A csehszlovák külpolitika orientációja és fő céljai 1947 elején

 

a.

Jelentés Ladislav Novomeskýnek, a szlovákiai kulturális ügyek irányítójának a magyarok egyoldalú kitelepítése mellett érvelő cikkéről

1947. január 25.

 

A Nové Slovo közli Novomeský cikkét, mely „Kibékülés vagy további vita" cím alatt a következőket tartalmazza:

Dél-Szlovákia most emlékezik meg felszabadulásának második évfordulójáról. És maholnap ugyancsak két éve lesz annak, hogy a felkelésből támadt szlovák politika a külföldön megindult ellenállás vezetőivel közösen proklamálta döntését, miszerint mint szláv állam alakult meg az új Csehszlovák Köztársaság, német és magyar kisebbség nélkül. Tehát két évvel ezelőtt kezdtek megvalósulni ebben az értelemben az első intézkedések, legalább azon a területen, mely a szovjet katonaság segítségével hat éves különválasztás után visszatért Szlovákiához.

Szükséges feltenni a kérdést, mennyire jutottunk két év után azoknak a problémáknak a megoldásában, melyeket a szlovák nép és az önálló ČSR életbevágó kérdéseinek tekintettünk a megújhodott köztársaság első lépéseinél, amikor annak elméleti és munkaprogramját Londonban, Moszkvában és Kassán keretbe foglaltuk. Az erre a kérdésre adott kimerítő válasz nem tud minket megnyugtatni [sic!].

Amíg a német kisebbség problémája lényegében megoldódott azzal, hogy azt a lényegtelen, és a ČSR részére elviselhető kivételektől eltekintve a

Folyamatosan napirenden van és várható az áttelepítésre ítélt magyar kisebbség [eltávolítása] éppúgy, mint a magyaroknak azokért a magyarországi szlovákokért való kicserélése, akik az áttelepülésre jelentkeztek. Ennek a problémának kétéves folyamata azonban inkább kétéves fontos és figyelmeztető tapasztalat, mint a megoldás időszaka.

Tudtuk mindig, hogy még az ilyen egyértelmű szövetségben sem oldódik meg a háború után sem a magyar, sem a német kisebbség kérdése csak a mi életérdekünk szemszögéből, mint amilyenbe a háború alatt a ČSR - más oldalról Magyarország is - tartozott. A döntésre hivatott hatalmak a szükséges segítségüket, vagy legalább hozzájárulásukat saját érdekeik szempontjából adják, hiszen egy ilyen elhatározás hatása messzire terjed. Ez is egyik oka annak, ami miatt a világ bizonyos részeiben a magyar kisebbség nálunk való meghagyására irányuló magyar kérés megértésre talál. Ez is jogossá teszi azt a véleményt, hogy a Csehszlovák Köztársaság ma nem tudná oly könnyen megoldani a német kisebbség kérdését, mint azt a potsdami döntés alapján sikerült megoldania. Az a döntés néhány nappal Németország kapitulációja után született, még a szövetségesek háború utáni együttműködésének közvetlen hatása alatt.

A magyar politika - jóllehet az új Magyarország politikájáról van szó - hagyományosan kihasználja az említett körülményt, sőt gyakorta rövidlátóan visszaél vele nehézségei megoldása, vagy legalábbis fedezése érdekében. Néhány nagyhatalomnak a ČSR elleni politikájára támaszkodva, mely abból a machiavellista megállapításból ered, hogy senkit nem kell teljesen megfosztani sem ellenségétől, sem pedig jó barátjától (állítólag azért, hogy a tőle függő barátság biztosítva legyen), jelenlegi magyar politika jelentős része - teljesen a Trianon utáni szellemben - makacsul ragaszkodik az ellenünk irányuló elutasító ellenálláshoz, úgy szükségleteink, mint életérdekeink ellen.

A háború utáni életet barátságban akartuk kezdeni az új Magyarországgal, és olyan csehszlovák-magyar viszonyt, amilyen a történelemben feljegyezve még nem volt. Feltételeztük, hogy az új Magyarország mindenekelőtt beismeri, hogy elődei vétkeztek a Csehszlovák Köztársasággal szemben: vétkeztek az első világháború előtt és után nemzeti politikájukkal, továbbá Trianon utáni revizionista politikájukkal, a bécsi döntéssel, Dél-Szlovákia erős magyarosításával, a háborúról nem is beszélve, amelyet a magyar ezredek ellenünk - még az előretörő szovjet katonaság elől futva is - vezettek. Ehelyett, a fegyverszüneti feltételeket elfogadó magyar aláírások ellenére, „jóakaratú" nyilatkozatokban akarnak bennünket rábeszélni arra, hogy mi saját elhatározásunkból, önként, baráti gesztussal mondjunk le arról, amit 1938-39-ben a fasiszta magyar reakció a bécsi döntőbírák segítségével elrabolt. Szükségtelen titkolni, hogy éppen ez az álláspont erősítette meg elhatározásunkat minden döntésünkben, hogy a magyar kisebbség kérdését alapjaiban oldjuk meg, cserével és transzferrel, úgy, hogy soha senkit ne vezessen félre Magyarországon a magyaroknak nálunk való létezése, azzal a gondolattal, hogy azokat a mi területünkkel együtt Magyarországhoz kell csatolni. Úgy látszik, hogy Magyarországon többre értékelik a mi kárunkra történő területi nyereség fikcióját, mint a velünk való jó kapcsolatok rendezését. Bár az áttelepítés és lakosságcsere a nemzetközi viszonyok és a kisebbségi problémák megoldásának általános módjává lett, csak a mi esetünkben tagadja meg Magyarország a probléma ilyen módon való megoldásának elfogadását. Lengyelországból, a Csehszlovák Köztársaságból, sőt Magyarországból is kimentek a németek Németországba; Volchyniából a csehek térnek vissza, oroszok és ukránok tőlünk a Szovjetunióba optálnak, Romániában, Jugoszláviában és Magyarországon hazatérésre jelentkeznek a szlovákok, Magyarország elfogadta és megvalósítja

csak a magyarországi szlovákok szlovákiai magyarokért való cseréjét és a magyaroknak tőlünk való kitelepítését, sőt a magyaroknak területünkön történő bármely mozgatását az erőszakoskodás antihumánus tettének tekinti a magyar sajtó, melyre vehemensen felhívja a világ figyelmét. Mi mást lehet gondolni, mint azt, hogy a mai magyar politika is ugyanazokból az okokból törekszik Dél-Szlovákiában kompakt magyar kisebbségre, ami miatt mi - a müncheni és bécsi idők keserű tapasztalatai alapján - arra törekszünk, hogy az ott, azon az exponált helyen ne legyen. Ezt a benyomást erősítette meg végül is egy exponált magyar politikus is, a mai magyar kormány egyik tagja, hogy ha mi Szlovákia déli részét a magyarok áttelepítésével akarjuk biztosítani, és ha sikerül nekünk erre a magyarokat rákényszerítenünk, tudatában kell lennünk annak, hogy Magyarország ezeket az embereket a Milyen egyértelműen tiszta beszéd! Milyen világos fenyegetés, és - főleg - milyen világos igény hangzott el ebben a kolonizáló tervben!

Magyarország ismét - mint az I. világháború után - valamennyi betegségét azzal kísérli fedezni, hogy azok indokait és az arra való gyógyszert önmagán kívül, illetve ellenkezőleg, konkrétan nálunk keresi. Még az elveszett Horvátország és a szerb dél, sem Erdély nem volt annyira megsiratott területe Magyarország híveinek, mint Szlovákia. És ma Pesten lehet beszélni - és Pest tud beszélni - román barátságról (tekintet nélkül az elveszett Erdélyre), sőt jugoszláv testvériségről (tekintet nélkül az elveszett területre, sőt a vele való lakosságcserére), a Csehszlovák Köztársaság és főleg Szlovákia azonban ugyanazok mellett a feltételek mellett céltáblája a magyar politika támadásainak, az otthoni nehéz problémák elfedése céljából, és annak a reménynek a jegyében, hogy egyszer mégis csak ... Ki kételkedhetik abban, hogy a Trianon utáni magyar politika hagyományaiban ma is a kompromisszum nélküli egészért folyik a játék?!

Az elmúlt két évben sikerült a le nem gyűrt magyar pereskedésnek, amely a mi hátrányunkra akar alattomosan uralkodni, és a zavarosban halászni, olyan teret nyerni a világban, hogy az embernek az a benyomása, mint ha a mi ügyünk érthetetlen és elveszett volna még egyes szövetségeseink előtt is. De kérdés, hogy ez a siker, és tényleges terveik, melyeket nem lehet letagadni akkor, amikor ők felháborodnak a magyarok áttelepítése felett, részünkre ne legyen-e hajtóerő, hogy még erősebben tartsuk magunkat elhatározásunkhoz, és oldjuk meg a magyar problematikát Szlovákiában. Ezt a kérdést azoknak tesszük fel, akik könnyelműen hajlamosak lemondani még olyan fontos életkérdésről is, mint az említett, csak azért, mert nem megy simán, akadály nélkül. Ma számunkra nem marad más kiút, mint úgy eljárni, mint ahogy azt a csehek és szlovákok nemzeti frontja két évvel ezelőtt tervbe vette. Világos, hogy a magyar politika ma szabotálni akarja a cserét és kitelepítést, és a dél-szlovákiai magyar lakosság kompakt egészének meghagyását akarja kimanőverezni, hogy holnap aztán részükre kisebbségi jogokat követeljen, mely kiindulási pontja lehet idővel a mi területeinkről való határozásnak. Ennek a célnak érdekében követel különleges jogokat a területeinken élő magyar lakosság számára, amikor a nemzetközi nyilvánosság elé tálalva akarja azt a munkakötelezettség alól kivonni, mely

Szlovákok is mentek munkára Csehországba. Budapesti vélemény szerint a magyaroknak nem kellene odamenniük.

Védekező eszközeik nem kicsinyek és nem hatástalanok. A legcélszerűbb lenne, ha maga Magyarország segítene ezt a kérdést megoldani a lakosságcsere megoldásával, melyre elkötelezte magát, továbbá a kettőszázezer magyar befogadásával. De ha Pesten azt gondolják, hogy a csehszlovák probléma szabotálása reményt ad arra, hogy ezzel a lakosságcsere ügyét eltemessék a kitelepítésre irányuló követeléseinkkel egyetemben, és manőverezni lehet ellenünk a kisebbségi érdekekkel, akkor a számítás hamis. A magyar politika mai fellépése legfeljebb rekriminálást, bizalmatlanságot, keserűséget érhet el. De semmiképpen sem zálogát a holnapi területi igényeknek! Ez legyen nálunk is, másutt is világos!

MOL XIX-J-25-b-15/b-122/507/1947. Az ismertetést Wágner Ferenc, Magyarország pozsonyi külképviseletének vezetője, Rosty-Forgách Ferenc helyettese készítette. Írógéppel írt tisztázat másodlata.

Az ügyiratban található nyersfordítás sok értelemzavaró elírást és gépelési hibát (ezeket javítottuk), helyenként pedig nehezen értelmezhető mondatokat tartalmaz. Ennek ellenére, részben Novomeský személyére, részben pedig a nyersen őszinte fogalmazásra való tekintettel, fontosnak tartjuk a közlését.

 

b.

Vladimír Clementis előadása Pozsonyban „A Csehszlovák Köztársaság a nemzetközi politikában" címmel

1947. január 27.

 

Folyó hó 25-én „A Csehszlovák Köztársaság a nemzetközi politikában" címmel ötnegyedórás előadást tartott a külügyi államtitkár a Sväz vysokoškolského študenstva v Bratislave (főiskolai ifjúsági szövetség) rendezésében a szlovák egyetem amphiteátrumában. Az előadás iránt, melyet az utolsó pillanatban hirdettek, mintegy 550-600 főnyi közönség érdeklődött.

A nemzeti biztonság (Narodná Bezpečnost) részéről szolgálati egyenruhában legalább 20 egyén jelent meg.

Clementis előadása bevezető részében foglalkozott a régi, ún. klasszikus és a modern diplomácia közötti különbségekkel. Kijelentette, hogy ő sohasem volt híve a klasszikus diplomáciának, vagyis a formalizmusnak. Szerinte a külpolitikának nem célja és nem is eszköze az udvariassági gesztusok gyakorlása, mert ha benne élünk a merő formalizmusban, nem tehetünk róla, el fog sikkadni az igazi külügyi érdek. Clementis a külpolitikának fogalmát és célját az alábbiakban jelölte meg:

A külpolitikának törődnie kell az állam nemzeti biztonságával, saját nemzeti és állami létét biztosítania kell. Az állam biztonsága az első princípium, s ebbe kell beágyazni valamennyi külső és belpolitikai problémát. A külpolitika útja csak egyetlen lehet: összállami és össznemzeti, vagyis nem pártok szerinti.

Horthy Magyarországa prototípusa volt a régi, klasszikus diplomáciának. Ez a feudális gyökerekből táplálkozó diplomácia rendkívül nagy gondot fordított saját céljai propagálására. Egy hamis külpolitikai közvéleményt kívánt teremteni a célból, hogy az ország korhadt belügyeiről a közfigyelmet a revizionizmus felé terelje.

A mai Csehszlovákia külpolitikai irányvonalát legpregnánsabban úgy lehet megfogalmazni, hogy a köztársaság a csehek és a szlovákok nemzeti állama akar lenni. Ez a cél államunkat - mondotta Clementis - történelme során a legnehezebb feladat elé állította. Előttük a nemzeti állam megvalósításának célja azért lebeg oly nagyfokú fogalmi tisztaságban, mert százéves magyar és germán nyomás alól felszabadulván - életösztönüket követve védekezniük kell. A tiszta szláv államiság megvalósítása hosszú processzus, és nagy gazdasági és egyéb áldozatokat követel a cseh és a szlovák néptől. A hun, török, avar, magyar és német történelmi veszélyek után a mostani politika a szlávság egyetlen józan és célravezető védekezése. E gondolatmenet szerint a csehszlovák külpolitika három alapvető princípiumot ismer: 1) A szláv elem túlsúlyának biztosítását, illetőleg ennek a törekvésnek mielőbbi befejezését. 2) A kialakult szláv (cseh és szlovák) fölény stabilizálása. 3) Együttműködés a világ demokratikus államaival.

Az első gondolat jegyében történik a német és a magyar kérdés likvidálása, ún. transzferrel. A magyar és a német kérdés között jóllehet kvantitatív különbség van, nemzetközi tekintetben azonban a magyar kérdés megoldása a legnehezebb probléma, mert spontán, gyorsan és magától értetődően nem oldódik meg, mint ahogy megoldódott a köztársaságban a szudétanémet, és általában a német kérdés. E perspektíva szerint a magyar-kérdés világproblémává nőtte ki magát. Az első köztársaságban szerzett tapasztalatok után a magyar kérdést meg kell oldani. A magyar kérdés csehszlovák szempontú (svojským sposobom) likvidálása nem csupán a Csehszlovák Köztársaságnak, hanem Magyarországnak is az érdeke, mint amennyire érdeke Csehszlovákiának a déli szomszéd [belső] viszonyainak demokratizálódása.

A továbbiakban Clementis a párizsi békekonferencia néhány kérdésével foglalkozott. Párizsban az új csehszlovák külpolitika három célt tartott szem előtt: 1) Politikai. 2) Speciális gazdasági. 3) A 200 000 magyar transzfere princípiumának elismerése. A harmadik ponttal kapcsolatban az államtitkár hosszasan polemizált a cseh és szlovák közvélemény nyugatias árnyalatával. A reakció szerint ugyanis transzfer-ügyben azért nem sikerült eredményt kivívniuk Párizsban, mert Csehszlovákia szorosan együtt dolgozott a Szovjetunióval, és más szláv népekkel, amely tény azután a nyugati hatalmak antipátiáját váltotta ki. Clementis ellenérvelése, tömören összefoglalva a következő: A Szovjetuniónak Csehszlovákia nagy hálával tartozik felszabadításáért. A Szovjetuniónak ezen a területen való domináló szerepe kétségbevonhatatlan. A Szovjetuniónak köszönhetjük - állapítja meg Clementis - , hogy a békekonferencián 15 csehszlovák kérelemből 13-at úgyszólván vita nélkül elfogadtak. A transzferben a nyugati hatalmak miatt buktunk el, amelyek a transzfert nem engedték volna meg abban az esetben sem, hogy ha nem lettünk volna szövetségi viszonyban a Szovjetunióval. Nem tartja Clementis reálisnak azt az inkább szlovák körökben észlelhető gondolkodást, amely szerint Csehszlovákia Kelet és Nyugat közvetítője, s a közép-európai tér szervezője legyen. Ezután állásfoglalás nélkül érintette a párizsi konferencia határozatát a revizionizmusra, archívumokra, a tulajdon definíciójára és a pozsonyi hídfő kiterjesztésére vonatkozóan. Ez utóbbival kapcsolatban leszögezte, hogy a nemzetközi szerződések, konferenciák történetében az első eset, hogy gazdasági indokolással idegen etnikumú területet sikerült megszerezni.

A magyar békedelegáció Párizsban úgyszólván egyetlen propagandát folytatott, s ez az volt, hogy hiányzik a vádlottak padjáról még egy csatlós állam, és ez Szlovákia.

Németország ügye a békekonferencián. Ez ránk nézve - folytatta Clementis - életkérdés. Mégpedig csehekre és szlovákokra nézve a legveszedelmesebb. Merem állítani - úgymond Clementis - a legalapvetőbb kérdése a Csehszlovák Köztársaságnak és az egész világnak. Hosszabb távlatban gazdasági, rövidebb távlatban politikai életünk, fejlődésünk függ Németországtól - vallja Clementis. Éppen ezért nyugtalansággal nézzük a nyugati hatalmaknak a német kérdéssel összefüggő koncepcióját. Nagy-Britanniának mindkét koncepcióját veszélyesnek tartja Clementis: 1)

tevékenysége, aki mint új Führer járta Angliát. Schuhmacher szerint a német nép csak 1933-ig, Hitler uralomra jutásáig vonható felelősségre. 2) A második koncepció Churchill gondolata, a német-francia szövetség, illetőleg az európai államok föderációja. Az így kialakult blokkok feltétlenül a Kelet és a Csehszlovák Köztársaság ellen irányulnának. Amerika, földrajzi távolságánál fogva, közömbös. A német kérdésben a Szovjetunió álláspontja a legvilágosabb. Ezt röviden úgy fejezhetnők ki, hogy denacifikáció és demilitarizáció, és ezeknek a kontrollja. A kontrollnak ki kell terjednie a német élet minden aspektusára. - A csehszlovák külügyi kormányzatnak Németországgal összefüggésben az a fő feladata, hogy lehetővé tegye a Köztársaság biztonságát.

A ČSR részvétele a nemzetközi problémák megoldásában a következő fontosabb célok szerint történik: 1) A háború következményeinek, sőt eredményező okának az eltüntetése (Békekonferencia). 2) Együttműködés a demokratikus államokkal (UNO munkája).

A kishatalmak jelentősége a nemzetközi politikában. A pesszimisták szerint a kishatalmak külpolitikája sohasem lehet önelvű, legalábbis nem térhet el a nagyhatalmak gondolkodási formáitól. Annak ellenére, hogy a pesszimisták többségben vannak, ő a kisebbségi véleményt osztja. Azaz a kishatalmak is folytathatnak sajátos céljaiknak megfelelő külpolitikát. Ennek szemléltetésére felsorakoztatta a németek transzferét, amit a kishatalom Csehszlovákia százszázalékos győzelemmel végrehajtott. Második érve a Duna-kérdésre vonatkozott. A Duna-probléma is sokáig a nagyhatalmi érdekek ütközőpontjában volt, s az érdekelt államok (ČSR, Jugoszlávia, SZSZSZR, a két csatlós állam) érdemleges részvétele nélkül akarták a nyugati nagyhatalmak ezt az ügyet nyugvópontra juttatni. Bécsbe Duna-konferenciát terveztek összehívni, majd New Yorkban ezt az ügyet tovább tárgyalni, de rájöttek arra, hogy így nem lehet tartósan nemzetközi politikát csinálni, hanem elsősorban az érdekelt államokat kell bevonni.

Egyesült Nemzetek gyűlése New Yorkban. 51, ma már 54 nemzet tárgyal az UNO-ban. A tárgyalási légkör kezdetben nem volt jó, és nem volt könnyű a szövetségesek közötti egység megteremtése. Az eddig izolált Szovjetunióval való együttműködés nehezen születik. Bizonyos fokban megmaradt továbbra is az izoláció, mert a Szovjetunió igen sokat vesztett az elmúlt háborúban, és sokan ezért félig legyőzött (poloporaženy), gyenge (slabý) államnak tartják. Molotov külpolitikájáról szólva ezt úgy jellemezte, hogy az oroszok a legjobb realisták a literatúrában, de a politikában is.

Duna-konföderáció. Ez a gondolat sokáig kísértett és fenyegetett. Ma már azonban ezek a kezdeményezések teljesen nevetségesek azon oknál fogva, mert a Duna-medencében a győztes szláv államok vannak jelen, akik természetszerűen nem lépnek fel a Szovjetunió ellen. Romániával már most is baráti kapcsolataink vannak. Így kialakult a Duna és Odera összeköttetése. Ez Közép- és Délkelet-Európa ügye. Itt kap nagy szerepet a közvetlen jövőben Bratislava. Ebben a kialakuló gazdasági összműködésben a pozsonyi hídfő kiterjesztésével érthető lesz ennek a városnak a jelentősége. Ez vezetett minket - állapította meg Clementis - akkor, amikor kértük a három magyar község idecsatolását, és a legközelebbi jövőben pedig Ausztriával baráti légkörben megbeszéléseket fogunk folytatni egy keskeny földsáv átengedéséről. Így jön létre fokozatosan a dunai táj gazdasági szervezete. (Podunajsky hospodársky svet).

Csehszlovákia nemzetközi tekintélye. Jó külpolitika csak akkor lehetséges, ha jó a belpolitika. A külpolitikának tehát a belpolitikára kell építenie. A kisállam külpolitikája azonban nem képes minden óhajt teljesíteni, amit a belpolitika reá ró. Annyit mindenkinek kétségtelenül el kell ismernie, hogy : Csehszlovákia 1) A legkonszolidáltabb állam Európában. 2) Képes megoldani saját módszereivel szociális és gazdasági feladatait. 3) Külföldön mindenütt nagy tekintélye lesz a Csehszlovák Köztársaságnak, ha a kormányprogramot végrehajtjuk. A respektus már most is nagy, s megvan az egyik legmértékadóbb angol lap, az Economist szerint is, amely a kétéves tervről szólva azt mondja, hogy ha ezt a ČSR megvalósítja, akkor kiérdemelte a világ köszönetét és elismerését.

*

A rendezőség az előadás elhangzása után megadta a lehetőséget az alkalmi hozzászólásra, és időszerű kérdések feltételére. Ezzel a jogával senki sem élt.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Az itt nem közölt bekezdésben a jelentés készítője, Wagner Ferenc részletesen felsorolta, hogy az előadáson a szlovák hivatalos személyiségek és tisztségviselők közül kikkel találkozott és váltott néhány szót."]

 

MOL XIX-J-25-a-113/res/1947. (33. d.) A jelentést Wágner Ferenc Pozsonyban szolgálatot teljesítő magyar külügyi tisztviselő készítette saját, helyszíni jegyzetei alapján. Írógéppel írt tisztázat másodlata.