A Párkányi-híd

„Az esztergomi híd újjáépítéséhez egyébként a jelenlegi viszonyok között magyar részről úgyszólván semmi érdek nem fűződik. E munkát nem tartom sürgősnek, ennélfogva arra az időre kívánom elhalasztani, amikor a kedvezőbb gazdasági viszonyok a híd újjáépítését szükségessé és az építési költségek előteremtését lehetővé teszik. Annak idején nem fogok elzárkózni az érdekelt két állam közötti tárgyalások megindítása elől, de már most leszögezni kívánom, hogy a híd újjáépítése költségeiből legfeljebb a felét vállalhatom.”

Bevezetés 

"Az esztergomi híd újjáépítéséhez egyébként a jelen viszonyok között magyar részről úgyszólván semmi érdek sem fűződik" - kísérlet a párkányi híd újjáépítésére 1946-ban

A 2001-ben több évtized után újjáépített, majd ünnepélyes keretek között a forgalomnak ismét átadott, Esztergom és Párkány (Sturovo) között a Dunán átívelő Mária Valéria híd még a második világháború harcaiban szenvedett olyan sérüléseket, amelyek használhatatlanná tették. A csonkává vált híd sorsa a múlt évben Szlovákia és Magyarország közös erőfeszítéseinek köszönhetően végre rendeződött és azóta nem csupán a háború és az elszakítottság szomorú mementójaként létezik, hanem ismét a két part (két ország) közlekedést szolgálja. Erre azonban nem kellett volna feltétlenül évtizedeket várni. Ugyanis már rögtön a második világháború vége után kezdeményezte a csehszlovák állam, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdjék meg a híd felújításának munkálatait és adják át a hidat a forgalomnak. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság mellett működő ún. Csehszlovák Köztársaság Delegátusa már 1946. november 7-én jegyzékben fordult a magyar külügyminisztériumhoz a párkányi híd tárgyában. Ebben hivatkoztak két, ugyancsak lerombolt, de már újjáépített dunai magyar-csehszlovák határhídra: a komáromira (Komárno), amelyet a csehszlovák állam, és a Medve (Medved'ov) mellettire, amelyet viszont a magyar állam költségén tettek ismét használhatóvá a háborús sérüléseket követően. A jegyzék kiemelte a Párkány és Esztergom közötti híd fontosságát, majd felhívta a magyar diplomácia figyelmét arra, hogy tegyen lépéseket a híd újjáépítése ügyében. A csehszlovákok - bár hivatkoztak arra, hogy a komáromi híd felújítása több költséggel járt számukra, mint a medvei hídé Magyarország számára -, ezt a két állam közös munkájaként, megosztott költségvetéssel akarták megvalósítani, mivel "a harmadik hídnak az újjáépítése mindkét állam részére fontos". (Érdekesség: a jegyzék magyar fordításában a Csehszlovákiához tartozó Párkány neve nem Sturovóként szerepelt, ám a Magyarországhoz tartozó Esztergom neve következetesen szlovák nevén, Osztrihámként olvasható az iratban, mi több, a nem tisztázott szövegben még ez is helytelenül, Osztrikám (sic!) változatban.)

Az adott korszak személyi hatalmi viszonyait, illetve a külügy teljes önállótlanságát tökéletesen tükrözi, hogy a külügyminisztérium a jegyzéket 1946. november 20-án átküldte a közlekedési tárcához amelynek élén ekkor a kommunista párt erős embere, Gerő Ernő állott. "Kérem Miniszter Urat, hogy engem álláspontjáról és intézkedéseiről mielőbb tájékoztasson a Delegációnak adandó válasz céljából" - olvashatjuk a külügy Gerőhöz írt hivatalos levelében. Már pusztán ez az egy mondat is jelzi adott helyzetben a külügyi és a közlekedésügyi tárca egymáshoz való viszonyában a fölé- és alárendeltségi viszonyokat.

Gerő, "a hídverő" a párkányi híd ügyében nem bizonyult méltónak közismert elnevezéséhez. A hozzá intézett levélre a rá annyira jellemző módon (az irat szövegén keresztbe, nagy betűkkel, ceruzával, sorait egyszerűen mint "Gerő" szignálva) vezette rá egyértelmű döntését 1946. november 26-án: "Nincs rá pénzünk, nem is halaszthatatlanul sürgős."

Gerő személyi erőterét ugyancsak kiválóan példázza az, hogy a külügy a párkányi híd felújításáról szóló jegyzéket megküldte az újjáépítési minisztériumnak is, de az erről szóló kísérőlevél csupán 1946. november 30-án, tehát napokkal azután kelt, hogy a közlekedési tárcának is megküldték a jegyzéket, sőt Gerő - mint láthattuk - ekkor már meg is hozta döntését! Ugyancsak jelzésértékű, hogy míg Gerőnek azt írta a külügy, hogy álláspontjáról és intézkedéseiről adjon tájékoztatást, az újjáépítési tárcától udvariaskodó hangnemben és géphibákkal tarkított levélben ("nagybecsű álláspontjáról mielőbb tájékoztatni szíveskedjen") csak állásfoglalást vártak.

A döntés tehát megszületett, már csak az volt hátra, hogy mindezt hivatalosan is a külügy tudomására hozzák. Gerő sorai nyomán a közlekedési tárca 66771/1946 sz. aktáján a hivatalos levéltervezetet (a levél másolata nincs az aktában) is megszövegezték. Ebben leírták, hogy valóban felépült a komáromi, illetve medvei híd, de arról soha nem született megállapodás, hogy a párkányi hidat mikor, milyen feltételekkel állítsák helyre, így azt nem is lehet összefüggésbe hozni a két másik híd esetével. Az ezt követő sorok önmagukért beszélnek: "Az esztergomi híd újjáépítéséhez egyébként a jelen viszonyok között magyar részről ugyszólván semmi érdek sem fűződik. E munkát nem tartom sürgősnek."

A végleges szövegben, amely eredetileg többes szám első személyben íródott, egy gondos kéz következetesen javította az igéket: "tartjuk" helyett "tartom", kívánjuk" helyett kívánom" stb. A válasz végül azzal a megjegyzéssel zárult, hogy a magyar fél a jövőben nem zárkózik el a híd újjáépítésétől, de a költségeknek akkor is legfeljebb csak a felét fogja vállalni Magyarország.

Rövid idő elteltével a külügy valami oknál fogva még egy kísérletet tett, hogy válaszra bírja a közlekedési tárcát (e mögött talán az a szándék is meghúzódott, hogy pozitívabb választ csikarjanak ki, de meglehet, csak a bürokrácia útvesztőiben akadt el Gerő értesítése) és 1946. december 9-én ismét állásfoglalásra kérték Gerőt (6. forrás). E levél hangvétele is érzékelteti a hatalmi viszonyokat, mivel már egyértelműen leszögezi, hogy az átiratot "saját hatáskörében való szíves intézkedés végett" küldik meg hozzá. Az újabb válasz pedig már-már megalázó, lényege, hogy a döntésről a külügy már értesült, az ügyet "ad acta" kell tenni.

Összességében a döntési mechanizmus érdekes példáját kínálja a párkányi hídra vonatkozó néhány forrás. Az élénk aktaforgalom ellenére a lényeg Gerő ceruzával sebtében odavetett néhány sorában rejlett, amely kellő időben és helyen hivatalos formát is kapott ( talán lényegtelennek ható, de jellemző apróság: még csak nem is az irat szélére, hanem a szövegen keresztbe írta le sorait a nagyhatalmú miniszter). A külügynek írt hivatalos válasz néhány sora azonban mintha csakugyan a jövőt sejtette volna, amikor a híd újjáépítésének várható idejéről szólt: "Arra az időre kívánom halasztani, amikor a kedvezőbb gazdasági viszonyok a híd újjáépítését szükségessé és az építési költségek előteremtését lehetővé teszik. Annakidején nem fogok elzárkózni az érdekelt két állam közötti tárgyalások megindítása elől."

Ezen a napon történt november 13.

1918

IV. Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár) a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemond a magyar...Tovább

1918

A magyar kormány és az antant balkáni haderőinek képviselői Belgrádban aláírnak egy 18 pontos fegyverszüneti egyezményt, az ún. belgrádi...Tovább

1938

Kihirdetik az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről.

1942

Az Egységes Pártból előző év nyarán kilépett képviselők Gömbös Gyula vezetésével megalakítják a Magyar Nemzeti Függetlenségi (fajvédő)...Tovább

1957

A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Nagy Íróperben: Déry Tibort 9 év, Háy Gyulát 6 év, Zelk Zoltánt 3 év és Tardos Tibort 1,5 év...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők