"Aki nincs ellenünk, az velünk van"

Emigráns magyarok levelei 1962-ből

A pártközpont rendszeresen küldött az emigráció tagjainak különféle brosúrákat, szóróanyagokat. A külföldre szóló propagandához a Magyar Rádió Szülőföldünk című, rövidhullámon sugárzott adása is hozzájárult. Az itt közölt dokumentumoknak az adja az egyik érdekességét, hogy mindenki személyre szóló kísérőlevelet kapott a Szülőföldünk levélpapírján. Az MSZMP VIII. kongresszusának (1962. november 20–24.) irányelveit küldték meg 285, emigrációban élő magyarnak, kérve véleményüket, de csak 23 személy válaszolt. A válaszok sokfélesége jelzi a megszólítottak anyaországhoz való viszonyát.

Havas Gábor  

Havas Gábor MSzPE ellenes szoc. Dem.
Csoport egyik vezetője, az IBFG bécsi
Irodájának alkalmazottaja

Igen tisztelt Főszerkesztő Úr!                Wien, 1962. október 18.

Köszönettel vettem f. hó 2-i b. levelét és annak mellékletét. Noha a magyar sajtó útján részletesen értesültem az MSZMP kongresszusi irányelveiről, nem különben a "személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról", a küldött füzet ismereteimet e téren kiegészítette.

Főszerkesztő úr arra kér, hogy közöljem Önnel evvel kapcsolatos észrevételeimet és elgondolásaimat. Feltételezem, hogy itt a súlyt a "törvénysértő" perek liquidálásának kérdésére szíveskedik helyezni, hiszen az otthoni "káderlapjaimból" kitűnik, hogy jómagam is 37 hónapig élveztem az u. n. személyi kultusz áldásait lealázó és embertelen körülmények között a kistarcsai internálótáborban.

Nem is hiszem, hogy Főszerkesztő úr azt várná el tőlem, hogy fenti határozat meghozataláért meghajtsam az elismerés zászlóját a Központi Bizottság előtt, amit annál kevésbé tudok megtenni, hiszen kevés kivétellel ma ugyanazok hozták ezt a döntést, akik annak idején, ha más pozícióból is, feltétel nélkül tömjénezték "hazánk szeretett vezérét és bölcs tanítómesterét" Rákosit és társait

Mindenek ellenére azonban nagy haladás a szocialista humánum útján, hogy ilyen határozat egyáltalában megszülethetett. Még nagyobb volna azonban magyar szempontból ennek az értéke, ha nem kellett volna e téren előbb a szovjet pártnak jó példával elől járnia, hanem a magyar kommunisták saját emberségükből és szocialista igazságérzetükből kifolyólag jöttek volna rá arra, hogy mozgalmukat szadisták és tömeggyilkosok kompromittálják.

Minket, 56-os emigránsokat, akik a munkásmozgalomban éltünk, harcoltunk a fasizmus ellen és saját, de tisztességes elképzelésünk szerint igyekeztünk a dolgozó népért és az országért dolgozni, szeretnek ma otthon hazaárulóknak és osztályellenségnek beállítani. Talán éppen Ön, aki mint a Szülőföldünk főszerkesztője számtalan levelet kap külföldön élő magyaroktól, fog nekem igazat adni, amikor kijelentem, hogy mi sem hazánknak, sem pedig a magyar munkásosztálynak, melynek része vagyunk, nem vagyunk az ellensége vagy éppen árulója. Ellenkezőleg mi vagyunk azok, akik várva-várjuk azt az időt, amikor félelem és bizalmatlanság nélkül hazamehetünk egy olyan hazába, ahol kimondhatjuk véleményünket akkor is, ha az történetesen a Pártéval homlokegyenest ellenkezik, ha publikálhatjuk demokratikus elgondolásainkat akkor is, ha azok a leninista dogmáktól eltérnek. Ezt itt nyugaton leegyszerűsítve úgy hívják, hogy szólás- és gondolatszabadság.

Hosszú volna az Ón által inspirált gondolatmenetemet részletekre kiterjeszteni már csak azért is, mert azokkal Ön, igen tisztelt Főszerkesztő Úr, ex officio nem érthetne egyet. Ön kommunista és én tisztelem meggyőződéséért. Én szociáldemokrata vagyok és én is szeretném, ha az Önénél nem kevésbé tisztességes meggyőződésemért otthon nem tartanának "munkásárulónak", "hazaárulónak", vagy épen mint Kistarcsán "fasiszta disznónak".

Kádár János egyik beszédében azt mondta: "Aki nincs ellenünk, az velünk van." Miért nem mondta ezt már 14 évvel ezelőtt? Igaz, hogy ahhoz jó adag bátorság kellett volna, de milyen sok katasztrófától kímélte volna meg az országot! A rekriminációk azonban értelmetlenek. Mi mindenesetre örömmel és megelégedéssel látjuk, hogy otthon a megnyugvás és belső megbékélés hajnala dereng. Az ország függő helyzetét tekintve mi nem is várhatunk többet. Teljes szívvel reméljük azonban, hogy ha világpolitikai síkon is bekövetkezik a békés egymás mellett élés lehetősége, és azok a nagy hatalmak, melynek hazánk csak egy kis, de sokat szenvedő függvénye, közös nevezőre jutnak a világot állandó remegésben tartó kérdésekben, úgy le fognak omlani azok a mesterségesen emelt falak, melyek ma még elválasztják a magyart a magyartól, a szocialistát a szocialistától és hazánkat a világ másik - nem jobb és nem rosszabb - felétől.

Addig is azonban szívből kívánjuk, hogy folytatódjék az a fejlődés határainkon belül, melyet szociális, kulturális és emberi relációkban innét kívülről már most is megfigyelhetünk. Ehhez természetesen elengedhetetlenül hozzátartozna az a gesztus is, melyet a kormány a forradalmi eseményekért még mindig börtönben tartott úgynevezett ellenforradalmárok, munkások, írók stb. szemben gyakorolni hivatott volna. Engedjék végre szabadon ezeket a reményeikben csalódott, sokat szenvedett és megtört embereket!

Szeretném remélni, hogy legalább ebben a kérdésben nem divorgálnak nagyon véleményeink! Nem contradictio in terminum azonban az, hogy nekünk, akik végeredményben azért kerültünk börtönbe, mert nem értettünk egyet és harcoltunk a stalinizmus és annak a hazai satrafái és politikája ellen, ma megbocsátanak, sőt rehabitálnak és azokat, akik ugyancsak az embertelenség, elnyomatás és nyomor ellen álltak ki, börtönben tartják?

De úgy is tehetném fel a kérdést, hogy cui prodest? Egy kormány, egy politikai rendszer és egy ország jó hírnevének sohasem használt még a politikai foglyok serege. Arra gondolni pedig, hogy ez a párszáz megviselt, megtört ember szabadlábon veszélyt jelentene a rendszerre - azt hiszem, a legnagyobb badarság lenne.

Elnézését kérem, igen tisztelt Főszerkesztő úr, hogy ennyire elszaladt velem az írógép, pedig eredetileg csak a küldött füzetet kívántam megköszönni.

Befejezésül egyetlen kérésem volna, éspedig hogy soraimat sem a Szülőföldem adásaiban, sem máshol ne publikálja és engedje meg, hogy e szerény kérésem teljesítéséért cserébe az én őszinteségemért eleve is természetesnek vegyem.

Remélve, hogy adandó alkalommal igen tisztelt Főszerkesztő urat Bécsben személyesen is megismerhetem, kérem, fogadja megkülönböztetett tiszteletem kifejezését.

Havas Gábor 

 

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő