Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Elindulás előtt

, a csoport vezetője beszélt a Pénzügyminisztériumban tárgyaló külügyminiszter-helyettessel, aki időközben tanácskozott külügyminiszterrel is. Ennek eredményeként a Sirály II. szárnyashajó megkapta az engedélyt az indulásra azzal a feltétellel és utasítással, hogy ha nem kap vízumot Bécsben, akkor forduljon vissza.

A kirándulók végül elindultak az „ismeretlenbe", gondolván, ha időközben mégsem születik kedvező döntés, akkor legfeljebb a bécsi hajóállomásról visszafordulnak. Az izgalmakkal teli indulás után a hajót Komáromban kikötésre szólították fel, mivel megérkezett a DDSG távirata, hogy a vízum nélkül utazók bécsi tartózkodása bizonytalan. A távirat szövegét a vezetők nem hivatalos értesítésnek értékelték, így nem is gondoltak arra, hogy a hajó visszaforduljon. A Komáromból kifutó hajó újabb távirata jelezte, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak. Ennek tudatában az utasok fellélegeztek, és tovább folytatták útjukat Bécs felé.  

Az első meglepetés akkor érte őket, amikor az osztrák vízi csendőrség a Bécs előtti Hainburgnál kikötésre kényszerítette a hajót. A vízi csendőrség egyik őrnagya felsőbb utasításra közölte, hogy a hajó nem folytathatja útját, és azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a vízummal rendelkezőket a DDSG gépkocsijával Bécsbe szállítják, a hajó többi, vízummal nem rendelkező utasával pedig a Sirály forduljon vissza. 

A csoport vezetőjének tiltakozására azonban - miután a csendőrség kapcsolatba lépett az osztrák belügyminisztériummal - folytathatták útjukat Bécs felé. Az első „érintkezés" tehát nem látszott valami túlzottan barátságosnak. Az még inkább feltűnt a csoport tagjainak, hogy Bécs határában a vízi csendőrök motorosai várták a Sirályt, s kíséretükkel jutottak Bécsbe, a MAHART ottani

, ahol megjelent  miniszteri tanácsos, a bécsi rendőrség főnöke, és közölte, hogy az osztrák hatóságok a belügyminiszter utasítására nem adják ki a vízumokat. Mindez azt jelentette, hogy a hajó kiköthetett, de a protokollhoz hozzászokott utasai nem szállhattak ki.

Hiába közölték, hogy a csoportnak semmilyen politikai jellege és szándéka nincs, egyszerű emberek, akik jutalomkiránduláson vannak. A bécsi rendőrség főnöke kijelentette, hogy „változtatni a helyzeten nem tud", és mindazt, amit a magyarok mondtak, tolmácsolni fogja az illetékeseknek. Ez újabb reményt nyújtott a résztvevőknek, de az nagyon meglepte őket, hogy a partszakasz addigra már hemzsegett a rohamrendőröktől. Nem sokkal a bécsi rendőrfőnök távozása után, osztrák vámhivatalnokok és pénzügyőrök lepték el a hajót, s hozzáfogtak a vámvizsgálathoz. Ezt az utasok kifogásolták, mivel a vámvizsgálatra csak akkor lett volna joguk, ha a magyar csoportot beengedik az országba és az utasok partra szállhatnak, vagy ha ott vízumot kapnak. Ugyanakkor a vizsgálat azt a reményt kelthette a csoport tagjaiban, hogy további tárgyalások folynak a vízum megadását illetően. A vámvizsgálathoz elkérték az utasok névsorát, és beléptették a vízummal rendelkezőket. A vízum nélkülieknek azt mondták, hogy csak „később" nyilatkozhatnak helyzetükről. Az ellenőrzés során „az utasok minden csomagját kinyittatták, és beletúrtak mindenbe, minden papírcsomót alaposan megvizsgáltak". A hajó büféjét is elszámoltatták és az úti okmányokat átvizsgálták. A vámvizsgálat befejezése után mintegy két órán keresztül hírzárlatot rendeltek el.

Este kilenc órakor a magyar követség képviselői közölték a csoporttal, hogy az osztrák hatóságok véglegesen megtagadták a vízumot, az utasoknak reggelig a hajóban kell maradniuk, s reggel 8 órakor, egy újabb vámvizsgálat után a hajónak dolgavégezetlenül vissza kell fordulnia Budapestre.  

A Reichsbrücke

Újabb fejlemény akkor következett be, amikor a bécsi rádió bemondta, hogy a Sirály II. szárnyashajó nem érkezik Bécsbe. A Reichsbrücke hajóállomásnál várakozó mintegy 40-60 embert addigra kb. kétszáz rohamrendőr vette körül, a Sirály II. szárnyashajót pedig a MAHART bécsi kikötőjében, négyszeres rendőrkordonnal zárták le, minden oldalról fényszórózták, senkit nem engedtek a part közelébe, az újságírók és a fényképészek is csak messziről figyelhették, és fényképezhették a hajót. A bécsi rendőrfőnök személyesen vezette „a part megtisztítását". Senkit sem engedtek partra szállni, még a hajó szovjet állampolgárságú gépészét sem, aki szabályos angol és orosz nyelvű osztrák vízummal ellátott útlevéllel rendelkezett.

azt hozták fel, hogy „nincs négynyelvű tengerész
útlevele".

A helyzetet úgy fogták fel, hogy a vízum megtagadása a választásokkal kapcsolatos és a „belügyminiszter műve", aki a jobboldalt akarja kiengesztelni, mert egy fasiszta jobboldali tüntetést nem védett meg a kommunista ellentüntetéstől Dél-Ausztriában. Egyébként is meg akarják buktatni a belügyminisztert. 

A kirándulók mindenesetre az októberi hideg éjszakát a Duna vízén, fűtetlen hajóban és az üléseken szorongva töltötték.

Reggel váratlanul megismétlődött az esti szigorú vámvizsgálat, kiegészítve azzal, hogy ekkor már a kapitány fülkéjét és a büfét is átforgatták. A hajó reggel 9 óra után dolgavégezetlenül indult vissza Budapestre. A hajót a vízi csendőrség a határig elkísérte. 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 11.

1941

A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.

1941

Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők