Habsburg Ottó és Kurt von Schuschnigg levélváltása,

1938. február–március

„Mi Ausztriában ma egy hatalmas szomszéd nyomásának vagyunk kitéve, aki létünket akarja megsemmisíteni. Ezért olyan hatalmakat kell keresnünk, amelyek ki tudják egyenlíteni ezt a nyomást. A választás csak a nyugati hatalmakra eshet, amelyek szimpátiával viseltetnek hazánk iránt. Igaz, hogy belső szerkezetük nem felel meg eszményeinknek, de ez a lenni vagy nem lenni kérdésének esetében nem játszhat szerepet. Természetesen a nyugati hatalmakhoz való elkerülhetetlen közeledésnek titokban kell maradnia, ameddig csak módunk van erre.”

 

Források

  

1. Habsburg Ottó levele Kurt von Schuschnigg osztrák kancellárhoz

Steenokkerzeel (Belgium), 1938. február 17.

 

Kedves von Schuschnigg úr!

 

A legutóbbi napok eseményei arra kényszerítenek, hogy írjak Önnek.

Nem a múlt dolgairól akarok most beszélni. Hiszen Ön tudja legjobban, hogy mindig azt az álláspontot képviseltem Önnel szemben, hogy függetlenségünket véglegesen biztosítanunk kell a legitim monarchia mihamarabbi bevezetése révén. Lojális, legitimista érzülete ellenére, amelyben sohasem kételkedtem és ma sem kételkedem, Ön mégis kötelességének tartotta, hogy az osztrák probléma eme tartós megoldását elhalassza. Azt is tudja, hogy az 1936. július 11-i

az adott formában és az adott tartalommal soha nem hagytam jóvá. Végezetül tudja, hogy mindig támogattam az olyan politikát, amely a munkásság nagy tömegeit messzemenően kielégíti, s ugyanakkor mindig elítéltem az olyan politikát, amely elnéző Dollfuss gyilkosaival, a nemzetiszocialista nép- és hazaárulókkal szemben.

A legutóbbi napok eseményeivel új szakasz kezdődött népünk életében. Ausztria ellensége példátlan erőszakkal elérte, hogy az Ön kormányát olyan fenyegető helyzetbe kényszerítse, amely veszélyes módon megnehezíti további ellenállásunkat. Elérte, hogy olyan újabb egyezményt diktálhasson, amely szélesre tárja a kaput beavatkozásai előtt. Olyan

született, amely minden osztrákot csakis a legnagyobb aggodalommal tölthet el.

Beszélnem kell ez órán - Önhöz kell szólnom, aki ma oly nagy felelősséget visel hazámért Isten és a nép előtt.

Rettentő nagy a felelősség. A néppel szemben, amely a függetlenségi gondolat védelmezőjeként hisz Önben, és támogatni kívánja eme politikában. A magasztos osztrák eszmével szemben, amely nemzetek fölötti, népeket összekötő hatalma folytán évszázadokon át összetartott egy egyesült, erős Duna-medencét, és amelynek még ma is van ereje, hogy az újjáépítést is megvalósítsa. Az igaz németséggel szemben, amely ma, a fajától idegen, újpogány birodalmi törekvésekkel ellentétben, a maga régi erejében, ami a Szent Német-Római Birodalom alapgondolata volt, már csak Ausztriában lel hazára; csak Ausztriában maradhat fenn a németség, s lehet egykor Németország megmentője, hogy a németség ne pusztuljon el a szörnyű káoszban. Végezetül és legfőképpen pedig fennáll ez a felelősség legmagasztosabb tulajdonunkkal, a katolikus vallással szemben. A Német Birodalomban módszeres harc tombol a katolicizmus ellen, ami hosszú távon a nép széles rétegeiben történő kiirtásához kell, hogy vezessen. Az egész német térségben ma Ausztria a katolicizmus egyetlen hídfőállása, amellyel népünk is együtt áll vagy bukik. Ha leomlik ez utolsó védőbástya, elnéptelenedik Közép-Európa egyedül üdvözítő egyháza, és lelkek milliói mennek mindörökre veszendőbe, melyeknek örök üdvét ma még megmenthetnénk.

Ezt a felelősséget azonban nem Ön viseli egyedül. Én is kiveszem belőle a részem. Legitim örököseként annak a dinasztiának, amely hatszázötven éven át oltalmazta Ausztriát, Istenben nyugvó atyám fiaként, ki életét adta népéért a távoli szigeten, egyszerűen nem tehetem meg, hogy rám ruházott kötelességemhez hűtlen legyek.

Mondandóm teljes horderejének tudatában, és lelkiismeretesen átgondolva a nagy felelősséget, amit ezzel magamra vállalok, kötelességemnek tartom, hogy Ön elé tárjam, kedves von Schuschnigg úr, súlyosan fenyegetett hazánk megmentésének alábbi tervét, amelyért Ausztria legitim császáraként vállalom a felelősséget:

A terv első pontja a külpolitikáról szól. Mi Ausztriában ma egy hatalmas szomszéd nyomásának vagyunk kitéve, aki létünket akarja megsemmisíteni. Ezért olyan hatalmakat kell keresnünk, amelyek ki tudják egyenlíteni ezt a nyomást. A választás csak a nyugati hatalmakra eshet, amelyek szimpátiával viseltetnek hazánk iránt. Igaz, hogy belső szerkezetük nem felel meg eszményeinknek, de ez a lenni vagy nem lenni kérdésének esetében nem játszhat szerepet. Természetesen a nyugati hatalmakhoz való elkerülhetetlen közeledésnek titokban kell maradnia, ameddig csak módunk van erre. Ezért személyesen Önnek kell kézbe vennie a közeledést, nemcsak azért, mert a nyugati hatalmak bizalmat táplálnak az Ön személye iránt, hanem azért is, mert én nem tudok bizalmat érezni

miniszter iránt. Szemlátomást a nyugati hatalmaknak is antipatikus, és tudom, hogy nem volt mindig lojális Önhöz; ezenkívül jól ismerem Németország iránti érzéseit. Ezért hát elkerülhetetlenül szükséges, hogy a hivatalos apparátus megkerülésével személyesen Ön vegye kézbe ezt a politikát. Biztosíthatom róla, hogy e tekintetben mindenkor kész vagyok segíteni Önnek, mert tudom, hogy ez az egyetlen útja a külpolitika biztos talajra helyezésének.

Katonai téren Ausztriának erejéhez mérten fegyverkeznie kell, és egyéb, bármennyire is sürgető anyagi kívánalmait e kényszerítő kötelességének kell alárendelnie. Ha erős a hadseregünk, nem kerülünk akkora veszélybe, mint kerültünk a múltban. Ebből kiindulva csak gratulálhatok ahhoz a határozottsághoz, amellyel Ön, minden nyomás dacára, kitartott Zehner gyalogsági tábornok mellett. Az ő személye zálog számunkra arra nézve, hogy a hadsereg továbbra is osztrák hadsereg marad.

A belpolitika kérdéseiben hazánk javának érdekében három irányban szükséges hatni, amire az Ön frontvezéri

lehetőséget biztosít. Mindenekelőtt erőteljesen szorgalmazni kell a baloldal követeléseinek a kielégítését. A munkások bebizonyították az elmúlt napokban, hogy jó hazafiak. Ezt a csoportot nem tudja megmérgezni a nemzetiszocializmus, ennél fogva a legbiztosabban fel fog lépni Ausztria mellett, s ezért a kormánynak lehetőséget kell adnia neki, hogy a haza - amely mellett kész kiállni - alakításában aktívan részt vegyen. A másik el nem használódott erő a legitimizmus. Ez a mozgalom - és ezért kezeskedem - tűzön-vízen át Önnel tart, ha biztos abban, hogy ezzel Ausztria függetlenségéért cselekszik. Kérem Önt, támogassa erejéhez mérten a mozgalmat, mert minden új legitimista újabb biztosíték hazánk függetlenségére nézve. Végezetül, azt hiszem, ezt nem kell hangsúlyoznom Önnek, elsőrendűen fontos, hogy a színfalak mögött első pillanattól fogva hassunk a nemzetiek kártékony munkálkodása ellen.

Ezek volnának nézetem szerint azok az intézkedések, amelyeket nyomban foganatosítani kellene annak érdekében, hogy megóvjuk Ausztriát a gleichschaltolás veszélyétől. Meggyőződésem, hogy ebben egyetért velem.

Ami a jövőt illeti:

A döntő pillanat akkor jön el, mihelyt Németország fenyegetéssel és zsarolással újabb engedményeket követel tőlünk. Úgy vélem, bizonyosan nem tévedek, ha feltételezem, hogy hozzám hasonlóan Ön is úgy tartja: Ausztria elérte a végső határát annak, amiben Németországnak engedhet. Minden további hátrálás Ausztria megsemmisülését, annak megsemmisülését jelentené, amit Ön és Dollfuss fáradságos munkával felépített. Hiába halt volna meg császári atyám, hiába haltak volna meg a százezrek, hiába hoztuk volna 1933 óta az áldozatokat. Ezt azonban mi, osztrákok nem engedhetjük. Vesszen bár minden, csak a hazánk ne!

Nos, úgy hallottam, kedves von Schuschnigg úr, miszerint azt mondta volna, hogy egy újabb nyomásnak a németek részéről nem tudna már ellenállni, és ez esetben vissza akar lépni felelősségteljes hivatalától. Így hát most kérésekkel fordulok Önhöz, a császárához és népéhez rendületlenül hű férfihoz, olyan kérésekkel, amelyek teljesítését Isten színe előtti lelkiismeretemből sürgetnem kell.

Először: Kérem Önt, hogy amíg a kancellári hivatalt betölti, semmiféle újabb engedményt ne tegyen Németországnak vagy a hangsúlyozottan nemzetieknek.

Másodszor: Ha olyan benyomása lenne, hogy Németország részéről újabb követelések vagy fenyegetések várhatók Ausztriával szemben, kérem Önt, nyomban hozza azt tudomásomra.

Harmadszor: Amennyire váratlannak tűnik majd, olyannyira lelkiismeretesen megfontoltam a végveszély e nehéz óráján a következőket: ha úgy vélné, hogy nem tud többé ellenállni a német vagy az hangsúlyozottan nemzeti oldalról jövő nyomásnak, úgy arra kérem Önt, legyen bármilyen is a helyzet, adja át nekem a kancellári hivatalt. Szilárd elhatározásom a végsőkig elmenni a nép és az állam védelmében, és meggyőződésem, hogy ezzel visszhangra lelek a nép körében. Tekintettel a helyzetre, amely nem engedné meg a hosszadalmas elismertetési eljárást a nagyhatalmak részéről, nincs szándékomban Öntől erre az alkalomra a monarchia restaurációját kérni. Csupán felszólítanám a kancellári hivatal átadására, s így alkotmányváltoztatás nélkül, új elismerés nélkül - legalábbis a döntő helyzetre nézve - ugyanazokra az előnyökre tehetnénk szert, mint a monarchia visszaállításának formális aktusával. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy e súlyos döntésért magamra vállalom a teljes felelősséget Isten, a nép, a világ és a történelem előtt.

Kötelességemnek éreztem, hogy e vészterhes órán mindezt megírjam Önnek. Meggyőződésem, hogy ezzel teszek legjobban eleget annak a kötelességemnek, ami rám, mint a mártír Károly császár fiára, mint lelkes osztrák hazafira, és mint az ország legitim császárára hárul. Könyörgök, kedves von Schuschnigg úr, hajdan tett tiszti esküje emlékére, a legitimista gondolattal kapcsolatos érdemeire emlékezve, önzetlen hazafiúi tetteire emlékezve, engedjen kéréseimnek. Ne higgye, hogy e levél egy fiatal, ambiciózus férfi hatalmi vágyából fakad. Az efféle ambíciók - ha ismertem volna valaha is őket - elcsendesednének a szörnyű helyzet és a rettentő felelősség láttán. Csak azért cselekszem így, mivel ezt tartom a kötelességemnek, mert ha veszélyben van Ausztria, az Ausztriai-ház utódának az országgal együtt kell állnia vagy buknia.

Önhöz intézett levelem tartalmát rajtam kívül senki sem ismeri. Még bizalmasomnak, von Wiesner követ úrnak sem tettem rá semmiféle utalást. Kérem Önt, Ön se tegyen róla említést senkinek, és válaszoljon rá levélben, amilyen gyorsan csak lehet, ugyanezen az úton juttatva el hozzám válaszát.

Továbbra is biztosítom Önt bizalmamról és elhatározásomról, hogy e nehéz időben mindenben segítségére leszek. Áldja meg az Isten, és mutassa meg Önnek a haza javának és megmentésének igaz útját!

Idegenben, 1938. február 17-én.

Ottó

 

Jelzet: A levél eredeti példánya és Schuschnigg válasza megtalálható: Habsburg Levéltár (HA), 30. doboz, 173. akta. - A HA-ban található dokumentumok azonban a kutatók szélesebb köre számára jelenleg még nem hozzáférhetők.

Ezen a napon történt november 14.

1925

Statáriális bíróság elé állítják lázadás bűntettével vádolva az augusztus 22-én elfogott Rákosi Mátyást, Gőgös Ignácot, Hámán Katót, Vas...Tovább

1965

A vietnami háborúban elkezdődik a „Ia Drang”-i csata, az első jelentősebb ütközet az amerikai és észak-vietnami erők között.

1972

az MSZMP KB ülésén Kádár János keményvonalas beszéde, a reform visszafordítása, a visszarendeződés kezdete. Kádár Moszkva és a „...Tovább

1988

November 14-ről 15-re virradó éjszaka a Palesztin Nemzeti Tanács kikiáltja a független palesztin államot az Izrael által megszállt...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők