Pierre Francfort francia követ jelentése a francia-magyar kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséről
„A kormány és még inkább a lakosság, amelynek a nemzeti érzése igen erős, különösen Románia vonatkozásában, presztízs kérdésnek tekintik azt, hogy már többet ne várjanak és a Szovjetunió után a nyugati hatalmak is legitimnek ismerjék el a magyar kormányt. Ugyanakkor történelmi összefüggésekbe is el kell helyezni a kelet és közép európai államok 1918 utáni, és érzelmek által meghatározott viszonyát a nyugati országokkal.”
Forrás
Pierre Francfort követ jelentése a francia-magyar nagyköveti kapcsolatok tárgyában
Budapest, 1963. október 26.
Tárgy: A követi kapcsolatok nagyköveti szintre emelései
Érdeklődéssel tanulmányoztam a Központ október 7-ei feljegyzését a bukaresti, szófiai és a budapesti követségek nagyköveti rangra emeléséről.
1./ Általános értelemben, ahogy azt a Központ gondolta, és mint ahogy már jeleztem nem tűnt az utóbbi hónapokban szükségesnek, hogy az Egyesült Államok által követett politikát támogassuk. []
2./ Mindazonáltal, ha megvizsgáljuk azt, hogy a román és a bolgár kapcsolatok nagyköveti szintre emelése hamarosan bekövetkezik, Magyarország számára kényelmetlen lenne a határidő eltolódása. Ha csak a bolgár és a román kormánnyal lenne azok számára kedvező megegyezés a magyar kormány diszkriminálva érezné magát.
A/ Úgy tűnik azonban, hogy a francia és a brit kormány döntése folytán Washington nemtetszésére kell számítanunk.
B/ A kormány és még inkább a lakosság, amelynek a nemzeti érzése igen erős, különösen Románia vonatkozásában, presztízs kérdésnek tekintik azt, hogy már többet ne várjanak és a Szovjetunió után a nyugati hatalmak is legitimnek ismerjék el a magyar kormányt. Ugyanakkor történelmi összefüggésekbe is el kell helyezni a kelet és közép európai államok 1918 utáni, és érzelmek által meghatározott viszonyát a nyugati országokkal.
C/ Ebben a vonatkozásban Románia és Magyarország összehasonlítása a következő aspektusokból vizsgálható meg: "a nemzeti érzelem" érezhetően erős mind az egyik, mind a másik lakosságnál. Ugyan Románia az utóbbi időben bizonyos mértékben a Moszkvától való eltávolodás felé hajlik, azonban az kevésbé a nacionalizmus ideológiájával, mint inkább az eltérő gazdasági érdekekkel magyarázható. Ezek a KGST szabályozási rendszerétől való megszabadulás szándékában mutatkoznak meg, mint ahogy az Birlandeau úrnak [a gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes volt. G. Z.] a KGST október 22-ei végrehajtó bizottsági üléséről elhangzott nyilatkozatából is kiderül.
D/ Erkölcsi értelemben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a magyarok, és még a kormányuk sem mutatkoznak a románokhoz képest kevésbé érzékenynek a nemzeti "érzelem" és "magányosság" érzése iránt. Ennek a létezését az elmúlt fél évszázadban már bebizonyították; még akkor is, ha szerencsétlenek voltak és rosszul terveztek. Az 1956-os forradalom idején mutatott bátorságuk ezen hagyományaikat mutatják.
E/ Végül pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a román rendszer sokkal sztálinistább maradt, és kevésbé változik a "tolerancia" irányába mint a magyar.
3./ Ha tehát a három népi demokráciában található követi poszt nagyköveti szintre emelése felmerül, és ha azok között nagy időeltéréssel következne be, Magyarország vonatkozásában politikai jelentőséggel bírna. Ezt ugyan nem kell eltúlozni, de utólag - hosszabb távon - következményekkel járna, és a magyar kormány politikájára nézve nagy eltolódás következne be. Úgy tűnik tehát, hogy abban a szereposztásban, ahogy ezt hosszú távon elképzelik, és az a mód, ahogy ez a három népi demokrácia a nyugat felé közeledik, Magyarország a nyugati játszmában földrajzi fekvése, kultúrája és nyugati hagyományai révén nem kisebb szerepet tölthetne be a balkáni szomszédaihoz képest. Ez a közeledés a lakosság teljes támogatását is bírja, és nem zárható ki az sem, hogy a jövőben a lakosság hangja erősebben fogja befolyásolni a jövendőbeli kormányok politikai orientációját, ha azok a nyugat részéről bátorító jeleket kapnának.
4./ Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy kulturális cserekapcsolataink fejlődése és az Intézetünk tevékenysége megfelelő módon zajlik, és arra is, hogy a kereskedelmi kapcsolataink alig nyolc százalékkal maradnak alatta a francia-román kereskedelmi kapcsolatoknak, és a magyarok komoly hitelezői pozíciókat biztosítanak számunkra Bukaresthez viszonyítva.
5./ Ezen körülmények ismeretében úgy tűnik tehát, hogy a diplomáciai kapcsolatok követi szintről nagyköveti szintre egy időben történő emelése a három országban ugyan elsősorban adminisztrációs kérdésként jelenik meg, de annak a politikai jelentősége sem lebecsülendő.
| Pierre Francfort |
CADN Ambassade de Budapest, Carton 149., N 434/DP Elévation des Légations au rang d'Ambassade./ Centre des Archives Diplomatiques de Nantes, Fond de l'Ambassade de Budapest, Carton 149., Elévation des Légations au rang d'Ambassade/
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 20.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő