Bevezetés 

Az elmúlt rendszerben Pécsett is több szakaszban zajlott le az előző évszázadokból átöröklött cigánysors: a nincstelenség, a vályog-putrik, sátrak és barlanglakások felszámolása, azaz a cigánykérdés megoldása. A problémakört összetett módon kellett volna megoldani, azaz a cigányság létkörülményeit; a foglalkoztatottságot, szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális állapotaikat, azonban a korszak első felében a telepfelszámolások váltak központi kérdéssé. Az 1950-es évek első felében elodázták, agyonhallgatták a kérdést, csak évtized második felében került sor bizonyos - főleg egészségügyi és szociális jellegű - intézkedésekre, mígnem a '60-as évektől kezdődik a „cigány- és kóbortelepek", mint „antiszociális jelenségek" felszámolása. Az 1961 júniusában az MSZMP KB Politikai Bizottsága által kiadott határozat indította el országosan ezt a folyamatot, az akkori politikai szlogent idézve a „cigányság társadalmi beilleszkedését" sürgetve.

A cigánykolóniák kialakulását a 20. század elejétől kísérhetjük nyomon markánsabban. A cigányság letelepedése elsősorban a foglalkoztatás, a munkahely biztosításának függvényében vizsgálható. A telepfelszámolások megkezdéséig az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság, a szénbányaüzemek, s más iparágak adtak munkalehetőséget a települések környékén, olykor azoktól távol, az erdőkben és legelőkön „lakó" cigányoknak. A mintegy nyolc telep több típusával is találkozhatunk. Több száz fős kolóniák, mint a pécsi Majális téri putri-telepek, 50-80 fős kisebb „közösségek" és alkalomszerűen változó kisebb csoportok, sátortáborok, barlanglakások, egyedülálló viskók egyaránt léteztek.

A két világháború közötti korszakban - állandó, sajátságos vándorlásaik ellenére is - kialakult cigánykolóniákat, és a cigányság nyomorúságos létkörülményeit szinte változatlanul örökölte meg szocialista korszak, amelynek első éveiben, az '50-es években tovább súlyosbodott megélhetésük Pécsett is. A kérdés megoldására és - ennek részeként - a nyomorúságos cigánykolóniák felszámolására tett konkrét lépésekre a következő három évtizedben került sor három, egymástól elkülöníthető fázisban. Az összetett és rendkívül ellentmondásos folyamathoz a már említett 1961-es párthatározat szolgáltatott alapot. Olyan politikai döntés született ekkor, amely számos körülményt nem vett figyelembe, és saját ideológiai kereteihez ragaszkodva nem is volt hajlandó észrevenni a legsúlyosabb, időközben felmerült problémákat sem.
A Baranya Megyei Tanács a párthatározatra reagálva, - amely tanácsi hatáskörbe rendelte a cigánykérdés megoldását - 1961 októberében létrehozta a Cigányügyi Társadalmi Bizottságot, bevonva több tömegszervezetet is. Ezzel társadalmi méretűé igyekezték tenni a cigánykérdést, de csak megoldási javaslataik voltak. A tanácsi apparátusnak elvileg több jogi, végrehajtói „hatalma" volt, de valójában felkészületlenül érte őket e faladat megoldása. A cigányságról is csak annyit tudtak a kezdetekben, hogy pártfogásra szoruló szegény népréteg, de kultúrájukat, esetleges nyelvi identitásukat, tradícióikat nem ismerték, vagy nem voltak hajlandók tudomásul venni, csak a szocialista korszak utolsó éveiben. Úgyis fogalmazhatunk, hogy a cigánykérdést szegény- és szociálpolitikai problémává fokozták le. Más szóval - s ez több tanácsülésen is elhangzott a '60-as évek elején - a cigánykérdés, vagyis a cigány életmód nem feltétlenül a cigányok sajátja, hanem olyan életforma, ami nem csak a cigány származásúakat érinti.

A cigánykérdés megoldására tett kísérletet egy átfogó méretű statisztikai-szociológiai felméréssel indították el az 1960-as évek elején, amely összetett módon érintette a cigányság létkörülményeit: Pécsett ekkor mintegy 700 cigánytelepen lakó személyt tartottak nyilván. Nemsokára azonban drámai módon megváltozott a cigányság lélekszáma, ami a megye-székhelyt és Baranya megyét egyaránt érintette. A kolónia-felszámolások hírére a szomszéd megyékből és az Alföldről is megindult a cigányok bevándorlása. Ezzel a széttelepítési akciók éppen az ellenkező eredményt érték el, megnövelve Baranya cigányságának lélekszámát, akiknek zöme még így is egy tömbben maradt. Ez a jelenség arra a késztette a fáziskésésben városi vezetést, hogy Pécsett is elindítsa a felszámolásokat 1969-ben A feladatok gyakorlatilag már a második szakaszra, azaz a '70-es évekre húzódtak át, ekkorra azonban már több mint tíz telepen közel 2000 cigány élt a megyeszékhelyen.

Az asszimilációs törekvéseknek is (a tanácsi szervek hivatali terminológiájában gyakran szerepelt a cigányság asszimilálása, amit kétségkívül úgy értelmeztek, hogy ez a cigányok érdekeit szolgálja) felfogható széttelepítési akciók következtében Baranyában 1969-ig több mint száz cigánykolóniát szüntettek meg. A legtöbb kolóniát a szigetvári és a siklósi járásban számolták fel, míg sásdi járás és a megyeszékhelyen élő cigányság és telepeinek száma növekedett. A széttelepítések ugyanis nem várt folyamatokat indítottak el. A mintegy 6 000 cigánylakost érintő szanálások után az érintettek ingyen építési telket kaptak, de a csökkentett c. típusú lakóházak hitelnyújtással támogatott építési költségeit csak nagyon kevés család vállalhatta. Ezért új lakóhelyükön újabb viskók épültek, s hátrahagyott régi nyomornegyedeiket, vagy környékét pedig a megyébe beköltöző új cigánycsaládok foglalták el.