Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Sajtó és média


Gagarin és családja magyarországi látogatását a politikai szándékoknak megfelelően a Kossuth Rádió és a Televízió is kiemelt figyelemmel kísérte, és rendszeres időközökben a TV-híradó filmösszeállítások bemutatásával közvetítette az egész látogatást. A Magyar Filmhíradó munkatársainak is különleges feladatot jelentett Gagarin néhány napos magyarországi látogatása, hiszen a világ minden részéről értesítették a Filmhíradót, hogy igényt tartanak tudósításokra, így a Magyar Filmhíradó munkatársai megörökítették Gagarin látogatásának valamennyi epizódját: elkísérték Komlóra, a sétahajózásra, beszámoltak a sajtókonferencia eseményeiről is. A Gagarin Magyaroszágon című riportfilm, amelyet hét operatőr forgatott, már 1961. augusztus 24-étől a közönség elé került. Bemutatta a látogatás néhány eseményét a heti filmhíradó is. A sajtóhíradások közül a Népszabadságé különösen eltúlzott volt: napi 8–9 oldalon számolt be Gagarin 1961. augusztus 19–21-i látogatásáról. A Népszabadság napokon át a mindennapi élet apró eseményeit is megörökítette, ezekből idézünk néhány jellemzőt: „A József körúti 19-es számú fodrászüzletben még a bura alól is kiszaladtak a nők és különböző csavarókkal, fülleszorítókkal, hajhálóval »díszítve« furakodtak a tömeg közé. Mit számított most a frizura!” A Budapesten is hódít az „űrmosoly” című cikk pedig az Űrutas csoki szeletet propagálta: „Űrutast tessék! Egy forint az Űrutas! – furakodik előre a Széna tér s a Mártírok útja sarkán összegyűlt tömegben egy fehérköpenyes, szöszi, bodros hajú fiatal lány, s közben szinte dalolva, nevetve

tálcán az áruját” […] „Kóstolja meg. Finom. Meglátja, úgy mosolyog tőle, mint Gagarin!” Ehhez hasonló – mai szemmel esetenként bárgyú – életképekkel volt tele a lap napokon keresztül.

Gagarin a Mártírok útján (ma: Margit körút) integet az embereknek.

A gépkocsiban Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes

és Marosán György államminiszter.

(MTI)

A rajongás alól az újságírók és tudósítók sem tudták kivonni magukat. Szabó L. István, a Népszabadság újságírója Gagarin különgépével együtt érkezett Budapestre. Moszkvában ítéletidő tombolt, így alig tudtak felszállni. Szabó pedig az útról és egy jól sikerült teázásról egyebek között Repülőélmények az első űrhajóssal: Gagarinékkal úton Magyarországra címmel a következőket írta: „Mire Ukrajna fölé ért a gép, a szél is csendesebb lett, a hangulat is felmelegedett. Teáztunk, s megindult a tréfálkozás”, amikor Gagarin „egy kis játékra ölébe vette Gálocskát, elnevezték űrdadának”. Addig emelkedett a hangulat, hogy a Dnyeper felett jókedvünkben már birkóztunk is az űrhajóssal.

altábornagynak minden tekintélyére szüksége volt a .” Szabó egyébként rákérdezett az amerikai kollégákra is. Gagarin némileg lekezelő válasza a következő volt: „Személyesen még egyet sem ismerek, de olvastam a repüléseikről szóló beszámolókat, s ezek alapján rátermett, jól felkészült embereknek vélem őket. Ugyan az eredmények, amiket eddig elértek, nagyon kezdetiek a szovjet űrkutatási teljesítményekhez hasonlítva. Nem is lehet a 16 perces amerikai repülési «rekordot» a 25 órás szovjet űrrepülési tartamhoz hasonlítani. S hogyan lehetne a 8 ezer kilométeres amerikai sebességet a mi 28 ezer kilométeres sebességünk mellé állítani? Mi azért megadjuk az USA űrrepülőinek az őket megillető elismerést. Űrrepülési kísérleteik kezdetleges technikai felkészültség mellett folynak, de ez nem jelenti, hogy ők maguk ne lennének bátor és jól felkészült űrhajósok. De az amerikai technika színvonala nagyon szűk őket.”

  

Ezen a napon történt szeptember 18.

1922

Magyarországot felveszik a Népszövetségbe.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 2.

 

A szerkesztők