Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Búcsúztatás


A hétfő esti programmal befejeződött Gagarin látogatásának szervezett, hivatalos programja. Másnap, 1961. augusztus 22-én, kedd reggel – akárcsak érkezésekor – a Nagykörúton, az Üllői úton, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton budapestiek tízezrei álltak sorfalat, hogy személyesen is búcsút vegyenek a világ első űrhajósától és családjától. A zászlódíszbe öltözött Ferihegyi repülőtéren mintegy húszezren gyűltek össze. Fél kilenckor kanyarodott a díszemelvény mellé a Gagarint hozó nyitott gépkocsi. Amikor Gagarin és kísérete fellépett a díszemelvényre az első űrhajós mellén már ott volt a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített I. fokozata, amelyet hétfő este kapott Dobi Istvántól. Gagarin először elbúcsúzott vendéglátóitól, majd megköszönte a szívélyes és kedves fogadtatást, a „nagyszerű napokat”. A búcsú szavai után Kállai Gyula összefoglalta Gagarin magyarországi látogatásának legfontosabb eseményeit, majd leszögezte: „a budapestiek, sztálinvárosiak, pécsiek és komlóiak büszkék arra, hogy fogadhatták a világ első űrhajósát.” „Gagarin személyében népünk ünnepelte a megbonthatatlan

” is. Gagarin Magyarországon tett látogatása után sokáig nem halkult a tetszésnyilvánítás. A Népszabadság szerkesztőségébe érkezett írások és a Szót kér az olvasó című rovatban közölt olvasói levelek egyértelműen tükrözték az emberek véleményét, melyek a látogatáskor átélt élményeket, tapasztalatokat összegezték. De nemcsak írásban, hanem szóban is hosszú hónapokon át beszédtéma volt a látogatás az egész országban.

Gagarin látogatásának idején a rend fenntartása és a közlekedés biztosítása nehéz feladatot rótt a rendőrségre, hiszen a „magyar dolgozók tömegeinek őszinte, nagy lelkesedése nem egyszer váratlan helyzet elé állította a biztosítást végző szerveket, elvtársakat”. Mint a levéltári források is mutatják, Biszku Béla belügyminiszter a látogatás után belügyminiszteri parancsban elismerésben részesítette mindazokat, akik részt vettek „a rend és a közlekedés biztosításában” és „eredményesen, jól megoldották” feladatukat. Ugyanakkor utasította az Országos Rendőrfőkapitányság és a Kormányőrség vezetőit, hogy az állományukhoz tartozó, és a biztosításban kiváló munkát végzőket dicséretben és jutalomban részesítsék, a „legkiválóbbak dicséreti, jutalmazási javaslatát hozzám terjesszék fel”, és a parancsot ismertessék a biztosításban részt vett szervek személyi állománya előtt.

A Belügyminiszter 0018. sz. parancsa.

MOL XIX–B–1–az–10-21/18–1961.

(Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztérium. Parancsgyűjtemény.)

Ezen a napon történt szeptember 18.

1922

Magyarországot felveszik a Népszövetségbe.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők