A MALÉV utasszállítógépének katasztrófája

1975. január 15-én a Berlinből utas nélkül hazatérő repülőgép ferihegyi repülőtér leszállópályájának csapódott, és a kilenc tagú személyzet szörnyet halt. A korabeli jegyzőkönyvek és a repülési naplók a baleset körülményeit mutatják be.

Bevezetés

Annak ellenére, hogy a Ferihegyi Repülőtér első leszállópályája már 1943-ban elkészült, a létesítmény valódi használatba vétele és története csak évekkel a második világháború után kezdődött. 1947-ben született kormánydöntés az újjáépítésről. Ekkor kezdték meg a romok eltakarítását, a következő évben pedig a futópálya betonozását. A repülőtér az évtizedek során fokozatosan fejlődött, számos külföldi légitársasággal kötött szerződéseket, több országba indított újabb és újabb járatokat, balesetek azonban - mint általában egy repülőtér „életében" -itt is előfordultak.

A sajtó - különösen hazánkban és a régióban - nem ezektől volt hangos, mégis több feljegyzés, jegyzőkönyv, fénykép és egyéb dokumentum készült repülő-szerencsétlenségekről. Ezek közül talán a legsúlyosabb volt a kilenc ember halálát követelő 1975. január 15-i baleset, amikor egy Malév HA-MOH lajstromjelű IL-18-as repülőgépe a leszállópályának csapódott és felrobbant.

A gép két nappal korábban a Budapest-Berlin-Budapest útvonal teljesítésére indult, de a kedvezőtlen budapesti időjárás miatt a visszaindulás időpontját 14-re, majd 15-re tették át. A gép utasok nélkül, kilenc fős személyzettel a fedélzetén indult el a magyar fővárosba, 10 perccel az előző járatot követően (amint azt jegyzőkönyvek is tartalmazzák és igazolják, a felszállás engedélyezett volt). A repülés a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia területe felett is zökkenőmentes volt, több irányító központtal tartottak fent rádió-összeköttetést. A pilóta utazás közben értesült arról, hogy az időjárás Budapest felett - a korábbi enyhülés ellenére - romlott, és javasolta, hogy szálljanak le Prágában. Debrecen is felvetődött lehetséges leszállóhelyként, ekkor azonban hírt kapott, hogy az előttük járó repülőgép 15 óra 22 perckor sikeresen leszállt Ferihegyen.

A jegyzőkönyvekből az derül ki, hogy a gép Budapest körzetébe érkezésekor nem volt teljes az összhang az irányító központtal, a válaszok nem mindig voltak érthetőek vagy kivehetőek, bár a repülőgép nyugtázta az átstartolási utasítást. A főhajózó-rádiós navigátor meghallgatási jegyzőkönyve szerint: „Bennem azt az érzést keltette, hogy a szó kimondásának végén Szatmári Istvánt valami pszichikai vagy fizikai hatás érte." A becsapódást megelőző másodpercekben a repülőgép vezető előrenyomta a magassági kormányt, balra dőlt, így a gép meredek szögben a földhöz csapódott (1. dokumentum), mintegy 340 km/h sebességgel. A becsapódást követően a gép felrobbant és „megsemmisült" - a jegyzőkönyvek szavait idézve.

A balesetet követően számtalan vizsgálat indult a katasztrófa okainak és pontos történetének kivizsgálására, ezek során hallgatták vissza azokat a magnetofon-felvételeket, amelyeket közvetlenül a detonáció előtt és után a diszpécserek, a koordinátorok, a gép és a torony folytattak (2-6. dokumentum) Ezen kívül számos felvételt készítettek a balesetről és annak környékéről. Ezek sok esetben még homályosabbá teszik az eseményeket, a mellékelt fényképek viszont bizonyítják a jegyzőkönyvek igazát: a repülőgép gyakorlatilag - az egy farokrész kivételével - valóban szinte megsemmisült és apró alkatrészekre esett szét a becsapódást követően.

Kapcsolódó anyagok

Ezen a napon történt május 22.

1942

Mexikó a szövetségesek oldalán belép a második világháborúba.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők