Bevezetés

A német biztonsági és rendészeti szervek támogatásával 1944. október 15-16-án hatalomra került Szálasi Ferenc és kormánya rendelkezései folytán 1944 őszén kezdetét vette a magyar nemzeti vagyon mozdítható részének a kihurcolása a Nagynémet Birodalomba. Magyarország kiürítése már a Sztójay-kormány hivatali idejében elkezdődött, bár ekkor a művelet célja a különböző vagyontárgyak megmentése volt az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A kormány 1944 áprilisában kiürítési kormánybiztosságot hozott létre, amelynek feladata az üzemek és gyárak kitelepítése, a front közelébe került területek kiürítése volt. A kiürítés és kitelepítés novemberben vált általánossá és tömegméretűvé, amikor a front már az ország fő ipari centrumai előtt húzódott. Német részről hivatalosan nem kérték a kiürítést, de Kurt Becher SS Obersturmbannführer szívesen adott „tanácsokat" a németekkel szimpatizáló közigazgatási alkalmazottaknak, ill. a Wehrmacht és a Magyarországon lévő német rendészeti és biztonsági szervek oly módon „segítették" a kiürítést, hogy minden mozdíthatót vittek magukkal - bár erről nem készítettek hivatalos feljegyzést. Fontos megjegyezni, hogy 1944. októberétől az egész országot hadműveleti területté nyilvánították. Így az egész ország területére kiterjedt a kiürítési, ill. elhelyezési kormánybiztos hatásköre. Becher és az általa irányított bizottság pedig intézkedési jogot kapott, s együtt kellett működnie a magyar kiürítési kormánybizottsággal.

A Szálasi-kormány a kiürítéssel teljes mértékben egyetértett, azonban az a mód, ahogy a németek raboltak és fosztogattak s eltulajdonítottak magyar javakat, még a nyilasok egyes vezetőit is felháborította.

Az az elképzelés, hogy a leszerelt gépeket, üzemrészeket magyar területen, vagy ha ez semmiképp nem megoldható, a kijelölt német területen felállíthatják, és a termelést folytathatják, illúziónak bizonyult, mint a németek azon ígérete, hogy a berendezések és alkatrészek továbbra is magyar tulajdonban maradnak.

A Weiss Manfréd Rt. vagyontárgyainak elhurcolását legitimálta az az 1944. május 17-én kötött szerződés, ami Kurt Becher és a Weiss család tagjai között jött létre. A megállapodást Chorin Ferenc a Weiss család szellemi vezetője hozta tető alá a németek képviselőjével. Az egyezség értelmében az SS 25 évre megkapja a kezelői jogot Weiss-, Chorin-, Mauthner- és Kornfeld-családok tulajdonában levő vállalatok felett, cserébe biztosította, hogy a családtagok elhagyhatják Budapestet, és semleges országban telepedjenek le.

A II. világháború éveiben külföldre vitt, és soha vissza nem hozott magyar vagyontárgyak értékét csak becsülni lehet. 1947-es értéken számolva is több milliárd amerikai dollár. A mindenkori magyar kormányok természetesen nagy energiát fordítottak arra, hogy ha nem is mindent, de a többségét visszaszerezzék. A restitúciós ügyek egészen a '70-es évekig tartottak, a zsidó kárpótlás pedig napjainkig elhúzódó folyamat volt.

Az Ausztriába elhurcolt WM javak utóéletéről tanúskodik az az 1956. január 9-én kelt külügyminisztériumi feljegyzés, amely megemlíti, hogy a Weiss Manfréd család adott el az elhurcolt gépekből egy nagyobb tételt, és az osztrák kormány engedélyezte ezek kivitelét Ausztriából.

Az alábbi levéltári forrás - amely az Iparügyi Minisztérium iratanyagában található - a nyilasok által Ausztriába elszállított Weiss Manfréd-javak felkutatásáról szóló jelentés. A jelentést, a vállalat négy munkatársa készítette, akiknek az volt a feladatuk, hogy a WM elhurcolt teher-és személygépkocsijait kutassák fel.

A dokumentum két részre osztható, ugyanis az első rövid részben a megbízás okát és célját ismerhetjük meg, míg a második részben egy útibeszámolót olvashatunk, amelyben a kiküldöttek részletesen leírják útvonalukat, ill. a munkájuk során szerzett infromációkat, tapasztalatokat.