A pártoló tag - epizód a tsz-szervezések történetéből

Szövetkezetek a mezőgazdaságban 1945 és 1989 között

Kormányzatunk, de törvényeink is kimondják, hogy a termelőszövetkezetekbe történő belépéssel nincs kényszer, szabad akarat elhatározásából ki- és beléphet bárki. […] Három esetben kértem pártolótagságom megszüntetését eredménytelenül, mert bejelentéseimre még csak választ sem adott a Tsz Vezetősége. A közölt dokumentumok (a földművelésügyi miniszternek írt panaszos levél, a hatóság válaszlevelei) egy Zemplén megyei, súlyos beteg asszony kálváriáját mutatja be kikényszerített pártolótagságának a megszüntetéséért.

Bevezetés

A szövetkezetek elszakadására a kereskedelmi társaságoktól és az önálló jogi szabályozásukra csak 1945 után került sor. Az 1947. évi XI. tc. volt az első átfogó, minden szövetkezeti típusra általánosan alkalmazandó jogszabály, amely gazdasági társaságként szabályozta a szövetkezetet, de elismerte társadalmi, szervezeti és érdekképviseleti jellegét is. Kimondta, hogy a szövetkezet kereskedelmi, de egyben társadalmi, gazdasági és mozgalmi szervezet is. Az egyes szövetkezeti formákat viszont külön kormányrendeletek szabályozták, így magának a törvénynek nem volt jelentősége. A szabályozást megelőzte az 1945-ben végrehajtott földreform, amelynek eredményeként alapvetően megváltozott a magyarországi birtokszerkezet, valamint a mezőgazdaság termelési, szerkezeti feltételei. Mindez együtt járt a társadalom szerkezetének és a tulajdonviszonyoknak a teljes átalakulásával. A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. sz. ME rendelet értelmében elkobozták az 1000 kat. holdon felüli birtokokat, a nagyvállalatok birtokait, illetve a háborús bűnösök, a nyilas és a szélsőjobboldali vezetők földbirtokait. Megváltás ellenében kisajátították a paraszti birtokok 200 kat. hold feletti és a nem paraszti birtokok 100 kat. hold feletti részét. Az elkobzott és a megváltás alá kerülő birtokokhoz tartozó gazdasági felszerelések, berendezések, épületek, állatállomány a földhöz juttatottak által alakított földműves-szövetkezetek tulajdonába kerültek. A földreform eredményeként a közép- és nagybirtokos réteg megszűnt, a kis- és törpebirtokos réteg pedig jelentősen megnőtt.
A földreform felülvizsgálatát követelő volt birtokosok törekvéseivel, illetve a jogtalan túlkapásokkal szemben az új földtulajdonosoknak is össze kellett hangolniuk a fellépésüket. A földosztások során, országos szinten két érdekvédelmi szervezet működött. A Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége (FÉKOSZ), valamint az új birtokosok által létrehozott szervezet, az Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége (UFOSZ).

A földreform által az ország mezőgazdaságilag hasznosítható területének 34,5 százalékát (5,6 millió kat. hold) osztották szét. Ennek 60 százalékát kapták meg az igényjogosultak, 40 százaléka (erdők, legelők) pedig állami, községi és szövetkezeti tulajdonba került. 1948 elejére az ország művelésre alkalmas területének 30 százaléka a földműves-szövetkezetek tagságának a tulajdonába került, továbbá több száz szeszgyár, malom, mezőgazdasági üzem, kovács- és bognárműhely, több ezer traktor és cséplőgép. A földműves-szövetkezetek működését a 8000/1948.(VIII.13.) sz. Korm. rendelet szabályozta. Az 1947. évi szövetkezeti törvénynek nem volt jelentősége, hiszen 1948-tól megkezdődött a Szovjetunió által a szövetkezeti rendszerre rákényszeríttet szövetkezetpolitika, a szovjet típusú termelőszövetkezetek létrehozása, a kollektivizálás megvalósítása. A földműves-szövetkezeteket átszervezték, az 1945 előtt alakult mezőgazdasági jellegű szövetkezeteket (Hangya, tejszövetkezetek stb.) megszüntették, ingatlanjaikat, ingóságaikat kisajátították, illetve a földműves-szövetkezetekbe olvasztották be. A mezőgazdasági szövetkezés általános formája a földműves-szövetkezet lett. Még 1948-ban megindult a felülről kezdeményezett erőszakos termelőszövetkezeti szervezés. A termelőszövetkezetek a 14.000/1948. sz. Korm. rendelet szerint alakultak meg. A termelőszövetkezetek jogszabályban (8000/1948.(VIII.13.) sz. Korm. r.) meghatározott alapszabálya gyakorlatilag semmi önállóságot nem hagyott sem a szövetkezet, sem a tagok részére. Az állami és pártszervek a gazdálkodás részletkérdéseibe is beleszóltak. Az állam számára adandó kötelezettségek után pedig a tsz-tagságának alig maradt jövedelme, és az is bizonytalan volt. Egyre többen léptek ki a termelőszövetkezetből, sok szövetkezet megszűnt. Az állam 1951-től még szigorított a tsz-ek és minden gazdálkodó beszolgáltatási kötelezettségén, valamint erőszakkal kényszerítették a parasztokat, hogy lépjenek be a szövetkezetekbe. A tsz-ek egyre nagyobb részében azonban a munkafegyelem és a megfelelő szervezettség, szaktudás, illetve gépek hiányában szinte egyáltalán nem folyt termelés. Az 1953-ban megalakult Nagy Imre-kormány megpróbált könnyíteni a tsz-ek terhein, lehetővé tették a kilépést a szövetkezetből, de az 1955-ös visszarendeződés után újra életbe léptették a tsz-ek működését korlátozó intézkedések egy részét, növelték a beszolgáltatási- és adóterheket.

Az 1956-os forradalom után ismét több engedményt tett az állam: engedélyezték a kilépést a tsz-ből, a föld korlátozott adásvételét, megszüntették a beszolgáltatási rendszert stb. Az intézkedések következtében a termelőszövetkezeteknek több mint a fele megszűnt. Az MSZMP 1957 nyarán közzétette Agrárpolitikai Téziseit, amelyben új agrár- és szövetkezetpolitikát hirdetett meg. Eszerint a mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében a termelőszövetkezetek államilag támogatandók. 1959-ben ismét megindult a kollektivizálás, a mezőgazdaság úgynevezett szocialista átszervezése. 1961-re az ország mezőgazdaságilag hasznosítható területének 80 százaléka került a tsz-ek használatába.

Az 1960-as évek elején megkezdődött az Új Gazdasági Mechanizmus előkészítése a mezőgazdaságban is. A reform a gazdaság irányításában az igen erős állami beleszólás csökkentését célozta meg. Az 1967. évi III. törvény a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről és az 1967. évi IV. törvény a földtulajdon és földhasználat továbbfejlesztéséről teljesen új működési elvek szerint szabályozta a termelőszövetkezeteket. A szövetkezetek közvetlen állami irányítása megszűnt, helyette törvényességi felügyeletet gyakorolt az állam felettük. Erre csak törvénysértő intézkedés esetén volt lehetőség. A termelőszövetkezet a termelésre, a gazdálkodásra, a jövedelemelosztásra vonatkozóan önállóan döntött. Köteles volt tervet készíteni és a terv szerint gazdálkodni, de vonatkozó határozatait nem kellett a hatóságnak jóváhagynia. A szövetkezetek a mezőgazdasági termelésen kívül foglalkozhattak feldolgozó, beszerző, értékesítő és szolgáltató tevékenységgel is. Szintén önállóan hasznosíthatták termelőeszközeit és értékesíthették termékeit. Az új szabályozás a tsz-ek tulajdonába adta a már addig is szövetkezeti (állami) kezelésben lévő földet. A gyakorlatban ez ideig is tulajdonosként rendelkeztek vele, hiszen a szövetkezeti tagok tulajdonjogát erősen korlátozták (nem adhatta el, nem birtokolhatta önállóan, nem használhatta, ahogy ő akarta stb.). A tsz végül minimális kártalanításért cserébe szerezte meg a földek tulajdonjogát.

A hatvanas években a tsz-ek megpróbálták érdekvédelmi tevékenységüket összehangolni. Létrehozták a területi szövetségeket, és 1967-ben a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát (TOT) is. A tsz-ek a területi szövetséghez önként csatlakozhattak, az erről szóló határozatot a közgyűlés mondta ki. A TOT a szövetkezeteket és tagságukat minden országos szintű állami szerv előtt jogosult volt képviselni. A termelőszövetkezetek gazdálkodását és szervezetét érintő jogszabályok beterjesztése előtt a TOT-nak vétójoga volt. Ha a miniszteri szintű egyeztetésekben a TOT véleménye eltért, az illetékes miniszter köteles volt a kormány elé terjeszteni a kérdést.
1971-ben megszületett az összes szövetkezeti típusra irányadó törvény: a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvényt módosították (1971. évi 34. tvr.), törvényi és minisztertanácsi rendeleti szinten létrehozták a különböző típusú szövetkezetekre vonatkozó szabályozásokat. Ezt követően, egészen 1989-ig a szabályozás terén alapvető változások nem történtek.

***

Az alábbi dokumentumok a tsz-szervezések 1960-as évek eleji, második hullámának korából származnak, és jól jellemzik a szervezések módszereit, illetve a hatóságok hozzáállását a panaszok elbírásánál.

A központi vezetés a tsz-szervezésekre vonatkozó elképzeléseit mindenáron meg akarta valósítani. Ennek érdekében a jogtalan módszerektől sem riadt vissza. A propaganda és a sajtó a demokratikus módszerek, valamint az önkéntesség elvét hangoztatta, és ügyelt arra, hogy ez a látszat fennmaradjon. Az önkéntesség elve azonban gyakran csak papíron valósult meg: Hiába próbáltam megértetni a lakásomon megjelent szervezővel, hogy betegségem teljesen képtelenné tesz arra, hogy akár én, akár férjem tsz-tagok lehessünk, az illető azonban hajthatatlan maradt, és arra kényszerített, hogy akkor csak pártolótagként lépjek be, ez semmi kötelezettséggel nem jár, és ha akar dolgozni, akkor dolgozik, ha nem akar, akkor nem dolgozik, és kijelentette, hogy addig el nem hagyja a lakásomat, amíg legalább pártoló tagként be nem lépek.
A minisztertől segítséget váró panaszos levél írójának szélmalomharca a tsz és a járási tanács között, jól jellemzi, hogy a tsz-tag és a szövetkezet között keletkezett vitás ügyekben a tagok milyen eséllyel várhattak megoldást, és egyáltalán milyen lehetőségekkel rendelkeztek. Leveléből kiderül, hogy három esetben kérte a tsz vezetőségétől pártolótagságának megszüntetését. Mivel ez nem járt eredménnyel, a Járási Tanács VB Mezőgazdasági osztályához fordult, amely a termelőszövetkezetet utasította a vita rendezésére. Ez újra eredménytelen maradt, így végső kétségbeesésében a földművelésügyi minisztertől várt megoldást. A minisztérium válaszából kiderül, hogy a kör már a Járási Tanács Mezőgazdasági osztályán bezárult, mivel a minisztérium is a tanács intézkedését kérte az ügyben, ami pedig újra a tsz-t szólította az ügy rendezésére. Ezek után valószínűsíthetjük, hogy a panaszos szövetkezeti pártolótagsága akarata ellenére élete végéig fennállt, betagosított földjeit nem kapta vissza, és a tsz-nek kölcsönadott terményei és állatai ellenértékét nem kapta meg.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő