Az orenburgi gázvezeték építése

„A szerződő Felek megállapodtak, hogy sokoldalú együttműködést szerveznek az orenburgi gázkondenzációs lelőhely kiaknázásában és a Szovjetunió területén gázfeldolgozó üzem és 1420 mm átmérőjű, 75 atm üzemi nyomású fővonalú gázvezeték építésében Orenburg körzettől a Szovjetunió nyugati határáig (Uzsgorod [Ungvár] város körzetében), valamint a gázvezeték építésével kapcsolatos objektumok építésében. […] Emellett a nevezett fővonalú gázvezeték és a vele kapcsolatos objektumok a Szovjetunió tulajdonát fogják képezni.”

Bevezetés 

A KGST Tanácsa 1973. június 5-8. között tartott XXVII. prágai ülésszakán érdekelt tagállamok kormányfői elhatározták, hogy távlati földgázigényeik kielégítése céljából részt vesznek az Ural folyó melletti Orenburgnál található földgázlelőhely kiaknázásában, ill. az Orenburgtól a Szovjetunió nyugati határáig húzódó gázvezetéknek és üzemeltető berendezéseinek a közös megépítésében.

Az orenburgi gázvezeték építése a KGST országok legnagyobb közös beruházása volt, amelyben hét tagország vállalt szerepet: Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Szovjetunió és Magyarország. A közös vállalkozás a KGST szófiai ülésszakán 1974. június 21-én vette kezdetét, ahol aláírták az orenburgi gázlelőhely közös kitermeléséről és gázvezeték építéséről szóló Egyezményt. Ugyanekkor fogadták el az Általános Egyezményhez tartozó Jegyzőkönyvet is, amely a feladatok részletesebb szabályozását foglalta magába. 
1974-ben megalakult az Orenburgi Gázvezetéképítési Kormánybizottság, amely létrehozta az Orenburgi Gázvezetéképítési Kormánybizottság Operatív Bizottságát. A beruházás lebonyolítására a Nehézipari Minisztérium felügyelete alá tartozó Petrolkémiai Beruházási Vállalatot (Petroliber, ma: Vegyépszer) jelölték ki. A gázvezeték tervezett hossza 2750 km volt, amit öt szakaszra osztottak fel.
A szakaszok építését az eredeti megállapodások értelmében a következőképpen osztották fel a tagországok között: I. szakasz: Lengyelország 558 km, II. szakasz: Csehszlovákia 562 km, III. szakasz: Magyarország 596 km, IV. szakasz: NDK 518 km, V. szakasz: Bulgária 516 km. Románia az orenburgi gázmező közelében létesítendő gázfeldolgozó üzemek felszerelésének megvásárlásához szükséges konvertibilis valuta biztosításával járult hozzá a vállalkozáshoz.
A szakaszok építésének forgatókönyvét azonban több ízben módosították, melynek következtében Magyarország végül az V. szakasz (Guszjatyin-Bogorodcsani-Huszt) építését végezte el. Az építkezést 1975-ben kezdték el, a gázszállítás pedig 1979 januárjában indult el. A vezetékrendszer kapacitása évente 28 milliárd m3 volt, amelyből a gázturbinák fogyasztása 4 milliárd m3/év. A 24 milliárd m3/év gázból a Szovjetunió saját céljára 9 milliárd m3/év gázt használt. Az építkezésben résztvevő országok 15 milliárd m3/év gázt kaptak, amelyből Magyarországnak 2,8 milliárd m3 gáz jutott évente.

Érdekes azonba, és ez jelzi a Szovjetunió valamint a többi szatelit ország viszonyát, hogy már az Egyezmény első cikkelyében rögzítik: „A nevezett fővonalú gázvezeték és a vele kapcsolatos objektumok a Szovjetunió tulajdonát fogják képezni."

Még mielőtt arra gondolnák, hogy a pénzügyi alapokat a Szovjetunió adja, a III. cikkely egyértelművé teszi, hogy a résztvevő országok biztosítják "a gázvezeték teljes komplexumának (kulcsrakész) létesítését saját erőikből és eszközeikkel." Még a "szabadon konvertálható valutát" is a szövetségeseknek (Románia) kellett előteremteni, hogy a Szovjetunió megvásárolhassa a szükséges berendezéseket. A Szovjetunió lényegében az építkezés lehetőségét biztosította az építettők számára. Az alvállalkozónak lefokozott szövetségesek "szigorúan a Szovjetunióban érvényes szabályoknak, normáknak" megfelelően dolgozhattak.

A Szovjetunió e szerződéssel lényegében egy igen kedvezményes hitelt biztosított magának, hiszen a szövetségesek kiadásait 12 év alatt gázszállításokkal kellett törlesztenie. (Jegyzőkönyv 2. pont)

A vezetékkel a szocialista országok gazdaságilag is mégjobban függő helyzetbe kerültek a Szovjetuniótól, bár azt a körülményt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hosszú távú gazdaságpolitikai szempontok alapján a grandiózus beruházás helyett az akkori döntéshozók más alternatívát nem találtak. Az akkori gazdaságossági számítások alapján az orenburgi földgáz mind a fajlagos beruházási ráfordítások, mind a fajlagos költségek szempontjából jóval gazdaságosabb volt a fűtőolaj importnál és a hazai szénből előállított gáznál.

A gázvezetéken az ún. „vörös-varratot", amely a vezeték elkészülését jelentette 1978. október 27-én ünnepélyes keretek között Ungvár térségében készítették el. A gázszállítás 1979. januárjában indult el. A vezeték a „Szojuz", illetve „Szövetség" elnevezést kapta szimbolizálva a beruházásban résztvevő országok együttműködését.

Az építkezés befejeztével napvilágra kerültek olyan információk, melyek szerint az ott dolgozó magyar munkások közül többen súlyos és maradandó egészség károsodást szenvedtek. Egyes állítások szerint a munkaterület sugár- és kémiailag fertőzött területen volt, ill. kezdetben a dolgozók nem jutottak hozzá megfelelő minőségű ivóvízhez, és nem volt fürdési lehetőség sem. (Réz Kata: Magyarok a halálzónában. Orenburg-Tengíz. Debrecen, 1990. 5-44.) Az építkezést vezető Placskó József mérnök azonban a vállalkozásról írt könyvében részletesen kifejti, hogy az orvosszakértői vélemények értelmében és egyes tanúk szerint a munkakörülmények megfelelőek voltak és az esetleges megbetegedések valószínűleg nem az ottani viszonyok miatt keletkeztek. E vélemény igazságtartalmát viszont gyengíti akkori vezető beosztása a munkálatokban. (Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg. Zalaegerszeg, 2005. 140-164.)

A közreadott levéltári dokumentum a Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi iratai között található. A forrás egy Általános Egyezményt és egy Jegyzőkönyvet tartalmaz, amelyek a „Szövetség" gázvezeték építésének szabályozását, ill. a kitermelt földgáz elosztását írják le. Az Általános Egyezmény 10 cikkelyből áll, amely felsorolja résztvevő országokat, az átadás határidejét, a szállítandó földgáz mennyiségét és minőségét, ill. szabályozza az érintett országok kötelezettségeit.

Az Általános Egyezmény részét képező Jegyzőkönyv kilenc pontból áll, a kivitelezés pénzügyi részét és a szakaszok építésének tagországok közötti felosztását írja le. A dokumentum pénzügyi része nem elvont gazdaságossági számításokat tartalmaz, hanem általános keretbe foglalja a pénzügyi-költségvetési elszámolásokat.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő