovecz Imre magyar műépítész, közíró, politikus, az organikus építészet kiemelkedő hazai alkotója.

1940

Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez.

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők