50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

Berlin kérdése 1945 után

1945 májusában a szövetséges hatalmak fegyveres erőinek győzelme után a Berlint elfoglaló Vörös Hadsereg a város nyugati területének megszállási feladatait átadta a nyugati szövetségeseinek. Berlin területének 53,9%-a, népességének pedig 62,9%-a került a nyugati államok (Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország) ellenőrzése alá. Az 1945. július 17-én megtartott potsdami értekezleten a szövetséges hatalmak megerősítették a négyhatalmi megszállási rendszert, azonban a központi német kormányzás megalakítását elodázták. Mindezek ellenére a szövetséges hatalmak a megszállás időszakában is egységes gazdasági egésznek tekintettek Németországra. Az 1946-47. évekre azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Németország és Berlin a már felvillanó hidegháborús ellentétek gócpontjában

A Szovjetunió ugyanis több ízben megpróbálta elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel a berlini megszállási övezeteiket, amelynek kudarca miatt 1947-re Berlinben fokozatosan kiépült a műszaki határzár. Nagyon is helyénvaló Ruff Mihály állítása, „Berlin mindkét fele természetesen terepe volt a politikai harcnak, ideológiai konfrontációnak, a hírszerzésnek és a katonai jelenlétnek, feszültségnek."

A második világháború végeztével lényegében kevesen számoltak a kelet-nyugati irányú kapcsolatok ilyen rövid időn belül bekövetkező romlásával. Figyelemre méltó George F.

amerikai diplomata 1945 nyarán kelt írása, : „Az az elképzelés, hogy Németországot az oroszokkal együtt kormányozzuk, őrültség. De ugyanilyen őrültség azt képzelni, hogy az oroszok meg mi egy szépnapon udvariasan visszavonulunk, és a vákuumból egy békés, szilárd és baráti Németország fog kiemelkedni. Nincs más választásunk, mint hogy saját németországi övezeteinket a függetlenség olyan formájához vezessük el, amely annyira kiegyensúlyozott és biztonságos, olyan fölényben van, hogy a kelet nem veszélyeztetheti. Inkább egy feldarabolt Németországot, amelynek legalább a nyugati része bástya a totalitárius rendszer erőivel szemben, mint egy egységes Németországot, amely ezeket az erőket az Északi-tengerig engedi előrejutni." 1948 nyarán a Nyugat-Németországban és Berlin három nyugati övezetében végrehajtott miatt a Szovjetunió első lépésben lezárta a berlini belnémet határt, és intézkedéseket tett a keleti megszállási övezetben érvényes fizetőeszköz (keletnémet márka) kibocsátására. A berlini blokád ideje alatt a nyugati szövetségesek mindössze légi úton tudtak gondoskodni a város ellátásáról. Az első berlini válságként elhíresült blokád csaknem tíz hónapig akadályozta az áruforgalmat a két városrész között, azonban 1949. májusban az átkelés újra szabaddá vált. Második lépésként a németországi szovjet katonai adminisztráció 1948. június 19-ei rendeletével , hogy: „A Németország nyugati megszállási zónáiban kiadott pénzjegyek forgalma tilos a szovjet megszállási zónában és Nagy-Berlin területén, amely Németország szovjet megszállási zónájában terült el, és gazdaságilag a szovjet megszállási zóna egy részét jelenti. A Szovjet Katonai Közigazgatás tudomására hozza Németország lakosságának, hogy a nyugati megszállási zónában kiadott új pénzjegyek, valamint Németország nyugati megszállási zónáiból birodalmi márka, váltómárka (Rentenmark) és szövetséges katonai márka behozatala a szovjet megszállási zónába és Nagy-Berlin területére tilos."

A Szovjetunió célja végeredményben nem más volt, mint hogy a nyugati szövetségeseket Nyugat-Berlin elhagyására kényszerítse, s ezzel befolyás alá helyezze az egész várost. 1948 második felétől tehát egymást követték azon lépések, amelyek végeredményben előkészítették Németország kettébomlását. A nyugati hatalmak 1948. március-június folyamán Londonban folytattak tárgyalásokat, ahol elvi ajánlás született egy nyugatnémet állam létrehozására. A berlini események komoly hatást gyakoroltak mind az amerikai, mind pedig a nyugat-európai politikai vezetésre, s 1948-ban Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux-államok aláírták a Brüsszeli Egyezményt, amellyel megalakult a Nyugat-Európai Unió. A német kérdés megoldása egyidejűleg az európai egységesülési folyamat, valamint egy közös védelmi politikának a megteremtésében csúcsosodott ki, amely végül 1949 áprilisában az Észak-atlanti Szövetség megalakításához vezetett.

Az Egyesült Államok NATO általi európai katonai jelenléte komoly ellensúlyt jelentett a Szovjetunió expanziós politikájával szemben. 1949. május 23. és június 20. között Párizsban tanácskozott a négy nagyhatalom külügyminiszteri tanácsa, amelyen a Szovjetunió küldöttsége arra szólította fel a szövetségeseket, hogy egy egységes német kormánnyal kössék meg a békeszerződést, azonban a nyugati hatalmak mindezt szabad választások megtartásához kötötték, amelyet pedig a Szovjetunió

A győztes hatalmak európai és világpolitikai érdekellentétei miatt a német (és a berlini) kérdés megoldására tett lépéseik nem járhattak sikerrel.

Berlin műholdképe a fallal

(Forrás)

1949. augusztus 14-én Németország nyugati országrészében választásokat tartottak, ahol a győztes párt, a kereszténydemokrata CDU a bajorországi keresztény-szociális CSU-val a szavazatok 31%-át szerezte meg. Az 1949. szeptember 15-én megalakult Bundestag

választotta a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjává. Minderre válaszul Németország keleti részében 1949. október 7-én a Német Néptanács Ideiglenes Népi Kamarává alakult, amely az alkotmány elfogadásával létrehozta a Kelet-Berlin NDK-ba történő integrációja az alkotmány elfogadásával folytatódott, amely a várost (városrészt) az ország fővárosának tekintette. Kelet-Berlinben működtek az NDK hivatalos szervei is, tehát a Szovjetunió átadta Kelet-Berlin és az ország igazgatásának jogait. Az NDK értelmezése Berlin státuszára nézve az volt, hogy az különleges terület a szovjet megszállási szférában, és annak igazgatásában a nyugati nagyhatalmak is .

Az NDK-ban a rosszabb életkörülmények közepette a hatalom egyre keményebben lépett fel a sztálinista típusú társadalom kiépítése érdekében. Ezzel egy időben Nyugat-Németországban az életszínvonal viszont növekedni A romló gazdasági helyzet miatt az NDK állampolgárok évről-évre jelentős számban távoztak a még nyitott berlini határokon keresztül nyugatra. Az országot elhagyók száma a Sztálin halálát (1953. március 5.) követő tüntetések vérbefojtása után emelkedett a legmagasabbra. Az 1953. júniusi berlini és más kelet-németországi kitört zavargások gyökere 1952-re vezethető vissza, amikor a Német Szocialista Egységpárt az NDK gazdaságának további átalakítását irányozta elő. A szocializmus alapjai lerakásának ideológiai elméletét követve célul tűzték ki a magánipar maradványainak felszámolását és - hasonlóan a többi szocialista berendezkedésű országok sztálini terveihez - a nehézipar, valamint hadiipari beruházások emelését. A munkanormák felemelése és az áremelkedések terén hozott intézkedések azonban már a munkások mindennapjait oly súlyosan érintette, hogy a tüntetések utcai megmozdulásokba torkolltak. A kezdetben bérkövetelésnek mutatkozó tüntetés fokozatosan politikai tüntetésbe ment át. A kelet-berlini vezetés az eseményeket nyugati „fasiszta" provokációknak nyilvánította, amelyben nyugat-berlini provokatőrök a közellátás és a normarendezés folyamán a dolgozók hangulatában beállott romlást alkalmasnak vélték egy felkelés A kivándorlók száma a felkelés leverését követő néhány hónap alatt a 200 ezer főt is elérte.

Az '50-es évek

Kelet-Németország gazdasága is fejlődésnek indult, azonban az újjáéledő ipar számára súlyos csapásnak bizonyult, hogy folytatódott a szakképzett munkaerő tömeges kivándorlása. Az NDK gazdaságára azonban pozitívan hatott a nyitott berlini határ. 50 ezer kelet-berlini dolgozott Nyugat-Berlinben, lényegében az ő fizetésük jelentette az NDK egyik fő A politikai vezetés azonban bizalmatlansággal tekintett a Nyugat-Berlinben munkát vállalókra és több intézkedéssel szankcionálták a nyugati munkavállalást. A határ 1961. évi lezárása előtti napokban már napi 1500-1900 menekültet regisztráltak a nyugat-berlini menekülttáborokban. 1961-ig az NDK-ból összesen három millió személy távozott (A disszidálásokról lásd a 9. szám alatt található forrásokat!)

Ezen a napon történt november 13.

1918

IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább

1918

A magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírnak egy 18 pontos fegyverszüneti egyezményt, az ún. belgrádi...Tovább

1938

Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.

1942

Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább

1957

A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők