„Utász előtt nincs akadály..." 2.

Béres Lajos naplója - második rész

„Az áthajózás másnap délutánján megérkezik a haditudósító szolgálat kocsijával Budinszki Sándor a magyar rádió riportere [...] most alig akadt munkám, volt időm szemmel kísérni Budinszki ténykedését, amelyben több volt a blöff, úgy mozzanatokban, mint szövegben, mint a valós helyzet. Most döbbenek rá, hogy milyen más látni egy riport helyszínét és más hallani a riporter szájából. [...] Pethő százados rakodó tiszt, a rakpartnak közelébe sem engedte, így a hátrább várakozó páncélosok között, mesterségesen mímelt motorzajjal és a hozzáadott saját lelkesítő szövegével érzékelteti a komprakodást."

Április 

Április 5.

Az elvonuló egységek felszerelésének előkészítése. A gépkocsiparkot polgári gépkocsiból behívóval állítják össze.

 

Április 6-9.

A bevonuló tartalékosokat az orvosi vizsga után nyilvántartásba veszem, mely után megkapják beosztásukat és felszerelésüket képzettségük szerint. A behívottak mind új arcok előttem. A soros állományból csak én vagyok és Kemecsei szakaszvezető, mint 

. Szokatlan számomra a sok idegen arc, és főleg a sok 40 év körüli, sőt, még azon túli is. A korhatárok erősen differenciáltak. A bevonultak magatartásából úgy látom, hogy kevesen vannak, kik régebbről ismerik egymást, hacsak nem földiek. Ettől eltekintve mindenki igyekszik mindenkivel kapcsolatot kialakítani. A legnehezebb a helyzete annak a néhány 45-50 év közöttieknek, akik koruknál fogva még hadkötelesek, de mióta levetették az I. világháborús mundért, csak most hívták be őket katonai szolgálatra. Részükre megpróbálunk koruknak megfelelő beosztást adni. A törzs tisztikarában az anyazászlóalj tisztjei közül nincs senki. Zászlóalj parancsnoknak  vezényelték ide, akiben egy határozott, élénk, rugalmas mozgású embert látok. Máris kifogásolja a zászlóaljtörzs összetételét a korhatárokra vonatkozóan. A zászlóalj segédtisztje dr. Ács Ferenc tartalékos , polgári foglalkozása járásbíró a 40 éven felüliekből, ő lesz a főnököm. A zászlóalj műszaki segédtiszt, Faller Gusztáv tartalékos , min. bányafőtanácsos, 50. évében járó magas, egyenes tartású komoly ember. Műszaki vonalon ő lesz a zászlóaljparancsnok jobb keze. A többi egyéb beosztásúak is tartalékos zászlósok és h[a]d[a]pr[ód] őrm[ester]ek. A 154. kerékpáros század ma elvonult Szolnokról. Menetirányuk: Baja.

 

Április 10.

A reggeli órákban kapott parancs értelmében a zászlóaljtörzs délelőtt elhagyja Szolnokot és Tiszavárkony, Újkécske, Alpáron át Kiskunfélegyházára vonul, hol éjszakára elszállásol és még 11-én is ott mard, mely a mai nap meg is történt.

 

Április 12.

A zászlóaljtörzs a mai nap továbbindul Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Jánoshalmán át Bajára, hol az utászlaktanyában szállásol be. A további parancsig itt is maradunk. Az itteni utászok az előző napokban hagyták el a laktanyát a szükséges őrség kivételével. A húsvéti ünnepeket is itt töltjük állandó készültségben, amely miatt a városnak csak a közelünkben lévő részét tudjuk megtekinteni, amely egyébként élénk az átvonuló katonai alakulatoktól. A város lakossága körében a hangulat ünnepies. A környék fiatalságát a kíváncsiság ide vonzza, nézve a mozgolódást. Itt még sokan járnak népviseletben a lányok, akikről és a környékről készítettem pár felvételt.

 

Április 14.

A kapott parancs értelmében zászlóaljtörzsünk és [a] szolnoki kerékpáros utászszázad, ki szintén itt van, este a bajai kikötőben dunai uszályokra rakodik, hogy azon folytassa útját, melynek célja még ismeretlen. Az éjszaka folyamán a berakodás megtörtént.

 

Április 15. - 16.

A kora reggeli órákban a két uszályunkat a Kékes gőzös után kötötték, és elindultunk lefelé a Dunán. Számos gyalogos utász alakulat fogatolt vonatoszlopaikkal, 

 kompokon, rohamcsónakok segítségével úsztatnak lefelé. A kompokon a lovak szekerekhez kötve nyugodtan viselik magukat e számukra szokatlan utazáson. Úti célunkat még mindig nem tudjuk. Mohácsig nyugodt volt az utunk, nézegettük a part változatos tájait. A kikötőben horgonyoz a két szép Visegrád és Schönbrunn személyszállító gőzös. Innentől erdős partok következnek és a trianoni határ, amelytől lassúbbá vált a menet, mert a folyamot sűrűn beaknázták a szerbek, melyeket a folyamőrség ügyes aknakutatói a legnagyobb óvatossággal távolítják el utunkból, melyek miatt többször megállásra kényszerülünk. Eddig még szerencsétlenség nem történt. A sűrű erdős részeken sok a csetnik banda, kik állandóan nyugtalanítják a szárazföldi csapatokat, akik ellen kíméletlen hajsza folyik. Egyik part menti erdőből uszályainkra is rálövöldöztek, szerencsére kár nem történt, mert a folyam szélessége miatt a pontos célzáshoz nagy volt a távolság. E lövöldözésért a bennünket kísérő vadászrepülőnk végig géppuskázta a part menti erdőt. Utunk során nem is volt több ilyen eset. Kisebb megszakításokkal, erdőségekkel borított tájon úsztatunk lefelé. A Duna erre már olyan széles, hogy a part menti életet csak távcsővel látjuk tisztán. Nem győzünk betelni a táj szépségeivel. Folyamőreink Kiskőszeg előtt szedték fel az utolsó víziaknákat az utunkból. E helység is nagyon szépnek látszik, kár hogy ily messze vagyunk tőle, de így is készítettem róla pár felvételt. Látjuk, hogy a lakosság a parton kendőt lobogtat felénk. A széles folyómederben ameddig csak ellátunk lefelé úsztató katonai vontatmányok mozognak. A következő helység Apatin, melynek csak a szép hajóállomás épületét látjuk, mert a helység a parttól beljebb fekszik. Ezután Almás község következik, ahol a Dráva torkollik a Dunába, környékén nagykiterjedésű erdős, mocsaras vidék. Itt éjszakára lehorgonyzunk, és csendben átalusszuk az éjszakát.

 

16-án

Reggel folytatjuk utunkat, nemsokára elérjük a gomboserdődi vasúti hidat, melynek roncsai elzárják a hajóutat. De mivel a bal part és az első hídláb közötti szakasz mélyen fekszik a víz alatt, így vontatmányunkat ügyes kormányosunknak, a folyamkalauz segítségével sikerült szerencsésen átvezetni a roncsok felett. Voltunk izgalomba. Nem volt ilyen szerencséje egy utánunk jövő monitornak, ki elvétve az utat, beleütközött a víz alatti hídroncsba mely felszakította a monitor fenekét és mire a parthoz vergődött már süllyedt is. Innen jobboldalon dombos, baloldalon sík vidék között úsztatunk lefelé. A Dráva torkolatától lefelé a jobboldal már Horvátország határa, hol látjuk a part menti dombok aljába beépített betonbunkerokat, amelyeknek semmi hasznát nem vették. Elérve Vukovár-t, látjuk a nagy cipőkirálynak, [popup title="Baťa-nak " format="Default click" activate="click" close text="A cseh származású Bat’a [Batya] cipőgyáros dinasztia tulajdonában álló cipőüzem."]cipőgyárát. A Vulka folyó is itt ömlik a Dunába. Lejjebb a horvát partokon sok apróbb középkori vár romjait látjuk. Útközben egy vadászgépünk hajónk fölé ereszkedik, és egy kerek dobozt uszályunkra dob, Nyisztor őrnagynak címezve. A benne lévő hadseregparancs értelmében, melyhez légi felvétel is van mellékelve, Palánkán kirakodunk és elszállásolunk a többi utászegységekkel együtt. A további parancsot ott kapjuk. Elcsodálkoztunk a Palánkáról készült légi felvételen, mely hasonlít egy sakktáblához. Szabályos távolságokra egymástól nyílegyenes utcák keresztbe-hosszába. Nem sok település lehet ilyen szabályos elrendezésű. Az esti órákban érkezünk a palánkai kikötőbe, hol azonnal ki is rakodunk. Az üres hajóállomás épületébe szállásolunk, ahol csak az öreg szolga lakik családjával, miután a szerb állomásfőnök mindenét itt hagyva elmenekült. A zászlóaljtörzs részére az épület elég is szállásnak, az öreg szolgával pedig mindjárt jó kapcsolatunk alakult ki. A velünk úsztató egységek az éjszaka mind partra szálltak, és szükségszállásra tértek. A hírek szerint szárazföldi csapataink mindenütt gyors ütemben nyomulnak előre, csak néhol találnak némi ellenállásra. Legtöbb bajuk a csetnikekkel van. Horvátországban a németek Belgrád felé nyomulnak. A velünk szemközti horvát oldalon már németek vannak, közülük néhányan átjöttek szétnézni. Mivel itt Palánkán a lakosság jó része németajkú, ők a németeket a magyar ajkúak pedig minket vártak. A hajóállomás szolga elmondása szerint az ide érkezésünk előtti napokban a két nemzetiség között összetűzések voltak a diadalkapu felállítása miatt, és dühükben egymásét felborogatták. Az őrnagy úr a városban keres szállást, és még ma este Újvidékre megy a hadsereg-parancsnokságra további utasításért.

 

Április 17-től

Az őrnagy úr által hozott rendelkezés értelmében az itt partra szállt utászegységek a mi parancsnokságunk alá rendeltettek, és áthajózást végeznek a szemközti Ilok kikötőjébe, melyre az előkészületek megkezdődtek. Mindkét parton hadihíd komp épült és 120-as utásztagok állítódtak össze, melyek rövid idő alatt kész is lettek. A kompok vontatását a hozzánk beosztott rohamcsónak század végzi. Az áthajózáshoz még igénybe veszünk egy itteni polgári kompot, mely a két part közti forgalmat bonyolítja kezelőjével együtt. Minden kompra 4 fő osztatik rakodónak. Az áthajózás során harckocsizó, gépvontatású tüzér, gépkocsizó gyalogos egységeket és polgári járműveket és személyeket szállítunk át és vissza. 18-án reggel teljes erővel indul meg az áthajózása az éjszaka folyamán ideérkezett egységeknek. Mi csak azt nem tudjuk, hogy a németek által megszállt Horvátországba miért kell már magyar csapatoknak is átmenni? E nagy mozgolódásokról felvételeket készítek. Az áthajózás erős ütemben folyik éjjel-nappal, megszakítás nélkül. Az áthajózás másnap délutánján megérkezik a haditudósító szolgálat kocsijával 

 a magyar rádió riportere, hogy az áthajózásról riportot készítsen. Én, kinek most alig akadt munkám, volt időm szemmel kísérni Budinszki ténykedését, amelyben több volt a blöff, úgy mozzanatokban, mint szövegben, mint a valós helyzet. Most döbbenek rá, hogy milyen más látni egy riport helyszínét és más hallani a riporter szájából. Szemtelennek és hízelgőnek kell lennie, hogy az ilyen agyonfáradt katonákból az általa feltett kérdésekre némi lelkesítő feleletet kapjon. A most szolgálatos Pethő százados rakodó tiszt, a rakpartnak közelébe sem engedte, így a hátrább várakozó páncélosok között, mesterségesen mímelt motorzajjal és a hozzáadott saját lelkesítő szövegével érzékelteti a komprakodást. Alig telik el 10-15 perc a riport megkezdésétől, lent a parton nagy riadalom, kiabálás támad, e lárma miatt félbeszakad a riport. Nagy a szaladgálás, lárma. Az idő is kezd sötétedni. Ti., az történt, hogy Pethő százados nem vette figyelembe a katonai és polgári komp közötti eltérő terhelési szabályokat. A polgári kompra rosszul irányította fel a járműveket. A komp árelleni oldalára egy lőszerrel teli tehergépkocsit, mögé pedig egy lánctalpas  a hozzákapcsolt  és kezelőivel, míg a másik oldalra egy szgk és egy ponyvás tehergépkocsi katonákkal, összesen 44 emberrel. A komprakodás befejeztére Pethő százados szolgálati ideje lejárt, így az indítás már a helyébe lépő zászlós feladata lett, aki kifogásolta a polgári komp súlyaránytalanságát. Mivel felettesével szemben érvei nem voltak meggyőzőek, kénytelen volt elindítani. Elsőnek az utász komp indult, utána a polgári mely alig hagyja el 50 m-re a partot a fokozottan erősödő vízsodrásban, szerencsére lassan, a baloldal emelkedni a jobb oldal süllyedni kezd. Kompon szolgálatban lévő 4 utász riadó kiáltására a ponyva alatt szundikáló tüzérek kiugrálva máris a hidegvízben találják magukat. Szerencsére a komp pallódeszkái nem voltak rögzítve, így mikor kb. 45°-os volt a komp állása, mintegy vezényszóra az egész rakomány pallódeszkástól a Dunába csúszott, az üresen maradt komp pedig visszabillent vízszintes helyzetére. E váratlan esemény miatt félbeszakadt Budinszki tevékenysége, és a nagy zűrzavarban eltűnt a helyszínről. A közben beállott sötétségben a parton lévő, de már lefekvéshez készülődő rohamcsónakos egység személyzete azonnal mentéshez láttak a közelben horgonyzó monitorok fényszórói és fókuszos villanylámpák segítségével. Néhányuknak, kik úszni tudtak, sikerült partra jutni, míg a többiek az elszabadult pallódeszkákba kapaszkodva tartották fenn magukat, míg a gyorsan mozgó motorcsónakosok felszedték őket, kik alsó fehérneműjükbe ugrottak csónakjaikba és száguldottak a szerencsétlenség helyszínére. A sötét vízen úszó embereket igen rövid idő alatt összeszedték, és partra hozták, míg az ott rájuk várók teljesen kimerülve hozták be őket hozzánk a hajóáll[omás] épületébe, ahol teát főztünk és száraz ruhát adtunk rájuk, amíg az övékét megszárítottuk. Kb. egy óra sem telt el, a rajparancsnokok örömmel jelentik, hogy minden emberük megvan. Mi, akik szemtanúi voltunk az eseményeknek, ezt az örömöt alig tudjuk elhinni. Az utászok száraz ruhát, pokrócot hoznak, és jó meleg helyen reggelre kipihenték magukat. A zászlóaljparancsnok felelősségre vonta a két rakodó tisztet gondatlanságért, melyért felsőbb helyen kell számot adniuk. A Pethő százados magyarázkodását kereken visszautasította. Budinszki 19-én délután ismét visszajött és - a helyreállított helyzetben - folytatta tegnap abbamaradt riportját. Akik láttuk és hallottuk ezt a riportkészítést, megállapítottuk, hogy felét sem látja annak, amit erőltetett lelkesedésével a mikrofonjába elmond. Az üresjáratban berakodásra várakozó harckocsi vezetőjének karlegyintéssel vezényel, hogy a motorral olyan hanghatást keltsen, mintha őelőtte hosszú sorban vonulnának a rakodókomp felé. Mindehhez hozzáadva saját szövegkíséretét. Az általa hangoztatott lelkesedésnek a katonák között persze semmi nyoma. A ma reggelre kipihent és felszáradt katonákat elszállították szállásunkról. Az áthajózás befejeztével lecsendült minden körülöttünk, jóformán csak a polgári forgalmat bonyolítjuk. Nap mint nap előfordul, hogy a szerbek által bácskába telepített szerb családoknak el kell hagyni eddigi lakhelyüket és szekérre pakolt holmijukkal - bizonyára ennyivel jöttek ide is -, itt kelnek át a horvát partokra. A polgári forgalmat térítésmentesen végezzük. A túlpartról átjövők nagy része a volt szerb hadseregbeli katonák (magyarok, svábok), akik ide a Bácskába valók. A harcok befejeztével a túloldalról visszaszállítjuk a mi átkelőhelyünkre irányított magyar alakulatokat. Közben véget ért a Jugoszlávia elleni háború. A németek meghívták a magyar hadsereg tisztjeit Belgrádba, nézzék meg, mily pusztítást végeztek a  a városban. A magyar hadseregparancsnokság Nyisztor őrnagyot is besorolta a csoportba, és Faller századossal a kitűzött napon lementek Belgrádba. Este visszatérve Faller százados - ki velünk van szálláson - elmondta azt a borzalmas pusztítást, amit a zuhanóbombázók végeztek a városon. A megszállt területen katonai közigazgatás lépett életbe. Az élet megindul, az üzletek kinyitnak, melyek gazdag árukészlettel rendelkeznek. Itt olyan áruk is vannak szabadforgalomban, amit odahaza már csak jegyre lehet kapni. Vettem is egy jó darab csizmatalpbőrt, lesz belőle vagy 10 pár féltalp. Apám bizonyára örülni fog neki, mert néha még jegyre sem lehet kapni odahaza. Április hó utolsó napjain alakulataink visszatérnek állomáshelyükre. A hadihíd kompok és kikötők felszedetnek, és elszállíttatnak. Egyedül a polgári komp - mely közben kijavíttatott - látja el a feladatát. A Dunába borult rakomány kiemelésének irányítása Nyisztor őrnagy és Faller százados feladata lett, így ők és tiszti legényeik, gépkocsijaik sofőrjükkel és én maradtunk Palánkán, a többiek hazavonulnak és leszerelnek. A rakomány kiszedéséhez - melyet majd a folyamőrség végez -, a magas vízállás miatt nem lehet hozzáfogni, mert a búvárok a lenti sötétség miatt nem látnak, így bizonytalan időre tétlenségre vagyunk utalva. Konyha híján ellátmánypénzt kaptunk. Mivel Faller százados is itt van velünk és tiszti legénye - egy hasonló magasságú bihari parasztfiú - ügyes szakács hírében állt, ezért kosztpénzünket összeadva „közös konyhát" állítunk fel. Így jobban járunk, mert kevesebből többet és ízletesebbet eszünk. Az őrnagy úr - a város kikötőbe vezető utcáján - egy jómódú magyar családnál van szálláson. A százados úr mindennap bemegy hozzá jelenteni a vízállást, amelynek lassú süllyedése miatt tétlenségre vagyunk kárhoztatva. Így van időnk széjjelnézni a városban vagy moziba megyünk. Számunkra sok új látnivalóval ismerkedünk meg. Néha átevezünk Ilokra, megnézzük érdekességeit, szép fekvését a Duna parti dombon épült és még jó állapotban lévő „Hunyadi várat," amelynek még teljes épségben lévő lovagtermében az iloki fiatalok, vasárnap délután feljárnak táncolni. Ilyenkor a látottakról néhány felvételt is készítek. Este szállásunkon összeülünk és beszélgetünk. Az „öregúr" (ahogy egymás között hívjuk) jól érzi magát közöttünk. Különösen örül, hogy tiszti legénye olyan jóízű ételeket tud főzni. Nem győzi dicsérni. Magatartásában komoly, de mindenkihez barátsággal beszél, melybe egy kis humort is szeret vegyíteni. Ellentétben az őrnagy úrral, ki mindenit tegez, (még az „öregurat" is, ki jóval idősebb) addig ő mindenkit magáz és „fiam"-nak szólít. Egyetlen szenvedélye a cigaretta, melyből igen sokat elszív naponta, közben mindig gondolkozik valamin. Május 14-ére leapadt a Duna vízszintje, hogy búváraink megkezdhetik a roncsok kiemelését. Egy napot vett igénybe a roncsok pontos helymeghatározása és megjelölése. Másnap egy darus hajó horgonyzott le a kitűzött pontnál, és megkezdődött a búvárok lemerülése, valamint a roncsok szemrevételezése a kiemelési sorrendet illetően. Roppant lassú munka volt a felszínre hozás és partra tevés, mely napokat vett igénybe. Szokatlan volt egy-egy roncs látványa mikor a daru kiemelte a vízből. A vezetőfülkében maradt ruhadarabok a fülke ablakára tapadva olyan látvány volt a partról nézve, mintha hulla volna a kabinba. A roncsok kiemelésének befejeztével minden a partra került és szállító járműveket igényelve az újvidéki vasútállomáson vagonra rakva a budapesti gépkocsijavítóba irányítottuk. Ezzel véget is ért itteni feladatunk. Május hó 17-én reggel mi is elhagytuk Palánkát és Újvidék-Temerin-Szenttamás-Topolya-Szabadka érintéséve, Szeged-Kiskunfélegyháza-Kecskemét-Nagykőrös-Cegléden át a délutáni órákban megérkeztünk Szolnokra és a zászlóalj irodán leszámoltam a 152. gépkocsizó utász zászlóaljtörzs hivatalos irataival és eszközeivel. Nyisztor őrnagyon és rajtam kívül a többiek - mint tartalékosok - leszereltek. Elbúcsúzva tőlük az őrnagy urat visszavezényelték alakulatához, én pedig jelentkeztem a zászlóalj irodán szolgálattételre. Ugyanakkor kértem 10 nap szabadságot, melyet meg is kaptam.

 

Ezen a napon történt december 13.

1903

Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.

1915

Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjét

1937

A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek meg

1941

Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak

1966

Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázását

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők