Háborús propaganda a hadiüzemekben

A magyar munkásság egy része már 1942-ben megismerkedett a szabotőrök és a kémek elleni küzdelem fontosságával, az „éberség” jelszavával, az aktuális ellenség rabszolgasorban tartott dolgozóinak sorsával, egyáltalán a munkaidő utáni „fejtágítók” hangulatával. Ezek a kötelező előadások alighanem szokatlanok és kellemetlenek lehetettek a munkásoknak. Az sem kizárt azonban, hogy röpke hat-hét év múlva, békeidőben, egy szombat délutáni Szabad Nép félórán ülve nosztalgiával gondoltak vissza a "Horthy-fasiszták" előadásaira.

Források  

Hadiüzemi tájékoztató előadások 1.

 52.026/vkf.2.klgs.1942.sz-hoz.

Hadiüzemi tájékoztató előadások

3. sz. előadás
MUNKÁSSORS A SZOVJETUNIÓBAN

Jól tudjuk, hogy a Szovjethatalomnak kezdettől fogva világforradalmasító céljai voltak. Ennek elérésére kellett az óriási fegyverkezés. A hadiipari program megvalósítása csak úgy volt lehetséges, hogy a munkásságot kímélet nélkül agyonhajszolták. A költségeket úgy teremtették elő, hogy a munkássággal és a földművesekkel igen magas adókat fizettettek.

Ebből is láthatjuk, mennyivel előnyösebb a helyzete a mi gyári munkásaiknak.

Az orosz nép nehezen törődött bele a szovjeturalomba. Fegyverrel a kezében szállt szembe a hatalom bitorlóival. Az ellenforradalmi mozgalmak 1923. évben értek véget. A példátlan kegyetlenséggel és vérveszteséggel megvívott harcokat szörnyű pusztulás követte. Az egész országban éhínség pusztított. Városok, falvak váltak a tűz martalékává. A lakosság nagy része összetákolt kalyibákban keresett menedéket.

A Szovjet a városi romokat eltakarította és helyükbe hatalmas bérkaszárnyákat emelt. A városi lakosság ide zsúfolódott össze. A sebtében összerótt épületek a tisztaság és közegegészség legelemibb kívánalmainak sem feleltek meg. Egy-egy szobában 2-3 családot zsúfoltak össze.

A Szovjet, hogy a rosszul táplált, példátlan lakásviszonyok által sújtott munkásságot fokozottabb termelésre kényszerítse életbeléptette a Stachanow munka-rendszert. Ez pedig nem más, mint a munkásság erejének végsőkig való kiuzsorázása.

A rendszert Stachanow Nikoláj bányamunkásról nevezték el, aki állítólag rendkívüli teljesítménnyel lepte meg feletteseit. Az elfásult orosz tömegek felrázására Sztalin a jámbor Stachanow-ból rendszert csinált. Minden üzemben teljesítmény-versennyel gyötörték a kimerült embereket. Aki pedig nem bírta az iramot, nem kapta meg régi munkabérét. Arra pedig, aki ellenkezni mert, a szakszervezetből való kizárás várt. Ezzel a szerencsétlen munkás elvesztette élelmiszerjegyeit, ami pedig egyenlő volt az éhhalállal!

Az üzemekben példátlan szigorúsággal bántak a munkásokkal. A legkisebb késésért egyhavi egyhavi, negyedévi bérelvonással sújtották a vétkeseket. Az igazolatlanul elmaradókra 6 havi börtöntől 5 évig terjedhető fegyház várt, ahonnan alig volt visszatérés.

A kazáni munkásküldöttség tagjait, akik a csökkentett munkaidő bevezetését és a terrorista zászlóaljak eltávolítását követelték, agyonlövették.

Az asztrakáni sztrájk alkalmával a cseka gépfegyvereinek 2000 munkás esett áldozatul, mert gyülekezési engedélyt kértek. Trockij annakidején kijelentette, "Ezért a követelőzésért kíméletlenül meg kellett büntetni őket"

Míg a vörös vezérek termelési biztosok a márványlapokkal borított palotákban dőzsöltek a végsőkig kihasznált munkásság nyomorgott. A szó nem elég ennek a mérhetetlen süllyedésnek a jellemzésére. A fénykép is csak homályos tükre annak, amit orosz földön láttak honvédeink. Arról a förtelemről, nyomorról, elfásult közönyről közvetlen közelről kell meggyőződni!

A szovjetipari népbiztosság a szövetkezeti áruházak beállításával új eszközt létesített arra, hogy a szerencsétlen munkásembereket még jobban kiuzsorázza. A szövetkezeti áruház tulajdonosa nem más, mint az állam. Az állam a nagykereskedő és egy személyben a munkaadó. Természetesen olyan árakat szabott az árukért, amilyet akart és munkástömegeknek olyan árut adott, amilyen éppen volt.

Az áruház-rendszerben nyilvánult meg az igazi osztályuralom, olyan mértékben, amilyen nincs egész Európában.

Az egyenlőséget hirdető bolsevizmus a lakosságot 3 osztályba sorozta. Az első osztályba tartoznak a népbiztosok, a szövetkezeti és hadiipari vezetők, valamint a Cseka tagjai. A második osztályba tartoznak a tisztviselők, a kommunista párt tagjai és a katonák. Az első osztálybeliek potom áron kapták a legfinomabb külföldi szöveteket, selymeket, élelmiszereket, csemegéket és italokat, a másodosztálybeliek megfelelő áron a közepes tömegcikkeket, a harmadosztálybeliek, a munkásság és a kolhoz földművesek, méregdrágán fizették meg a silány tömegárut. A második osztályba besorozott a felsőbb osztály áruházába be sem léphet! Ez aztán az egyenlőség!

Az orosz munkásság anyagi helyzetét a legjobban jellemzi az, hogy átlagos keresete csak éppen annyira elég, hogy eltengődjön.

Sztalin a kommunista párt XVII. kongresszusán bejelentette, hogy az orosz szakmunkás havi átlagkeresete 287 rubel. Ha ezt a keresetet összehasonlítjuk a beszerzési árakkal a 45 rubeles sapkával, a 140 rubeles pulloverrel, a 600 rubeles csizmával, vagy egy rend ruha 700-1000 rubeles beszerzési árával, fogalmat alkothatunk magunknak az elnyomott orosz munkásság égbekiáltó nyomorúságáról!

Fentiekből az következik, hogy a rabszolgatartó Szovjet csak arra törekszik, hogy a munkásságból kipréselje a legnagyobb munkateljesítményt s ezzel szemben csak annyit adjon, hogy az emberek éhen ne haljanak...

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő