Bevezetés

A 20. század világháborúiban a tömegtájékoztatás és propaganda a hadviselés fontos elemévé vált. Gondoljunk csak egyrészt Goebbels vagy a másik oldalon Ilja Ehrenburg tevékenységére, a németeket a hunokkal azonosító brit plakátokra, illetve az amerikai mozikban a japán agresszorok ellen harcoló Donald kacsára. Nem volt ez másképp a második világháború Magyarországán sem, ahol az ellenforradalmi rendszernek már korábban is az egyik fundamentuma volt a kommunizmus és a Szovjetunió elleni eszmei küzdelem. A filmhíradókon, a rádióműsorokon és plakátokon kívül, a kémelhárítás és hírszerzés mellett a hadipropagandát is szervező VKF-2-nek, vagyis a m. kir. Honvéd Vezérkari Főnökség 2. osztályának közvetlenül is meg kellett szólítania az elsődleges célközönséget: a fronton harcoló honvédeket, illetve - amint arról 1942-ben kelt forrásaink tanúskodnak - a hadiüzemek munkásságát. Erre a célra tájékoztató előadások voltak a legalkalmasabbak.

Az 1939. évi II. törvény (honvédelmi törvény) 107. § értelmében a honvédelmi miniszter - az illetékes szakminiszterrel egyetértésben - már békében hadiüzemmé nyilváníthatott bizonyos, a hadsereg szempontjából fontos termékeket előállító termelő- vagy szolgáltató egységeket. Az érintett gyár (esetleg bánya vagy szerelőműhely) munkássága kétségkívül hátrányosabb helyzetbe került a hadiüzemmé nyilvánítás után: sztrájkjogát elvesztette és laktanyai fegyelem, továbbá katonai büntető bíráskodás hatálya alá került. Fegyveres őrség tartotta fenn a rendet az üzemben, illetve a termelés folyamatosságért és a személyzet hazafias neveléséért egyaránt felelős hadiüzemi megbízottat neveztek ki a munkások ellenőrzésére. A hadiüzemi megbízott egyik feladata volt a VKF-2 által összeállított előadások ismertetése a dolgozókkal.

A magyar munkásság egy része tehát már 1942-ben megismerkedett a szabotőrök és a kémek elleni küzdelem fontosságával, az "éberség" jelszavával, továbbá az aktuális ellenség rabszolgasorban tartott dolgozóinak sorsával, egyáltalán a munkaidő utáni "fejtágítók" hangulatával. Ezek a kötelező előadások alighanem szokatlanok és kellemetlenek lehetettek a munkásoknak. Az sem kizárt azonban, hogy röpke hat-hét év múlva, békeidőben, egy szombat délutáni Szabad Nép félórán ülve nosztalgiával gondoltak vissza a "Horthy-fasiszták" előadásaira. Más szembeötlő különbség is volt az ötvenes évek és a világháborús idők propagandája között: az 1942-ben elhangzottak legfeljebb túlzásokat tartalmaznak, de hazugságot nem...