A KISZ vezetői az MSZMP IKB titkársági ülésén a KISZ első kongresszusának összehívására tettek javaslatot. A Titkárság nem tartotta „...Tovább
Cigánykolóniák felszámolása Pécsett 1956 után
„A cigányság gazdasági és kulturális felemelkedését nem a cigány bizottság fogja elvégezni, hanem az a mélyszántás, amelyet a szocialista társadalom végez el, amely a soraiba emelkedett cigányt nem a bőre színe, sem sajátos magyar beszéde, hanem elvégzett munkája és emberi tisztessége alapján fogja értékelni és a környék lakóinak nagyobb családjába megértéssel és szeretettel befogadni.”
A telepfelszámolások utolsó szakasza
A '80-as években hatványozottan és összetetten jelentkeztek a cigánysággal kapcsolatos problémák. Ekkorra a megyei cigányság lélekszáma túllépte a 23 000 főt, Pécsett pedig közel 4000-en éltek. Területi megoszlásuk szerint Pécsett 13%-ra, a többi városban 14 %-ra, míg a megye községeiben 73 %-ra becsülték a letelepedési arányokat. Változott a cigánytelepek száma, mert szinte teljesen felszámolták a régi nyomornegyedeket. Igaz újak is alakultak, pl. a mohácsi ún. mexikói telepen, ha nem is a régi nyomortelepi szinten. A cigányság zöme azonban minden kísérletezés ellenére - főleg vidéken - egy tömbben maradt. 1980-ban még 12 kolónia volt Baranyában 1759 fős lélekszámmal, ami a
A 30 évvel korábbi állapotokhoz képest majdnem megduplázódott azon községek száma, ahol cigányközösségek éltek, mivel Baranya 297 településéből 253-ban alkottak kisebb-nagyobb, E lakások, házak elhelyezkedése és színvonala összetett és ellentmondásos képet mutatott, főleg a városokban, de némelyik községben is. A '80-as évek derekáig még volt anyagi lehetőség a megyében új lakások építésére, illetve a régi, értékcsökkent házak felvásárlására, de ezzel a lehetőséggel csak a cigányság 25-30%-a tudott élni. A tanácsi kiutalású lakóházak pedig, mint említettük lelakott, renoválásra szoruló épületek voltak. A megye több községében úgynevezett cigány utcák, s Újtelepek jöttek létre, melyek a régi épületekkel együtt különálló településrészt alkottak. A városokban és főleg a megyeszékhelyen, ahol 1989-ben közel 8 000 cigánylakos élt, gettószerű, elkülönült negyedek jöttek létre a külvárosokban. Ide elsősorban a pécsszabolcsi, meszestelepi, István aknai és a budai külvárosi „cigány-negyedek" sorolhatók. S kissé a jelen helyzetet is érzékeltetve jegyezzük meg, hogy ezek a „cigány-negyedek" tovább növekedtek. Baranya közel 40 000 cigány lakosából ugyanis A jobbára a peremkerületekben, külvárosokban megtelepedett cigányságnak elsősorban a megélhetési és szociális gondjai a legsúlyosabbak. Baranya egy-két községében, így Gilvánfán, Alsószentmártonban, s Ormánság néhány falvában pedig ezek a súlyos gondok odáig fajultak, hogy néhányan ismét az előző korokban jól ismert vályog-putrik építésével tudták csak lakásgondjaikat megoldani. Ezeket a szerencsére szórványos eseteket ismerve, úgy tűnik, mintha visszaléptünk volna az időben....
Ez a közel három évtized sorsdöntő változásokat hozott a cigányság életvitelében, sorsában is. Képletesen szólva a sár-putriktól a szükséglakásokig, az emeletes és családi házakig, komfortos lakhelyekig vezetett ez a nagyon ellentmondásos út, de milyen áron? Röviden összefoglalva, a telepek felszámolása, azaz a cigánykérdés megoldására tett kísérlet egy olyan politikai diktátumból fakadt, amely során sem a végrehajtó tanácsi apparátus, sem a befogadó társadalmi rétegek, még kevésbé a cigányság nem voltak felkészítve. A fejük fölött döntöttek a megkérdezésük nélkül. A cigányok beilleszkedése, vagy felemelkedése címmel hangoztatott aktuál-politikai jelszavak nem határozták meg konkrétan, hogy mit is értenek alatta. Pontosabban a gyakorlatban megvalósuló asszimilációs folyamatokat voltak hivatva elkendőzni. A rendszer, annak ellenére, hogy a jobbítás szándékát sem vitathatjuk el, a saját maga kereteibe próbálta meg beolvasztani a cigányságot kultúrájukkal, mentalitásukkal, tradicionális értékrendjükkel mit sem törődve. Igaz, nyomorúságos életkörülményeiket felszámolták, de új lakóhelyeiken az esetek többségében nem tudtak munkalehetőséget biztosítani, annak a cigányságnak, amely az új viszonyok miatt kénytelen volt feladni hagyományos cigánymesterségeit.
Az együttélésből fakadó konfliktusok, a kölcsönös előítéletek, érdekképviseleti testületeik hiánya, kultúrájuk fel és el nem ismerése, életszínvonaluk alacsony szintje továbbra is a társadalom perifériáin tartotta a cigányságot. Ezek a súlyos problémák, a közelmúlt hibás döntéseiből is fakadva napjainkban is aktuálisak, napirenden tartva az úgynevezett cigánykérdést.
A közzé tett források Pécs megyei Jogú Város Tanácsa valamilyen színtű testületeinél keletkezett dokumentumok, amelyek fontos képet adnak a baranyai megyeszékhely cigány problémáiról, így a putri-telepek felszámolásáról. Az iratokból azonban csak az egyik oldal intézkedéseit ismerhetjük meg, s a hatalom szemszögéből „láttatják" a cigány problémát. A cigányság véleményét nem ismerjük, hiszen a végrehajtó tanácsi apparátus nem is volt kíváncsi rá. A városi tanács határozatai, és az ülések elé került jelentések, beszámolók a szocialista korszak ideológiai behatároltságát, s ebből fakadóan a döntésmechanizmus egyoldalú (bár néha kétségkívül jó szándékú) folyamatát tükrözik, s az olvasó végig követheti a cigánytelepek felszámolásának, s a cigányprobléma, sokszor vitatott megoldásainak különböző állomásait is.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 19.
1957
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő