Béres Lajos naplója

„Utász előtt nincs akadály..."

1. rész. A bevonulástól Erdély visszatéréséig

„a késő délutáni órákban érkeztünk uticélunk határába. E helység is félreesik a bevonulási útvonaltól, de azért ők is várták tegnap a honvédeket. Mivel ma már visszatértek a soros munkához, annál nagyobb meglepetés volt a számunkra a mi ma délutáni megjelenésünk, ami megelőzött ugyan bennünket, mert mire odaértünk, a lakosság egy része a határból futott össze – munkáját otthagyva- fogadtatásunkra. Az egész falun látszott, hogy várta a honvédeket, mert a községbe vezető út két oldalán rögtönzött fenyők vannak ültetve, a község bejáratánál pedig diadalkapu áll.”

Augusztus 14. - 15.

Szabadságom végén vonatra szálltam és a keserves utazással másnap reggel a fehérgyarmati állomáson találkoztak a szabadságról visszatértek. A Tarpára érkezésünkkor századparancsnokom szemrehányást tett, hogy miért állítottam ki olyan két ember részére duplaturnus szabadságlevelet, akik - szerinte - nem voltak a listára felírva. Természetesen én tagadtam, és mivel a listát sem találtuk már sehol, így állításom mellett kitartottam. Igaz, hogy ő sem emlékezett pontosan, csak feltételezte. Mindenesetre bárhogy is volt, a két bajtárs hálás volt nekem, mert - mint mondták - az egy hónapi szabadságuk alatt családjuknak megkeresték az aratási, cséplési munkálatokkal az egész évre szóló kenyérre valót. Úgy vélem, e két ember körülményeivel századparancsnokom is tisztában volt, így nem is csinált ügyet belőle. Két ember nélkül megvolt a század.

 

Augusztus 16. - 17., Tarpa

Mindkét nap szerelvény rendezés, kerékpár-karbantartás, szabadfoglalkozás volt.

 

19-én: kerékpáros menetgyakorlat Tiszakóródra, hol málházási gyakorlattal folytatódott.

 

20-án: Szt. István ünnepe. Istentiszteletek felekezetek szerint. Délben ünnepi ebéd, délután szabadfoglalkozás.

 

21-én: a század egész nap az utcák rendbehozatalával és a vízlevezető árkok helyreállításával foglalkozott.

 

22-én: reggel parancs érkezett, hogy a 23-24-én megtartandó hadgyakorlaton való részvétel miatt a század vonuljon Salánkra. Délelőtt teljes menetkészültség és az ebéd elfogyasztása után a század elindult. Az út kb. 50-60 km. Beregszász határában egy hatalmas záporesőtől teljesen bőrig áztunk, hogy csizmáinkból is ki kellett a vizet önteni. Csurom vizesen este értünk Salánkra, ahol már annyi volt a katona, hogy egymást érte. Az utcákon borzalmas volt a sár, szállás nincs, mindenki kezd fázni a vizes ruhában. Végre sikerül fedél alá jutni. Kerékpárjainkat az udvarokon állítottuk össze bokáig érő sárban. Az üres helyiségekbe, padlásokra szalmát hordtunk és valósággal egymásra feküdtünk a helyszűke miatt. A salánkiak a pokolra kívánták ezt a rengeteg katonát ilyen időben. Teljesen igazuk is volt. Éjszaka a vizes ruha gőzzé vált rajtunk, de legalább nem fáztunk.

 

23-án, péntek

A sötét hajnalon már a gyalogos csapatokat irányítják a tüzelőállásokba. a páncéltörőket a kezelők húzzák káromkodva a bokáig érő sárban. Nehezen indul minden. Mi még az udvarról nézzük a kínlódásokat. Az idő teljesen borult, azért is virrad nehezen. Alig indult el a csapatok eleje, ismét esik az eső. Mivel nincs kilátás jó időre, a vezérkar visszarendel minden csapatot a szállására.

 

24-én, szombat

Lefújják az egész hadgyakorlatot és elrendelik az alakulatok visszavonulását állomáshelyükre. Ez a salánki határ olyan gyakorlóhely, mint Hajmáskér a Dunántúlon. Visszafelé menet déltájban az idő kiderült és délután, mire Tarpára visszaértünk, a ruhánk teljesen megszáradt. Ezek után elmondhattuk, hogy „két jó hosszú kerékpárút és egy bőrig ázás árán" ezt a hadgyakorlatot megúsztuk. A jó szállásainkon mindannyian mély álomba merültünk.

 

Augusztus 25., vasárnap

Az elmúlt két nap viszontagságai és fáradalmai után a század a szerelvények rendbetétele után szabadfoglalkozást kapott. A jó vasárnapi ebéd után - mivel Lajos napja is van - többen a kocsmába mentek az időt tölteni. Mint derült égből a villám, 19h-kor a század kürtös riadót fúj, és elrendeltetik a málházás. Egy félóra múltán az egész század az utcán indulásra kész, csak Varga szakaszvezető 

 és Balogh törzsőrmester nincs sehol. Négy embert gyorsan értük küldök a kocsmába, hogy ha ittasok is, hozzák őket ide, míg a tisztek meg nem érkeznek. Varga szakaszvezető még ittasan is csendes volt, így őt könnyen feldugtam az irodakocsira, de Balogh törzsőrmestert nem sikerült, annyi ideig vitatkozott velünk. A század-parancsnokhelyettessel is összevitatkozott, aki végül letartóztatta és két szuronyos őr közé kocsira ültette. Engem bántott az eset, hogy az öreget a makacssága miatt nem tudtam a tisztek szeme elől eldugni. Az eljárás is szabálytalan volt vele szemben, de ez már megtörtént. A sötétség beálltával elhagytuk Tarpát.

 

Augusztus 26., hétfő

Egész éjjeli menet után hajnali 4h-kor Tiszasásvárra értünk, hol egy uradalom dohánypajtájába beszállásolás után lepihentünk. Ez a falu egy 

 birtokához tartozik és a lakosság az uradalomban dolgozik. Itt-tartózkodásunk ideje alatt a közeli Tiszára jártunk robbantási gyakorlatra. Bécsben most tárgyalják az erdélyi kérdést és minden nap izgatottan várjuk a híreket az uraság rádiójából. Ez a várakozás egészen 30-áig tart. 30-án reggel türelmetlenül várjuk a híreket, de még mindig semmi eredmény. A század kivonul gyakorlatra. Egyszer jön a hír a döntésről. Az öröm nagy, de nem teljes, mert csak a fél Erdély visszaadásáról van szó, amelyről egész nap fejtegetjük a véleményeinket. 31-én egész nap ünnepies a hangulat. A lakosság zászlódíszbe öltöztette a falut. Századunk az uraságtól ünnepi vacsorát és bort kap.

 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő