Bevezetés 

II. János Pápa 1982. október 7-én fogadta a Lékai László (1910-1986) esztergomi érsek, bíboros vezetésével Rómába érkezett 22 tagú (teljes) magyar katolikus püspöki kart. Az esemény az 1945 utáni magyar vatikáni kapcsolatok csúcspontjának tekinthető. Alig egy évtizeddel korábban még a püspöki székek betöltése is vitatott kérdésnek számított, sőt a második világháború vége óta ilyen nagyszámú főpapi küldöttség egyáltalán nem utazhatott Rómába. A vatikáni ad limina látogatás jól jellemzi a békés egymás mellett élés elvének egyházpolitikai megvalósulását. Helsinki szellemébe persze az is belefért, hogy a főpapi delegáció hazaérkezését követően az állami Egyházügyi Hivatal megyei megbízottai azonnal felkeresték a püspököket és beszámoltatták őket a látogatásról. A váci érsek-püspökkel folytatott beszélgetésről készült jelentés lényegében tehát nem egyedi, mégis ennek közlése mellett döntöttem, helyenként cinikus hangneme alapján. Különösen érdekes a jelentés abból a szempontból is, ami kimaradt belőle: a beszámoló szerint a Szentatya és a püspökök között említés sem történt a magyar katolikus egyház akkor legkínosabb kérdéséről, a báziscsoportok, a Bulányisták ügyéről. Ugyancsak meglepő, hogy nincs utalás a Papi Kongregációnak, a pápa jelenlétében aláírt 1982. március eleji dekrétumáról, amely kimondta, hogy minden klerikusnak tilos a részvétel olyan jellegű papi egyesületben, amelyek politikai célokat követnek. Ez a döntés a magyar viszonyokat is komolyan érintette: az Opus Pacis papi szervezet létét éppúgy, mint a magyar parlamentben képviselőséget vállaló papok helyzetét.