Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).

A tanúk beszélnek

Források a csehszlovákiai magyarok kitelepítéséről

„Hogy miért mentünk át, és miért lőttünk át szlovák területre, azzal indoklom, hogy mint demokratikus magyar rendőrök nem bírtuk elviselni, hogy úgy bánjanak a szlovákok magyar testvéreinkkel, mint ahogy azt szemünk láttára tették, mert azt a legnagyobb embertelenségnek tartom, a demokráciával össze nem egyeztethető az, hogy emberek ezreit 20-22 fokos hidegben szétszórják, szétszakítsák családjaiktól csak azért, hogy azokat deportálják, vagy menekülésre kényszerítsék, csak azért, mert magyarok.”

3.

a.

Kihallgatási jegyzőkönyv ifj. Árpa József szlovákiai bántalmazásáról
1946. november 29.

Magyar 15. honv. hv. szd. pság.

Jegyzőkönyv

Felvétetett Győrben 1946. évi november hó 29-én a fenti szd. irodahelyiségében, (Teleki u. laktanya)
Tárgy: ifj. Árpa József Csehszlovákiából kiutasított színész bántalmazása a szlovák hatóságok által.
Jelen vannak: ifj. Árpa József színész, Mátay Andor hdgy. szd. pk. , Marti Béla honv. jegyzőkönyv vezető.

Ifj. Árpa József szül. Pozsonyban 1926. április 12-én, anyja neve: Derzsy Mária, foglalkozása: színész, lakik: Győr, Árpád út 63. sz., az igazmondásra történt figyelmeztetés után, a neki feltett kérdésekre előadja a következőket:

1./ Hol lakott Szlovákiában, mikor és miért utasították ki?

Pozsonyban a Jókai u. 9. sz. alatt laktam, és 1945. május 9-én utasítottak ki azért, mert magyarnak vallottam magam, szüleimmel együtt.

2./ Mint kiutasított, mikor és hol lépte át a határt, Magyarországon hol jelentkezett és hol telepedett le?

1945. évi július 28-án, Oroszvárnál léptük át a határt szüleimmel, Budapesten a Népgondozó kirendeltségnél jelentkeztem és először Rákosfalván, majd megélhetési okok miatt Győrben telepedtünk le.

3./ Mikor, milyen ügyben és hová kért a magyar hatóságoktól alkalmi útilapot?

1946. évi augusztus 21-én kértem alkalmi útilapot Nagymegyerre, hogy nővéremnél lévő ingóságaimat elhozhassam.

4./ Ezzel az alkalmi útilappal Nagymegyerre ment-e, ha igen, meddig tartózkodott ott?

Még 22-én Nagymegyerre mentem, és egy napig tartózkodtam ott.

5./ Elhagyta-e Nagymegyert, ha igen, hová ment és milyen célból?

Augusztus 22-én elhagytam Nagymegyert, Pozsonyba utaztam, hogy a nővéremnél lévő ingóságainkat megmentsem.

6./ Tudta-e, hogy ezzel kihágást követ el?

Tudtam, hogy tilos, amit csinálok, de kénytelen voltam Pozsonyba menni, mert ingóságainkat más módon megmenteni a szlovákok elől nem tudtam volna. Útlevelet kapni nem tudtunk, viszont mikor kiutasítottak a szlovákok, csak egy hátizsákra való holmit engedtek áthozni, sőt, még ami abban jó volt, azt is elszedték a határon.

7./ Hogyan fogták el Pozsonyban a szlovákok, és hová vitték?

Pozsonyban a nővéremnél összecsomagoltam ingóságaimat, és kimentem a vasútállomásra, hogy Nagymegyerre visszautazzak. Itt fogtak el a szlovák rendőrök, bekísértek a Kórház utcai rendőr igazgatóságra.

8./ A továbbiakban milyen eljárást folytattak le ön ellen a rendőr igazgatóságon, és bántalmazták-e?

A rendőr igazgatóságon becsuktak a politikai osztály egyik (18-as) cellájába, ahol rajtam kívül egy, majd később, meg egy vizsgálati fogoly volt. A nevük: Lusitsza Béla bécsi lakos és Dittrish Emil pozsonyi lakos, ezek után kerültek még cellámba még: Trypski József, majd Gyuraskó László bártfai (16 éves diák) lakos. Szeptember 14-ig egyetlen egyszer sem hallgattak ki. Ekkor 14-én a referens elé vezettek kihallgatásra. A kihallgatás udvarias hangnemben folyt le, és kérdésemre még azt a választ is kaptam, hogy két-három nap múlva szabadon bocsátanak. Ez a kihallgatás a II. emelet 214-es számú szobájában folyt le. Még aznap éjjel újra kihallgatásra vittek, ez alkalommal a 233/a számú szobába vittek. Amint beléptem, azzal fogadott a kihallgatást vezető (nem volt azonos a nappali kihallgatást végzővel): „Látja, milyen sötét van itt, és nincs itt senki, ha agyonütjük magát, akkor sem tudja meg senki." Ezen figyelmeztetések után magyar spionnak neveztek, és nekem álltak hátulról elkezdtek ütlegelni. Ezt a műveletet addig folytatták velem, míg össze nem estem. Ezt a kihallgatási módszert 16 egymást követő éjszaka alatt alkalmazták, míg végül olyan állapotba jutottam, hogy kórházba voltak kénytelenek szállítani.

9./ Milyen hangnemben hallgatták ki, és milyen mértékben bántalmazták?

A kihallgatási hangnemük csendes és gúnyos módon történt. A bántalmazás következtében súlyos sebeket ejtettek rajtam, karddal és bikacsekkel, időnként tenyér éllel a nyakcsigolyámra csapdostak. Egy esetben a falon lógó Sztálin képet leakasztották a helyéről, és a képet tartó horogra kezemet összekötve felhúztak. A bántalmazásoknak az eredménye a fenti pontban említett kórházba utalás lett.

10./ Meddig tartott a bántalmazása, és miért hagyták abba?

Bántalmazásom szeptember hó 14-én kezdődött, és szeptember hó 29-én nyert befejezést. Mégpedig azon oknál fogva, hogy egészségi állapotom a súlyos bántalmazások következtében annyira leromlott, hogy kórházi ápolásra lett szükségem.

11./ Mennyi ideig volt kórházban, és ott kihallgatták-e?

Kórházba folyó év október 4-től október [november] 1-ig voltam, ahol kihallgatásra nem került sor.

12./ Mikor a kórházból elbocsájtották, szabadon engedték-e, vagy újra letartóztatták?

A kórházból való elbocsájtásomkor ismét letartóztattak, és visszaszállítottak a 18-as cellába.

13./ Történt-e a további fogvatartása alatt újból bántalmazás, vagy kihallgatás?

Fogságom további ideje alatt sem bántalmazást, sem kihallgatást nem foganatosítottak.

14./ Mikor és miért engedték szabadon?

Folyó év november hó 24-én engedtek el, mert ellenem adatot beszerezni nem tudtak

15./ Aláírta-e az elbocsájtó ívet, vagy megpróbálta-e megtagadni az aláírást?

Az elbocsájtó ívet aláírtam, mert az aláírás megtagadása esetén kilátásba helyezték, hogy még három hónapot kell ülnöm.

16./ Elolvasta-e, hogy mit tartalmazott az elbocsájtó ív?

Elolvastam, az elbocsájtó ív tartalmazta, hogy 3 napig tartottak fogva, kihallgatásaim alkalmával erőszakot nem alkalmaztak (bántalmazás nem történt) és a rendőrség épületét egészségesen hagytam el.

17./ Az elbocsájtó ív aláírása után hova vitték?

Nagymegyerre, ahol azzal bocsájtottak szabadon, hogy a legrövidebb úton feketén hagyjam el Csehszlovákia területét.

18./ Elvették-e az alkalmi útilapot, és hogyan jött át a határon?

Az alkalmi útilapot elvették, a határon november 25-én, 23-24 h között Medvénél jöttem át a határon.

19./ Kiket tud megnevezni, akik fenti állításait bizonyítják?

Gubodi Sándor budapesti lakos (közelebbi címe ismeretlen), továbbá a 8-ik pontba foglalt személyek.

20./ Látott-e az önéhez hasonló eseteket, meg tud-e nevezni olyan személyeket, akiket szintén bántalmaztak magyarságukért?

Láttam, de megnevezni őket nem tudom, mert valamennyien általam ismeretlenek voltak.

21./ Van-e még valami előadnivalója?

Vallomásom helyesen van felvéve, más előadni valóm nincs.

A jegyzőkönyvet felolvasás után jóváhagyólag aláírtuk.

K. m. f.

Marti Béla honvéd                                                                               ifj. Árpa József
jegyzőkönyv vez.                                                                                kihallgatott

Mátay Andor hadnagy [?]
századparancsnok

Jelzet: MOL XIX-B-10-IV/12-7674/1946, 1. doboz - A jegyzőkönyv fotómásolatát mellékeljük.

b.

Jegyzőkönyv Vigh István, Horváth László és Végh Gyula meneküléséről
1946. december 9.

Magyar 15/3. honvéd határvadász őrs

Jegyzőkönyv

Készült Nagybajcson, 1946. évi december hó 9-én, 9 órakor a 15/3 honvéd hv. őrs iroda helyiségében.

Jelen vannak: alulírottak.
Tárgy: Szlovákiából történt menekülés.

Személyi adatok: Vígh István, szül: 1912. I. 27-én Medve községben. Anyja neve: Nagy Mária, vallása: r[ómai] k[atolikus], családi állapota: nős, 3 gyermek. Foglalkozása: halász. Volt lakhelye: Medve 88. Jelenlegi lakhelye: Gönyű, Iskola u. 64. sz.

Horváth László, szül: 1924. VIII. 20-án Medve községben. Anyja neve: Petőcz Mária, vallása: rk. Családi állapota: nőtlen. Foglalkozása: kovácssegéd. Volt lakhelye: Medve, 89. sz. Jelenlegi lakás: Dunaszeg, Homok u. 132.

Végh Gyula, szül: 1913. IV. 19-én Medve községben. Anyja neve: Oros Erzsébet. Vallása: rk. Családi állapota: nős, 1 gyermek. Foglalkozása: földműves. Volt lakhelye: Medve, 162. sz. Jelenlegi lakhely: Győrszabadi, Fő u. 20. sz.

Nevezettek az igazság hű megmondására történt figyelmeztetés után a következőket adják elő.

Vígh István előadja, hogy f. hó 8-án 22 órakor cseh tehergépkocsik jelentek meg a Medve községben, pontosan 21 drb, pótkocsikkal együtt. A medvei komisszár f. hó 7-én délután magához hivatott magyarokat, hogy jelentkezzenek szlováknak, mert elviszik mindazokat, akik nem jelentkeznek, Szudéta területre. Sokakat megfélemlített, és 20 család jelentkezett is, a legtöbb ember azonban kitartott magyarsága mellett. A gépkocsik nem voltak Medvén sokáig, mentek tovább Komárom felé. A komisszártól tudta meg a község, hogy a napokban Medve községre kerül a sor. A kétségbeesés, sírás, kapkodás, tétlenség nagyfokú. Sokan kimenekülnek a Duna partra, és kétségbeesetten kiabálnak át Nagybajcsra, hogy menjenek át értük. Így történt, hogy Bajcsi András és Sebők Imre családjukkal és hirtelen összeszedett holmijukkal 8-án 19 órakor lementek a Duna partra és kiabáltak át Nagybajcsra, amikor a szlovák fináncok, két szlovák katonával elfogták őket és elvitték, senki nem tud róluk, hogy mi történt velük.

Vígh István előadja továbbá, hogy mily rettenetes körülmények között bujkált feleségével, karján 4 hónapos gyermekével és még [két] gyermekükkel, az egyik 2 éves, a másik 4 éves. Egész éjjel a szigetekben bujkáltak, a kis gyermek sírt az édesanyja karján. A félelem a legnagyobb volt, mert attól tartottak, hogy meghallják a sírást a katonák, és akkor menthetetlenül elviszik. A három gyerek miatt jóformán alig tudtak magukkal hozni egy kis élelmet és a legszükségesebb ruhát.

Jelenleg Dunaszerdahely van körülzárva. Még az autóbusz sem járhat be, és mindenkit igazoltatnak. A szlovák finánc Roszina nevezetű, Medvén azt mondta, hogy ha megkísérlik az ellenállást, úgy mint Köbölkúton, ahol a magyarok kaszákkal levágták a komisszár fejét és 4 csendőrt leszúrtak, akkor mindenkit elvisznek és olyan sorsuk lesz, hogy nem fogják könnyen túlélni. A legnagyobb rettegésben él mindenki.

Horváth László és Végh Gyula, akik szintén Vígh István társaságában menekültek át, megerősítik állításait, mert ők is Medvére valók.
            A jegyzőkönyv felolvasás után jóváhagyólag aláíratott.

K. m. f.

 

Berkes József                                                                                                                                 Vígh István
Bóna Vendel ny. örm.                                                                                                                 Horváth László
Szanel [?] József törm.                                                                                                                   Végh Gyula

Seres István hdgy.
örs. pk.

Jelzet: MOL XIX-B-10-7674/1946, 1. doboz - A jegyzőkönyv fotómásolatát mellékeljük.  

c.  

Jegyzőkönyv Bábeczki István meneküléséről
1946. december 12.

Magyar 5/14. honv. szd. parancsnokság.

 

Jegyzőkönyv.

Felvétetett Komáromban, 1946. évi december hó 12-én az 5/14. honv. hv. század irodahelyiségében.
Tárgy: Bábeczki István menekülése.

Jelen vannak: Bábeczki István, 1913. Szabó Erzsébet, Dédes, Borsod m., nős, kertész, volt lakása: Sajószentkirály, Gömör m., vallomástevő, Sándy József fhdgy. szd. pk. Mátravölgyi Pál törm. szd. nyom. és Takács Imre őrm. mint jkv. vezető.

Bábeczki István az igazsághű megmondásra való figyelmeztetés után a következőket adja elő:

F. évi november hó 8-án éjjel 02-h 30-I-kor szlovák csendőrök kopogtattak be hozzám és engemet kerestek. Amikor ajtót nyitottam, három csendőr jött be hozzám és azt kérdezték, hogy hol van a két öcsém? Én azt feleltem, hogy elutaztak Feledbe. Azután ők azt parancsolták, hogy két napra való élelmet vegyek magamhoz, mert elvisznek magukkal, hogy hová, azt nem mondották, csak annyit mondtak, hogy két vagy három napig leszek távol. Engem azután a községháza elé vittek, ahol már várt bennünket három csukott tehergépkocsi, úgyszintén már ott volt hat magyar társam is.

Később azután még hoztak több magyar embert is, úgy hogy rövidesen ötvennégy volt a létszám, majd elindultak a gépkocsik Rimaszombat felé. Tamásfalvi kaszárnyában kiraktak bennünket a gépkocsikból, ott elszedtek tőlünk mindenféle iratainkat, pénzünket és másnap bevagonéroztak bennünket, és felvittek Zólyomba. Zólyomba[n] van egy nagy gyűjtőtábor, ahol színtiszta magyarok vannak, akik szintén deportálva vannak. A létszám kb. 430 fő. (ezek mind férfiak 15-70 évig) A lágerból azután katonai kísérettel különböző munkákra vittek ki bennünket, balkarunkon sárga színű karszalaggal, a szalag közepébe egy nagy fekete M betű volt. A táborba és munka közben szidalmaztak bennünket, sőt akik idősebbek voltak és lassabban dolgoztak, meg is rugdosták őket. A vacsora kiosztása előtt minden nap összegyűjtötték az ott lévő magyarokat és kihirdették, hogy a szökést bárki is úgy kísérelje meg, mert hogyha elfogják a helyszínen fejbe lövik. Ennek ellenére azonban minden nap pár ember elszökött. A kihirdetést minden nap Benkó Imre magyarul beszélő szlovák tiz[edes] végezte. F. évi december hó 5-én 174[-ed] magammal Oremláz-ra vittek gyalogosan, hogy ott egy volt katonai tábort újjáépítsünk. Ide mind a fiatalabbját vitték. Szénavárnál megállottunk a faluvégén pihenni, mivel sötét volt, Szabó András, Nagy Miklós királyi lakosokkal közelben lévő kukoricás szár alá bújtunk, amíg a csapat el nem haladt, majd utána kijöttünk a szár alól, majd Pozsony felé vettük az irányt azzal a céllal, hogy Magyarországra meneküljünk. Haza nem mertünk menni, mert tudtuk azt, hogy ha elfognak, mi vár reánk. F. hó 11-én Rajkánál el is értük a magyar határt, és ott egy csónakon át is jöttünk Keller István soproni lakos segítségével. Szabó és Nagy Miklós, mivel nem volt hova menniük, Rajkán maradtak. Én pedig a legközelebbi vonattal Komáromig jöttem, mert tudtam azt, hogy a felesége[m] előzőleg a családommal átjött, és Komáromba akarok érdeklődni utána.

Volt lakásom: Sajószentkirály, fő utca 83. sz. Jelenleg újfehértói rokonomnál akarok letelepedni (Bábeczki Teréz)
            Más előadnivalóm nincs. A jegyzőkönyv helyesen van felvéve.

                                                                                              Bábeczki István
                                                                                              vallomástevő.

                        A jegyzőkönyvet felolvasás után helyesnek találtuk és lezártuk.

                                               k. m. f.

Takács Imre őrm.                    Sándy József fhdgy                  Mátravölgyi Pál törm. szd.

jkv. vezető                                          szd. pk.                                   szd. nyomozó

Jelzet: MOL XIX-B-10-IV/12-397. folyószám, 6. doboz - A dokumentum fotómásolatát közöljük.

d.

Jegyzőkönyv Tóth László áttelepüléséről
1946. december 28.

M. 12/1. honvéd határvadász őrs

Jegyzőkönyv

Készült Vámosmikolán, 1946. december hó 28-án a magyar 12/1. hv. őrs hivatalos irodahelyiségében.

Tárgy: Tóth László (1921, Deáki, Tóth Irén) deáki (Szlovákia) lakos áttelepülése.
Jelen vannak az alulírottak.

 

Tóth László az igazság hű elmondására történt figyelmeztetés után előadja a következőket.

Én ki vagyok írva népcserére Szlovákiából, de mivel hallottam, hogy most újból fognak fiatalokat szudéta területre elhurcolni, a csere előtt átjöttem Magyarországra.

Szüleim 60 éven felül vannak, tehát őket nem viszik el. A két testvérem, aki[ik] még azon hadifogságba van[nak], több testvérem nincs.

Tudomásom van arról, hogy Deákiban Grédi Jenő, aki eddig magyar volt, most szlováknak vallja magát és még f. é. nyarán 33 magyar embert, mint nyilasokat feljelentett, ami alaptalan volt, mert mind a 33 magyar embert felmentette a bíróság. Ezért ő a szudéta területen birtokot kapott és jelenleg is szudéta területen van.

Pákozdi András aki szintén magyar volt, de jelenleg akkora szlovák, hogy még odahaza sem beszél magyarul. Ö írta össze a magyarokat népcserére, és minden szlovák megmozdulásban részt vesz, és propagandát csinál a szlovákok javára. Jelenleg Pozsonyban tartózkodik, mert fél a község haragjától. F[olyó] é[v] nyarán is a tűzrendészet mivel megtiltotta, hogy nem szabad csak kérvény alapján odahaza háznál csépelni, ő a gazdáktól összeszedett 30-40, 70 koronákat, hogy majd eljár az ügyükbe, de csak felvette a pénzt, és nem csinált semmit.

Ö volt a községben a hivatalos tolmács.
Más előadni valóm nincs.

Magyarországon választott lakhelyem: Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 10. (Kovács István pékmesternél, nagybátyám).
Vallomásom helyesen van felvéve.
A jegyzőkönyv felolvasás után lezáratott.

K. m. f.

Kovács József tőrm.                                                                                                                           Tóth László
12. hv. szd. nyom.                                                                                                                               kihallgatott

olvashatatlan aláírás
főhadnagy

Jelzet: MOL XIX-B-10-1947-IV/12-98. folyószám, 4. doboz - A dokumentum fotómásolatát közöljük.

e. 

Jegyzőkönyv Hölgye László meneküléséről
 1946. december 29.

Magyar 15/3. honvéd határvadász őrs

259. szám
Lk,-1946.

Jegyzőkönyv.

Készült 1946. évi december hó 29-én Nagybajcson a 15/3 hv őrs parancsnokság irodahelyiségében.

Jelen vannak alulírottak.
Tárgy: Hölgye László szül. 1912. V. 26-án Medvén, anyja neve: Víg Borbála, családi állapota: nős, polgári foglalkozása: kőmíves mester, lakhelye: Medve 40. sz. Jelenlegi tartózkodási helye: Győrszabadi 4. sz.

Hölgye László az igazság hű megmondására történt figyelmeztetés után a következőket adja elő:

1946. év december hó 29-én lépte át a határt illegális úton Nagybajcson, mert nem akarta, hogy elhurcolják. Mivel birtoka nincs, így feltétlen belekerült volna az elhurcoltak közé. Nevezett előadja még, hogy 1946. évi december hó 28-án a csendőrökkel együtt volt halászni, és az egyik csendőrrel beszédbe elegyedett és kérdezte tőle, mit [tud] róla, mi lesz a magyarok sorsa ideát, és azt mondta, hogy nekik nem szabad beszélni, de annyit mond, hogy menjenek, tűnjenek el minél előbb, mert nem számít, ki és mi a foglalkozása, a határ mentén nem fog egyetlen magyar sem maradni.

Nevezett előadja, hogy egy nagyvárkonyi egyénnel beszélt, akit személyesen nem ismer, és azt mondta, hogy ő onnan jött már vissza, ahova elhurcolták, és mindenkit, nem számít, kinek mi a foglalkozása, gazdasági cselédnek osztják ki az úgynevezett právca mellé állami birtokra. Ugyanis a német és a magyar birtokokat állami kezelésbe veszik és ezeken gazdálkodnak ezek a právcák. Tudomása szerint Bősről mintegy 60 családot vittek el ezideig. Ellenben 230 család összecsomagolva várja az elhurcolást, köztük a nénje, név szerint Horváth Istvánné. Nevezett előadja még, hogy minden magyarral, akit elvisznek, egy jegyzőkönyvet íratnak alá, hogy önként jelentkezett kitelepítésre. Ha akad olyan, aki nem írja alá a jegyzőkönyvet, azt erőszakkal hurcolják el, és nem engednek semmit az ilyennek magával vinni. Igaz, hogy aki elviheti a holmiját, az sem ér semmit vele, mert mire megérkezik a kijelölt helyre, csak a rajta lévő ruha marad meg, a többi máshova kerül. Azt csinálják ugyanis, hogy külön vagonba (autóba) rakják a személyeket és külön az ingóságokat, és mikor elindultak egyszer csak azt veszik észre, hogy ez a vagon (autó) nincs velük, és megérkeznek üresen.

Egyéb előadni való hiányában a jegyzőkönyvet felolvasás után jóváhagyólag aláíratott.

K. m. f.

Bóna Vendel                                                                                      Hölgye László
                                                                                                               Kihallgatott
                                                                                                                Z [?] örm.

Jelzet: MOL XIX-B-10-1947-IV/12-356. folyószám, 5. doboz - A dokumentum fotómásolatát közöljük.

f.

Jegyzőkönyv Valkó Boldizsár meneküléséről
1946. december 30.

M. 11/4. honvéd határvadász őrs

306. szám
14-1946.

Jegyzőkönyv.

            Felvétetett Bernecebarátiban 1946. évi december hó 30-án a 11/4. hv. örs iroda helyiségében.
Tárgy: Szlovákiából való menekülőkről.
Jelen vannak alul írottak.

Valkó Boldizsár 1898. Kürt, anyja neve: Valkó Erzsébet
Valkó Boldizsár az igazmondásra figyelmeztetés után a következőket adja elő.

 

1. Miért települt át magyar területre?

Azért, mert el akartak hurcolni.

2./ Honnan tudta meg, hogy el akarják hurcolni?

Mert a szomszéd községekben többet elhurcoltak.

3./ Bántalmazták-e tettlegesen?

Igen! Bántalmaztak, a következőképpen: fejbe vertek, hajamat tépték, 1200 koronámat elvettek.

4./ Miért bántalmazták?

Mert nem akartam előadni a pénzt.

5./ Voltak-e bezárva?

Igen, f. hó 27- f. hó 30-ig, ott levetkőztettek meztelenre, és szidalmaztak.

6./ Van-e még más előadnivalója?

Nincsen.

A jegyzőkönyv vallomásom szerint helyesen van felvéve, ezért a jegyzőkönyvet felolvasása után lezártuk.

K. m. f.

Kovács János őrm.
Jákli Mihály sz[akasz]v[ezető]                                                             Valkó Boldizsár
tanuk                                                                                                                           aláírás           

S. Antal [?] örgy.
jkv. vezető

Jelzet: MOL XIX-B-10-1947-IV/12-97. folyószám, 4. doboz - A dokumentum fotómásolatát közöljük.

g.

Jegyzőkönyv Jánosi László próbarendőr határátlépéséről és jogtalan fegyverhasználatáról
1947. január 25.

Magyar Államrendőrség balassagyarmati városi és járási kapitánysága

JEGYZŐKÖNYV

Felvétetett a balassagyarmati városi és járási rendőrkapitányság őrszemélyzeti osztályán 1947. évi január hó 25-én a rendőrök által elkövetett jogtalan határátlépés és fegyveres erőszak tárgyában.

Jelen vannak az alulírottak:

Jancsi László pr[ó]b[a] rendőr, aki Ludány községben 1917. évi prilis hó 27-én született, nőtlen, balassagyarmati rendőrkapitányság őrszobáján lakik, bemondása szerint büntetve nem volt, a törvényes következményekre történő figyelmeztetés után a következőket adja elő:

1947. évi január hó 20-án 13 órakor Rákos Ferenc r. őrmester úr eligazítása után Adorján Béla prb. rendőr járőrvezetővel elindultunk az I. és II.-os járőrútvonal leportyázására, és a kiadott nyomozati akták kivizsgálására.

Hugyag községben 23-án de. 10 óra 20 perckor érkeztünk meg, és láttuk, hogy a közönség idegesen viselkedik. A községben elintéztük a nyomozásra kiadott aktákat. Amikor már lassan beesteledett láttuk, hogy a lakosság mindinkább Szécsénykovácsi irányába tart azért, hogy az onnan menekült magyarok segítségére legyen. Járőrvezető társammal mi is elmentünk, s az Ipoly innenső partján már akkor tömeg verődött össze, akik már segítettek áthurcolni a menekülő magyarok ingóságait.

Kb. 10 percnyi várakozás után golyószóró tüzet kaptunk, de ez a tömeget nem zavarta abban, hogy tovább ne segítsenek a menekülőknek. Amikor a tüzet megnyitották, mindenki igyekezett elbújni, és akik az Ipoly jegén voltak, éppen a jégre levetve igyekeztek magukat a tűz elől védeni. Amikor a tüzet megszüntették, a menekülést tovább folytatták. Később láttuk, hogy a túloldalon lévő és átkelésre váró 5 szekeret a szlovákok vissza akarják hajtani a faluba, azonban ezt mégse merték megtenni, mert a túloldalon lévő tömeg szinte körülfogta őket, s ekkor kezdték kiabálni nekünk, hogy „magyarok, ha Istent ismertek, jöjjetek segíteni, mert a szlovákok el akarnak hurcolni bennünket". Erre a tömegből a bátrabbak átmentek a túlsó partra, amikor ismét rátüzeltek a tömegre. A szlovákoknak azt a cselekvését mi, demokratikus magyar rendőrök, testvéri érzéstől áthatva már nem bírtuk nézni, csőre töltöttük fegyverünket, és átlőttünk a tűz irányába. Ugyanakkor hallottuk azt, hogy Szécsénykovácsi községben lövöldöznek. Közben mi is átmentünk a túlsó partra, és kb. ½ félórát tartózkodtunk a túlsó parton, és ez alatt az idő alatt az átköltözés már nyugodtabban folyt, mert a szlovák határőrök bemenekültek a faluba.

½ órai ott tartózkodás után visszajöttünk az innenső partra, s mivel láttuk azt, hogy a lakosság nyugodtan szállíthatja ingóságait, bevonultunk Hugyag községbe, ahol bementünk a rendőrpihenő helyiségébe, hogy megnézzük, be van-e fűtve. Miután erről meggyőződtünk, kimentünk portyázni a községbe, ahonnan kb. ½ 12 órakor bevonultunk a pihenőbe. Reggel 6 órakor folytattuk utunkat, és 24-én este 18 órakor bevonultunk.

A történteket a járőrvezető bajtárs jelentette az őrsparancsnoknak, aki azt az utasítást adta, hogy tegyük meg irányába jelentésünket.

Hogy miért mentünk át, és miért lőttünk át szlovák területre, azzal indoklom, hogy mint demokratikus magyar rendőrök nem bírtuk elviselni, hogy úgy bánjanak a szlovákok magyar testvéreinkkel, mint ahogy azt szemünk láttára tették, mert azt a legnagyobb embertelenségnek tartom, a demokráciával össze nem egyeztethető az, hogy emberek ezreit 20-22 fokos hidegben szétszórják, szétszakítsák családjaiktól csak azért, hogy azokat deportálják, vagy menekülésre kényszerítsék, csak azért, mert magyarok.

Más egyebet előadni nem kívánok.
A jegyzőkönyv helyesen van felvéve, s vallomásomat helyesen tartalmazza, mely felolvasás után h. h. aláíratott.

k. m. f.

Jegyzőkönyvvezető:                             Kihallgatás vezető:
Török János                                        Solymár János                         Jancsi László
rendőrfőhadnagy,                                        próbarendőr
vm. őrsz[emélyzet] f[elügye]lő

Pótlólag előadom, hogy a szlovákok felé a torkolattű irányába úgy bajtársam, mint én egy-egy lövést adtunk le. Az őrsre beérkezve ezt is jelentettük az őrségparancsnokunknak.

Mást előadni nem kívánok.
A pótlólag felvett jegyzőkönyv vallomásomat helyesen tartalmazza, s az felolvasás után h. h. aláíratott.

k. m. f.

 

Jegyzőkönyvvezető:                          Kihallgatás vezető:
Török János                                        Solymár János                         Jancsi László
rendőrfőhadnagy,                                  próbarendőr
                                                           vm. örsz.flő.

 

Jelzet: MOL XIX-B-10-1947-IV/12-105. folyószám, 4. doboz - A dokumentum fotómásolatát közöljük.

Ezen a napon történt november 19.

1905

Megnyitották a hívők előtt a budapesti Szent István-templomot, a későbbi Bazilikát (a zárókő ünnepélyes elhelyezésére december 8-án került...Tovább

1912

Az I. Balkán háborúban a szerb csapatok döntő vereséget mérnek a török csapatokra.

1917

Befejeződik a Caporettói áttörés, Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai áttörik az olasz frontvonalat és megindulnak...Tovább

1919

A svájci parlament megszavazta a Népszövetséghez való csatlakozást.

1919

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa, elutasítja a Párizs környéki békeszerződések szövegét.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők