Cseres Tibor levelezése V.

Levelek Cseres Tibornak (1986-1989)

Történelmi forgószélben az Írószövetség élén

„A mi falunkban a gyermekek között, iskolaudvaron és utcán ez a csúfolkodás folyt: oláh, oláh, vad oláh! mért szartál a pest alá? nem szartam a pest alá, csak a lapító alá. A románok pedig vissza nekünk: magyar, magyar, macskaszar, taliga vető kutyaszar. 45 után elmentem a falunkba és megkérdeztem a református papot, vajon észlelhető-e még a gyermekek közt efféle csúfolkodás? [...] A református pap ezt mondta: 'Kihalt már ez. Akkor volt csúfolkodás, de nem volt gyűlölet.' Most nincs csúfolkodás, de van gyűlölet." (Szánthó Béla Cseres Tibornak)

Az Írószövetség újra „szabad"

Az Írószövetség tehát visszanyerte teljes működési szabadságát! A MÍSZ december 4-ei elnökségi ülését ennek a bíztató hírnek közlésével kezdhette Cseres Tibor. Három nap múlva Radics Katalin és Köpeczi Béla tájékoztatta a kommunista irodalmi aktívát, kiemelve a megállapodás kedvező hatását pl. az írók és a művek megítélésénél. A résztvevők közül többen kétségbe vonták, hogy a MÍSZ vezetőségének állásfoglalását minden vezetőtestületi tag elfogadja,

. Az „irodalomkiadói tanácsadó bizottság" december 16-án kelt levelében meghívta az elnököt 1988. január 4-ei alakuló ülésére. Nem csoda, ha az év utolsó napján Veress Miklós is „derűlátóan pesszimista" nyilatkozatot adott a .

1988 elején sikerült az irodalmi tanácsot távol tartani azoktól a területektől, amelyek a MÍSZ hagyományos munkaterei közé tartoztak. A nagypolitikában bekövetkező változások, a párt és állami vezetés csúcsán bekövetkező személycsere, a májusi pártértekezlet demokratikus átalakulást sejtető állásfoglalása, - bár a jövő alakításának lehetőségei még ebben az évben nem körvonalazódtak tisztán -, majd az 1989-es év „lavinaszerű" eseményei, megpecsételték a hazai államszocializmus mellett görcsösen kitartók, velük az egész rendszer sorsát. A MÍSZ-nek nem kellett tartania attól, hogy megfontolt lépéseivel a politika újabb drasztikus beavatkozását vonja magára. Maga az elnök is hangsúlyozta: a májusi pártértekezlet után a MÍSZ irányvonala is igazodott a növekvő lehetőségekhez.

A vezetésnek inkább a külső és belső ellenzék hangjának erősödése, állandó követelődzése, kritikája, a hozzá kapcsolódó kisebb-nagyobb, személyes sértődéséhez vezető ügyek okoztak gondot, ezek kötötték le erejének nem csekély részét. Mindenekelőtt a szakosztályok munkaterveire épülő, minden tagot érintő s lehetőség szerint mozgósító, kielégítő koncepciót kellett kimunkálni, a mindennapi, halaszthatatlan munkák végzése mellett. Ezen a téren is voltak ötletgyárosok és ellendrukkerek, akik egyszerre akartak megalkotni mindent a semmiből, illetve a valamit is semminek ítélték, a Szövetséget pedig kevesek luxus játékának. Többen a Szövetség létének értelmét vonták kétségbe, megszüntetését kívánták. Már az 1987. január 14-ei elnökségi ülésen tárgyalták a teendőket. Az elnök fontosnak tartotta, hogy a következő félévben név szerint szerepeljen minden megmozdulás alkalmával az Írószövetség. Néhány bizottság újjászervezése, a Forgatókönyv és Filmíró Szakosztály megalakulása, a küszöbön álló Radnóti-biennálé, a Darvas József-emléknapok, a '87-es esztendőre eső 61 kerek születésnapnak emberibb megünneplésének lehetősége, és a legtöbb író által várt teendő: az érdekvédelmi munka, a szakszervezet megalakításának ügye szerepelt az elnökség napirendre tűzött

.

Február 4-én már a Szabadfoglalkozású Írók Szakszervezetének megalakulásáról szóló tájékoztatást hallgatták meg. A vállalandó feladatokat az ÍSZ jelzi nekik - mondotta Mezei Katalin - „mivel erős kapcsolat van a két testület között. „A szakszervezet nem ellenszövetség! Szándékuk az írók egyetemessége érdekeinek képviselete hazai viszonyok között." Február 4-én megkezdődtek a szakosztályi ülések, megalakultak a vezetőségek. Klubnap keretében vitatták meg a vezetés addigi lépéseit. A rendezvény jól, „majdnem viharosan" sikerült. A Darvas-est, elképesztően rossz helyi szervezés és az özvegy sértődése miatt okozott gondot, amiért Cseres levélben kért elnézést.

A Galgóczi Erzsébet vezette Szakszervezet elkészítette rövid és hosszútávú programját. Elérték, hogy a SZOT összes üdülője az ÍSZ tagjainak rendelkezésére

. További terveik között szerepelt az Művészeti Alap szigligeti telkének, íróhagyatékoknak stb. bevételeiből 20-30 főnek íróház építése, valamint egy írógárda toborzása a színészstáb munkájához. A Szakszervezet törekvését az Elnökség tiszteletreméltónak, de megoldhatatlannak vélte. A MÍSZ és a Szakszervezet együttes fellépése sem volt eredményes az embertelennek minősített adórendelet ügyében. A változást jelezték a különféle célú, tartalmú, sikert arató vagy kudarcba fúló rendezvények. Az Örley Kör „Jövőhajót úsztatott, ahol olyan kérdések kerültek terítékre, mint pl. a „milyennek láttuk a közeljövőt - 1986 őszén!" 1988 augusztus 1-jén kezdte meg működését az Írók Tanácsadó Irodája. A fiatal írók lapindítási engedélyt kaptak. Végh Antalék Új Idő című lapja, az önerős vállalkozásra adott példát, s többeknek publikálási lehetőséget.

A vezető testületekben bekövetkezett személyi változások közül csak egyet említünk, mert ez számottevő segítséget jelentett a MÍSZ-nek. Veress Miklós egészségi állapotának romlására hivatkozva lemondott, helyébe Koczkás Sándor egyetemi tanár lépett. A szakmailag naprakész, tárgyalóképes Koczkás jelentős terhet vett le az elnök vállairól. Önálló, fürge, a politikai reformfolyamatot támogató, a magyar irodalomhoz méltó és széles olvasóközönséget megszólító sajtóra mindig nagy szüksége volt a MÍSZ-nek, az írótársadalomnak - ezekben az időkben különösen. A Kortárs, mint havi folyóirat nem töltötte be a kívánt szerepet. A Szövetség 1989 küszöbéig azonban nem tudott ezen a helyzeten változtatni. Eközben a viharos események egy-egy kiemelkedő mozzanatával kapcsolatban, mint erkölcsi testületnek, állást kellett foglalnia, de a sajtónyilvánosság szűkössége miatt a közvélemény előtt úgy tűnt, hogy a többi nyilatkozattevő szervezethez képest késve, az események után kullogva foglal állást, akkor is félénken. Cseres Tibor mindent megtett, hogy ezen az áldatlan helyzeten változtasson. A választmány 1988. május 11-ei ülésén vázolta a kialakult helyzetet. Többek között kijelentette: „Azt gondolom, hogy ha a kormány úgy döntene - amit egyáltalán nem hiszek -, hogy az Élet és Irodalmat adja vissza az Írószövetségnek, akkor az új szerkesztőségnek egy nagyon erőteljes személyi változtatást kellene eszközölnie az ÉS szerkesztőségében, amit én, mint az ÍSZ elnöke - noha biztos, hogy nem lennék a lap főszerkesztője - nem tudnék vállalni. Huszonegynéhány embernek az elbocsátása és helyette ugyanannyi embernek a felvétele olyan akció, amely valamiképpen megbosszúlná magát."

Az Új Tükör esetében - jelentette ki az elnök - ugyanez volna a helyzet. Egy új lap megindításának előkészítésére egy 14 tagú bizottságot kért fel, amelyben valamennyi „irányzat" képviseltette

. A legnagyobb gondot a finanszírozás és a lap függetlenségének a kérdése okozta.

Szeptemberre mégis az ÉS visszanyerése látszott - fél éven belül - megvalósulónak, ami az érintettek körében - egzisztenciális, politikai, személyi okoknál fogva - zavart, ellenérzést keltett, és önigazoló, gúnyolódó és támadó írásokat, szervezkedést és instanciázást [popup title="eredményezett" format="Default click" activate="click" close text="Népszabadság, 1989. január 17., Élet és Irodalom, 1989. január 20. és 27. 4., Kortárs, 1989. 1. sz. 133–134. p., Élet és Irodalom, 1989. november 11., Népszabadság, 1993. október 16., – A Magyar Napló indításáról Regényi József Tamás így nyilatkozott Varga Lajos Mártonnak, Cseres Tibor halála után: „Igen. Reménykedtünk. [abban, hogy tovább vihetik a Mozgó Világ „szellemi vállalkozását”] A baljós előjelek ellenére. Ne felejtsük, Cseres Tibor úgy kezdett tárgyalásokat, hogy a Magyar Naplót az ÉS helyett lehet és kell életre hívni. Amikor ez a hagymázas ötlet meghiúsult, és a Napló szerencsére elölről kezdődött, boldogan vállaltam újra.” Lásd még FARAGÓ VILMOS: Hosszú utca darabvég Bp., 2000. 265."]. Ez utóbbi meghozta a már siratott „függetlenséget", az ÉS fölül „elvonult a vihar". Bata Imre „Zivatar után" c. írásában így

a MÍSZ új lapját, a Magyar Naplót: „Szeresse a közönség ezt az új lapot is, amelynek ambíciója, hogy jobb és magyarabb legyen, mint mi vagyunk." Az ÉS a '89-es közgyűlés előtt, november 3-án már gúnyoros írásban méltatta a Magyar Naplót, megfricskázva a „nagy" írókat. Bármilyen reményeket, törekvéseket, netán jogos igényeket érintett, keresztezett a Magyar Napló , a lap élt, amire méltán lehetett büszke Cseres Tibor.

A Szövetségnek nyíltan, határozottan, egyben diplomatikusan állást kellett foglalnia a politikai válsággal, az átalakulás pusztító-teremtő aktusaival, a veszélyeztetett személyekkel kapcsolatban. Kányádi Sándor erdélyi magyar, vagy Václav Havel cseh író üldöztetése, a romániai falurombolás, a bős-nagymarosi vízlépcső ügye, a külföldre kényszerített magyar írók hazatérésének, rehabilitálásának előkészítése, az ÍSZ '56-os tevékenységük miatt elítélt íróinak rehabilitációja, az elcipelt iratok visszaszerzése és más ügyek igényelték a vezetés döntését, intézkedését. Az eredményesnek remélt megoldás megtalálása pedig órákon, napokon át folyó eszmecseréket, vitákat kívánt. Ezeknél a döntéseknél is vezérszempont volt az egység fenntartása, az ÍSZ létének erősítése, a demokratikus kibontakozás támogatása.

A külügyi kapcsolatok élénkebbé váltak ezekben az években, a szövetség több küldöttséggel is képviseltette magát a „baráti" országokban. A szovjet írószövetség meghívására Cseres Tibor többször is járt a Szovjetunióban.

Az 1989. február 9-13-ai moszkvai úton „döntés született abban az ügyben, hogy 1989-re újra alakul az írókból és kiadói vezetőkből álló vegyes bizottság, amely három évig szüneteltette a munkáját." Február 26-án aláírták a két szövetség együttműködési munkatervét, amelynek értelmében hazánkba látogattak a kárpátaljai magyar irodalom képviselői is. A nyugati országokban a Nemzetközi és a Magyar Pen útján, valamint a különféle meghívásoknak eleget tevő írók nemhivatalos kapcsolatai révén jutott el a hír a hazai irodalmi élet alakulásáról, amiben Konrád György, Boldizsár Iván, Csurka István, Csoóri Sándor, Eörsi István, Hubay Miklós, Mészöly Miklós játszott jelentős szerepet. A névsorból az is következik, hogy a külországok érdeklődőinek tájékoztatása nem harmonizált egymással, bár valamennyien a hazai államszocializmus várható összeomlásáról beszéltek, írtak, nyilatkoztak. A „nyugati kapuk" hivatalos megnyitása érdekében elsősorban a svéd és a finn írószövetség tett kezdeményező lépéseket. A bíztatóan alakuló nemzetközi kapcsolatok számlájára írható a Svéd Királyi Akadémia meghatalmazása, amelynek értelmében a Szövetség minden évben javaslatot tehetett Nobel-díjra. Ennek ellenére a hivatalos kapcsolatok fő területe továbbra is a „tábor" maradt.

A román kapcsolatok azonban továbbra is elsősorban szinten maradtak. A választmány 1988. december 8-ai ülésén így foglalta össze Cseres Tibor a román nagykövettel folytatott megbeszélését: „Néhány nappal a [Oktrajan nagykövet] visszaérkezése után és egy-két héttel a Balogh-féle levél [Balogh Edgár levélben kérte a két nemzet íróit, üljenek le higgadt tárgyalásra] megjelenése után a román nagykövet arra kért bennünket, hogy fogadjuk őt a MÍSZ-ben. A főtitkárral egyetemben fogadtam a román nagykövetet. Két órás beszélgetésben kifejtettük véleményünket minden kötelezettség nélkül. Vita is alakult ki közöttünk [...] Nem győztem mondani a dákóromán elméletet, de egyéb sérelmeket is. Majdnem teljes tagadásban volt és az ismert Nicolea Ceaușescu által sokszor ismételt tézist hangoztatta, hogy Romániában meg van oldva a kisebbség helyzete, minden más kisebbségé is [...] A dákó-román elméletet Ceaușescu mindig bedobja, bár nem tudom milyen származású, a román nép mely rétegéből származik, de alacsony termetét tekintve nem biztos, hogy dák származású. Mondhatnám erre, hogy akkor én gyergyói származású vagyok. Gyergyóban valamikor a II. században voltak dák telepesek, ezek vagy megszűntek, vagy rá óbolgár réteg települt, ezek is megritkultak, mert a XI. században székelyek szállták meg Gyergyót. Esetleg dák vér csörgedezik bennem is, mivel dák karakterű az arcom.

A nagykövet nagyon meghökkent erre, és kicsit hebegve azt mondta, hogy „a füle talán nem olyan". (Derültség!) Azt mondtam, hogy a dákok fül viszonyairól nincs pontos tájékozódásom, mivel a dák hadifoglyoknak a sisak eltakarta a

."

A '89-es esztendő részben a felgyorsuló politikai események, az ÍSZ belső reformjának előkészítésével kapcsolatos viták, valamint a közgyűlés előkészítése jegyében telt el, a külügyi munkának kisebb szerepe volt. A Debreceni Irodalmi Napok záróakkordjaként Cseres Tibor viharos ünneplés közepette bejelentette, hogy ezentúl a nyugaton élő magyar írók is tagjai lehetnek a

.

A szövetség Kritikai Szakosztálya átalakulási programot készített, amely az elnökség kemény kritikája mellett a politikai hatalomtól teljesen független, irányzatok szerint szerveződő, menedzservezetésű, a választmány és a tagság által ellenőrzött, társadalmi egyesület eszményképét fogalmazta meg. A szakosztály vezetése ismertette elképzeléseit az elnökséggel, a sajtón keresztül a tagsággal, és felfogását igyekezett érvényesíteni a készülő írószövetségi program kidolgozása során. A hozzávetőlegesen 25 „tézisbe" szorítható kritikáról Cseres Tibor saját és az elnökség többségének álláspontjával egyetértésben csak annyit jegyzett meg, hogy a Kritikai Szakosztály által követeltek gyakorlati alkalmazása minden bizonnyal a Szövetség szétverésével, a demokratikus átalakulás munkájából való kimaradással, az irányzatok egymástól történő végzetes elszigetelődésével járt volna együtt. Ami a belső, szervezeti változások egy részét illeti, azokat a viszonyok kedvező alakulására építve Cseres Tibor is üdvözölte, megvalósításuk előkészítését

.

Írásunk elején láthattuk, hogy a hatalom egyik legfontosabb, fegyelmező eszköze a Szövetség anyagi függőségéből adódott. A költségvetés zömét kitevő állami támogatásnak még töredékét sem lehetett tagdíjakból, rendezvények bevételeiből, innen-onnan alkalmanként cseppenő-csurranó alkalmi támogatásból előteremteni. A tagdíjakból származó évi bevétel csupán 60 000 forint, 1987-re 6 721 000 forint támogatásra számítottak a Művelődési Minisztériumtól. Az új elnökség hivatalba lépésekor 3,5%-os csökkentésről volt szó, majd a Szövetséget ért hírlapi támadás nyomán új levél érkezett az MM-től. Ekkor már 8,5%-os csökkentést

. A helyzetet tovább nehezítette a bérstop, s a legszűkösebb gazdálkodás mellett is 1,5 millió forintos deficit volt várható. A siralmas állapotú székházat a századelő óta csak részlegesen javítgatták, általános, alapos felújítására nem került sor. A lehetőségektől távol álló javaslatokban most sem volt hiány, de azok társadalmi-anyagi bázis nélkül alkalmatlannak bizonyultak. E nehézségek ellenére anyagi téren is sikerült megmenteni a Szövetséget, és az új ciklusra már a megújult székházban készülhetett az írótársadalom vezérkara. Védelmezni próbálta Cseres Tibor a bizonytalan jövő előtt álló Alapot is, hiába.

A szinte előszámlálhatatlan elnöki teendő között egyre sűrűbben fordultak elő egykori mesterek évfordulós emlékezései, pályatársak, barátok emléktábláinak avatása, s a temetések sora. A megjelenő művek sikere, az elismerések különböző formái, új írói tervek körvonalazódása, kitüntető állami megbízatások s a családi élet melege sem tudta enyhíteni az az erőn felüli vállalás súlyát.

1989-ben a szellemileg friss, tervekben dús, de testi valóságában az 1970-es évek erőtől duzzadó Cseres Tiborjának csak a viszfényét szemlélhették, érzékelhették a kortársak. Egy sokattűrt, 74 éves író készült átadni helyét, a megmentett Írószövetség vezetését.

A MÍSZ közgyűlése 1989. november 25-26-án tanácskozott, figyelemmel a közeli „négyigenes" népszavazásra. A kormányt Németh Miklós miniszterelnök és Glatz Ferenc művelődési miniszter képviselte. Cseres Tibor elnöki beszámolóját Koczkás Sándor főtitkár „a maga nemében egy irónikus, önirónikus lírico-epico" esszének nevezte, amely egyben „az új idők politika történetének egy sajátos fejezete intern titkokkal is fűszerezve." Az elnöki beszámoló négy vívmányt sorolt fel: 1. az Írószövetség egységének megőrzését, 2. A „magas politizálás" jogának megóvását, egyben a „különböző politikai pártok küzdőterére vágyó írók" kibocsátását, 3. a székház felújítását, 4. a Magyar Napló megteremtését. Úgy véljük azonban, ennél sokkal többet tett, sokkal gazdagabb örökséget hagyott az alakuló írószervezetekre.

A miniszterelnök megígérte, hogy a politika soha többet nem fog beavatkozni az irodalom dolgaiba, a művelődési miniszter pedig az anyagi függetlenség biztosítékaként említett egy tíz millió forintos alapítványt. Hogy a közgyűlés véletlenül se múljon el „eseménytelenül", Tóbiás Áron felelőssé tette az elnököt az 1987-es kompromisszumért, a második napon pedig harmincan megalakították az Új Magyar Irodalom elnevezésű platformot, mivel elégedetlenek voltak a fordulattal, a közgyűlés teremtette új lehetőséggel. A sajtó lelkendezett, üdvözölte az új korszak kezdetét, amikor az író csak ír, mégpedig minden ártó befolyástól

. Az új választmányba bekerült a volt elnök, Cseres Tibor is.

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő