Volt politikusok levelei Kádár Jánoshoz megvont nyugdíjuk ügyében

„Az idegen megszállás alatti, a lehetetlenség határát súroló, áldozatos megbízatásom, melynek célja a háborúból való kilépés volt, azóta sűrűn képezte teljesen elferdített módon sajtókommentárok tárgyát. Ezzel szemben a legújabb, többé-kevésbé objektív beállítások ma már ezt egészen másképpen világítják meg, ami a megenyhült politikai légkörnek is természetes folyománya."

Lakatos Géza

(1890-1967)

Erdélyi eredetű székely családban született Budapesten, 1890. április 30-án. Édesapja a Kereskedelemügyi Minisztériumban volt miniszteri tanácsos. Az általa biztosított anyagi függetlenség és biztonság azonban megszűnt a családfő korai halálával. A gyermekek iskoláztatására a katonai pálya nyújthatott lehetőséget. Ezért Lakatos Géza és ikertestvére, Kálmán a budapesti piarista gimnáziumban megkezdett tanulmányaikat a soproni magyar királyi honvéd főreáliskolában folytatták. Sopron után a Ludovika Akadémia volt a következő állomás, ahol 1910. augusztus 18-án hadnaggyá avatták. Néhány évi csapatszolgálat után Lakatos Géza a bécsi hadiiskolára szeretett volna kerülni, a világháború kitörése miatt ez a vágya nem teljesülhetett.

Kálmán testvérével együtt frontszolgálatra vezényelték. (Jóval később értesült róla, hogy fivére 1914 szeptemberében a galíciai hadszíntéren hősi halált halt.) A háború befejeződésekor nem esett fogságba, sikerült hazatérnie az olasz frontról. 1919-ben a proletárdiktatúra kikiáltása után a volt katonatiszteket kötelezték a Vörös Hadseregbe való jelentkezésre. A Vörös Hadsereg vezérkarának vezérkari főnöke Stromfeld Aurél lett (Lakatos Géza egykori tanára a Ludovika Akadémián), aki a katonai kérdésekben járatlan Böhm Vilmos mellé osztotta be katonai tanácsadónak. A sikeres felvidéki hadjárat után azonban Lakatos Géza (Stromfeld Aurélhoz hasonlóan) még júniusban elhagyta a proletárdiktatúra hadseregét.

Az összeomlás után Budapesten szolgálatra jelentkezett nemzeti hadseregbe. Itt különböző beosztásokban szolgált, majd a Ludovika Akadémia tiszti továbbképző tanfolyamára került hallgatónak. 1923-tól a honvéd vezérkari főnökségre kapott beosztást. 1927-ben nyolc hónapig Párizsban, az Institut du Panthéonban tökéletesítette francia nyelvtudását, majd Prágában, a magyar nagykövetségen katonai attaséként lényegében hírszerzéssel töltötte a következő hat évet.

Prágai működésének befejeződése után több csapategység parancsnoki beosztásában szolgált, majd 1943 májusában a Magyar Királyi Honvéd Megszálló Erők parancsnokává nevezték ki. Beosztása lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerje a magyar-német katonai viszonyt. Ekkoriban került esetenkénti munkakapcsolatba Horthy Miklóssal is. A német hadvezetéssel igyekezett korrekt kapcsolatokat ápolni, mégis akadtak súrlódások a két fél között. Ennek valószínű oka az volt - emlékiratai szerint -, hogy nem kívánt a német hadvezetés parancsainak puszta végrehajtójává válni, igyekezett a magyar érdekeket képviselni, csapatait védeni, teljesíthető parancsok végrehajtására alkalmazni őket. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy 1944-ben Horthy Miklós őt kívánta kinevezni honvéd vezérkar főnökévé, német nyomásra azonban Vörös János lett a kiválasztott.

Mikor 1944 augusztusában Horthy Miklós döntött a Sztójay-kormány felváltásáról egy olyan kormánnyal, amelyik képes kivezetni az országot a háborúból, a kormányzó e feladat megoldására a már korábban kiszemelt Lakatos Gézát találta a legalkalmasabbnak, és 1944. augusztus 29-én kinevezte miniszterelnökké.

Mint ismeretes, bár Horthy Miklós megbízottai 1944. október 11-én, Moszkvában aláírták az előzetes fegyverszüneti megállapodást, az ügyetlenül „előkészített" kiugrási kísérlet nem sikerült, és német nyomásra a kormányzó Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké.

Ez a fordulat Lakatos Géza addig pályáját derékba törte. 1944 végén a nyilasok letartóztatták, a háború végén pedig a szovjetek is internálták egy időre. Kihallgatások sorozata után szabadult csak ki, ezután teljes visszavonultságban élt Borsod megyei Nyomáron, felesége birtokán.

1949-ben az akkor már Budapesten lakó, földnélküli tábornoktól nyugdíját is megvonták, 1951. június 20-án pedig kitelepítették a Tisza mellett fekvő Hajdu megyei Egyekre. Innen csak a Nagy Imre kormány beiktatása után, 1953-ban térhetett vissza - megromlott egészségi állapotban - Érdre, unokafivérének a házába. Budapestre csak 1956-ban költözhetett vissza. Az ötvenes években - a kitelepítés alatt is - kendőfestésből tartotta el magát, s ezen kívül a legkülönbözőbb rajzolási és festési munkákat vállalta el lányával együtt, aki szakképzett grafikus volt. 1957 tavaszán kormányrendelet jelent meg a törvénytelenül megvont nyugdíjak rendezéséről. Lakatos Géza először havi 400, majd 500 forint nyugdíjat kapott. Felesége 1960-ban bekövetkezett halála után, 1965-ben követte 1956 novemberében Ausztráliába távozó fiát és lányát. Adelaide-ben hunyt el 1967-ben.

Lakatos Gézát 1960-ban felkereste a belügyminisztérium politikai főosztályának két nyomozója, hogy az akkoriban titokban Izraelbe hurcolt Adolf Eichmann perének kapcsán tegyen tanúvallomást Veesenmayerről, a német birodalom magyarországi helytartójáról. Mint visszaemlékezésében

: a felvett vallomás mellett „Azt kívánták, közöljek velük minden olyan adatot, mely a hitleri Németországnak a magyar katonai, politikai és gazdasági ügyekbe való beavatkozását bizonyítja." Mivel Lakatos Géza ellene irányuló cikkek, sajtótámadások miatt vonakodott teljesíteni a „kérést", ezért nyugdíjának felemelését, kivándorló-útlevél megszerzését helyezték kilátásba számára. Lakatos végül elkészítette a kívánt összeállítást, de a belügyesek „egyszerre megfeledkeztek ígéreteikről." Vélhetően nem függetleníthető ettől az esettől Lakatos Géza 1963. október 23-án Dobi Istvánnak az Elnöki Tanács elnökének írt nyugdíj-kérelme. Lakatos Géza - hivatkozva 1944-ben betöltött magas állására, és akkori bátor helytállására - kérte méltányos nyugdíj megállapítását. Dobi a levelet - támogatólag - eljuttatta Kádár Jánosnak a Minisztertanács elnökének, aki kézírással a következő feljegyzést írta a levélre Kállai Gyula miniszterelnök-helyettesnek adresszálva:

Kállai elvtársnak

Egyetértek Dobi elvtárs javaslatával. Lakatost be kell hívatni, meg kell halgatni. [!] A körülményeit megvizsgálni, javítani kell azokat.

Ma már egy volt

hasonló ügyét szignáltam hozzátok. Úgy gondolom, hogy ezek az ügyek a kormányapparátus ügyei, de ezen belül jó, ha a Te irodád intézi, mert így Népfront-jelleget , ami hasznos.

Üdv.

Kádár XI. 2.

U. i.: Ez ügyben is értesítést kérek. K. J."

Lakatos Géza, volt miniszterelnök kérelme nyugellátásának felülvizsgálatára.
Dobi István levele, Kádár János megjegyzése.
Jelzet: MOL XIX–A–2–ss–KJ/1378–1958 (10. d.) – 1963. október 23.

A következő levél Lakatos Géza kérésének elbírálását és az ügy elintézését dokumentálja, hogy Lakatos Gézát Kádár János feljegyzése nyomán valóban behívta Kállai Gyula titkárságának a munkatársa. A címzés is sokatmondó, hiszen a levél Lakatos Géza ny. miniszterelnöknek szól!

 

Az utolsó forrás tanúsága szerint pedig az ügyintéző értesíti a miniszterelnök titkárát, Várkonyi Pétert Lakatos Géza és Futó József ügyének elintézéséről, azaz nyugdíjuk 1500 forintra emeléséről.

 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő