Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

Egy honvédtiszt a világháborúban - 2. rész

Galícia, Kárpátok, Csehország - az utolsó felvonás

„A háború értelmetlen, nem ismer semmi kíméletet. Nemcsak itt, hanem otthon és az egész világon minden pusztul, és a legtöbb szenvedés annak az országnak jut, ahol a csaták dúlnak. Hányszor kellett például ennek a népnek átszenvednie a rajtuk átrohanó támadásokat, s hányszor kellett nekik vidám arcot erőszakolni magukra az oroszok, németek, magyarok előtt. Hát csoda, ha ez a nép nem hisz senkinek, s nem tud senki iránt felmelegedni, nem tudja, hogy elveivel, cselekedeteivel melyik mellé álljon?"

Október 1-4.

Négy napi pihenőnket sok adminisztratív munkával töltöm. A mozgás közben elmaradt munkát pótolni kell, ilyenkor a tennivaló felhalmozódik. A zászlóalj eseménynaplóját megírom (ez volt az utolsó napi munkám), és máris itt a hír: vége a pihenésnek. A napokban bevagonírozunk, és egy újabb bevetés következik. A hírek szerint 1-2 napunk van még.

Gazdámat lesújtja a hír. Zsebében van a 7 napos szabadság, holnap délelőtt indulna, ha le nem fújják. Ilyenkor így szokott lenni. Nekem is nagy terveim voltak, de most ennek is lőttek. Gazdám visszatérése után én is megkaptam volna a szabadságot. De más tervnek is vége. Ma akartam hazaküldeni egy

fiút szabadságra, aki hazavitte volna a felesleges dolgaimat, esőköpenyemet és főleg a kész filmeket. Bosszant, hogy szüleimmel közöltem a szabadságom idejét, és most hiába várnak.

Kaptam egy vadászpuskát. Valamikor talán még használhatom.

 

Október 5.

Már a parancsot megkaptuk, s holnap reggel vagonírozunk. Még éjjel kimegyek a taracközi állomásra. Megtudom, hogy irány:

Hát ebből a pihenésből egy sürgős bevetés lett. A vonat hamar célhoz ért, déli 12-kor már kirakodtunk, és megindultunk a kijelölt úton Dumeny 1391 magassági pontra. Fehér-sárga-fehér jelzésű turistaúton megyünk állandóan felfelé, erősen meredeken. Úgy érzem, mintha ilyen nehéz úton nem jártam volna. Késő este, elázva és átfagyva érkezünk meg. Nagy a sár, szállás sehol. Van ugyan egy település, mely összedűlőfélben lévő házakból áll. Itt elszállásol a legénység, míg mi egy valamivel jobb turistaházban. Nagyjából jól alszom, de korán kell kelnünk.

 

Október 6.

Hajnali szürkületben készülünk az újabb nagy útra. Áthaladunk a bilini tejgazdaságon. Itt lemarad vonatunk, a

és mi az egyik -ban megéjjelezünk. Itt már csak málhásállatokkal lehet közlekedni.

 

Október 7.

Korán indulunk, de már tudjuk, hogy beérkezésünk után azonnal támadást kell intéznünk az Asztaghavas (Sztich 1717) elfoglalására.

zászlóaljparancsnok a jelenlétemben a szemben lévő oromról kapja a támadási parancsot, amit teljesíthetetlennek tart és vitába száll. Figyelmeztetik a parancs megtagadásának következményeire, és a felsőbb parancsnokok visszatérnek. Nincs már ellenvetés.

A támadást a zászlóalj eseménynaplójában rögzítettem, s így annak a szövegét írom le:

 

„A zászlóalj a parancs szellemében minden előkészületet megtesz a támadáshoz. Az emberek 3 napi élelmet vesznek fel. A felszerelést lecsökkentjük, s csak a sátorlap marad. Pokrócokat az országos

tesszük.

Reggel 6-kor indulunk az Esztenától.

10 órakor már jelentkezünk, ahol tájékoztatást kapunk a helyzetről, majd gyorsan elindulunk. Laza, egysoros oszlopban, lehetőleg fedett terepen nyomulunk előre, egyedül az utász reteszállásig. Innen esti szürkületrre felhúzódunk az 1553 magassági pontra, ahol a nagy köd és a sötétség miatt megállunk és védelemre rendezkedünk be. Az összeköttetés itt megvan vezetéken. Helyzetjelentést adunk."

 

Október 8.

„Még hajnali ködös sötétben indulunk el az 1707 magassági ponttól (Sztich) keletre lévő erdő szegélyéig, mely egyúttal a készenléti helyünk is. Ide 8 órakor érünk. A köd leple alatt észrevétlenül kell a készenléti helyet elfoglalnunk. A támadási parancsot a zászlóaljparancsnok 8 óra30-kor adja ki. Két csoportban, egy lépcsőben támadunk. Bal szárnyon a

század, jobb szárnyon súllyal és Rádonyi század. A támadás 8.45-kor indul meg gyönyörű lendülettel. Amikor a tüzérségi össztüzet kellett volna kapnunk, egy lövés sem jött. A tüzérségi felderítő járőr forszírozására a tüzérség néhány becsapódása már a támadás területére esett, de saját csapatokba. Helyesbítése nem sikerült, mert akkor már 1 kilométerre estek a lövések. Közben több aknavető és csinn-bumm lövést kapunk, de szerencsére kevés veszteséget okoz. 14 órakor a 218 vonatkozási pontról egy köd aknavető belövést kapunk, amely a zászlóalj harcállásponttól 100 méterre esik.

A tüzérségi tűz késik. A sebesültek száma nő. Sok a veszteség. A támadás lendülete alábbhagy, majd teljesen megáll, sőt, az egyes részek a nagy géppuska, géppisztoly- és aknavetőtűz miatt a hátrább lévő horhosokba vonulnak vissza. Néhány halott látszik a terepen. A zászlóaljparancsnoksághoz beosztott géppuska erős tűzcsapásokkal fogja le az ellenség fegyvereit, s ennek köszönhető, hogy a lendületesen előrejutott, de a nagy tűzben megakadt támadók - akik a betörés végett az erősen tűzben fekvő területekre törték előre magukat - 400 métert visszavonulhattak.

Keresztes alezredes úr a parancsában tájékoztatott, hogy az

területét a csoport elérte s birtokában tartja. Ugyanakkor parancsot kaptunk, hogy az 58 kockánál lévő állásokban mindenkörülmények között tartson ki. Ezt a parancsot 9 órakor egy parancsnok + 6 főből álló tiszti járőrrel a parancsnok elindítja. Egy óra múlva tér vissza a járőr. Jelenti, hogy az állásokban oroszok vannak, akik magyar ruhában vették őket tűz alá, és nehéz harcok után tudtak visszatérni. Zászlóaljparancsnok erre a 3. század egy részét, amely még elérhető volt, visszarendeli az oldal biztosítására. Úgyszintén a zászlóaljtörzs embereit és a tartalékszakaszt. Ekkor már hátunkban is feltűnnek az ellenséges csoportok, és meglepő tüzet kapunk.

14.30-kor ködakna becsapódás alapján a reteszállás valamint a zászlóaljparancsnokság 20-25 aknabecsapódást kap, mely pár perc múlva megismétlődik. Közben a 2. század parancsnoka megsebesül, ugyanakkor az erdőből jobbról két orosz páncéltörő ágyú nagy veszteséget okoz.

Zászlóaljparancsnok látva a helyzet reménytelen voltát, elrendeli a fokozatos visszavételt, mert így sem sok a remény a gyűrűből való kitörésre. A századok fokozatosan leereszkednek a készenléti helyig, ahol megkapva a visszavonulás irányát és vonalát, elindulunk. A nagy tűzben egy 500 méteres nyílt terepen kell a zászlóaljnak átmennie, amely már veszteség nélkül sikerül, minthogy az utóvéd szakasz (Salgó hadnagy + 50 fő, egy géppuska és 4 golyószóró) erős tűz alatt tartja az üldöző ellenséget, mely célzott tüzet leadni képtelen. A visszavétel szépen, tervszerűen sikerült. A sebesülteket mind magunkkal hozzuk, kiknek mozgását az utóvéd biztosítja. Az utóvéd utolsó állásait egy uralgó gerincen választja, ahonnan a harcterület belátható. Itt mindaddig kitart, amíg az utolsó saját ember és sebesült át nem jön rajta. Az ellenség abbahagyja az üldözést, csupán 1 kilométerről géppuskából és aknavetőből tüzel, de ez nem okoz veszteséget. Az utóvéd szakasz parancsra 17.30-kor elhagyja állásait és bevonul, illetve az ezredparancsnok parancsára az 1878 magassági ponton védelemre rendezkedik be."

 

Amikor az Asztaghavast megláttam, parancsnokommal leszögeztük, hogy ezt elfoglalni nem lehet. Hatalmas csúcs, bérc ez. Fa, bozót alig van rajta. A csúcson az orosz körkörös védelemben, bunkerekben. Pár nappal ezelőtt még fehér volt, de az első hó nem tudott megmaradni. Mérlegeltük a támadás lehetőségeit, közte az oldal- és a hátbatámadást is. Az oldaltámadásban maradtunk, s a terv jó volt. Sajnos, a készenléti hely elfoglalása - a köd segítsége dacára - nehezen ment. Nem ismertük a terepet és egy 50-60 fokos oldalon 1 kilométert kellett felmenni. Vastag fű borította, szögetlen csizmám csúszott rajta, de a szöges bakancs is, így a fűbe markolva húztuk fel magunkat 6 óra alatt a tetőre. 5 málhás lovunk rakománnyal visszagurult és elpusztult. Kivétel csak egy volt, amelyik a saját motyómat szállította. Ez is legurult, de szerencsésebben, mint társai.

A támadás általában szép volt, s ha a minket takaró ködöt (felhőt) egy hirtelen szél el nem fújja, és a Karsay csoport nem késik, mi vagyunk az Asztaghavason.

A támadást a törzs géppuskájával támogattam. Az átlövés veszélyes dolog, de mindig szerettem. Most nyílt rá alkalom, és az emberek bíztak a kezemben. Másnap egy elfogott orosz elmondta, hogy a harcban tíz halottat és sok sebesültet vesztettek.

A reménytelen helyzetben én is örültem a visszavételi parancsnak. Egy nagy testű sebesültünk maradt kint, akit megpróbáltam cipelni. Parancsnokom megtiltotta, hogy az életemet tovább kockáztassam, s első esetben nem tudtam valakin segíteni. Nagyon fájt, de sajnos, a háború ilyen. Hiszem, hogy fogságában kap orvosi segítséget.

A visszavonulás nehezen ment. Ilyen nyílt terepen és ilyen nagy tűzben még nem voltunk. És amikor körülnéztünk, láttam, hogy velem együtt mindenki „nyugodtan" megy fel a gerincre, hogy mögötte lerogyhasson és pihenhessen. Az orosz állandóan lőtte az embereinket, nyugodtan tehette, és a visszavonulás alatt egyetlen emberünk sem sebesült meg. Hát ez nem isten ajándéka!? Kétszázan is ottmaradhattunk volna.

Mindenki a gerincre ért. Én kicsit lemaradtam, mert egy sebesült főhadnagy

támogattam. Lekiáltottam még hátrább jövő embereimnek, nyugodtan jöjjenek, mert mindenkit megvárunk. Végül a sebesülteket támogatók érkeznek meg. Segítek a sebesülteket kötözni, könyékig véres vagyok, a hálás, könyörgő ismert baráti szemek erőt adnak és jókedvvel végzem. Egy hálaimát elrebegek Istenhez, hogy ebből a pokolból kivezérelt.

Este egy szakasszal az 1878 magassági ponton voltam védelemben. Nagy csúcs, melyről kellett biztosítani a mögöttünk levőket. Teljesen beássuk magunkat. Egy géppuska és négy golyószóró kell a biztosításhoz. Hajlékom egy lyuk, amelyben remegek egész éjjel, egyetlen pokróc alatt.

 

Október 9.

Reggel Kállay hadnagy levált és én gazdám után megyek, ahol újabb támadási tervekről hallok, sőt, már parancs is van. Zászlóaljunk útba indul készenléti helyére, ahol egyúttal leváltja a 8/III. zászlóaljat. Gazdámat egy másik harccsoporthoz osztják be, és én is vele tartok embereimmel. Harcálláspontunk annak a helynek a közelében van, ahol két nappal ezelőtt oly emlékezetes hegymászásunkat hajtottuk végre. Csak most látjuk, hogy kicsit odébb kényelmesebben fel tudtunk volna menni.

Itt találkozom Karsay főhadnaggyal,

és zászlósokkal, akik megmaradt egységükkel alánk vannak rendelve. Velünk védenek. Éjszaka földbe vágunk lyukat, de sokat fagyoskodunk.

 

Október 10.

Végre mosakodhatom. Helyzetünk nem rossz, bár az oroszok a Sztich-ről belátnak és lőnek minket. Napos az idő. A jobb szárnyon Juhász őrnagy csoportját erősen aknázzák. Veszteségük nagy. Vajda emberei az ellenség felől egy birkanyájat terelgetnek. Egy ügyes juhász dirigálja szakszerű füttyel és egyéb hangokkal az 50 birkát. Az ellenség látja, de mégis sikerül idáig felhajtani őket. Mindenki birkát főz, nekünk birkapörkölt készül. Élelmiszerellátásunk jó, német „szeretetcsomagot" kapunk. Tartalma: cigaretta, csokoládé, karamella, savanyú cukorka, édes keksz. A tegnapelőtti veszteségek folytán felesleg is marad, ezt szétosztják, - és mert az édességet szeretem - Rabb Béla rólam is gondoskodik. A cigarettát persze szétosztom.

Este ellenőriztem az állásokat, némi javításokat és módosításokat rendelek el. Majd beérkeznek a sátorlapok, a gödrök fölé sátrat verünk és lefekszünk.

 

Október 11.

hozatok ki, és lövöm vele a bunkerokat a Sztihen. Ha elhúzódik a köd, célzok, rögzítem a célt, ha újra takar, lövök, s így nem látják a kilövés helyét, igaz, én sem érek el találatot. Komoly eredményt nem értem el.

Állandóan esik. A legnagyobb zuhéban várjuk a parancsot, hogy zászlóaljunkhoz vonuljunk be. Bevárjuk az eső végét és élelmünket cipelve elindulunk. Több felvételt csinálok esőben, ködben, kibúvó napsütésben arról a tájról, mely pár nappal ezelőtt keserves órák színtere volt. Hamarosan beérkezünk Keresztes alezredes harcálláspontjára. Itt ér minket az este, utunkat megszakítjuk, sátrat verünk, tüzet rakunk, majd hamarosan lefekszünk.

Ezt megelőzően zászlóaljunktól két foglyot hoznak. Kihallgatom őket, majd az ezredparancsnoksághoz kísértetem. A kapott információk szerint az orosz fronton belül zavarok vannak. Nem is gondolja az orosz vezetés, hogy az elfoglalt területek lakosságának toborzása [?], a bevonultatott ukránok csak fekély a testükön. Már mindennapos, hogy felszereléssel átjönnek hozzánk, sejtik inkább, mint tudják, hogy nem bánhatunk velük rosszul. Mint mesélik, az orosz századok nagy része ilyen besorozott ukrán, kis része orosz, akik viszont géppisztollyal vannak felszerelve. Ezek rémeket mesélnek a fogságba esésről. Többségük viszont tudja, hogy mi az UPA-val együttműködünk, a menekültek ezért örülnek.

Alig aludtunk, jön a távbeszélő parancs, hogy tovább kell menni a zászlóaljhoz. Sötétben, alig látható úton indulunk. Éjfélkor beérkezünk

, aki egy akolcsoportban tanyázik az embereivel. Innen sűrű erdőn át vezetne utunk, de az eső és a nagy sár miatt nem vágunk neki.

 

Október 12.

Három óra pihenés után, hajnali szürkületben elindul a kis csapat. A szép Kaszó-patak völgyében haladunk északnak. Nekivágunk a meredek hegyoldalnak. Az élelemmel telt kosarakat a málhásállatokról leszedjük, az emberek a hátukon viszik. Sokszori pihenés után 8 órára fent vagyunk a harcállásponton. A vonal innen még 4-5 kilométerre van. Lerakjuk szerelvényünket és Kállay Tiborral elmegyünk a vonalat ellenőrizni, hogy az megfelelően van-e lezárva.

Utunk szomorú tapasztalatokkal járt. Ilyen helyzetben még nem voltunk. A hatalmas havasi bérceken orkánszerű szél süvölt sűrű köddel. Valósággal elsodorja az embert, nem is lehet, csak a perem mögött menni. Végre az embereim között vagyok, akik a hidegben vacogva bújnak össze. Rögtön megállapítom, hogy ilyen körülmények között az ember nem bírhat ki 2-3 napnál többet. Sokaknak nincs pokrócuk, mert támadás előtt leadták, sátorlap hasonlóan hiányzik, sokaknak a bakancsból kint van a lábuk. A javításhoz sem anyag, sem idő nem volt.

Délután 4 óra van, mire visszatérek, de szomorú tapasztalatokkal. Segíteni a helyzeten nem tudunk. Élelem sok volt, most még sincs elég. Harc közben és utána a létszám megállapítása lehetetlen, s előfordul, hogy az egyik csoport élelmét - az elhúzódó kiosztás miatt - a másik eszi meg. Ez a parancsnok hibája, de alárendeltjei bánják meg. Erre számítva mindig nagyobb létszámra vételeztetek, ilyenkor van mihez nyúlni.

Alig vagyok a harcállásponton, jön a távmondati parancs, hogy az általános nagy helyzetre való tekintettel a hadosztály visszavonul. Megint minden felborul, megint ideges órák. Gazdám nevében azonnal kiadom az intézkedéseket és az elindítható csoportokat máris hátraküldöm. Mi a zömmel holnap reggel négy órakor indulhatunk. A Kállay-szakasz fedezésünkre visszamarad.

 

Október 13.

A zászlóalj zöme virradatkor már a harcállásponton van, itt a gyülekezőhely. Itt várakozunk, az élelemkiosztást előkészítettük. Ezt követően nyugodt ütemben elindulunk a gerincen dél felé.

Újabb harcálláspontunk Bödöny

van. Egy századot út közben, 4 kilométerrel előbb, a Nagy-Mencsul 1294-magassági ponton hagyunk. Minden ember védelemben, teljesen beásva. A szomszédos harccsoportokkal R/3 rádión összeköttetésünk van. Az orosz még nem vett észre minket (leváltásunkat sem).

 

Október 14.

Parancsot kapunk, hogy holnap négy órakor továbbmegyünk

ahol beszállásolunk. Nem hiszünk semmi jóban, inkább arra gondolunk, hogy Erdélybe vagy a Délvidékre visznek minket. Később helyesbítik a parancsot, est nyolckor kezdhetjük meg a visszavonulást egy ütemben Gyertyánligetre. Nem örülünk, mert a sötétség mindig nehézségeket okoz.

 

Október 15.

Gyönyörű, napos idő és csend. Unalmunkban

A felderítés szerint az ellenség felvonul, fél 3-kor jobbszárnyunkat megtámadja. Nálunk nincs harc, de látjuk a támadás sikeres visszavetését. Az orosz vonata is a hegyen volt, de irányításával az aknavetők megzavarták őket.

A délután már feszülten telik. Az oroszok követnek minket és újabb támadásra készülnek. Folytatjuk utunkat sötétedésig. Ez a legbizonytalanabb idő, mert lassan haladunk, az orosz megzavarhat minket, s ha sebesültünk volna, tehetetlenek volnánk, az orvos és az egészségügyi személyzet korábban elment. Balra az utóvéd harcol.

A távoli völgyekből tüzek fénye világítja meg az eget. Ég

és Rahó. Robbantások mindenfelől. Az utóvédek elkerülhetetlen pusztítást végeznek. Út, vasút, hidak repülnek a levegőbe. A rendeződéshez fő az időnyerés.

Nehezen múlik az idő, végre 20 óra. Közben megszámoltuk embereinket, kereken 200-an vagyunk. Lent a Kaszó patak völgyében Kállay 100 emberrel. Ő is most kell induljon, s ha semmi nem jön közbe, Gyertyánligeten találkozunk.

Koromsötét, sűrű aljnövényzettel teli erdő. Kis erdei csapást követünk, de gyakran letévedünk. A gallyak érik vállunkat, fejünket, valósággal bújunk a sűrűben. Óránként jó, ha egy kilométert megyünk. Az emberek lefogják a szerelvényeket, hogy ne zörögjenek, rágyújtani nem lehet. Szomszédjaink haladásától függ, az oroszok be tudnak-e minket keríteni. Hátunk mögött a géppisztolyok zajolnak. Hajnalban eljutunk Gyertyánligetre. Itt a konyhák meleg borsógulyással várnak minket. Gazdámmal egy házban szeretnénk kicsit pihenni, de hamarosan felköltenek, hogy parancsért azonnal menjünk az ezredparancsnokságra. Itt nyolc óra körül jelentkezünk. Megkapjuk a következő feladatot: a zászlóalj zárja le a Szerednye-patak völgyét a Kucsera 1021-

között. Állásaink Gyertyánliget déli részét vágják át.

 

Október 16.

Szemrevételezzük az állásokat, s elfogultan hallgatjuk a siránkozó, kétségbeesett magyar lakosokat. Még nem kaptak parancsot, hogy hagyják el a községet. Mi tanácsoljuk, hogy menjenek, mert itt harcok lesznek. Nehéz megválniuk a háztól, a bútoroktól, s helyette bujkálni a hegyekben, lakni földbunkerekben. A háború borzalma, hogy a lakosság és a gyerekek is kiveszik részüket az áldozathozatalból. Rengeteg az alma, de le sem szedik. Marad az ellenségnek. Mint mondják, szedje le magának. Mi persze kapunk bőven.

Délután már aknabecsapódásokat kap a falu. Már nem tudom, elmenekült-e a lakosság, s hogy mit érez. Sok viszont a ruszin, akik viszont szívesen maradnak. Én fent vagyok a Kucserán, ahol gazdám a harcálláspontját választotta. Ideiglenesen éjszakára egy házba húzódunk be, holnap fogjuk végleges helyünket megállapítani.

 

Október 17.

Korán kelünk. Éppen két lovast készülök indítani a vonathoz, mikor Rabb Béla és

megérkeznek. Sok mindent hozatok velük. Gyorsan írok néhány lapot, amit ők továbbítanak.

Már délelőtt értesülünk további visszavételünkről, írásbeli parancs még nincs. A nagyszabású beásást ezért leállítom, és csak ideiglenes célra kell elvégezni.

Az otthoni politikai helyzetről nem sokat tudunk. Hallottunk a Szálasi-kormányról, Horthy fegyverszüneti kísérleteiről, a nagy debreceni páncélos katlancsatáról. Ennyi hír nem jó egy harcosnak, mert idegileg amúgy is erősen igénybe van véve. Engem foglalkoztat a dolog, majd csak később nézek utána saját dolgaimnak.

Megjegyzem, hogy R-3 rádión értesülök Horthy kiáltványáról, s kicsit fel is lazul védelmünk, mert a környezetemnek elmondom, hogy az oroszok nem is támadnak. Ezt egyébként éreztük is. Nemsokára a rádiós üzen értem, és hallom, hogy vissza minden.

13 órakor parancsot kapunk, hogy este 6-kor indulunk vissza a következő állásba, mely a

előtti magaslaton húzódik. Sajnos, mely már több helyen ég, fel kell adni. Taracköz lesz a következő nagyváros magyar kézen. Addig is, míg elindulunk, megszálljuk a gerincet, mely védi. Innen indulunk majd tovább.

Esti sötétségben 17 órakor tudjuk a zászlóalj zömét elindítani a megadott menetvonalon. Kállay Tibor kis időre visszamarad, sőt, valamint egész visszavételünket

egy szakasszal a gyertyánligeti úton biztosítja. A hegygerincre érve az ellenség felől erős motorzúgást hallunk. Két Fausztpatronnal az útárokba ugrok, hogy ha harckocsi jön, ki tudjam lőni. Hirtelen megismerem a megálló járművet, a páncéltörő löveget vontató Botondot és jó barátomat, Szőnyei Dodit. Három vontatmánnyal jöttek, s ez adta a megtévesztő hangot. Egyik lövege az útkanyarban marad, biztosít és bevárja az 5. század még hátralévő részeit. Ekkor Nagy Leheltől megtudjuk, hogy Felsőapsának - a tervezett úton - már nem mehetünk, mert a térségben már oroszok vannak. Eltérünk tehát irányába, mely egyúttal egyetlen kijutási lehetőségünk. Itt gépkocsival beérkezik az ezredparancsnok úr, aki parancsot ad, hogy ne a kálinfalvai úton, hanem egy polgári vezetővel, rövid úton, a hegyeken át menjünk a Kökényes (Tarac-völgy) előtti állásokba.

Nehezen haladunk, és reggelre még csak félúton vagyunk.

 

Október 18.

Csak 200 000-es

van, ami harcászati célra nem alkalmas. Nehezen találom meg rajta a hegyvonulatokat. S így történt, hogy amikor elfoglaljuk az általunk jónak vélt és parancs szerinti helyet, járőreink megállapítják, hogy szomszédaink nincsenek. Ugyanakkor látjuk, hogy a többiek már a mögöttes hegyen mennek. Két lovast és egy gyaloghírvivőt küldök hozzájuk, akik csak este, szürkület előtt érnek vissza és jelentik, hogy egy vonulattal hátrébb kell védelembe menni. Azonnal indulunk. Átázva és átfagyva sötétben érkezünk helyünkre, itt azonnal megszálljuk a védőkörletet, s egy házban, mely egyúttal harcálláspontunk is, lepihenünk.

 

Október 19.

Korán kelek. Végigjárom a vonalat, majd lóra ülök,

az ezredhez megyek, ahol jelentést adok le, és tájékoztatást kérek. A legénység részére élelmet igényelek. Közben őrnagy úrral találkozom, és együtt visszajövünk.

Az 5/II. zászlóalj

megbeszéljük a közös védelmet és helyzetünk áttekintése és a csapatok éjszakai elhelyezésének ellenőrzése végett ketten lóháton végigjárjuk a körletet. Kb. 10 óra lehetett, amikor észreveszem, hogy zászlóaljnyi orosz menetoszlopban felénk tart, előzetesen teherautókról leugrálva. irányából jöttek a Tetőspatak völgyében, melyet csak úgy érhettek el, hogy az 5/I. zászlóalj nem foglalta el azt a helyet, ahová a parancs szólt. Gyors átcsoportosítást rendelek el, megszálljuk a nyitva hagyott és védelemre kiválóan alkalmas Medvés vonulatát. A két nap óta várt élelmet nem tudjuk kiosztani, s inkább visszairányítom Kökényesre.

15 órakor az 5/I. zászlóalj jelenti, hogy egy kb. 200 fős orosz csoport oldalában és hátában van. Azonnal jelentjük az ezrednek. Ugyanakkor kapjuk a parancsot, hogy a Tetős 556 magassági

amely eredeti helyünk volt, foglaljuk el, az 5/I. zászlóaljnak pedig a parancs szerint átkaroló támadással a Kucserát kell birtokba venni. Az 5/I. zászlóalj gazdám alárendeltségébe lép. A parancsot azonban nélkülük nem tudjuk birtokba venni.

18 órakor továbbítjuk a III. zászlóaljnak, hogy egy századdal szállja meg az 5-ösök körletét, míg ők ide vissza nem érkeznek. A 9. századot máris gyűjtik, kivonják állásaiból és egy tőlünk küldött vezetővel 18.30-kor beérkezik. Rádonyi egységét is magunkhoz rendeljük, aki támad és feladata súllyal az 5/I. zászlóalj védőkörletét - a gerincen a Tetős patakból Kökényes felé kocsiutat - megszállnia. Rádonyi hadnagy kivonja, gyülekezteti századát, helyébe két géppuskás rajt teszünk. A támadás előkészítését a sötétség lassítja. Éjjel fél 10-kor a támadás elindul. Csend van. A tüzérséggel az előttünk fekvő terepet lövetjük.

 

Október 20.

01 órakor a Kállay század a tetős felé eső első dombra egy raj erejű harcjárőrt küld ki. Közben az előző nap utóvédként lemaradt Baranyi hadapród is bevonul és a támadó Rádonyi század után menve átveszi tőle az első elfoglalt kúpot.

Reggel 6-kor kapom a támadó századtól a jelentés, hogy a parancsot végrehajtotta, a Medvesen lévő utat megbízhatóan lezárta. Közben az 5-ösök is jelentik, hogy útban vannak. Felirányítom őket Rádonyihoz. Röviddel ezután Baranyiéknál harc hallatszik. Két támadást visszavet, majd oldalról kap támadást, s tőle balra egy csoport a hátába, valamint a harcálláspont oldalába kerül. Borzalmas tűz alatt állunk. Az orosz géppisztolyból erősen tüzel, robbanó lövedékei körülöttünk pattognak. Sokan elesnek és megsebesülnek mellettem. Isten velem van. Rábízom sorsomat, viszonylag nyugodt vagyok és szerencsésen feljutok a 678 magassági pontig. Itt összeszedem szétvert csapatunkat, az 1. és 2., valamint a géppuskás századok beosztott részeit. Sajnos, a távbeszélő vezetéket lebontani nem sikerült.

Kis izgalmas emlék: kis egyszobás házban vagyok a telefonnal és egy távbeszélővel, aki éppen megfőzött néhány krumplit, és ezért hívott be a házba. Még hozzá sem fogtam, egy orosz katona géppisztolyával benyomja az ablakot és géppisztolyával egy sorozatot beereszt. Rólunk nem tudott. A távbeszélő kezelőnek mondom, hogy tépje le a vezetéket és fusson külön a készülékkel. Én géppisztolyommal kiugrottam az ajtón, néhány célzott sorozatot leadtam és én is menekültem. A főtt krumplim ottmaradt.

Azonnal reteszállást foglalunk a

, egészen a 620-ig. Innen Rádonyi és az 5/I. zászlóalj lezárja a Székely-patak völgyét, és biztosítja a kökényesi utat.

13.30-kor parancsot kapunk az újabb visszavonulásra. 15 órakor indulás Kökényes-Nereznice útvonalon, át a Taracon, tovább ismeretlen menetvonalon, valószínűleg

felé.

15 órakor indulunk. Kiérve a műútra már vár az élelem. Nagyon megörülünk neki, mert három napja nem kaptunk semmit. Kevesen vagyunk, itt rendeződünk. Nagyok voltak veszteségeink. Írásbeli parancsot kapunk. Pár napra kivontak minket és egy hátsóbb állást foglalunk el a Talabor-völgyben. A mostani védelem:

vonalában a Tarac nyugati oldalán.

Késő este érünk Uglyára. 1940-ben jártam itt, csak keresztülmentünk rajta. Itt beszállásolunk.

 

Október 21.

8 órakor indulunk. Összeszedjük az ezred minden feltalálható emberét és együtt menetelünk. Az emberek fele mezítláb van. Nehéz a menet, s bizony nagy út előtt állunk. Uglya-Darva-Csománfalva-Ötvösfalva-Husztsófalva-Mihalka-

vonalon este 7-re sötétben érkezünk Újbárdra. Én lóháton egy rövidebb úton H[uszt]sófalva--Újbárd vonalon előremegyek. Ósándorfalván a GH-val intézkedve szürkületre érek Újbárdra, ahol szállást csinálok. Itt találkozom Bódi százados úrral.

Október 22.

Reggel nagymosakodás. Két hét után erre is sor kerül, s fehérneműt válthatok. Fél kilenckor már parancsot kapunk, hogy menet tovább Ósándorfalvára. 13 órakor érünk ide. Itt nem pihenhettünk, mert parancsot kapunk, hogy orosz nyomás folytán meneküljünk Száldobosra. Este érünk ide, majd

át éjjel egy órakor . Itt beszállásolunk.

 

Október 23.

Szállásunkat a város nyugati részébe helyezzük át. Innen azonban egy óra múlva indulni kell. Rendes magyar családtól kell elbúcsúznom.

át megyünk, ott beszállásolunk.

Egy emlék: a Huszt város középpontjában lévő szép szállodában szerettünk volna beszállásolni, de annak berendezése pozdorjává volt törve. Ilyet a háború alatt nem láttam. A lakosság elmesélte, hogy a visszavonuló németek, majd utána a helybeliek randalíroztak, s ami még használható volt, elvitték.

Ezredünk most már nem vesz részt az elhárító harcokban, hanem erőltetett menetben Tokajt kell elérni. Lesújt ez a hír, hiszen szüleim lakását,

is itt kell hagyni. Könnyezve gondolok szüleimre, akiktől el kell szakadnom.

 

Október 24.

Reggel megyünk tovább.

két órát pihenünk, ebédelünk. Itt újabb feladatot kapunk: védelem Vári-Bene-vonalában. Délután 15 órakor már ott vagyunk és szemrevételezünk, majd a zászlóalj - az ezredközvetlenekkel megerősítve - elfoglalja a védőállást. A védősáv kb. 13-14 kilométer. Megszállása zömmel a szőlőhegyeken, míg Vári Dél és Bene Dél közti vonalat, mely magában véve 7 kilométeres szakaszt tart megszállva, helyesebben figyelés és járőrözés alatt, hiszen a létszám 30-35 fő.

A hadosztály utászcsoportot küld, hogy a gyengébb részek elé rendszertelenül aknát telepítsen. A telepítés csak holnap reggel indul meg.

Ezredparancsnokunk egy éppen rajtunk áthaladó zsidó munkásszázadot visszatart a beásási munkálatok megsegítésére.

 

Október 25.

Reggelre a beásás megtörténik. Mindenütt folyik a bor. A polgárőrség a katonákat ráuszította a zsidó pincékre, és mindenki önti magába a finom bort, mintha víz lenne. Nagy erővel sikerül a közel térdig érő borból a dorbézoló, hordókba lövöldöző embereket kizavarni.

Szállásunk a robbantás előtt álló benei közúti híd mellett van. Innen áttelepülünk egy hátrább lévő kastélyba, ahol a háziak magyar vendégszeretettel fogadnak. Éjjelre puha, paplanos ágyba kerülök. Jól alszom. Ki tudja, reggel mire ébredünk?

 

Október 26.

Reggel tájékoztatást kapunk, hogy a helyzetre való tekintettel rövidesen parancsot kapunk. 9 órakor távbeszélőn én is veszem a parancsot, hogy azonnal kivonni az egységeket és a legrövidebb időn belül átkelni a Tiszán. Még a térképen is szédítő nagy a távolság. 10.30-kor indulunk, Pornói Pista visszamarad leplezni, aki embereivel, később gépkocsin utánunk jön. Útvonalunk: Bene-Nagymuzsaj-Beregszász-Beregdaróc-Gelénes-Vámosatya-Tiszaszalka-Tiszavid-Tiszaadony-Tiszakerecseny-Mátyus-Nagylónya-Kislónya-folyami átkelés-Tiszamogyorós-

(68 kilométer).

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 14.

1925

Statáriális bíróság elé állítják lázadás bűntettével vádolva az augusztus 22-én elfogott Rákosi Mátyást, Gőgös Ignácot, Hámán Katót, Vas...Tovább

1965

A vietnami háborúban elkezdődik a „Ia Drang”-i csata, az első jelentősebb ütközet az amerikai és észak-vietnami erők között.

1972

az MSZMP KB ülésén Kádár János keményvonalas beszéde, a reform visszafordítása, a visszarendeződés kezdete. Kádár Moszkva és a „...Tovább

1988

November 14-ről 15-re virradó éjszaka a Palesztin Nemzeti Tanács kikiáltja a független palesztin államot az Izrael által megszállt...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők