A kubai rakétaválság

A világ egy nukleáris háború küszöbén

„A háborús félelem azonban főleg a nők között erős. Szentesen arról beszélnek, hogy 16-18 éves fiúkat behívják katonának, elviszik Szovjetunióba, ott kiképzik őket, és onnan viszik Kubába. A hatvani járásban elterjedt, hogy már sok fiatalt be is hívtak katonának. Elszórtan találkozni a munkafegyelem lazulásával. Csomós és Pusztaföldvár községekben a tsz-tagság mintegy fele nem dolgozott, mondván, háború lesz."

Az 1962-ben általánosan kubai rakétaválságként elhíresült nemzetközi konfliktusra napjainkban úgy emlékezünk vissza, mint a világpolitikai status quo-t leginkább fenyegető, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között „élesben" lezajlott nemzetközi

. A két szuperhatalom közötti konfliktus mélyreható elemzését a hazai és a külföldi történészek különböző forrásokból vették már górcső alá, mint például a két „főszereplő", és . Az 1962. év végén lezajlott konfliktus potenciálisan egy, a világra kiterjedő nukleáris háború veszélyét hordozta magában, így a kubai rakétaválság mindig is az érdeklődés homlokterében . Célunk olyan dokumentumok válogatása volt, amelyek eddig kevésbé voltak ismertek. Közreadunk olyan, a magyarországi közvélemény hangulatában történt változásokról készült jelentéseket is, amelyek tükrözik a hazai átlagemberekben véleményét az eseményekről. Más dokumentumok - főként követségi feljegyzések, jelentések - a válság alatti egyeztetések folyamatát tárják az olvasók elé. Két forrás angol nyelven már napvilágot látott, forrásértékük miatt azonban újraközöljük azokat.

A szovjet középhatótávolságú rakéták helyét bemutató légifelvétel

 

A válság előzményei

A kubai válság gyökerei az 1962. év végén kirobbant konfliktust megelőző időszakra vezethetők vissza és egyrészről a hidegháború természetében keresendők, viszont a megoldás arra utal, hogy túl vagyunk a „klasszikus" hidegháború időszakán.

A

nevével és tevékenységével jelzett periódus kezdete az 1953. évre nyúlik vissza, amikor Castro a által vezetett katonai diktatúra megdöntése ellen -többedmagával, köztük - gerillaharcot kezdeményezett. A több évig tartó váltakozó sikerű harc végén, 1958. december 31-én, Batista elmenekült Kubából, és a forradalmi hadsereg 1959. január 1-jén bevonult Havannába. A kubai forradalom győzelmét követően a Fidel Castro vezette Kuba és kommunista Népi Szocialista Párt elsődleges célkitűzése között szerepelt az USA-tól való függés fokozatos megszüntetése. A megdöntött Batista-rendszer és az amerikai pénzügyi élet összefonódása miatt a kubaiakban igen erős volt Egyesült Államokkal szembeni ellenszenv, s washingtoni magyar nagykövetség jelentése szerint erről a tényről Washingtonban is mindenki . Az amerikai kormány, figyelembe véve a sziget stratégiai helyzetét, kezdetben a súrlódások elkerülésében volt érdekelt.

Az Amerikai Egyesült Államok és Kuba közötti feszültséget mélyítette, hogy a közben miniszterelnökké kinevezett Fidel Castro az amerikaiaknak tett ígéretek ellenére nem rendezett demokratikus választásokat, az irányítás lényegében Fidel Castro, Che Guevara és Raúl Castro kezébe került. Mikojan szovjet miniszterelnök-helyettes 1960. február 4-ei havannai látogatása a Szovjetunió gazdasági-politikai pozícióinak megerősödését hozta magával, amelynek eredményeképpen megkötötték az első szovjet-kubai kereskedelmi szerződést. A potenciális gazdasági előnyök mellett a szovjetek Kuba geopolitikai elhelyezkedéséből eredően katonapolitikai súlyuk további erősítésének lehetőségét látták a Karib-tengeri országgal kötött szerződésben. Az Amerikai Egyesült Államok 1961 januárjában megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával, ami előjele volt egy esetleges katonai összeütközésnek. Ezekben a napokban a CIA már rendszeresen felderítő repüléseket hajtott végre Kuba felett. 1961. április 17-én Egyesült Államokba menekült kubai

álló és amerikai fegyverekkel felszerelt önkéntes alakulat szállt partra a kubai kormány megbuktatására Zapata-tartomány Playa Giron-i szakaszán, elhíresült nevén Disznó-öbölben. A rosszul előkészített akciót a kubai hadsereg rövid időn belül visszaszorította. Az Amerikai Egyesült Államok Kuba irányába folytatott politikája az ezt követő másfél évben Kuba gazdasági elszigetelésére koncentrálódott, mindez azonban előrevetítette a súlyos konfliktus kialakulását a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Ezen a napon történt augusztus 25.

1907

Stuttgartban megtartották a szocialista ifjúsági szervezetek első nemzetközi konferenciáját. A tanácskozás középpontjában a militarizmus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők