25 éves az önálló Katona József Színház

1. „A Katona József Színház – 1983. január hó 1. napjától kezdődően – önálló költségvetési intézményként folytatja működését.
2. A Katona József Színház székhelye: Budapest, V. Petőfi Sándor u. 6. Működését székhelyén fejti ki, azonban – korlátozott számban – vidéken is tart előadásokat.
3. A Színház feladata, hogy a művelődési célokkal összhangban, a szocialista humanizmus jegyében és magas színvonalon működő, a lakosság minden rétegét vonzó, mai életünk kérdéseit elkötelezetten tárgyaló alkotóműhelyként gazdagítsa művészeti életünket.

Bevezetés

A színházak államosítása 1949 után a politikai döntéshozók arra törekedtek, hogy a színházi területet is felhasználják a „kommunista" ideológia terjesztésére. Igyekeztek a színházak feletti befolyásukat minél szorosabbra vonni, szigorúan megszabva az előadható darabok jellegét, mondanivalóját, számát és a célközönséget is. Szándékuk az volt, hogy a politikai vezetés által kívánatosnak tartott darabok a társadalom minél szélesebb rétegeihez eljussanak. Ez a béklyó a '70-es, '80-as évekre sokat lazult, de a lényegi döntéseket egészen a rendszer bukásáig a párt- és az állami vezetés saját kezében tartotta.

Az erős politikai nyomás, ill. hogy a fővárosi színházak és a szakmai-társadalmi szervezetek élén régóta ugyanaz a néhány alkotó állt, azt eredményezték, hogy a budapesti színházi struktúra az 1970-es évekre teljesen megmerevedett. Megdönthetetlennek látszó képződménnyé vált, amely sok esetben már a nézők számára is elviselhetetlen volt, a produkciók teljesen elszürkültek. Eközben vidéken - különösen Kecskeméten, Szolnokon és Kaposváron - fiatal vezetők a budapestitől eltérő szellemű színházakat irányítottak.

A kialakult problémák orvoslására átfogó koncepcióra lett volna szükség, ilyen azonban nem jött létre, csak kisebb-nagyobb reformokkal, szerkezeti kiigazításokkal próbálkoztak.

Volt tehát egy valós válsághelyzet, ami politikai-hatalmi színezetet kapott az Aczél György és Pozsgay Imre közötti ellentét révén. Aczél György és Pozsgay Imre viszonya az utóbbi önállósodási törekvéseivel párhuzamosan romlott meg. A kulturális életet irányító miniszternek ugyanis sikerült olyan viszonyt kialakítania a fiatal színházvezető generációval, amilyet Aczélnak nem. Ezzel éppen a személyi kapcsolatok terén veszélyeztette az ezekre igen sokat adó Aczél dominanciáját, aki joggal tartott attól, hogy a generációváltással az erőviszonyok Pozsgay javára fognak eltolódni.

1978-ban - az ún.

 - a kulturális vezetés kísérletet tett az akkor már régóta általános válsággal küzdő budapesti Nemzeti Színház problémájának megoldására, amit a kaposvári és a szolnoki színház vezetőinek segítségével kívánt megoldani. 1978-ban Székely Gábort, a szolnoki színház igazgatóját a Nemzeti Színház főrendezőjévé, Zsámbéki Gábort, a kaposvári színház vezetőjét pedig a Nemzeti Színház vezető rendezőjévé nevezték ki, továbbá a Nemzeti Színház szerződtette a kaposvári és a szolnoki társulatnak azokat a tagjait, akik az új törekvéseket képviselték. Pozsgay Imrének azonban kompromisszumot kellett kötnie: Nagy Péter író-kritikust nevezték ki a színház igazgatójának, így a nemzedékváltási szándék csak korlátozással valósulhatott meg. Aczél György mintegy biztosítékként építette a rendszerbe a politikailag megbízható Nagy Pétert, aki köztudomásúan ellenséges viszonyban volt a Székely-Zsámbéki páros legtekintélyesebb Nemzeti Színházi pártfogójával, A létrejött kompromisszum azonban működésképtelennek bizonyult.

A Székely-Zsámbéki párost fenntartásokkal fogadták a

a fiatal rendezők pedig nem rejtették véka alá a színház korábbi időszakáról alkotott véleményüket, határozott elképzelésük volt arról, hogy milyen darabok bemutatását tartják fontosnak. A Nemzeti Színház új vezetőségének munkáját hamarosan egyre több konfliktus terhelte: A két fiatal rendező azt tartotta fontosnak, hogy az együttes szelleme, munkamódszere változzon meg. Véleményük szerint a Nemzetinek mindenekelőtt kortárs modern színházzá kellett volna válnia, s ehhez a világirodalom klasszikusai és modern művei éppúgy alkalmasak lehettek, mint a magyar irodalom alkotásai. Vagyis szerintük nem a „mindenáron magyar drámát" parancsnak kellett teljesülnie, hanem annak, hogy a színház a választott darabokkal érvényes  A színház igazgatója, Nagy Péter viszont már évekkel korábban kifejtette, hogy ha van „nemzeti" színház, akkor annak mindig is elsőrendű feladata a nemzeti dráma művelése, a  Tehát míg Nagy Péter művészetpolitikai oldalról közelítette meg a kérdést és a „nemzetire" tette a hangsúlyt, a Székely-Zsámbéki páros a „színházra". Polarizációs folyamat bontakozott ki, melynek során az  A színház vezetésén belüli ellentétek rendezésére a felettes minisztérium a szokásos módon adminisztratív intézkedésekkel próbálkozott, kidolgoztatták a színház minisztériumi kinevezésű vezetőinek feladat és hatáskörét, ez  Nagy Péter megfogalmazta a Nemzeti Színház általa megfelelőnek tartott feladatrendszerét, amit vitára bocsátott, és amelynek szinte egyetlen  Ebből ő levonta a következtetést, és még az első évad végét meg sem várva  A minisztérium a színház élére  nevezte ki miniszteri biztosnak, akit később, mint igazgatót véglegesítettek. Az új vezetővel a fő- és a vezető rendező is együtt tudott működni, így a

1981-ben széleskörű vita bontakozott ki a Nemzeti Színház feladatairól, ahol továbbra is szerepelt a

Ekkor nagy taktikai játszma kezdődött. Az eseményeket Székely Gábor egy Mészáros Tamásnak adott interjújában így idézte fel: [popup title="„Sziládit leváltották, bennünket a helyünkön hagytak - csak kineveztek fölénk egy új vezetőt, Vámos László személyében. Vele nekünk semmi bajunk nem volt, korábban tanárunk volt a főiskolán, és úgy érzem, kölcsönösen tiszteltük egymást, de az is nyilvánvaló volt, hogy egymástól távol álló színházi ízlést képviselünk [...] Ezt a felállást nem vállaltuk [...] Tehát bejelentettük, távozunk a színháztól [...] Miután Zsámbéki Gábornak nagy lakása volt Budán, tervezgetni kezdtük egy magán-színiiskola megnyitását [...] Ekkor egy késő este cseng a telefon, Pozsgay Imre van a vonalban, azt kérdezi, mit szólnánk ahhoz, ha a Katona József Színház önálló társulattal működhetne, és hogy elvállalnánk-e ennek a színháznak a vezetését? [...] Mi persze igent mondtunk, s ezzel kezdetét vette egy fantasztikus folyamat. A magyar színházban eladdig páratlan csoda történt: jó évtizedes közös törekvésekben egymást már kipróbált színházi emberek létre tudtak hozni egy közös színházi mentalitás, etika és ízlés alapján álló társulatot."" format="Default click" activate="click" close text="Mészáros: i. m. 42."]

Zsámbéki Gábor így idézte fel a történteket: [popup title="„Eljött a pillanat, amikor eldöntetett a mi bukásunk. Ezt persze nem lehetett valami könnyű megmagyarázni és bejelenteni, hiszen ahhoz túlságosan sok sikeres produkciónk volt már, amelyek telt házakkal hosszú szériákat éltek meg. Így aztán a szokásos gyávácska magyar módszer került alkalmazásra: közölték velünk, hogy minket ugyan megtartanak az állásunkban - Székely Gábor volt a főrendező. Én a vezető rendező -, csak kineveznek a fejünk fölé egy új igazgatót és még egy művészeti vezetőt is. Nyilván azért találták ki ezt, hogy megértsük, jobb, ha magunktól elmegyünk a fenébe. De akkor titkos üzenetek és suttogó küldöttek érkeztek, mondván, lesz egy olyan tárgyalás, amelyen nekünk módunkban áll akár a Várszínház, akár a Katona József Színház függetlenségét kérni. És akkor mi eldöntöttük, hogy ha ez valóban megadatik, akkor a Katonához ragaszkodunk. [...] Később valóban sor került arra a megbeszélésre, ahol ezt az igényünket bejelenthettük. [...] A Katona akkor jött létre, amikor a régi rendszer már erőtlen volt, és nem tudta igazán működtetni a maga cenzúráját. Ha a politikai éberség még a régi lett volna, akkor már azt sem engedték volna, hogy ennyi tehetséges ember összegyülekezzen. Mert abban korábban mindig nagy veszélyt szimatoltak. És a Katona akkor sem jöhetett volna létre, amikor már a pénz kezdett a mindenható úr lenni a színházban is..."" format="Default click" activate="click" close text=" „A szemlélet a fontos.” Mészáros Tamás interjúja Zsámbéki Gáborral. Mészáros Tamás: i. m. 9-10. "]

Nyilván igaza van Zsámbékinak abban, hogy a politikai vezetés nem szívesen élezte volna tovább a Nemzeti-ügyet, s mint akkoriban szokás volt, káderátcsoportosítás útján szerették volna megoldani a két prominens rendező helyzetét. De az is egyértelmű: a Nemzetiben kikényszerített vezetőváltás Pozsgay Imre személyes veresége is volt, tehát bizonyos fokig presztízskérdéssé vált a számára, hogy a helyzetből - amennyire lehetett - mégse vesztesként kerüljön ki, ugyanakkor, - mint más esetekben (a nyíregyházi vagy a zalaegerszegi színházalapításkor) - egy szellemi alkotóműhely létrehozásában is közreműködjék. S ha ez nem ment az erő pozíciójából, ekkor megpróbálta a politikai taktikázás segítségével: lemondatása előtt már aláírt, teljes dokumentációval ellátott alapítólevéllel rendelkezett az új intézmény, amely azonban mindaddig páncélszekrényében lapult, míg az alapításhoz szükséges végleges

A minisztérium újabb vezetőcserét határozott el. 1982-ben a színház igazgatásával Malonyai Dezsőt bízzák meg, aki mellett Vámos László, mint a színház művészeti vezetője-főrendezője működött. 1983. január 1-jétől a Katona József színház önálló művészeti intézménnyé vált, amelynek igazgatója Székely Gábor, főrendezője pedig Zsámbéki Gábor lett.

Így jött létre tehát a mai formájában a Katona József Színház, amelyet a saját hitvallása szerint:

* * *

Az itt közölt források kettő kivételével a Művelődési Minisztérium iratanyagában, Pozsgay Imre miniszteri iratai között egy iktatószám alatti iratcsomót alkotva mutatják be az önálló Katona József Színház létrehozásával kapcsolatos tárgyalássorozat írásban is rögzített állomásait. Ahhoz azonban, hogy a Katona József Színház megalakulásának körülményeiről pontos képet kapjunk, nem lehet eltekinteni a résztvevők megszólaltatásától, nyilatkozatainak ismeretétől. A színházi ügyekben a korszakban „mindenható" Agitációs és Propaganda Bizottság ugyanis nem foglalkozott érdemben az önálló Katona József Színház létrehozásának kérdésével (ellentétben más színházakkal, melyek felállításáról általában terjedelmes előterjesztések és határozatok születtek). A Katona József Színház egyszer csak mint egy létező önálló színház jelent meg a színházi évadértékelésekben és évadtervekben.

A forrásközlés anyaggyűjtésekor kutatásokat végeztem az MSZMP PB, a KB Tudományos és Kulturális Osztály, az Agitációs és Propaganda Bizottság ill. Óvári Miklós titkári, valamint a kulturális területért aktuálisan felelős Művelődési Minisztérium iratanyagában, de az önálló Katona József Színház létrehozásának körülményeire, folyamatára az itt közölteken kívül nem találtam dokumentumokat. A megtalált és még inkább a meg nem talált - talán nem is létező - források, ill. a fellelt iratokban található apró utalások és a résztvevők nyilatkozatai azt erősítik, hogy az önálló Katona József Színház létrehozása egy „színfalak mögött" lezajlott játszma részeként történt. A források főszereplőjének, Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettesnek nyakatekert magyarsággal megírt jelentései, feljegyzései is ezt a folyamatot bizonyítják. A valódi döntéshelyzetben lévő és a döntést bizonyára meg is hozó személyek - Aczél György, Óvári Miklós vagy Pozsgay Imre - neve a dokumentumokban csak elvétve vagy egyáltalán nem jelenik meg.

Ezen a napon történt február 20.

1938

Svájcban népszavazással arról döntenek, hogy a rétoromán legyen a nemzet negyedik hivatalos nyelve.

1945

Az SZDP és az MKP összekötő bizottsági ülésén a szociáldemokraták bejelentették, hogy fenntartják az önálló pártifjúsági mozgalom létre-...Tovább

1962

John Glenn az első amerikai űrhajós, megkerüli a

1999

A Szojuz TM–29 űrhajóval elindul az első szlovák űrhajós, Ivan Bella.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők