A volt jobboldali és polgári pártok és vezetőik az állambiztonsági szervek látókörében

„Alapvető feladat a nyilvántartott személyek szűrése és közülük azoknak a személyeknek kiválasztása, akik állambiztonsági szempontból magatartásuk és tevékenységük alapján indokoltnak látszik, a folyamatos ellenőrzésük megszervezése. Kiválasztani azokat a személyeket, akik tömegbefolyással rendelkeznek és hajlamosak ellenséges tevékenység elkövetésére. Szükséges a vonaldossziéban szereplő személyek ellenőrzése abból a célból, hogy közéjük megfelelő ügynöki beszervezést eszközöljünk. Ez lehetőséget ad ismeret bővítésére, a személyek alapos és többoldalú megismerésére.”

Bevezetés

A kommunista állambiztonsági szervek 1950-től a hálózati operatív ellenőrzést igénylő objektumokról (különösen fontos üzemek, hivatalok, vagy települések, járások stb.) ún. objektum- vagy más néven vonal-dossziét nyitottak, amelyek az elhárítási vonallal kapcsolatos dokumentáció gyűjtésére szolgáltak. Amennyiben az objektum megszűnt vagy az elhárítási vonal megszűnése folytán az iratokra operatív szempontból már nem volt szükség, a dossziét irattározták, és egy "O" jelzetű archív számot kaptak.

A megfigyelt objektumok között fontos szerepet kaptak a volt szélsőjobboldali, polgári pártok éppúgy, mint a volt koalíciós pártok, köztük a "jobboldali" szociáldemokraták. Ezek társadalmi támogatottsága, befolyása ugyanis jóval nagyobb volt kommunista pártnál, így nem véletlen, hogy volt vezetőiknek és aktivistáiknak az ellenőrzését különösen fontosnak tartották az ötvenes-hatvanas, sőt még a hetvenes években is. Az országosan és a megyékben is vezetett dossziékban nemcsak az adott párthoz tartozó személyek 1950 utáni tevékenységére vonatkozó iratok találhatók, hanem magának a pártnak a története, jellemzése is - természetesen állambiztonsági szempontból.

A dossziékból egyrészt a volt állambiztonsági szervek múltról alkotott képe vizsgálható, másrészt az is kutatható, hogy magának a rendszernek a történelemszemlélete mennyire táplálkozott állambiztonsági forrásokból, illetve fordítva, a szervek mennyire követték az aktuális szemléletet. A dossziékban jól nyomon követhető az elhárítási vonal története is: milyen csoportokra terjedt ki az ellenőrzés, hogyan módosult a célcsoport az idők folyamán. A dossziék tehát elsősorban az állambiztonsági szervek működésére vonatkozóan hordoznak fontos információkat. Mindazonáltal maguknak a pártoknak, szervezeteknek a történetére nézve is kitűnő források ezek a dokumentumok, természetesen figyelembe véve keletkezésük körülményeit. Különösen igaz ez az azokban a megyékben vezetett dossziékra, ahol a helyi politikai életre vonatkozóan csak néhány elszórt visszaemlékezés, és jobbára a helyi sajtó anyaga szolgál forrásul, mivel a helyi politikai és társadalmi szervek iratanyaga nem került levéltárba.

Az itt közölt dokumentumok a Szabolcs-Szatmár megyei állambiztonsági szervek által a "Volt fasiszta és burzsoá pártok tagjairól" vezetett, eredetileg 35-OD-3842, az archiválást követően az O-14863 számot kapott dossziéban találhatók. Azért választottam ezt a dossziét, mert noha viszonylag szerény az anyaga, még így is megmutatja a forrásban rejlő lehetőségeket. Másrészt a megye politikatörténete szinte teljesen feltáratlan terület, ennek vizsgálatát kiválóan szolgálhatják ezek az iratok. A dossziét 1967-ben nyitották, majd 1972-ben, az elhárítási vonal megszűnésével, le is zárták. A dossziéban található jelentések azt mutatják, hogy különböző vonalakon korábban is gyűjtöttek a jobboldali pártokra vonatkozó anyagokat, csak 1967 után vonták ezeket össze. Külön elhárítási vonalat képezett a nyilaskeresztes párt, amelyről egy 1958-as jelentés található a dossziéban, illetve a volt polgári pártok és jobboldali szocdemek vezetőinek ellenséges tevékenysége, amit egy 1962-es jelentés is bizonyít. Ezeket a vonalakat már 1964-re egyesíthették, amint azt egy ebből az évből származó jelentés mutat.

Az egymást követő jelentések szövegezésükben több ponton megegyeznek, és a vonallal kapcsolatos operatív teendők sem változtak érdemben az évek során. Ez azt mutatja, hogy az objektummal összefüggő munkában nem történt érdemi előrehaladás, a megoldandó feladatok jórészt ugyanazok maradtak. Ebben szerepet játszhatott a szerv személyi állományának színvonala is, amire vonatkozóan szintén érdekes adalékokat tartalmaznak a dokumentumok. Maga az elhárítási vonal tulajdonképpen csak az ide tartozó személyek megfigyelésének koordinálását szolgálta, nem az objektummal kapcsolatos érdemi munkát. Az objektumhoz tartozó, az állambiztonsági szervek látókörébe került személyek nyilvántartási anyagait ugyanis az alapdossziéhoz tartozó külön dossziékban, ún. pafkákban helyeztek el. Ezeknek az eredményeit azonban, amennyire a fennmaradt iratokból meg lehet állapítani, érdemben nem építették be a jelentésekbe.

A dokumentumokból jól megfigyelhető az elhárítási területen a súlypontok eltolódása. A hatvanas évek elején a legveszélyesebb elemeknek a szerv a volt kisgazdapárti és "jobboldali" szociáldemokrata politikusokat tekintette. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott az, hogy 1956-ban jórészt ők aktivizálták magukat nagyobb számban, befolyásuk a forradalom helyi eseményeire viszonylag nagy volt. 1970-re a súlypont a nyilasokra, valamint a Horthy-korszak kormánypártjaira és a vezető közigazgatási tisztviselőkre helyeződött át. Ennek valószínűleg voltak biológiai okai is, mivel a nyilasok a viszonylag fiatalabb korosztályokból kerültek ki, míg a korábban megfigyelés alá vont idősebb kisgazda és szocdem vezetők meghaltak, vagy idős korukra tekintettel törölték Őket a nyilvántartásból. A döntő ok mégsem ez volt, hanem a volt koalícióval kapcsolatos megítélés változása: árulkodó ebből a szempontból az 1970-es jelentésen [4. dokumentum] található kézírásos megjegyzés.

Az iratok az "objektumokra", azaz a volt pártokra, elsősorban a vezetőik 1945 utáni tevékenységét illetően is kitűnő forrásul szolgálnak. Megvizsgálható, miként illeszkedtek a kiépülő államszocializmus rendszerébe, mennyire álltak azzal szemben, hogyan őrizték meg volt párttársaikkal a kapcsolatot stb. Az összefoglalókból mindazonáltal információk nyerhetők e pártok 1945 előtti tevékenységéről is. Különösen értékes ebből a szempontból a megyei nyilas szervezetekről szóló jelentések, jelentés-részletek, mivel erről tudományos feldolgozás még egyáltalán nem született. Kiderül belőle például, hogy a nyilaskeresztes párt széles támogatottságát nemcsak az 1939-es választáson elért megyei eredménye mutatja, hanem taglétszáma is jelentős volt, vezetői aktív, tudatos szervezőmunkát végeztek a megyében. értékes forrást jelentenek az ilyen típusú dossziékban az objektumot képező szervezetek működésével kapcsolatban keletkezett korabeli iratok is. Ebben a dossziéban például szerepel egy 1938-as nyilas pártvacsora résztvevőinek a névsora, melyet a nyíregyházi rendőrkapitányság jelentett a főispánnak, valamint a Magyar élet Pártja Polgári Olvasó Körének egy 1942-ből fennmaradt választmányi jegyzőkönyve [5. dokumentum]. Különösen ez utóbbi értékes, mivel ilyen jellegű iratok egyáltalán nem kerültek levéltárba.

A dokumentumokat az eredeti központozással közlöm, ezen kívül a nyilvánvaló helyesírási hibákat, elírásokat javítottam. A neveket minden esetben a monogramokkal helyettesítettem, egyrészt személyiség- és adatvédelmi okokból, másrészt, mert az iratközlés szempontjai nem teszik szükségessé a konkrét személyek azonosíthatóságát. Kivételt csak az 1942-ből származó jegyzőkönyvvel tettem, amit az irat keletkezésétől eltelt idő hosszúsága indokol.

Ezen a napon történt augusztus 23.

1938

A bledi értekezleten a kisantant hatalmak elismerik Magyarországnak a fegyverkezéshez fűződő jogát. Cserében Magyarország lemond a...Tovább

1939

A Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők