Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XL. fejezet

Amikor a forráspart irányába értünk, a gazda a tanyájukhoz vezető dűlőút mellett megállította a lovakat, és így szólt hozzánk: „Ne haragudjanak, én szívesen bevinném magukat a faluba is, de nekem még ma sok dolgom van, ezért nem mehetek tovább, haza kell mennem.” Mi ezt megértettük, sőt hálásan megköszöntük, hogy eddig is elhozott bennünket. Lekászálódtunk a kocsiról, fogtuk a hátizsákunkat, elköszöntünk a gazdától, és elindultunk gyalog hazafelé. Itt már ismerős tájakon jártunk. Hamarosan a homoki gyümölcsösökhöz érkeztünk. Egyre gyakrabban találkoztunk ismerősökkel is. Nem álltunk meg velük beszélgetni, mert nagyon siettünk már hazafelé, csak röviden válaszolgattunk a kérdéseikre. Közben egész úton egymás közt beszélgettünk, még mindig hihetetlennek tartottuk a szerencsénket. Egyesek szerint csoda történt velünk. A vallásosabbak szerint az isten segített meg minket, mert másként nem fordulhatott elő, hogy ekkora szerencsénk legyen, hogy már indulóban voltunk a munkatáborba, és egyszer csak visszafordítottak, hazaengedtek minket. Ezért nekünk mindannyiunknak hálát kell adnunk az istennek, javasolták: tegyünk fogadalmat, – hálából az isteni segítségért – holnap délelőtt menjünk el a templomba misére, megköszönni istennek a hazasegítésünket. Én ebben a segítésben akkor sem hittem, mint ahogy azóta sem, de nem szóltam ellene semmit, mert a javaslatot mindenki elfogadta. Így én sem akartam ünneprontó lenni.

Beszélgetés közben beérkeztünk a faluba. Minél beljebb értünk, annál többen köszöntek el a csoportunktól, amint a lakásuk közelébe érkeztünk. Végül utoljára már csak hárman maradtunk: F. Nádas János, Pintér Jerem, és Én. Ez a Nádas János csak a szegedi táborban csatlakozott a csoportunkhoz, de a lényeg az, hogy együtt jöttünk haza. Utoljára egyedül maradtam. Befordultam az Arany János utcába. Hevesen dobogott a szívem. Néhány utcabelivel találkoztam. Alig tudtam őket köszönteni. Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!” – leírhatatlan volt a találkozásunk öröme. Előjöttek az öcsémék is, velük is köszöntöttük egymást. Csak ketten voltak itthon, az akkor 17 éves Emil és a 13 éves Lajos. Elmondták, hogy Konrád öcsém, aki 22 éves, tavaly bevonult a hadseregbe, azóta nem tudnak róla semmit, állítólag nyugati hadifogságban van. Sokáig beszélgettünk, kérdezgettük egymást. Most már együttesen örültünk a szabadulásomnak. Elterjedt gyorsan a híre a hazajövetelemnek, jöttek a szomszédok is egymás után köszönteni engem. Ők is örültek a hazatérésemnek.

Másnap délelőtt mindenki rendesen átöltözve, az ígéretét megtartva összetalálkoztunk a templomudvaron és bementünk, meghallgattuk a misét. Utána elköszöntünk egymástól, mindenki visszatért a családjához. Megkezdődtek az itthoni szorgos, dolgos hétköznapok. Volt munka bőven. Siralmas volt a gazdasági helyzet. Óriási károkat okozott a háború, kimerültek az élelmiszer tartalékok. Hozzá kellett tehát fogni a kemény helyreállítási munkához, leküzdeni a szegénységet. De ez már egy másik történet. Ennek elmesélésébe most nem fogok bele.

 

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő