Megjelölve - antiszemita bélyegek a munkaszolgálatban és polgári életben

A sárga csillag a kabáton, tetovált fogolyszám az alkaron, szöges drótkerítés a barakkok körül – ezek a holokauszt szimbólumrendszerének legfőbb és legismertebb elemei. Az alábbi dokumentumok a hazai zsidóság megaláztatásának dokumentumait, nyomtatványait mutatják be az olvasónak. A megkülönböztető „zs” jelű igazolványok, levelezőlapok, az egyenruha elvétele a munkaszolgálatnál az üldözött lét hétköznapi rekvizitumai.

A polgári lakosság megbélyegzése

A németek magyarországi bevonulása újabb lendületet adott a zsidóellenes politika radikalizálódásának. A zsidótörvények eddigre már jelentősen korlátoztak a megélhetési lehetőségeket. A helyzetet 1944 tavaszától különféle gazdasági követelések, lefoglalások, letartóztatások és megfélemlítések súlyosbították.

A zsidók sárga csillaggal való látványos megjelölésére vonatkozó javaslat Jaross Andor belügyminiszter előterjesztésében került a Minisztertanács elé. Ennek nyilvánvaló célja az volt, hogy a megbélyegzetteket a lakosság többi részétől könnyen elkülöníthetővé tegyék, akik egyúttal világosan felismerhetővé és könnyű prédáivá váltak a soron következő diszkriminatív intézkedéseknek is. Jaross a sárga csillag használatának szükségességét a nemzet közbiztonsági és katonai érdekeivel magyarázta: ha egyértelműen azonosíthatók a megbízhatatlan zsidók, akkor könnyebben ellenőrizhetővé válnak és távol tarthatóvá olyan helyektől, ahol jelenlétükkel a nemzet érdekeit sértenék.

Anya és lánya sárga csillaggal, a felvétel valószínűleg Budapesten készült 1944 végén.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.77.10.

A megsemmisítés közvetlen előjátékaként hozott 1240/1944. Me. sz. rendelet megszabta, hogy április 5-től minden hat évesnél idősebb zsidó személynek 10x10 cm nagyságú, posztóból, selyemből vagy bársonyból készült, hatágú, kanárisárga csillagot kell ruhája bal mellrészére felvarrnia. A megkülönböztető jelzést nem viselő személyt eleinte pénz-, illetve börtönbüntetésre ítélték, majd ezt - a náci sajtó által túl enyhének tartott szankcionálást - internálásra változtatták.

Jaross valamennyi csendőr- és rendőrparancsnokot utasított a rendelet maradéktalan és szigorú végrehajtására. Sok zsidót tartóztattak le azért, mert az ellenőrök a csillag színét nem találták megfelelő kanárisárgának, kívánt méretűnek, vagy kifogásolták a felvarrás módját. Utóbbit úgy ellenőrizték, hogy ceruzát, vagy egyéb hasonló tárgyat dugtak - erőltettek - az öltések közé, ha a „vizsgálati eszköz" utat talált, a csillag viselőjét azonnal

.

Ami a fogadtatást illeti, a bélyeget a zsidók közül néhányan kérkedően hordták, mások szégyellték. A felerősödő kétségekről és balsejtelmekről érzékletes leírást olvashatunk az egyik debreceni túlélő

: „Ezen az áprilisi reggelen, amikor először kellett viselni a sárga csillagot, én öltöztem fel először. Premiernek néztem elébe. Hat órára mentem dolgozni a gyárba. Lassan szedtem magamra ruháimat, húztam az időt. Mint egy műtétre induló beteg, úgy féltem felvenni a megbélyegzett kabátomat [...] Öltözködés befejeztével jól megvizsgáltam, hogy az előírásoknak eleget tettem-e. Tükör nélkül mustrálgattam magam. Még új, még szokatlan volt, még magam előtt restelltem ezt a megbélyegzést. Nem akartam magam tükörben nézegetni, csak félszemmel sandítottam kabátom baloldali irányába."

A keresztény lakosság magatartása szintén vegyes volt. A többség az addigi és azutáni eseményekkel egyetemben ezt a rendelkezést is közönnyel konstatálta. A nyugati országrészben nyílt ellenzéki megnyilvánulásokra is sor került: a győri szimpátiatüntetés résztvevői gomblyukba tűzött sárga virággal fejezték ki a sárga csillag viselésére kötelezett zsidó állampolgárokkal való

. Az antiszemita érzelműek üdvözölték az intézkedést, a szélsőjobboldalhoz kötődő sajtóorgánumok hétről-hétre körültekintően figyelmeztették a zsidókat, a jelzést erősen varrják fel, ne takarja gallér, sál, vagy más tárgy, például a kézben tartott ridikül, vagy .

Ahogyan az életnek egyre több területén érvényesült a jogfosztás, úgy szaporodtak meg a sárga csillagok is, amelyek nemcsak a kabátokon - és később a kapukon - tűntek fel, hanem például a zsidó orvosok

. Továbbá 1944. április 22-én a Közellátásügyi Minisztérium rendelkezésére a zsidóktól megvonták a közellátási szelvényeket, a már kiosztottakat május 1-jéig vissza kellett adniuk. Számukra sárga színű élelmiszerjegyeket vezettek be, amelyekre más és kevesebb élelmiszer járt, mint a nem zsidó lakosságnak. A zsidó ellátandókat - sárga jelzéssel - külön kellett is.

Sárga színű hús- és cukorjegy zsidók részére.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.209.3, 2011.1205.1.

Ezen a napon történt december 13.

1903

Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.

1915

Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjét

1937

A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek meg

1941

Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak

1966

Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázását

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők