Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy holokauszt-túlélő 1945-ös levélnaplója

„Ma olvastam – böngésztem az „Elhurcoltak lapját.” Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergben, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra. Böngészés közben többször akadtam Schönberger névre. A pillanat ezredrészéig se tartott, míg a mellette lévő keresztnevet megnéztem, hátha Erzsébet. De egyik se Te voltál édes Erzsikém!”

A IV. deportálási zónába eső Debrecenben 1944. április 28-án jelent meg a gettó felállítására vonatkozó rendelet, a határokat május 9-én jelölték ki, az érintetteknek május 15-ig kellett beköltözniük. A város nyugati részében a megyei gettó két, a Hatvan utca által elválasztott részre különült el. A terület átfogta a Csapó, Szécsényi, Zsák, Zsugó, Csók, Simonffy és József kir. herceg utcákat. Az ún. kis gettó a Hatvan utca páratlan oldalától északra, a nagy gettó a páros oldaltól délre terült el. A következő hetek a vidéki gettósítás forgatókönyve szerint zajlottak le: a beköltözők értékeit elkobozták, a hitközséget megszüntették, zsidótanácsot, gettórendőrséget állítottak fel. Később a kis gettó egyik utcáját kiürítették, lakóit a nagy gettóba költöztették, ami tovább növelte a zsúfoltságot, az élelmezés, orvosi ellátás egyre nagyobb gondot okozott. Schönbergerék Széchenyi utcában álló háza a kijelölt gettó területére esett, így nekik nem kellett költözniük, a zsúfoltság és minden ezzel járó kényelmetlenség esetükben „házhoz jött." Nyolc másik családdal kellett otthonukon osztozkodniuk. A ház egészen pontosan a gettó határutcáján állt, az utcafront ablakai már a szabad világba néztek, egészen addig, amíg be nem deszkázták azokat.

A gettó kijelölése után néhány nappal kiadtak egy parancsot, amely szerint a 18 és 55 év közötti férfiaknak munkaszolgálatra kell jelentkezniük. Samu 48 éves volt ekkor, így másnap ő is elhagyta családját. Az utolsó együtt töltött órákat Noémi és édesapja is hasonlóképpen őrizte meg

. Előbbi számára nem sokkal azután megnyílt a szökés lehetősége, ugyanis kapcsolatba került egy irathamisításba fogó, fiatal fiúkból álló csapattal, a lány azonban visszautasította ajánlatukat. Édesanyja trombózist kapott, ágyban feküdt ekkor, nagymamája idős és beteges asszonyként szorult támogatásra, húgát és öccsét pedig életkoruknál fogva kellett gyámolítania. Apja kényszerű távozása után Noémi úgy érezte, ráhárult a családfői szerep.

A gettó kapuit június 11-én zárták le teljesen, innentől kezdve senki sem léphetett ki azokon, június 20-án a házakat kiürítették, lakóit teherautókon és gyalogosan a városon kívülre eső, Serly-féle téglagyár területére szállították, illetve terelték. Hajdú vármegye teljes zsidó lakosságát ide gyűjtötték össze, az összlétszám elérte a 13 ezer főt. A téglagyárat őrség vette körül, fekhely csak a puszta földön akadt, a zsúfoltság, élelem-, víz-, és gyógyszerhiány itt még drasztikusabb méreteket öltött, a szenvedések hatványozódtak.

Debrecen speciális deportálási helyszín, - Szolnokkal és Szegeddel együtt - azon vidéki nagyvárosok közé tartozott, ahonnan elindult néhány olyan transzport is, amelynek végállomása nem Auschwitz-Birkenau

. Június végén a téglagyárat kiürítették, a gettót négy szerelvénnyel számolták fel, melyek közül az első június 25-én indult és négy nappal később érkezett meg Auschwitzba. A június 26-ai, 27-ai vonatok utasai, 6841 személy az ausztriai Strasshofba kerültek, innen július 1-jén munkára küldték őket ipari és mezőgazdasági üzemekbe, 75%-uk élte túl a deportálást, beleértve gyerekeket és időseket is. Az utolsó főleg betegekből álló szerelvényt június 28-án küldték Auschwitzba.

Nem lehet tudni, Schönbergerék pontosan miért nem kerültek fel a strasshofi transzportra. Randolph L. Braham szerint az utasok kiválogatása a cionisták és más jól ismert zsidó vezetők hatásköre volt. A listára nagy eséllyel kerültek fel a sokgyermekes családok, a munkaszolgálatosok családjai és az ún. prominens zsidók hozzátartozói. Schönbergerék az első két kategóriába biztosan beleestek, mégsem fértek bele az Ausztriába menő vonatok keretszámába.

A Schönberger-család az utolsó csoporttal július 1-jén érkezett meg Birkenauba, ahol az ismert módon választották szét őket, az idős nagymamának, a gyerekeknek, valamint a kisbabáját kezében tartó asszonynak esélye sem volt a megmenekülésre. A huszonkét éves Noémit munkára válogatták, augusztus 17-én elhagyta Auschwitzot, Buchenwaldba, majd annak egyik altáborába, Allendorfba került, ahol hét hónapig lőszergyárban dolgozott. A front közeledtével a Bergen-Belsen felé indított menetből tizenkét társával együtt megszökött, egy erdőben húzták meg magukat, 1945 áprilisában amerikai katonák szabadították fel őket, októberben vonattal érkeztek Budapestre. Az édesapjával való találkozással pedig Noémi története időben átfedésbe is került édesapja leveleinek

.

A Hírek az elhurcoltakról című DEGOB-kiadványban megjelent lista, Schönberger Noémi nevével

Formailag e bejegyzések tartalmazzák a klasszikus levél-elemeket, így a mondanivalót keltezés, megszólítás nyitja és aláírás zárja. Stilisztikailag a szöveg hemzseg a jelző és határozószóktól, többszörösen halmozódnak az írásjelek is. A szóhasználat a túlélők szókészletének jellemző kifejezéseit tartalmazza, így a „megvagy-e még", „vagy-e még" fordulatokat. A szeretett családtagok nevei sosem szerepelnek önállóan, az „édes", „drága" jelző vagy a birtokviszony elválaszthatatlanul hozzátapadt a keresztnevekhez. Az aláírás is hasonlóképpen érzelmekkel telített: „Tiértetek kimondhatatlanul szenvedő s váró Apu"; „Titeket elképzelhetetlenül váró és szerető Apu"; „Megtört, megfosztott szerencsétlen Apu" stb. Az íráskép is tükrözi a zaklatott lelki állapotot, sokszor növekednek meg a betűk, a sor- és térközök, gyakoriak a szimpla és dupla aláhúzások, elválasztó vonalak. Az olvashatatlan, kimaradó szövegrészek a könnyekkel áztatott lapokon kenődtek el.

A napló összesen 47 bejegyzést tartalmaz. A keltezés jellemző módon órára pontos, ami jelen esetben szintén a türelmetlen várakozást fejezi ki. Az első sorokat Samu május 3-án rögzítette, 24-én másolta be a könyvbe, ezután rendszertelen gyakorisággal, eseményektől és hangulatától függően naponta vagy csak hetente következtek a „levelek." A családnak címezve augusztus 10-ig 32 darab levél született meg, Samu ekkor bizonyosodott meg sorsukról, innentől csak Emilinek, azaz Noémi lányának címezte sorait további három levél erejéig. A következő törést a narratívában találkozásuk hozta el, ezután a levél-napló klasszikus naplóvá alakul, ami időben november 25-től december 30-ig tart. Ezt még öt bejegyzés követi, ebből kettő 1946 márciusában keletkezett; az 1948-as bejegyzés igazából két ajánlás rokonainak, akiknek Samu olvasásra elküldte a füzetet; az utolsó két gondolatsor pedig Noémi és férje 1956. októberi emigrálásáról referál.

Mennyire mondható tipikusnak a naplóírás körüli élethelyzet? A „munkaszolgálatba mentés" jelensége a vidéki gettósítás idejében elterjedt módszer volt. Sok aktívkorú férfi kerülte el a Honvédelmi Minisztérium behívóinak köszönhetően a deportálást, sőt, az embermentési motivációjú sorozások nem egy esetben ki is tolták a megszabott életkori

. Nem nehéz elképzelni ennek az élethelyzetnek a pszichikai nehézségeit: a túlélők lelkiismeret-furdalása, a potenciális veszteségekkel való szembenézés a férfiak esetében - apaként, férjként - többszörösen terhelt állapotot . A vidékre hazatért munkaszolgálatosok java családtagjait nem találta életben, a trauma következtében depressziós, szuicidális utóhatással . A lét értelmét a naplóíró Samu számára csak hozzátartozói hazatérése jelentette: „Barátaim folyton figyelmeztetnek, hogy igen rossz bőrben vagyok, vigyázzak magamra, mert mire enyéim megjönnek, elfogyok, nem fognak belőlem semmit sem találni. Minden ágyban töltött este, minden lenyelt falat gyötrődést okozott számára, úgy érezte, a tétlenség megőrjíti. Ezt a mentális állapotot igyekezett apróságokkal oldani. Így alakultak ki az emlékezésnek, várakozásnak a szertartásszerű rituáléi, amelyek strukturálták a napokat, gondolatokat. Az imádkozás rendje és módja a legapróbb részletekig megtervezett volt, az írás ideje - főleg kezdetben, június-júliusban figyelhető meg, hogy - többnyire az esti órákra esett, ez vált a nap záró .

E mély lelki folyamatok Samu hitét sem kímélték, Istenhez való viszonyulása átalakuláson ment át: „Nincs igazság, nincs összefüggés, nincs gondviselés, nincs gondviselő, nincs Isten abban az értelemben, ahogyan erre neveltek, aki az egyes személyekről gondoskodik s megtartja a jót, elpusztítja a rosszat, a

." A szerző mentális állapota a várakozás idejével és a rossz hírek terjedésével egyenes arányban romlott, türelme fogyott, kétségbeesése nőtt, úgy érezte, idegei cserbenhagyták.

A feszültség folyamatosan tapintható, legfőképpen akkor, mikor a meghitt családi emlékek villannak fel: „Gabikát ilyenkor fürdetés után látom, amint hason fekszik. Kis fejecskéjét már felemeli - édes kisfiam! Ó jaj! Él-e még? Fogom-e még látni? Auschwitz!

" Születés és halál többször összekapcsolódik: Erzsikét születésekor újjá kellett éleszteni, az auschwitzi galaxisban, a legkisebb gyerek, a hat hónapos Gáborka megszületése okozta anyja halálát. Ha a 43 éves - egyébként trombózisban szenvedő - nőt munkára alkalmasnak is találták volna, 13 éves gyermeke 16 évesnek hazudta volna magát, mint oly sokan, és ezt el is hitték volna neki ... Csecsemővel a karjukon azonban az édesanyák sorsa megpecsételődött.

A szövegnek három idősíkja van: a jelen, azaz a bejegyzések keletkezési ideje, a múlt, azaz a közös emlékek, a boldog együttlét felidézése és az elszakadás szomorú periódusa, valamint a hol bizakodással, hol reménytelenséggel telített jövő. Ezáltal az elbeszélt idő és esemény viszonya az elbeszélés idejéhez és cselekményéhez folyamatosan váltakozik. Határpontokat a családi- és vallási ünnepek, születésnapok, valamint az elszakadás dátumainak évfordulói jelentenek. 

A napló-levélfűzér szereplőinek első csoportját maguk a levelek címzettjei, a deportált családtagok alkotják, a fent említett négy személyen kívül alkalomadtán Samu és Juliska testvérei, távolabbi rokonai is megjelennek. A következő csoportot Samu közvetlen környezetében élő ismerősök, barátok alkotják, akikhez további személyek csatlakoznak. Utóbbiak sokszor nem álltak személyes kapcsolatban a szerzővel és családjával, szerepet az események során - gettóban, vagonban, táborban - melléjük sodródva, vagy hasonló deportálási útvonalat bejárva kaptak. Mint említettem a szerző mindent a várakozás-vágyakozás narratívájába rendez, így e szereplőket, Samu kapcsolati hálójának személyeit is megfeleltethetjük a beszédmód ezen keretének:

 

A hírek szóbeszéd, levelezés és újságközlemények útján terjedtek, egy részük közvetlenül a családhoz kapcsolódott, a velük találkozott, együtt utazott, róluk halott személyek számoltak be, másik részükben a gettót, Auschwitzot, Strasshofot megjártak referáltak tapasztalataikról. Samut felkavarták a hazatérők és az általuk elmondottak. Szóbeli értesüléseken felül Emiliről két lapszám hozott hírt a DEGOB-kiadványában, majd pedig közvetlenül tőle érkezett egy levél a németországi Niedergrenzebachból, melyet június 21-én adott fel, és július 24-én kapott édesapja kézhez.

A két kulcsfogalom és kulcshely Auschwitz és Strasshof: a biztosra vehető pusztulás és a potenciális túlélés

.  A birkenaui rámpát elkerülő debreceni vonatok tették speciálissá a körülményeket és táplálták a reménykedést is, az egyetlen esély a család számára csak a strasshofi úti cél és az ausztriai, szelekció nélküli családi táborok lettek volna. Ezt Samu is jól tudta, hiszen akkorra számára is egyértelművé vált, mi történt Auschwitzban a munkaképtelennek ítéltekkel.

A hírforrások közül jó néhány befagyott, a felkeresettek a „nem emlékszem" formulával hárítottak, egyes esetben hetek múlva foszlottak szerteszét a remények, másszor azonnal bebizonyosodott a tévedés. Sok volt a közvetett, több személyen átfutó üzenet, a tények helyett a spekulációk, találgatások, a lehetséges forgatókönyv-változatok burjánzottak, melyekből a következő esetek olvashatóak ki:

Kirajzolódnak a deportálással kapcsolatban szárnyra kapott hírek forrásai és közvetői. Ezeket érdemes leegyszerűsítve lajstromba venni, mert megmutatják az itthonról gondolt eshetőségek és esélylatolgatások változását, a pozitív-negatív információk hullámzását:

 

DátumHírhozó 1.:Hírhozó 2.:
Hírforrás:
Hír:
Eredmény:
május 4.Schönberger SimonReisznéSchön„március végén Ausztriában a legjobb híreket hallotta – közvetve bár – Juliskáékról” -
május 5.SteierékDohány Erzsi„egy jánoshalmi lány” = Blumenfeld-lányok„múlt év júliusában látta Strasshofban Schönbergernét, a »mosolygós Emit« és Schönbergné karján a kisfiút”augusztus 16.: „nem mondták Steiernek, hogy Strasshofban látták Juliskát a gyerekkel, hanem csak mint közös ismerősről beszéltek róluk”
június 11.Schön -dr. Balázs„látott Titeket július elején Strasshofban”június 11.: „nem emlékszik Rátok”
június 11.
ReiszEisen TamásSchwarczné, szomszédja és lánya„nem 2, hanem 3 gyerek, együtt voltak Ausztriában”

június 16.:„egy újvidéki Schönberger orvossal volt együtt”

június 19. - -Dr. Róth Miksa„Azt mondta, beszélt Emikével, de nem emlékszik, hogy a téglagyárban-e vagy a vagonírozás előtt.” -
június 20. - -Goldstein Klára és rokona„Auschwitzban látta Emilit” -
június 25. - -Goldberger-lány„Emi útban van Pest felé, tegnap délután láttam Pesten kifüggesztve, hogy Sch. Noémi Debrecen L-ből útban van.” -
június 25.Schön -Pécsi Margit dr.„találkozott veled Auschwitzban s csomagot adott!” -
június 26 - -Hirschné„állítólag Strasshofban volt, ők is a 3. transzporttal mentek el, ők is a padláson voltak” -
július 8. - -„Deportáltak Értesítője” (Hírek az elhurcoltakról 1945. július 5-i, 1. száma)„Schönberger Noémi 1922 Debrecen Hombergben Kassel mellett!” -
július 8.SimiReiszékFein Ella„kapott vagy látott egy lev. lapot Ausztriában, melyet Juliska is aláírt és üdvözletet küld”július 22.: „Nem emlékszik arra, hogy kivel látta vagy hallott a levélről! Lehet, hogy valaki beszélte, hogy Juliska azt írta, de még itthonról valakinek.”
július 16. - -Gál Annus„ki veled együtt volt Auschwitzban. Egymással szemben feküdtetek […] Te egyedül voltál, se Erzsike, Se Anya nem volt veled, s azt is megtudtam, hogy 1944. júl. 1-én érkeztetek Auschwitzba mindannyian”
 -
július 22 - -Hírek az elhurcoltakról, 1945. július 17-ei, 2. lapszáma „Emiliről ismét van hír benne, már nem a régi Hombergban, Kassel mellett, hanem Ziegenhain, Kasseltől DNy-ra” -
július 24.  Schönberger Noémi„Emili VI. 21-én Kassel mellől, Niedergrenzebachból írt levelét kaptam meg ma […] »már egy éve kihoztak az országból édesanyámmal s testvéreimmel együtt.«…»Anyámtól s testvéreimtől is elválasztottak«” 
augusztus 10. - -Bródi Adél„ki Veled volt Auschwitzban és együtt mentetek el onnan a muníciógyárba […] Anyu, Erzsi, Gabika s Nagyika is Auschwitzba került Veled együtt.” 
 augusztus 16. - -egy ismerős„Gratulálok! Most már a fiad is megvan! [...] Újságot vett elő s mutatja, Schönberger Gy. 1928., Debrecen.”augusztus 16.: „Éppen szemben voltunk a Pásti utcán Schönberger nevű cipész üzletével. Bementem, az ő fiuk Sch. György, 1928!”
 augusztus 16. Rosenfeld -Székely Marica„az ő családja – az enyém is – egy vagonban voltak s együtt érkeztek Auschwitzba […] Emi még szebb, még virulóbb, mint volt, az úton hazafelé találkozott vele.” -

 

Noémi számára - ahogyan sokak számára is -, a holokauszt legnehezebb része az éhezés és a szenvedések táborbeli napjai ellenére is a hazatérés volt. Amikor eljött annak az ideje, hogy el kellett mondania, mi történt a családjával. A napló nem tartalmazza, de Noémi visszaemlékezéséből kiderül, hogy Budapestre érkezve a lány felkereste ott élő nagybátyját és nagynénjét, tőlük tudta meg, hogy édesapja életben van, innen üzent haza neki. Apja mindent tudni akart, mindenre kíváncsi volt a legapróbb részletekig, Noéminek pedig szüksége volt rá, hogy mindent elmondhasson, bármennyire nehéz is volt

. Ez az a lélektani fordulópont, ami a napló szövegén is kitapintható. Az 1945. novemberi bejegyzések hangvétele teljesen más, mint a korábbiaké, a rezignáltság és a közöny uralkodik el. Samu folyamatosan azt várja, meg tudjon mindent lányától, mikor ez bekövetkezett, nem írta le a beszélgetést, csak annak lényegére, a veszteségre utalt. A napló műfaj töredezettsége ezen a pontos érvényesül erőteljesen, az olvasóban nagy hiányérzet keletkezik a történet e részének kihagyása miatt.

Noémi barátja, Bán (eredetileg Beier) Ernő szerencsésen túlélte a háborút, 1945 októberében házasodtak össze. Két gyermekük született, akikkel együtt 1956 októberében elhagyták Magyarországot, Amerikában folytatták életüket, Noémi tanárnő lett. Samu újraházasodott, Budapesten élt. Legkisebb gyermekének, fiának - akiről még csak egy fénykép sem készült - emléket állítva, vezetéknevét Gáborra változtatta. Az 1982-ben elhunyt Gábor Samu budapesti sírhelyén Juliska, Erzsike és Gabika neve is

.

 A napló eredeti példányát Bán Noémi őrzi, a Holokauszt Emlékközpontban hiteles fénymásolatban található meg. A forrásszöveget a mai helyesírás szabályainak megfelelően, a rövidítések szükséges feloldását, az elmosódott, olvashatatlan szövegrészeket szögletes zárójelbe foglalva közöljük. Az aláhúzott szövegrészeket dőlt betűvel, a kétszer aláhúzottat fettel is megerősítve adjuk közre. A héber nyelvű imarészleteket ugyanígy jelöljük, ezek magyar fordítása rendre közvetlenül e jelölések előtt vagy után olvasható.

Ezen a napon történt november 13.

1918

IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább

1918

A magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírnak egy 18 pontos fegyverszüneti egyezményt, az ún. belgrádi...Tovább

1938

Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.

1942

Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább

1957

A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők